Katolikus hírportálon olvasom, hogy ökumenikus imádságot tartottak azokért a cigányokért, akiket megöltek Magyarországon. Természetesen a holokauszttal hozták összefüggésbe az eseményeket:

„II. János Pál pápa Auschwitz-ot a mai világ Golgotájának nevezte. Nagycsécs, Tatárszentgyörgy, Tiszalök, Kisléta - megannyi újabb Golgota, nagypéntek helyszíne. Akik meghaltak, romák voltak és szegények. A keresztények több mint két évezrede maradnak hűek a nagypéntekhez. Az evangéliumokból tudjuk, hogy csupán néhány törékeny asszony tartott ki Jézus keresztjének tövében. De éppen ők lehettek a Feltámadás első tanúi."

Az ő bűne nem számít, mert elnyomott kisebbségi...

Elgondolkoztam azon, hogy vajon Bándy Katáért vagy más, cigányok által meggyilkolt, megerőszakolt, kirabolt, terrorizált magyarokért miért nem tartanak a keresztény egyházak imaesteket, és ez miért nem vezető címlap egy egyházakhoz kötődő hírportálon sem. Pedig ha ilyen esetekről kéne beszámolni, bizony nem okozna gondot sem a Magyar Kurírnak, sem más oldalnak, hogy akár óránként frissítse nyitólapját.

Talán női szentimentalizmus, de amikor az Egyházam ilyen kettős mércével viseltetik, csak úgy, mint a zsidó hatalom által irányított bármelyik kormány vagy média, úgy érzem magam, mintha a saját édesanyám döfte volna belém a kést. Hátulról. Sunyin. Megfontoltan, saját érdekből. Harminc ezüstért.

Nagyon fáj, hogy az ilyen megmozdulások miatt szégyenkeznem kell, hogy katolikus vagyok. Mert őszintén bevallom, nem szívesen vállalom a közösséget olyan emberekkel, akik annyira ostobák vagy épp gonoszak, hogy a mai vészterhes időben, amikor a cigányság a magyarságot terrorizálja, teszi tönkre, naponta történnek kisebb-nagyobb bűncselekmények a cigányok részéről, amelyet magyarok ellen követnek el, azt tartja fontosnak, hogy azon pár eset fölött lamentáljon, amikor magyarok bántottak cigányokat.

Vajon miért nem veszik észre az egyházak, hogy a cigányok kárára történt bűncselekmények ahhoz képest, amelyeket ők követnek el a magyarok kárára, több ezerszer, százezerszer nagyobb számot mutatnak annál, mint amennyit a magyarok ártanak a cigányoknak? A kedves egyházi vezetők és széplelkek miért nem arra hívják fel a figyelmet, hogy a saját nemzetüket (már ha ezek a tisztelt főpapok és világiak egyáltalán magyarok) micsoda mérhetetlen számú atrocitás éri?

Kinek jutott eszébe ma, amikor Bándy Kata esete még mélyen az emlékezetünkben él (csak úgy, mint sok más eset), a cigányokat ért néhány sérelem miatt vezeklő imaestet és ennek médiafelhajtást csinálni? És ez miért nem jut soha eszébe akkor, amikor magyar ember haláláról van szó, amit cigány okozott?

A magyar- és keresztényrontó zsidókkal parolázni érdem,
csak úgy, mint a magyar és keresztény hungaristáktól való elhatárolódás.

És ha így viselkednek az egyházak a magyar nemzettel, akkor mégis hogy kívánják újraevangelizálni a magyarságot? Hogyha azt a képet mutatják, hogy a magyar ember senkit sem érdekel, és az egyházak is beálltak a liberális nemzet- és egyház(!)rontók közé, akik „az idegen jó, az idegen szép" jelszava alatt mindig a mások (cigányok, zsidók, négerek, homoszexuálisok, stb.) szeretetére buzdítanak, még akár a saját nemzetem kárára is, a normalitás kárára is?

Lehet körleveleket írogatni arról, micsoda vész az újpogányság a magyar nemzetre (mellyel egyet is értek!), de ha közben leköpik a magyarságot, akihez szólnak, ha mindenki más fontosabb nekik, mint a magyar, akkor mégis hogy akarják, hogy a szavuk érjen bármit is a fajtájukat szerető magyar emberek között - mely szeretetet a kereszténység is megkövetelné?

Nem reménykedem abban, hogy bármelyik egyházi vezető olvassa ezt a „gaz, nyilas" honlapot (melyen egyébként nap mint nap a kereszténységet és őket védik...), így nem is hozzájuk akarok szólni, akik a bársonyszékért és az állami támogatásért eladták a lelküket a zsidó pénzhatalomnak. Értük csak imádkozni tudok, hogy legalább a haláluk pillanatában bánják meg bűneiket, hogy Krisztus Urunk szemébe tudjanak nézni, ha eljön az órájuk.

Kedves magyar testvéreimhez szólnék inkább, akik az Egyház ilyen megnyilatkozásait látva elhagyatottnak és csalódottnak érzik magukat, akik emiatt akár a hitetlenség útjára is lépnének, keresve olyan vallást, amelyik nem húzza ki lábuk alól a talajt, olyan közösséget, amely velük van.

Testvéreim! Tudom, mennyire fájdalmas csalódni abban, akiben bízunk, akitől a lelki táplálékot, az igazságot és a megszentelődést várjuk. De arra kérlek titeket,az alábbi néhány fontos dolgot ne felejtsetek el!

„Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje." - mondta Szent Péter apostol, amikor Krisztus megkérdezte őket, hogy ők is elhagyják-e, mint sokan mások. Egyszerűen nem tudunk mit tenni, nem hagyhatjuk el az Egyházat! A szentségek, az istentiszteletek, a dogmák, amely az igaz tanítás (melybe gyengejellemű püspökök hazaáruló megnyilatkozásai természetesen nem tartoznak bele) még mindig az Egyházban vannak. Krisztus akarta, hogy Egyháza legyen, Ő az Egyházra bízta igazságát. Tudta, hogy emberek vagyunk, testi lények, akik nem elégszenek meg az igével: tettek, materiális eszközök kellenek, és ami még nagyon fontos: közösség, mely összekapcsol minket Ővele és Őbenne. Így nem hagyhatjuk el az Egyházat és az igaz tanítást, mert Krisztus akarata az, hogy az Egyházban legyünk.

Nem várhatjuk el, hogy az Egyház csupa szentből álljon! Hiszen Jézus tizenkét tanítványa között is volt egy áruló gyilkos, Júdás, de Szent Péter is megtagadta Őt háromszor. A golgotán pedig legszűkebb köréből is csak Szent János apostol és evangélista volt jelen édesanyján és néhány női tanítványán kívül. Attól, hogy vannak hitvány vagy jószándékú tévedő emberek az Egyházban, akár a legmagasabb vezető körökben is, még nem lesz a kereszténység hazugság, vagy a dogmák nem lesznek hamisak és a szentségek sem vesztik érvényüket.

Krisztus akarata az Egyház léte, a szentségek vétele,
bármilyenek is legyenek papjai.

Ne feledjük el, hogy az Egyház nem csak a klérusból (papok, püspökök) áll, hanem belőlünk, laikusokból (világi hívek) is! Az Egyház arculatát mi is formálhatjuk. Bár kisebb hatalmunk van, mint a pápának vagy a püspököknek, mi is hallathatjuk a hangunkat. Legyünk hűségesek az Egyház biztos tanításához (dogmák) és éljünk Krisztussal közvetlenül is szoros kapcsolatban. Ne feledjük el, hogy a szentségek, legyen bármilyen is a pap, érvényesek és nekünk szükségünk van azokra!

Amikor ilyen gyatra egyháziakat látunk, ne felejtsük el, hogy mi is gyarló emberek vagyunk. Akinek pedig hatalma van, még nagyobb kísértésnek van kitéve, mint az egyszerű emberek. Ezen kívül jusson eszünkbe az a sok-sok szent ember, akik voltak, vannak és lesznek az Egyházban minden visszásság ellenére.

Végül pedig azt szeretném elmondani, hogy az Egyház ilyensége nem lehet meglepő azok számára, akik ismerik a mai helyzetet. A II. vatikáni zsinat (1962-1965) után az a szabadkőműves terv, mely szerint az Egyházat nem csak kívülről, de belülről is el kell rohasztani, kiteljesedni látszik. VI. Pál pápa (1963-1978) szerint „A Sátán füstje bizonyos repedéseken át behatolt az Egyházba!". Don Gabriele Amorth neves ördögűző is megerősítette ezt. Ezen kívül érdemes odafigyelni XIII. Leó pápa (1878-1903) látomására is, amely szerint a sátán a XX. században nagy hatalmat kap a világ felett, hogy próbára tegye Isten szentjeit. De még sorolhatnánk azt a sok jelet, amely mind arra mutat, hogy a mai kor különösen terhelt a sátáni befolyástól, ezen belül sajnos az Egyház is!

Épp ezért nem szabad elfelejtenünk, hogy mi elsősorban nem a liberalizmus és a zsidó pénzhatalom ellen küzdünk, hanem az ellen, aki ezek mögött van: az pedig a sátán! A mai korban az ő legnagyobb fogása, hogy elhitette magáról még keresztény körökben is, hogy nem létezik! És ha elsősorban nem ellene küzdünk, akkor olyanok vagyunk csak, mint az a kertész, aki a gyomot tőből lemetszette, és csodálkozott, hogy a földben maradt gyökérből mindig új és új hajtása sarjadt a káros növénynek!

Ne felejtsük el, hogy a sátán elleni harc legfontosabb eszköze az, hogy magunkban legyőzzük őt. Ezt pedig képtelenek vagyunk megtenni Krisztus, az Ő igazsága és Egyháza nélkül. Hisz a sátán elsődleges ellensége Jézus és az Egyház. Nem véletlen.

Ha a hazáért akarsz küzdeni, ne legyél olyan, mint a botcsinálta kertész, aki elfeledkezett arról, hogy elsősorban a gyökerénél kell megragadni a problémát, minden más csak utána jöhet.

Amikor ilyen megnyilatkozásokat látsz, mint ez a mostani, gondold azt, hogy az Egyház beteg, és csak arra vár, hogy meggyógyítsd! Hisz édesanyádat se hagyod el, ha beleg lett, esetleg ellened fordul, mert elborult az elméje. Akkor is az édesanyád marad, aki éveken át táplált, nevelt, gondozott.

Legyünk hűségesek tehát Krisztushoz, éljünk ajándékaival, a szentségekkel, és ne forduljunk el az igaz tanítástól! De azért illessünk kritikával minden olyan megnyilatkozást, amely éles ellentétben áll a zsinat előtti keresztény tanítással. Ne ködösítse el szemünket a sátán füstje! Harcoljunk ellene megfeszített erővel: mert nem csak az Egyházon kívül, de azon belül is szükség van erre a harcra.

És ne feledjük el, e harc vége csak a mi győzelmünk lehet a dogmák tanúsága szerint:

Jézus Krisztus az idők végén dicsőségében újra eljön erre a világra, hogy beteljesítse a megváltást.

Az Úr Jézus Krisztus második eljövetele alkalmával hatalmas erejével minden ember testét feltámasztja.

Jézus Krisztus második eljövetele alkalmával a holtak föltámasztása után ünnepélyesen megítél minden embert, ez lesz az utolsó, vagy világítélet.

B. Bernadett - Kitartás.hu