Ez a mondat egy rendőr  szájából hangzott el, a tegnapi "élet menete" néven aposztrofált  össznépi nyervogás  kapcsán, a Salkaházy Sára rakpart egyik szögletében.

1. Előhang:

Már napokkal előbb teli volt a sajtó, írott és íratlan média minden csatornája a közelgő vasárnapi eseménnyel. Más okból arrafelé járva csütörtökön délután villogó piros-kék lámpás rendőrautók tűntek fel a szemlélőnek a Gellért-hegy oldalában a rakparton. Korlátnak támaszkodó, vagy éppen azt vizslató rendőrök jártak fel- és alá, másik csoport a Szabadság híd szerkezetét vizslatva tüzetesen.. Később  másik kocsi érkezett, és bősz fotózgatással, ujjnyom-porozgatással színesített élő adása következett a népszerű "Helyszínelők" c. sorozatnak.

"Valaki megölte az anyósát?"  hangzott el egy kósza felvetés egy bámészkodó szájából. Aztán jött az infó más valakitől: 

Kiragasztott matricákat találtak, és most azokat fotózgatják,  vakargatják a rend őrei.  Szinte egy kisebb hadsereg szállta meg a vén Duna partját,  gondosan keresgélve talán egy tűt a szénakazalban...

Vasárnap délután az arra járó szembesülhetett egy-két nem túl sikeresen eltávolított maradvánnyal, amelynek fő motívuma megmaradván, nem sok kétséget támaszthatott aztán a bősz tevékenység okát illetően.

2. Sorjában :

Újpest-Városközpont, valamivel délután öt óra előtt  rendőrautók tűntek fel, lépésben haladva. Mögöttük zárt alakzatban sisakos-páncélos rendőrök, marcona biztonságiak gyűrűjében kiabáló, ámde kényszerűen békésen cammogó  tömeg.

"Mi van, eltévedt az élet menete, vagy mi?"  hangzott el az egyik járókelő szájából.

Na, nem. Mindössze egy nagyobb létszámú szurkoló-csoportot tereltek össze (mint kiderült aztán) a metró kijáratánál, és a "békés vonulást" ily módon gondolta biztosítani a rend őreiből  összeálló hadtest.  Hiába,  "röndnek lönni köll..."  mondogatta nagyapám, tősgyökeres vásárhelyi lévén...

A látvány amennyire nyomasztó, annyira felkavaró is volt. Ez adta aztán az ötletet némi fotóanyaghoz, meg kellene nézni hol tartanak az  élve menetelők a város másik fertályán...

Szabadság híd,  hat óra után nem sokkal:  Miközben már a túlpartról  jól látszott az összegyűlt tömeg, a víz felett áthallott valami idegen nyelvű (éppen  tán héber?) szónoklat, a puszta menetelésben orgazmust találó résztvevők jó része már visszafelé sétálgatott, kezükben szorongatva az itt-ott  fehérlő  kék csillagos zászlót.

"Na, akkor itt az ideje zsánerképek gyártásának" született meg a további ötlet, és a fotós meggyorsítva  lépteit, a  még mindig feketéllő tömeg irányába véve az irányt. 

Nem sokáig. Útját állták.  Nem egy, hanem vagy öt sárga dzsekis martalóc. Először csak a tovább jutást akadályozva meg. Majd a határozottabbra váltó szóváltást  némi "kézrátételes" változat követte, holmi nyúlkálás a fotómasina után.  A (most éppen) sárga droidok  igazi pofátlan impertinenciával, és egyre fenyegetőbben léptek fel, lezárva  a további utat.

"Mire is való a sajtóigazolvány, és a sajtótörvény?" - jött az ötlet és a közelben álldogáló rendőrökhöz lépett. Előadva a helyzetet, ők türelemre intették, és megkérve hogy várakozzon, odaléptek a  "sárgák"  csoportjához. Némi tárgyalgatás után visszatértek, és közölték a megfellebbezhetetlen  valót:  Nem mehet tovább...

A rendezvény biztosítását a MAZSIHISZ által fizetett és koordinált rendezők végzik, ilyen esetben ők ragaszkodhatnak ehhez.

(Videó ide  kattintva!)

Így aztán emberünk nem tehetett mást, mint a sorfalba fejlődött "sárga vonalon"  kívül, kissé távolabbról kezdett  dolgozgatni.

Pontosabban, kezdett  volna...

Valami rossz érzés kerítette hatalmába. Először nem tudta mire vélni, de hamarosan körvonalazódott az oka.  Négy-hat főből álló civil ruhás csoport állt meg a közelében kissé távolabb, egyikük néha  a kabátja hajtókájával társalogva. Másik kettő közülük, mintha "cápa tanfolyamon" tanulta volna, elkezdett egyre szűkebb köröket leírni a fotós körül.

Az egyik kifejezetten provokatív módon egészen közel jött, bele bámulva a jóember képébe... Másik oldalról pedig megfeszült a kabát  ujja, mintha  valaki "véletlenül" beleakadt  volna.

"Mit tehet ilyenkor egy mezei polgár?"  - futott át emberünk agyán, és mobilját elővéve a 107-et hívta. A kör kissé tágabbra nyílt, ahogy a kíváncsi fülek  meghallották, miről folyik a diskurzus.   Nem érdemes így utólag részletezni, lényeg az ügyeletes  ide-oda rádiózgatva kis türelmet kért, majd kérte emberünket,  menjen oda a  biztosító  rendőrök csoportjához, és adja elő nekik  a gondját, ők majd tudják mit kell tenni. Szerencsére ott még nem tartunk, hogy ez ne lett volna elegendő, a civilek ha láthatóan kelletlen képpel is, de odébb húzódtak.
Az egyenruhások ily módon  valamennyire  most még érvényt szereztek sajtójognak, sajtótörvénynek.

Csak éppen a kedve megy el aztán az egésztől  ilyenkor az ember fiának.

Hazafelé indult  - volna, amikor most meg az tűnt fel, ahogy a rendőrök közeléből elindulni szándékozott, hogy kettő az előbbi civilek közül  szintén elindult, ugyanabba az irányba. Valahogy mintha éppen arra lett volna dolguk...

"Na, ennek fele sem tréfa"  -  hirtelen ötlettel a  hídon hazafelé tartó  izraeliták közé lépve a tömeg egyfajta védelmet is nyújtott ez által, bezárulva a léptüket gyorsító "árnyékok" előtt. Vissza-visszatekintve még látni lehetett, ahogy igyekeznének közelebb jutni. Nem tudni, mi történhetett volna, ha a pesti oldalon  egy rendőrautó nem fékez visító gumikkal a földre kerülő biciklis előtt. A kocsiból kiugráló, sérültet ellátó rendőrök, majd  további oda érkezők aztán elvették a kedvét a két kullancsnak a további erőlködéstől és visszafelé vették az irányt, az övéik  gajdolását őrizni...

Eddig a történet. Napjaink Magyarországának egy kis szelete. Legyen ez intő példa arra: lassan már ott tarunk, hogy nem a rendőr lesz az aki keménykedik, ilyen vagy olyan szintű "határozottsággal"  szabva teret tüntetőnek,  vagy bárkinek: akár egyszerű polgárnak is.  Sokkal sunyibb, aljasabb, és orca pirítóan pökhendi "biztonságiak" mondják meg mit és hol, vagy mennyire szabad e kis hazában. Uruk, parancsolójuk a Nagy Disznófejű  irányítása alatt. De már megint mit beszélek: hiszen annak az állatnak a húsát éppen hogy nem...  talán azért, mert a  röfögő, moslékban fetrengő állat feléjük a Szent Tehén?

Az adófizetők pénzéből kivezényelt rendőr-hadseregnek meg pusztán az a dolga, hogy statisztáljon, címkéket vakargasson Izrael gyermekeinek biztonságára féltőn vigyázva.  Egyelőre, ha kéri, még igyekezvén védeni a magyart is.  De vajon meddig?

p.Francesco -  Világ Magyarsága

Képek bővebben ITT.