Egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság Nagy György hazafit, melynek végrehajtását három évre felfüggesztette.
Mellékbüntetésként a hazafi három éven keresztül nem vehet részt tüntetéseken, a felfüggesztett börtönbüntetés ideje alatt évente el kell látogatnia a Yad Vashem holoakuszt múzeumba, valamint tetszés szerint a Páva utcai, vagy a Dohány utcai zsinagógába meg kell gyónnia bűneit, a büntetés ideje alatt legalább egyszer el kell látogatnia az Auschwitzi koncentrációs táborba és az ott látottakról, tapasztalatokról élménybeszámolót kell tartania a kirendelt pártfogójának.
A vádlott továbbra sem ismerte el, hogy tagadta volna a nemzetszocializmus rémtetteit, az általa tartott táblán csupán a soa (veszedelem, katasztrófa) felirat volt látható, melyet a semmiből előtűnt Pásztor Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő holokauszt-tagadásként értelmezett. (Vajon ha a hazafi egy nem, nem soha! feliratú József Attila verscímet tartott volna a magasba, az önjelölt héber tolmács azt is holokauszt-tagadásként értelmezte volna?!)
Az ügyész vádbeszédében a vád tárgyát, soa feliratot, valamint az egész világot mélyen megdöbbentő harmadik birodalom által elkövetett népirtást, a holokausztot a palacsintához hasonlította, miszerint több fajta palacsinta létezik, például a Hortobágyi húsos palacsinta enyhén sós, a lekváros palacsinta édes, a Gundel palacsinta inkább desszert, de ha valaki meglát egy lágy állagú lepénytésztát, egyből a palacsinta jut az eszébe...
Dr. Dénes Veronika az ítélet indoklásában súlyosbító körülményként értékelte, hogy vádlott ellen garázdaság miatt a napokban már jogerős ítélet született (a vád szerint Demszkyt tojással dobálta), s miután az elmúlt hetekben megerősödött a zsidó emlékművek elleni rongálássorozat, valamint a közelmúltban egy volt zsidó rabbit is verbális támadás ért, ezért hozott precedens értékű elrettentő ítéletet!
Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
A bírónő az ítélet kihirdetését követően ismét szóvá tette a korábban Kuruc.Info pólóban megjelenő hazafi ruházatát, szerinte a mostani ruházata sem volt kifogástalan, ugyanis Tiszaeszlár rovásírás feliratú pólóval provokálta a mindenható ítészeket...
Az igazság suttogva is igazság, a hazugság ordítva is hazugság! Szánalmasak vagytok zsidók, de csak így tovább, magatok alatt vágjátok a fát!
(motoros - Szent Korona Rádió nyomán Kitartás.hu)