Az utóbbi évek legnagyobb hungarista rendezvényére került sor 2011. október 23-án, ahol jelen volt minden fontosabb hazafias szervezet. A Pax Hungarica Mozgalom idei rendezvényén rég nem látott számban jelentek meg a megemlékezők.
A Himnusz közös eléneklése után elsőként Toroczkai László lépett a mikrofonhoz. A Hatvannégy Vármegye ifjúsági Mozgalom elnöke után Lantos János, a Pax Hungarica Mozgalom szórványvezetője tartotta meg lendületes, buzdító beszédét.
Tyirityán Zsolt a Magyar Szigeten elhíresült kérdésével kezdte szavait, majd a meg nem alkuvó harc, és az arra való szellemi és fizikai felkészülés fontosságára hívta fel a megemlékezők figyelmét. Ez követően a Pax Hungarica Mozgalom, a HVIM, a Nemzeti Forradalmi Párt és a Fehér Brigád küldöttsége helyezte el az emlékezés virágait a Pesti Srác szobránál.
Végül Domokos Endre János, a PHM vezetője szólt az egybegyűltekhez. A Vezető ismertette, az 1944-es és az 1956-os események közötti párhuzamokat, és hangsúlyozta, hogy az 56-os forradalom nem érthető meg az 1944. októberi események ismerete nélkül.
A rendezvény a Hungarista induló és a Szózat eléneklésével ért véget. A megemlékezés rendben, fennakadás nélkül zajlott le. Bízunk benne, hogy a nagy számban megjelenő gárdisták, hazafias csoportok tagjai és a jobbikos rendezvényről érkezők ez alatt a bő egy óra alatt is megtapasztalhatták, hogy mi a különbség az úgynevezett nemzeti radikalizmus és a magyar nemzetiszocializmus között. Már csak idő kérdése, hogy egyre többen ráébredjenek a demokratikus színjáték értelmetlenségére, és beálljanak a Hungarista Mozgalom zászlaja alá.
Kitartás, jövünk!
Képek a rendezvényről (folyamatosan frissül):





Botka János - Kitartás.hu
Hozzászólások
Férfiasan bevallom, hogy
Férfiasan bevallom, hogy elérzékenyültem a rendezvényen. A remek szónokok és a "győzelemre visz majd a nyilaskereszt" tömeges dalolása tették számomra komoly élménnyé ezt a napot. Köszönöm! Remélem sokan félrenyelték a maceszgombócot...
Én meg férfiasan bevallom,
Én meg férfiasan bevallom, hogy nagyon szomorú voltam egész nap, amiért csak a távolból tudtam Veletek lenni... Mint minden Október 23-án (még a kommúnista diktatúra alatt is) gyertyákat gyújtottam és kitüztem a magyar zászlót a ház elé.
Reméltem, hogy inzultus nélkül fog lezajlani a Megemlékezés, hiszen Október hava két ünnepet is tartogat nekünk, alig 1 hét idöbeli különbséggel; Október 15, a Nemzeti Újjászületés Napját és 23-át a Kommúnizmus Elleni Felkelés Napját. Mi Magyarok kezdtük el aláaknázni a júdeó-bolsevisták szuronyokkal, haláltáborokkal megerösített tákolmányát és immáron negyedízben (1944, 1956, 1989, 2006) döftük a Szabadság kardját ebbe a haldokló és mára elpusztult - de halálában is még veszélyes szenny-"ideológiába". Az 1956-os Forradalom visszafordíthatatlan és kijavíthatatlan sebet ejtett a bolsevizmus "paradicsomi" hazugsággépezetén. Az egész világ láthatta a szovjet-amerikai közös "kánaán" gulágokra, terrorra, tömegmészárlásokra épült fertöjének gyengeségét. A zsidó háborús bünös Eisenhower és szovjet pajtása Hruscsov egyezséget kötött a Magyar Forradalom megsemmisítésére. "Ike-the-kike" még a spanyol nép nagy fiát, Franco tábornokot is megfenyegette intervencióval, ha a rádiószózatában megígért segítségét (élelmiszereket, gyógyszereket, söt: fegyvereket) eljuttatja a felkelökhöz... Nem járt jobban Adenauer német kancellár sem, aki elözetesen megengedte a spanyol gépeknek németországi területen való újrafeltöltését, hogy Magyarországra juttassák a spanyol nép küldeményeit... "Füligszájú Jimmy" fojtotta vérbe a Szabadságharcunkat. Az ö beleegyezésére rohanták le Hruscsov pribékjei az Országunkat! Shame on you USA!
Vona Gábor azt üzente a tegnapi megemlékezésen a Magyarságnak: "Mi fogjuk befejezni '56 forradalmát!" Hát remélem, hogy nem egy korteshadjárati szószátyárkodás volt. A kommúnista vírus elleni harc nemcsak magyarországi, vagy európai küzdelem, hanem világméretü leszámolás kell, hogy legyen! Nincs egyetlen nemzet, egyetlen ember sem biztonságban, amíg ezt a dávid-csillagos vírust ki nem írtjuk a Föld felszínéröl, söt: magából a szótárakból is, a bolsevizmussal összefüggö valamennyi undorító adalékkal egyetemben.
Bajtársak, Nemzettestvérek! Gratulálok a szép megemlékezésekért! ELLENÁLLÁS - ÖSSZETARTÁS - KITARTÁS!
Ezúton is szeretnénk
Ezúton is szeretnénk megköszönni a meghívást erre a színvonalas rendezvényre!
Nekem nagyon tetszett Lantos János beszéde. Sőt, szerintem évek óta a legjobb beszéd amit megemlékezésen hallottam! Erőt adó, felemelő, lényegretörő, nagyon jó volt hallgatni! Remélem, hogy sok ilyen beszédet fogunk még hallani! Kitartás!
U.I.: A beszéd hanganyaga ki lesz rakva az oldalra?
Sziasztok! Videók mikor
Sziasztok!
Videók mikor lesznek kint az elhangzott beszédekről??
Hamarosan videós beszámolóval
Hamarosan videós beszámolóval is jelentkezünk, addig egy kis türelmet kérünk!
A Szent Korona Rádió honlapon
A Szent Korona Rádió honlapon már láthatóak a videók az összes beszédről.
Nagyon színvonalas volt a
Nagyon színvonalas volt a kegyeleti megemlékezés! Gratulálok a jó szervezésért a Pax Hungarica Mozgalom tagjainak!
Csodálatos volt a rendezvény,
Csodálatos volt a rendezvény, különösen magával ragadott Lantos János beszéde!
Mert csak mi
Nincs rossz idő a harcra
Csak gyenge akarat
A lélek tart fegyvert a kézben
Ha az ember akarja azt
-
Nincs rabszolga itt
Csak gyáva
Ki a hazáját nem védi
Pedig sorvadni látja
-
A jó harcos meghallja
Ha hívja a nemzet
És azt is hallja
Mit suttog a lelke
-
Az igazság lehet
Hogy néha térdre kényszerül
De újra és újra feláll
Mert csak mi győzhetünk
.
2011. Október havában. 24.-én
Ny T
Nagyszerű rendezvény
Nagyszerű rendezvény volt...Köszönjük szépen! KITARTÁS!!!
Azt hiszem, hogy az eddigi
Azt hiszem, hogy az eddigi kommentárok után nekem már nem sok komolyabb hozzáfűznivalóm van.
Mindenki nevében köszönöm a PHM-nek a kiváló szervezést és a résztvevők fegyelmezettségét. Néhány bekiabálástól eltekintve semmi kifogást nem lehet felhozni, azok többsége is biztató jellegű volt, de erről majd más, nálam hozzáértőbb személy mond véleményt.
Külön kiemelném Lantos János beszédét, mint a legfanatikusabbat, amit eddig életemben volt szerencsém hallani. Már régen arra vártam, hogy egy szónok ilyen hangnemet üssön meg és lám, tegnap valóra vált a kívánságom. Remélem, hamarosan látható lesz a róla készült felvétel, amit a kedves öregúr készített közvetlenül mellettem.
Horthynak a túlzott
Horthynak a túlzott szapulásakor több gárdista elhagyta a helyszínt. Gondolkoztam azon hogy én is megteszem. Nagyon kellemetlen volt hallgatni.
Az igazság néha fáj... Sajnos
Az igazság néha fáj... Sajnos Horthy 1944-ben ezen a téren leszerepelt. A korábbi érdemeit ez persze nem teszi semmissé. Rossz barátokat talált, vagy nem is akart összefogni azokkal, akiket egy ország követett, olyanok is, akik nem voltak hungaristák.
Csatlakozom az előttem szóló
Csatlakozom az előttem szóló Szász testvér véleményéhez, de felmerült bennem még egy gondolat a fenti "Egy megemlékező" véleményével kapcsolatban.
Nekünk Hungaristáknak még egy plusz fontos feladatunk van e Nemzet számára, NEVELNÜNK, TANÍTANUNK kell a magyar embereket a történelmi igazságokra. Igen, ki kell mondanunk azokat a történelmi igazságokat, melyeket elhallgatnak előlünk, vagy hamisított formában sulykolnak belénk. Ezért sem véletlen, ha Horthyval kapcsolatban nemzeti érzelmű embereknek negatív tényadatokat egyáltalán nem lehet kimondani.
Kedves Megemlékező! Örömmel vettük, hogy a beszédeket végighallgatta, elgondolkodott a tartalmukon, de én nagyon remélem, hogy ezek után kíváncsivá vált, hogy milyen eredeti dokumentumok, adatok támasztják alá az 1944. októberének történéseit a Horthy család körül.
Mi ígéretet teszünk arra, hogy lehetősége legyen bárkinek azokat a megjelöléseket, hiteles adatokat, pontos utalásokat megtekinthesse, melyekből tényszerűen értesülhet a történelmi valóságról. Én is teljesen másképpen tanultam diákként a történelmet erről a korról is, pedig a családom minden szála a kommunisták ellen volt.
Semmi probléma. Tudatlanság,
Semmi probléma. Tudatlanság, vagy csak rossz beidegzödés. Egy zsidó-pecér, aki a kommunisták elött hajbókolt - számomra meg nem létezik a határ a "szapulásában". Tudod, "ízlések és pofonok". Én meg a horthysta dicshimnuszok hallatán "zárom be" a fülemet...
Egy szobrot valamelyik
Egy szobrot valamelyik főtéren akkor is megérdemelne vagy hogy elnevezzenek róla egy nagyobb utcát. Talán ha nem kezdi el 1944-ben a kiugrási kísérletet nem lett volna kiemelkedő szerepük a hungaristáknak. Azért az nekem is megdöbbentő tényleg azt hitte hogy bárki is harcolna a vörösök mellett?
Egy szobor, vagy
Egy szobor, vagy utca-elnezvezés nyugodtan belefér a keretbe; elvégre Horthy kivitelezte és tartotta fel a kommunisták üldözését és végtére is neki köszönhetjük, hogy Magyarország volta z elsö állam, amely törvénnyel megtiltotta nemcsak kommunista párt létezését, hanem a mindennemü ilyenjellegü aktivitást is! Erre - bocsánat a "franciaságomért" - kurva büszke vagyok!
Idén október 23-án csak a PHM
Idén október 23-án csak a PHM rendezvényén voltam. Tavaly óta tudom, hogy amit hallani akarok, azt itt meg is hallom (és csak itt!). Idén a tavalyi rendezvény hangulatát hatványozottabban élhettem át (pedig az is nagyszerű volt). Köszönet érte!
Kitartás!
Az istenit, megint nyilasok
Az istenit, megint nyilasok mindenütt!
Az senkit nem zavar,hogy én már megint remegek,záporoznak a könnyeim!Ja, bocs, nem a félelemtől, hanem a gyönyörtől!Lantos testvér, a tegnapi beszéded nagyszerű volt! "Istenem! Köszönöm, hogy parasztnak teremtettél és nem kommunistának!"
Kitartás!Harc mindhalálig, nem hátrálunk!
Gratulálok a
Gratulálok a szervezőknek!
Volt egy szép megemlékezés, nem volt rendbontás! Miért is??Nem volt ott a Fidesz! Elmenekültek, de sajnos vissza jöttek azt hiszem nem sokáig!Egy ideig lehet bujkálni...de előbb utóbb megtalálják aki Bűnös!!!:-)
Hamàr mi öreg 56-os harcosok
Hamàr mi öreg 56-os harcosok nem lehetünk ott akkor büszkék vagyunk, hogy mégis a magyar fiatalsàg ott van !!! A mi egyesületünk az "56-os Magyarok Vilàgszövetsége" és a "Pesti Sràc" Alapitvànyunk hazaàrulok kezébén került !Pedig ezt a Gegellyel mi 56-sok épitetük ki és csak a sajàt pénzünkböl, mert soha sem voltunk sem hazànkat sem höseinket elàrulni, mint ahogy Boros Péter akarta ! Kitartàs Magyarok habàr még egy pàrszor tönkre kell tenni a hazànkat, hogy megszbaduljon az orszàg a patkànyoktol és a patkànyok honfoglalàsàtol !
Ez egy szép
Ez egy szép megemlékezés,tisztelgés volt az októberi események előtt!
Sokáig nem tudtam elaludni annyira a hatás alatt voltam a beszédeknek még órák múlva is! Ahogy a rengeteg ember énekelte az Ébredj Magyart...á nem tudom elmondani mit éreztem! Félszemmel rá pillantottam a fiamra-aki mellettem éneket-és kicsordult a könnyem a büszkeségtől! Ott a Corvin közben jó volt Magyarnak lenni!
Köszönöm,hogy ott lehettem!
Amikor a szoborrol beszéltek,
Amikor a szoborrol beszéltek, mi a Gergellyel a kis Jancsikàt vàlasztottuk ki, mert Ö ott a Corvin közben halt meg 13 évesen ! Erre mondta Gergely, hogy az Edesanyja àllandoan jött és könyörgött Gergelynek, hogy küldje haza !
Gergely azt vàlaszolta, Dràga Asszonyom ezt csinàlom és kérem, hogy menjen haza de mindig vissza jön ! Majd folytatta, ezt csinàlom itt minden gyerekkel (én akkor "màr" 16 éves voltam ), de asszonyom itt minden gyereknek aggodik az Edeseanyja mit csinàljak, ha ök harcolni akarnak a szabadsàgért küldjek mindenkit haza ?!
Nagyon szep rendezveny volt!
Nagyon szep rendezveny volt! Remelem jovore sokkal tobb ember megy el! A PHM megmutatta, milyen egy igazi nemzeti rendezveny, es hogy a gyoyelemhez csak a nemzetiszocializmus vezet el! Remelem a mozgalom tagsaga jovore tizszeresere no! Kitartas!
Lantos János beszédét sajnos
Lantos János beszédét sajnos nem értettem, kicsit torzít a mikrofon vagy nem tudom :(
Emese, próbáld meg
Emese, próbáld meg itt:
http://www.youtube.com/watch?v=LhviRPHFOu0
Köszönöm a linket, nagyon
Köszönöm a linket, nagyon kedves, hogy kitetted, így sokkal élesebb és tisztább volt és jó volt végig hallgatni nem csak az ő beszédét is, ütős nagyon :) Szép lehetett a megemlékezés gratulálok hozzá!
Őszinte elismerésem a
Őszinte elismerésem a felkészült, tartalmas gondolatokat közlő szónokoknak,a szervezőknek és a fegyelmezett megemlékezőknek.
nagyon szépen beszélt Lantos
nagyon szépen beszélt Lantos János és Domonkos Endre János is. A kommunizmus nagyon rossz volt meghalt többszáz bajtárs. Én a kommunizmusnak csak a felét éltem meg 82 től 89-ig. De már akkor is megtapasztaltam hogy tilos volt a szólás szabadság . És az az érdekes hogy Nagy Imre kommunista volt mégis megölték a saját fajtái. a 2 ik világháború után a zsidóság ismét létre hozta a bázisát. Tüntetnek a Gárda és a Jobbik ellen aminek én nem örülök sőt fel vagyok dúlva. Remélem hamarosan Jobbik győzelem lesz és a hungarizmus ismét újra győzni fog.
Kedves Balázs! A hungarizmus
Kedves Balázs!
A hungarizmus győzelmében én is hiszek, de azért azt szögezzük le: a Jobbik nem hungarista!
Pályi György Érted kell
Pályi György
Érted kell élnünk!
Ó Szent Hungarizmus!
Így írta Süllős Lenke
Csak Te viheted népünk
Fényes dicső győzelemre
Minden más eszme
A halálba viszi népünk
Adj hitet,bátorságot!
Mert nem szabad félnünk
Az utat mit egykor
Hős eleink bejárták
Követnünk kell nekünk is
S vinnünk kell a fáklyát
A vaksötétben nem világít
más csak a mi fényünk
Ó Szent Hungarizmus!
Érted kell hogy éljünk!
2011.10.27
Itt még jobb minőségben
Itt még jobb minőségben vannak videók.:)
http://szentkoronaradio.com/percr%C5%91l-percre-tud%C3%B3s%C3%ADt%C3%A1s...
Új hozzászólás