Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságának csütörtöki rendkívüli ülésén meghallgatták a Nemzetgazdasági minisztert. Matolcsy szerint a hat hónapja bevezetett egykulcsos adórendszer következtében elkezdett növekedni a gyermekszületések száma (a cigányoké biztosan, de az ettől függetlenül is), továbbá azt is mondta, hogy 47 ezer forintból ma jól meg lehet élni Magyarországon.
A Nemzetgazdasági miniszter szerint meg lehet élni havi nettó 47 ezer forintból, Matolcsy György ezt azokra az ellenzéki bírálatokra mondta tegnapi meghallgatásán, amelyek szerint tűrhetetlen, hogy a közfoglalkoztatottak a minimálbérnél jóval kevesebbet kereshetnek. A Nemzetgazdasági miniszter szerint, ha valaki 28 500 forintból meg tudott élni (ennyi volt korábban az úgynevezett bárpótló juttatás) akkor, annak nagyon jól jön ez a magasabb összeg.
Őszintén szólva túlságosan nem is érdekel minket, hogy ezt a kijelentését komolyan gondolta-e, de valószínűleg nem. Ez nem volt más, mint a szociális nyomorban élő magyar emberek arcul köpése. Egész egyszerűen belerúgott a létminimum környékén élők igen népes táborába. Ha úgy adódik, és fordul a történelem kereke végre, mi mosolyogva fogjuk az arcába vágni, hogy a napi 12-14 óra kemény tábori munka mellett 500 kalória táplálékbevitel tökéletesen elegendő ahhoz, hogy jóllakjon.
Botka János - Kitartás.hu
Kapcsolódó:
Hozzászólások
Úgy van! Ezt a férget egy db
Úgy van! Ezt a férget egy db kiflivel kell egész nap dolgoztatni! 10 év kényszermunka után pedig agyonlőni mint egy rühes kutyát! Mocskos zsidófattyú!
Csillag Pistike - ha jól
Csillag Pistike - ha jól emlékszem, a cserepedő /?/ Medgyessy "matolcsija" volt még valamikor 2002, környékén. Ő is mondott olyant, hogy a minimálbér - úgy 50.000.-ft volt az akkortájt- az nem a létminimum költsége. Lett is óriási felzúdúlás! Nos azóta sok-sok víz lefolyt a Dunán! De flretéve minden nosztalgiázást, arcpirító! /Bár ezeknek legföljebb csak pofájuk van s azon meg rinocérosz vastagságú bőr./ Ezeknek semennyi se elég, de a nép az meg éljen meg a semmiből akár. Az egészben nem is ez a hihetetlen cinizmus, pimaszság a legszörnyűbb, hanem a beléje foglalt/kódolt üzenet: rossz és még rosszabb idők jönnek. Jelzés, hogy miután a kurmány lefeküdt az imf-nek ki fognak belőlünk szorítani minden vagy még annál is többet, amit a globálgazdi elvár. Ezek mindig is túlteljesítők voltak...Ez mindenhogyan népírtás, azaz hungarogenocidium.
Ennek a mostani Matolcsynak
Ennek a mostani Matolcsynak valószínűleg sokszor kellett tagadnia családi vérvonalát és "elhatárolódni folyamatosan"az 1945 előtti időszak egyik nevezetes politikai egyéniségétől Dr.Matolcsy Mátyástól.Ez utóbbi mérnök-közgazdász és politikus volt ,aki talán ötödik pártváltoztatása alkalmával talált rá a Nyilaskeresztes Pártra 1939-ben, ahol is 1942-ig képviselőként működött.Szociális érzékenysége könyveiből egyértelműen kiderült,különösen a földreformmal foglalkozott sokat.A vérbíróság 1945-ben 10 évi börtönre ítélte,melyet Vácott töltött és ott gyógykezelés címén 1953-ban végeztek vele.
Túlvilági létéből nem nagy büszkeséggel tekinthet vissza a leszármazottra.
A fentieket a származás tisztázása miatt találtam célszerűnek leírni.
Honnan veszed, hogy ez a
Honnan veszed, hogy ez a Matolcsy rokona annak a Matolcsynak?
A kuruc info-ból. Legalábbis
A kuruc info-ból. Legalábbis én. Az eredeti Matolcsyról volt benne egy jó cikk. Az akkori garnitúrában tényleg lehetett több nagy formátumú egyéniség is. S ez a döbbenet a mi történelmünkben: vannak nagy formátumú politikusok/vezetők, akiket kinyírnak, de ők abban a hitben halnak meg, hogy áldozatukat az utókor majd értékelni fogja, tanul az ő tévedéseikből, de az utókor egyszerűen nem is tud róluk. /Ezt a következtetésemet pl. Málnási Ödön: Magyar mártyrok c. könyve alapján vontam le, de megtehetjük ezt Rákócziék esete kapcsán is./ Ezek az örökös, felesleges kitérők!
A kurucon én is olvastam, de
A kurucon én is olvastam, de szerintem ez hülyeség. Én nem hiszem, hogy rokona lenne neki. Az, hogy a nevük egyezik nem jelent semmit. A zsidók előszeretettel vettek fel magyar, köztük akár nemesi neveket is.
Őszintén szólva már kezdek
Őszintén szólva már kezdek beletörődni, hogy senkit sem érdekel. A magyarok már régen elfogadták, hogy kiirtják őket, de ezt még ők sem vallják be maguknak, mert az milyen snassz lene már.
Ha holnap bevezetnék, hogy ezentúl csak négykézláb lehet járni, akkor a legtöbben morognának érte 2 hétig, utána meg szépen lassan tudomásul vennék és beletörődnének. És a legnagyobb poén az egészben, hogy pont ezek a négykézlábjárás ellen morgók vernék agyon azokat, akik fel mernek állni kétlábra, mert gyűlölnék és irigyelnék is őket egyszerre a bátorságuk miatt.
Dehogynem érdekel bennünket.
Dehogynem érdekel bennünket. De mit tehetnénk?
Matolcsy. A Forradalom után
Matolcsy. A Forradalom után te nem 43.000-ért, hanem ingyen, egy a dombtetöre a kedvedért felállított sztálin-lenin képpár alatt fogsz dolgozni - ingyen. Napi víz és kenyér megoldva.
Meg kellene próbálni nekik
Meg kellene próbálni nekik ennyiből megélni.Gáz, villany víz díj és már enni nem is kell. És még azt momdják hogy túl súlyosak a Magyarok, el vannak hízva!!!!!!!!! De vajon melyik réteg?
Hát ez az! A marhája - ezt
Hát ez az! A marhája - ezt agyi képességei jelzőjének szántam - úgy látszik, fel sem tudja fogni, hogy miért vannak az elmaradások a közüzemi számlák és hiteltörlesztések terén. Vagy felfogja, és azon van felháborodva, hogy miért nem fordítva csinálták az emberek? Fizették volna be a csekkeket, s haltak volna inkább éhen?
A fogantatás és a szülés
A fogantatás és a szülés között nem 6 hónap telik el te idióta Matolcsy.
Én eltörölném a minimálbért!
Én eltörölném a minimálbért! Amennyiben kevesebbet kellene fizetnie a cégeknek, úgy több tőkéjük lenne munkahelyteremtő beruházásokra. Jelenleg is csomóan létminimum alatt élnek, szóval ettől nem lenne nekik jelentősen rosszabb, ellenben sokan kenyérhez jutnának és önbecsüléshez! A minimálbér intézménye másra nem jó, mint a munkanélküliség és a nyomor fokozására. A bérek és árak megszabása egyébként sem az állam, hanem a piac feladata, és a tulajdonos joga. Igen, bizonyos emberek helyzetén ez rontana, de gondoljuk meg: még "rabszolgának" lenni is jobb annak, aki éhenhalna, vagy koldulna munka híján! A minimálbér intézménye a lehető legnagyobb szocialista képmutatás!
Amikor megláttam az írásodat
Amikor megláttam az írásodat egy darabig reagálni sem tudtam. Először az jutott eszembe, hogy valószínűleg soha a büdös életben nem voltak jelentős anyagi gondjaid, vagy talán még dolgoznod sem kellett. Ha nem így van, az írásodból akkor is ez tükröződik. Azért nem kezdek el beszólogatni, mert feltehetőleg a jó szándék vezérelt és így sikerült ezt a sületlenséget összehoznod. Aztán elkezdett pöröni az agyam és ezek jutottak eszembe. Vázlatosan írtam, mert számomra így könnyebb volt rendszerezni,és így talán átláthatóbb.
1. Az a cég, amelyik minimálbérért dolgoztat NEM a munkahely teremtésre ( tökmindegy, hogy fejlesztés útján-e vagy sem) fordítaná a megmaradt minimális hasznot, legfeljebb évek múltán , ha összegyűlik annyi. Vagy ha minden második cég fejlesztene csak még az is kevés, mert akkor mi van "minden elsővel"?
2. A "létminimum" elég tág fogalom. Bele tartozik az is, ha valakinek csak sz.r kajákra van pénze és az is, ha valaki éhenhal! Jelenleg pl. 85 e ft, azt most egy ember kapja. A te ragyogó elméleted szerint ezt a pénzt most KÉT ember kapná, tehát ketten halnának éhen egy helyett!
(2.5 Hozzáteszem, hogy ezt csinálta az állam a közmunkásokkal, EZÉRT NŐTT a statisztikák szerint a foglalkoztatottság! Most két ember látja el egy munkáját, de UGYANANNYIT kapnak, mint az előző rendszerben egy ember!)
3. Azt meghatározni, hogy kinek mi az önbecsülés nem csak felelőtlenség, hanem butaság is. Az is rontja az önbecsülést, ha valaki nem tud dolgozni és az is, ha valaki éhbérért SEM dolgozik és akár túlórázik is. Ezt nem tudod eldönteni, hogy kinek mi a megalázóbb és nincs is jogod rá.
4. A béreket MA valóban a piac szabja meg, de
- ha olvastál volna bármilyen nemzeti érzelmű szociális irodalmat , akkor tudnád, hogy az igazságos bérezés annak fejében történne, hogy ki milyen becsülettel végzi az adott munkát, legyen szó (maradva a klasszikus példánál) utcaseprőről vagy miniszterről (nyilván nem ugyanannyit keresnének, de nem lenne ilyen szembeötlő különbség).
- amit ma "piac"nak hívunk, annak az irányítása maximálisan a világzs...-ság kezében van és eszük ágában ( és a génjeikben) sincs valódi emberi és szociális értékekhez igazítani a béreket.
5. "bizonyos emberek helyzetén ez rontana". Ragyogó észrevétel. Csak az maradt ki, hogy a "bizonyos" azt jelenti, hogy ha feleznék a béreket, akkor minden ,második ha harmadolnák, akkor minden harmadik BEJELENTETT DOLGOZÓ ember helyzetén rontana!! És megint kilyukadtunk a harmadik ponthoz, hogy nem tudod eldönteni , hogy az eddigi bejelentett munkanélkülieknek "dolgozok szaré'-hugyé' SE" a rosszabb vagy a mostani állapot.(Nyilván - itt most TÉNYLEG- nem lehet általánosítani.)
6."még "rabszolgának" lenni is jobb annak, aki éhenhalna, vagy koldulna munka híján". Szerinted aki pl 30- 40 e ft-ért dolgozik, annak nem kell koldulnia? Vagy nem hal éhen?
Ezekből leszűrhető, hogy a minimálbér az egyik utolsó rogyadozó bástyája a szociális igazságnak!
Kitartás!
BK92
Jól értettem?! Még a mostani
Jól értettem?! Még a mostani minimálbérnél is kevesebbet fizetnél?! Normális vagy?! Vagy hol élsz te?! Szerintem meg át kellene vizsgálni a cégeket. Nagy valószinűséggel mindegyiknél van jó pár abszolúte fölösleges munkakör. Amiket "valakiknek" méghozzá valakik valakijének hoztak létre, s betöltőit búsásan megfizetnek. S az is nehezen indokolható, hogy néhány - amúgy semmihez sem értő - közép vagy felső vezető több százezer ft-os havi fitzetésért cseszegetheti, terrorizálhatja az éhbéren tartott melósait. Nem feltétlenül kellene céges Audi vagy hasonló meg céges telefon sok-sok vezetőnek. Pl. a Bkv, a MÁV, Volán vezéreknél egyenesen megszüntetném a céges autókat. Egyék csak azt, amit főztek. - jelenleg a pórnépnek.Kommentedre visszatérve: bizony igaza van az utánad szólt Anonimnek.
Külön öröm hogy nálunk mindig
Külön öröm hogy nálunk mindig van egy ügyeletes szarjankó aki a biztos anygi jóléte mögül osztja eszement tanácsait. Milliós havi jövedelmek tapasztalata következtében lettek kiagyalva e magvas gondolatok. Többekközött azért tartunk még itt mert az ilyen és efajta hazaárulók oly nagyon átérzik az ország égető problémáit. Cinikusságuk már határtalan és éppen ezért itt az idő hogy a nép " megjutalmazza" eddigi tetteiket.
Abban bízni,hogy munkahelyet
Abban bízni,hogy munkahelyet teremtenének a vállalkozók,ha nem kötné őket a minimálbér,merő ostobaság,liberális maszlag.Nem munkahelyre költené,hanem kivenné a pénzt a vállalkozásából,és szafarira menne évente ötször,meg Egyiptomba és a Holt tengerhez,meg pókerezni Monte Carlóba.Inkább a Hetek,vagy az Index oldalaira tedd fel az ilyen magvas gondolataidat...
Azért az is igaz, hogy ma
Azért az is igaz, hogy ma Magyarországon szinte mindenki csak minimálbérre van bejelentve, bármennyit is keres. Ez a hihetetlenül nagy adóterhek miatt is van, és az állam erre hivatkozva emeli az adókat. Magyarán egy ördögi körről van szó. Bár szerintem ha mindenki normálisan lenne bejelentve, akkor a többletet az elvtársak zsebre vágnák, és ugyanilyen szarba lennénk.
Mindegy, mit vezetnénk be. A demokrácia bebizonyította, hogy teljességgel ÉLETKÉPTELEN.
Ma böngésztem egy kicsit
Ma böngésztem egy kicsit Ferenczi Gábor jobbikos képviselő honlapján, s ott elképedve olvastam, hogy úniós normák miatt a veszprémi kormányhivatal megsemmísittetett 46 db teljesen egészséges borjút! Hajdan Mikszáth azt szokta írni, hogy akinek az Isten hivatalt ad, annak észt is ad hozzá. Ez már évtizedek óta nem áll: akinek észt ad, annak elveszi az eszét! A mi vezetőink évtizedek óta buzgómócsing túlteljesítők! Akár a ruszkik, akár a zsidrákok felé. Mennyire aljas elvetemült teremtménynek kell lenni - se az ember, se az állat kifejezést nem tartom méltónak rájuk nézve - hogy azért vegyék föl a nem kevés fizetésüket, hogy teljesüljenek a normák s dögöljenek a magyarok?!
Új hozzászólás