A titkosszolgálatnak dolgozott a toulouse-i merénylő?

Yves Bonnet, a francia belső elhárítás egykori főnöke, aki 1982-85 között irányította a szervezetet, a Toulouse körzetében megjelenő La Dépeche du Midi keddi számában fogalmazta meg azt a véleményét, hogy a DCRI feltehetően azért nem ismerte fel idejében, mire készül a vérengzések későbbi tettese, mert nem iszlamistaként, hanem informátorként tartotta számon Mohamed Merahot. Az egykori főzsaru a szolgálatok jelenlegi vezetőjének pár nappal korábbi nyilatkozatára hivatkozott.

Bernard Squarcini, a DCRI első embere, a Merah halálával lezáruló toulouse-i kommandóakció után a Le Monde-nak adott beszámolójában mondta el, hogy a 32 órás ostrom kezdetén Mohamed Merah ajánlotta fel, hajlandó tárgyalásba bocsátkozni, ha a DCRI toulouse-i kirendeltségén lévő ismerőse jön el hozzá. Squarcini előadása szerint amikor a rendőrtiszt a helyszínre érkezett, Mohamed ezzel fogadta: „Mindenképpen hívtalak volna azzal, hogy vannak füleseim a számodra, de igazság szerint csak azért, hogy átverjelek."

Bonnet értelmezése szerint a fenti mondat nem hagy kétséget afelől, milyen viszonyban állt a szolgálat emberével Merah. „Az azért jelent valamit, ha az embernek van egy 'kapcsolata' az elhárításnál. Ez nem egy banális ügy. Nevezhetjük akárminek, 'kapcsolatnak' vagy 'tartótisztnek'......, nem tudom, milyen mértékű volt az 'együttműködés' a szervezettel, de óhatatlanul kérdések merülnek fel" - szögezte le a nyilatkozó.

Véleménye szerint mindent el kellett volna követni, hogy élve hozzák ki a lakásból a férfit, s azt is a DCRI hibájául rótta fel, hogy legkésőbb a katonák elleni második merényletkor nem ismerte fel, terrorakció-sorozatról van szó, azonnal cselekedni kell.

Merah és az elhárítás tisztázatlan viszonyát az olasz Il Foglio munkatársa is felvetette, ő azonban a toulouse-i fiú és a francia hírszerzés (DGSE) kapcsolatáról közölt értesüléseket - meg nem nevezett titkosszolgálati forrásokra hivatkozva. Az olasz lap tudni véli, hogy Mohamed, akit rablásért 2007 decemberében 18 havi letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, szabadulása után turistaként nyolc közel- és közép-keleti országba látogatott el a DGSE fedésében. 2010-ben és 2011-ben járt Egyiptomban, Törökországban, Szíriában, Libanonban, Jordániában, Izraelben , majd Afganisztánban és Pakisztánban is.

Természetesen Bernard Squarcini, a DCRI főnoke cáfolta a fenti értesüléseket, és tagadta az elhárítás és a merénylő közti kapcsolatot. 

Ám felmerült egy érdekes kérdés - amit az  RFI (Radio France Internationale) tett fel -, miből tudta finanszírozni utazásait Mohamed Merah, akit börtönbüntetése letöltése után nem vettek vissza korábbi munkahelyére, ahol 16 éves kora óta dolgozott karosszérialakatosként. Az utóbbi két évben többnyire a havi 460 eurós RSA (aktív szolidaritási jövedelem) segélyből élt, valószínűleg nem túl fényesen.

Csak nem kiderül, hogy valójában itt is a világhódítók állnak a háttérben?

(franciakoktél nyomán - Cs. Vendel - Kitartás.hu)