Hungarizmus a Felvidéken

Istennek hála a hungarizmus egyre nagyobb térnyerése vitathatatlan, ezt bizonyítja, hogy már a gúnyhatárokat is átlépte, így azzal az örömteli hírrel tudunk szolgálni, hogy elindult a Pax Hungarica Mozgalom felvidéki, egészen pontosan udvardi próbacsoportja. Szerkesztőségünk ezen alkalomból kereste meg a csoport vezetőjét, s tett fel neki néhány kérdést.

- Kitartás! Üdvözöllek az olvasók nevében is, kérlek vázold fel rövid történetét, hogy hogyan kezdődött az egész, tehát miképpen született meg a gondolat, hogy helyi csoport alakítását kezdeményezzétek és miért?

Kitartás! Tavaly augusztusban vetettük fel, hogy csatlakozhatnánk valamely nemzeti szervezethez. Eleinte csak páran, akik, szinte minden hétvégén összeülünk, beszélgetünk. Felvetődött pár szervezet, a PHM is, de eleinte el lett vetve, mert akkor még sokan nem is voltunk 18 évesek, és nem is lehetett arról hallani, hogy lenne, egyáltalán lehetne e csoport csonkahonon túl. Eldöntöttük, hogy csatlakozunk a HVIM-hoz, ugyanis abból van pár tagszervezet Felvidéken. Fel is vettük a kapcsolatot, és megismerkedtünk sok nagyszerű emberrel. Kaptunk időt gondolkozni, és ahogy egyre közeledett a döntés ideje, összeültünk, beszélgettünk. Felvetődött az, hogy miben merülne ki a tevékenységünk. Szórólapok... mit terjesztenénk? Hungarizmust! Előadások... mi lenne a tárgya? Hungarizmus! Ha a környéken sok nemzetiszocialista szlovákkal is együtt lehetne dolgozni, mi lenne a módja? Hungarizmus! Mindig a hungarizmussal találtuk szembe magunkat. És arra jutottunk, hogy a környékünkön a mi utunk a hungarizmus, nem pedig az ellenállás (ha pedig el kell magunk kötelezni egy mozgalom mellett, akkor mi ezt olyan mozgalom mellett szeretnénk megtenni, aminek ideológiájával teljesen azonosulni tudnunk).

Ugyanis tőlünk északra az utóbbi pár évtizedben a népesség nagyrésze szlovák lett. És egy hatalmas veszedelem fenyegeti mindkét nemzetet. Ha nem akarjuk, hogy elpusztuljunk, akkor bizony össze kell fognunk, mint régen, ha tetszik, ha nem! Vagy mind megmaradunk, vagy mind elveszünk. Erre pedig egy út van: hungarizmus! Megérdeklődtük, és kiderült, hogy még nincs megszervezve a Hungarista Mozgalom a határon túl.

Hát eldöntöttük, hogy segítkezni fogunk ebben, és, hogy megismertetjük minél több szlovákkal is a hungarista eszmét, ugyanis ha mi nem kezdjük el, akkor ki más?

- Kérlek, mutasd be a helyi viszonyokat Udvardon.

Udvard az ún. Szlovák köztársaság legnagyobb faluja. Több, mint 5000 ember lakik itt. Nagyrészt magyar anyanyelvű, van magyar és szlovák nyelvű általános és szakközépiskola. Falunk a magyar-szlovák etnikai határ közelében fekszik, ezért némelyeknél gondok akadnak az identitástudattal. Ugyanis az emberek egy részének már elege van abból, hogy "én magyar-te szlovák", úgy gondolják, hogy "Szlovákiában élünk", és akkor, "miért ne legyünk szlovákok?

Ami hiba! Nem te döntöd el, hogy ki leszel, hanem az leszel, akinek születsz! Az identitástudathoz még annyit, hogy a választásokon is Bugárék MOST-HÍD-ja győzedelmeskedett az MKP felett, ami szintén azt bizonyítja, hogy az egyszerű embernek elege van már a magyar-szlovák vitából, sokszor egyiknek sem érzi magát, mert mindegyik róla beszél a megkérdezése nélkül. Sokakat sajnos, ha megkérdeznénk, hogy melyik nemzethez kötődik jobban, akkor bizony sokan a szlovákot választanák. A falu nagyrészt magyar anyanyelvű, szinte mindenki tud itt magyarul. Az, hogy ki minek vallja magát papíron, az lényegtelen. Tény, hogy sok szlovák vezetéknevű és eredetű ember is otthon magyarul beszél a közeg miatt (északabbra sajnos az ellentettje), de az utóbbi időben már sokszor az ellenkezője is tapasztalható a magyar fiataloknál a baráti körtől függően, meg némely esetekben a szlovák nyelv "divatos".

Az asszimilációra minden oldalról lehet példát találni. Mégis egyre jobban fogy papíron a magyar, de úgy, hogy a cigányság jó része is magyarnak vallja magát, és az ő számuk egyre több! A gond(?) az, hogy: Különböző alapítványoktól a magyar iskolások támogatást kapnak a tanszerek biztosításához (cigányok az ebédhez is- itt már bizony cigányok, nem magyarok), és ugye a mai rendszerben a nemzetiségéről papíron dönt az ember, így sok cigány azért lesz "magyar" (aminek a "magyar érdekeket képviselő" politikusok még örülnek is!), hogy magyar iskolába írathassa gyermekét, amiért nem olyan megterhelő (sőt jövedelmező az új támogatásnak köszönhetően, most ugyanis a pénzt a gyerek-szülő kapja, míg eddig az iskola kapta, és abból vásárolt tanszereket) nekik a tankötelezettség időszaka. Ez ahhoz vezet, hogy sok magyar szülő vagy szlovák iskolába íratja gyermekét (sokszor a "jobb érvényesülés" miatt is- ebből az adódik, hogy a szlovák iskolában a diákok nagy része egymás közt magyarul beszél), vagy pedig Érsekújvárba, a szomszéd városba. Attól, hogy kevés gyermek fog járni az iskolába, egyelőre nem kell tartani, mivel a környező falvakban sorra megszűnő iskolák diákjainak nagy része nálunk köt ki.

Mellesleg meg kell, hogy jegyezzem, a cigányság száma erőteljesen növekszik, van olyan osztály, ahol több, mint a fele cigány, a fehérek nagy része meg a környező falvakból jön.

A cigányokkal etnikai feszültségek nem nagyon vannak, ugyanis itt még nem éreznek akkora támogatást maguk mögött. Tény, hogy ha a népesség aránya jobban megváltozik, a feszültség is egyre nőni fog, és ha több lesz a segélyes, mint a dolgozó (ami, ha így halad, akkor elég hamar bekövetkezhet), akkor bizony bármi megtörténhet! Szlovák-magyar összetűzésről nemigen hallani, ugyanis az emberek mindkét nyelvet elég jól beszélik, de ez főleg annak köszönhető, hogy eddig még nem SZÍTOTTA sikeresen senki sem a feszültségeket. Ráadásul falun a dolgozó embernek nincs ideje ostobaságokon mérgelődni.

- Tervezitek, hogy Felvidék-szerte próbáltok terjeszkedni?

Igen, tervezzük. Reméljük, hogy a környéken sok hungarista akad, aki szívesen csatlakozna is a Mozgalomhoz, bár legjobban annak örülnénk, ha minél több csoport alakulna. Tudunk pár nemzetiszocialistáról, akik pont a mostani szlovák-magyar viszony miatt nem igazán akarnak betagozódni egyik itteni szervezetbe sem, de mi már itt vagyunk! Sőt, nemzetiszocialista szervezetekről felénk egyáltalán nem hallani, szóval reméljük, hogy sokaknak fog kedvezni az, hogy mi mostantól itt leszünk.

- Nyilvánvalóan kényes téma a szlovák-magyar együttélés, Ti, mint olyan magyarok, akik ott éltek, hogyan látjátok ezt a kérdést?

Itt élünk, elődeink is itt éltek, és ez igaz mindkét nemzetre. Lehetne vitázni azon, hogy ki volt itt hamarabb, kinek milyen a történelme, ki volt az államalkotó, ki kitől vette át a szavakat, kultúrát meg hasonló. Most pillanatnyilag itt vagyunk, és egyikünk sem akarja a másikat sehova sem kitelepíteni. Tudjuk jól, hogy kik gerjesztik a feszültségeket, és hogy a múltban nemzeteink követtek el hibákat. Mi nem vagyunk hajlandóak lemondani arról, hogy régen például Kassa lakossága magyar volt, de ez ellen ma mit lehetne tenni? Mindkét nemzet fiai ontották a vérüket és verejtéküket ezért a földért, nem lehet senkinek sem mondani, hogy menjen el onnan, ahol dédszülei is éltek. Mindnyájan azt akarjuk, hogy legyen lehetőségünk tanulni, dolgozni, kapjunk egyáltalán nyugdíjat, nyugodtan merjünk kilépni az utcára, ne kelljen rettegnünk, hogy kirabolnak, biztosítva legyen a jövő utódaink számára és ne legyünk a bankok rabjai. Hát, akit ennél a közös célnál az korlátoz, hogy egyeseknek más az anyanyelve, akkor az szálljon mélyen magába. Egyszerűnek hangzik, de mégse! Ugyanis, ha valaki el kezd foglalkozni a nemzeti dolgokkal mind szlovák, mind magyar részről, az, ha nem a Hungarizmussal vagy a hungaristákkal találkozik először, akkor bizony eléggé nehéz dolga lesz. Itt elsősorban a médiára gondolok. TV-függő társadalomban élünk, és a TV-ben általában a Pospolitosťról (SNS az értelmes emberek előtt már leszerepelt) és a Jobbikról lehet hallani. Mind a kettő nacionalista és demokrata. Namármost, ha állandóan csak a nacionalizmus körül forog minden, akkor az könnyen átüthet sovinizmusba, ami főleg a szervezetek tagjainál figyelhető meg.

A Posopolitosť is csak addig magyarbarát antisoviniszta, míg az a magyar a Csonkaországban van, a Jobbiknak meg a "mindentvisszázásról" autonómiává vált semmitmondó céljai sem kecsegtetnek biztos jövővel. Ideológiailag abszolút nem egységesek, mindkettőben megtalálható a nemzetiszocialistától, hungaristától kezdve a "Maďari za Dunaj!-Vesszen Trianon! Senkiházi szlovákok!"-ozókon keresztül a cigánykérdés miatt hozzájuk belépő emberig mindenki (tudniillik bizonyos körökben ma valaki igazán akkor nagy hazafi, hogy országát elrabolni készülő gárdistának képzel minden aljas magyart, esetleg az országának északi részét 91 éve elrabló tolvaj szlovákokat gyűlöli. Hogy ennek mennyi az értelme, és hogy hogyan lehet ilyen módon egész nemzeteket általánosítani, azt mindenki döntse el maga). Próbálnak igazodni a mostani rendszerhez, demokrácia pártiak. Pospolitosť akciókon sokszor hallani a "Demokráciát! Ez a demokrácia?!" bekiabálását. Jobbik meg nyíltan Horthy Miklós rendszerét magasztalja, amiről egy hungaristának megvan a maga véleménye. Aztán itt az internet. Elég megnézni a beo.sk-t meg a hasonlókat (SNJ, SHO oldalai)- nyílt magyargyűlölet, az SNS-től annyiban különböznek, hogy merik szidni a zsidókat is. A mi legolvasottabb nemzeti hírportálunk, a kurucinfó meg szlotákozik, oláh tolvajozik... Szóval, aki innen művelődik az sem biztos, hogy a Hungarizmus konnacionalista alkotóeleme felé fog tekintgetni.

- Terveztek szlovák embereket is megszólítani, beszervezni?

Természetesen! Ha mi nem ismertetjük meg őket a hungarizmussal, akkor ki más? Bár valószínűleg nem lesz könnyű dolgunk, ugyanis a hungarista szót manapság sok mindenre használják, Magyarország-Hungária térképe se valami szívmelengető hatást gyakorol rájuk, de valahol el kell kezdeni.

- A hungarizmus álláspontja természetesen ismert, miszerint elutasítja a sovinizmust, hogyan és milyen módszerekkel tervezitek ezt az álláspontot terjeszteni a Felvidéken?

Főleg beszélgetések, kétnyelvű szórólapok, plakátok, matricák, ugyanúgy tevékenykednénk, mint mondjuk a többi csoport, csak a nyomtatott dolgokat kétnyelvűen használnánk, bár ez a környezettől is függne, beszédeknél meg, ha lesz rá igény, akkor ott is betartanánk a kétnyelvűséget. Jaj, és mindez persze nem a nyelvtörvény miatt! A nyelvtörvény egy butaság, amit a Pospolitosť támogat, sőt a 20%-os küszöböt csökkentené 15%-osra, mert "veszélyben forog több százezer szlovák léte".

- Köszönjük szépen a válaszokat, a Kitartás.hu sikeres és eredményes munkát kíván az újdonsült udvardi csoportnak. Végezetül mit üzennétek az olvasóknak?

Mindenekelőtt azt, hogy keressenek minket bátran, amiben tudunk, abban segítünk! Nekünk is elkéne a segítség, mégpedig jogi téren. Ugyanis javában fiatalok vagyunk a csoportban, és az idősebbek sincsenek nagyon tisztában a jogi dolgokkal, hogy meddig lehet elmenni. Ezért szívesen fogadnánk a tanácsokat, akár üzenetek formájában, akár személyesen.

Érdeklődőknek az email címünk: phmudvard[kukac]gmail.com - Keressetek bátran!
Kitartás! Szárnyaljon ismét Szálasi eszméje!

Kitartás.hu

Hozzászólások

Gratulálok, és sok sikert

Gratulálok, és sok sikert kívánok az új csoportnak!

Gratulálok, és szintén sok

Gratulálok, és szintén sok sikert kívánok!!!

Az interjú tartalmához pedig a következő hozzáfűzni valóm lenne:
Remélem azok, akik elhitték a "Messiás" és követői szavait, hogy a Pospolitost milyen "magyar barát, antisovén" banda, most már végre észhez térnek.

Tájékozottnak, magabiztosnak

Tájékozottnak, magabiztosnak tűnik a csoportvezető. Feltehetőleg jó kezekben van nála a felvidéki sejt.

Ez egy nagyszerü összetartó

Ez egy nagyszerü összetartó erö az elszakított területeken élö magyarság összefogására, nemzeti öntudatának erösítésére. Jó lenne a Bácskában, Kárpátalján és Erdélyben is hasonló szervezésröl tudomást szerezni!

Felvidéki testvéreink olyan

Felvidéki testvéreink olyan ideológiai éleslátásról és tiszta, értelmes, logikus gondolkodásról tesznek tanúbizonyságot, ami manapság csak nyomokban lelhető fel.
A csonka-országban tömegével megtalálható, magát hungaristának gondoló személyek többsége, mindenféle nemzeti szervezetekben tülekszik, mert nem sikerült idáig eljutnia.

Testvérek! Sok sikert, erőt és egészséget, bátorságot kívánok nektek, és Isten áldását kérem a munkátokra!

Kitartás!

Szebb jövőt és erőt kívánok

Szebb jövőt és erőt kívánok biztos sok buktató is lesz de mindezek ellenére kitartás!!!!!!!!!!!!

Igen szép szavak,magyar

Igen szép szavak,magyar alapíts családot kuzdj és nemz gyerekeket neveld oket becsuletre kitartásra és szaporítsd magyar nemzetunket.KITARTAS!!!

Új hozzászólás

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
A kis- és nagybetűket a rendszer nem különbözteti meg.