Amint az Istenben való hitet és a hazaszeretetet költészete középpontjába együttesen állító Kölcsey Ferenc már megfogalmazta, „Isten mindenek fölött, a haza mindenek előtt", ezzel tisztázva a kettő viszonyát, mégis, megtapasztalva főleg hivatalos egyházi vezetők nemzeti sorskérdéseinkben évtizedek óta tanúsított, tömegeket elriasztó passzivitását vagy egyenesen ellenséges hozzáállását, ezúttal egykor világhírű nevelésünkben élenjáró bencéseink közül Szívós Donát (1898-1973) Himnuszunk költőjének iménti mondatát részletesen kifejtő gondolatát idézzük ifjúságnevelő kötetei egyikéből (Diáklelkigyakorlatok, 1938).

„Ma a nacionalizmus, a nemzeti eszme újjáéledésének a korszakát éljük. Ez a nacionalizmus természetes - bár elég későn érkező - reakció annak a kornak a durvaságaira, mely gúnyolódással, irodalommal, politikával ki akarta ölni az emberekből a nemzeti érzést és el akarta hitetni mindenkivel azt a teóriát, mely szerint az internacionalizmus és a nemzeteken felül álló kozmopolitaság jobb és tökéletesebb világszemlélet, mint a nemzeti alapra való helyezkedés. És mivel ezen elmélet apostolainak nem volt hazája (mert sorsuk az örök hazátlanság), el akarták hitetni mindenkivel, hogy a nagyvilág is lehet közös hazája mindenkinek.

Vagy: mivel az internacionalizmus ezen apostolai túlságosan is szégyellték bevallani faji hovatartozandóságukat, tagadták a faj fontosságát és mivel fajilag is egyenrangúak akartak lenni, a világpolgár fajnélkülisége mögé akartak rejtőzni. Ezt a talán túlságosan is egy fajra szabott elméletet aztán átvették azok is, akiknek fajilag talán semmi köze nem volt az elméletet kitermelő fajhoz, de mivel annak a fajnak hatalma alatt állottak, apostolai lettek az eszmének (talán csak azért, hogy érvényesülhessenek) és megteremtették azt a nemzetietlen, világpolgárias kort, amelyben a nemzeti eszméért lelkesedni naiv rajongás, a hazát szeretni buta ábrándozás, a faj jogait emlegetni eltiprandó lázadás volt."

Valóban tény, hogy már a kiegyezés utáni évtizedek liberalizmusa is sárba tiporta a hagyományos erkölcsi értékeket teljességgel képviselő kereszténységet (amelynek jeleként elég csak a kor sajtóját tanulmányoznunk (leginkább Pintér Jenő magyar irodalomtörténete (7. és 8. kötet), Zoltvány Irén „Erotika és irodalom, Alszeghy Zsolt „A XIX. század magyar irodalma" című tanulmánya alapján)), ugyanakkor hozzáteszi, mégis „sokan voltak e hazában, akik minden elmélet ellenére katolikusok és magyarok voltak, mert az Egyház nem küldte gyermekeit a szabadkőműves zsidóság elméletgyártóihoz iskolába, hogy ezen új Gamalielek lábainál tanulja meg a nemzetietlen nemzetköziség életszemléletét".

Más szavakkal nem öntötték ki a fürdővízzel együtt a gyermeket a kádból, mert vallották, hogy „a nacionalizmus nekünk katolikusoknak is szent eszme: katolikusnak lenni nem jelent annyit, hogy megtagadjam fajomat, hogy Isten elnyomja bennem a nemzeti eszmét", továbbá, hogy az ókori és középkori bölcsekhez hasonlóan létezik egy egészséges internacionalizmus: „Igenis, mi egy szempontból internacionalisták, vagy talán pontosabban nemzetek és népek felett vagyunk, mert egy Isten az atyánk, mert egy a szeretet, mellyel mindenkiben meglátjuk az embert, és egy a cél, amely felé valamennyien tartunk, az Isten, és ezt nem szégyelljük, mert aki ebben az internacionalizmusba nem akar beletartozni, az pogány."

Végül talán soha nem volt időszerűbbek alábbi sorai: „Mi ezen nemzetek- és népek felettiségünk ellenére is voltunk és vagyunk jobb nacionalisták, mint akik Isten félreállításával akarnak nacionalisták lenni. Mert az, aki júdáspénzért könnyelműen eladja Jézusát, vallását, az ugyanolyan könnyelműen fogja elárulni nagyobb júdáspénzért hazáját és faját, ha majd egy újabb eszmeáramlat így kívánja meg." Mindennek máig ható, elégszer nem idézhető tanulsága tehát, hogy a kereszténység nem ellentétes a nemzeti öntudattal, sőt annak erkölcsi-szellemi tartalmat adva egyenesen megőrzője és továbbéltetője, amint ezt a Boldog Özsébek, Prohászka Ottokárok, Mindszenty Józsefek bizonyították.

(Ifj. Tompó László - Hunhír.info)