Interjú a PHM felvidéki csoportvezetőjével

- Kitartás! Üdvözöllek az olvasók nevében is, most, hogy közeledik az év vége, arra kérnélek, hogy mutasd be a PHM udvardi (felvidéki) csoportjának munkáját 2011-ben. Természetesen csak azt, ami a nyilvánosságra is tartozik.

Kitartás! Üdvözlöm az olvasókat! Júliusban alakultunk, mint próbacsoport. Azóta voltak már érdeklődők Dunaszerdahelyről, Komáromból is. Munkánk nagy részét gyűlések, beszélgetések, előadások, megemlékezések, plakátolás, illetve matricázás tölti ki.

- Mit tapasztalsz Udvardon és mit az egész Felvidéken, milyen az általános politikai hangulat?

A legláthatóbban a demokráciából való kiábrándulás a tapasztalható. Az emberek nem tudják már eldönteni, hogy kire szavazzanak, sokszor hallani az "Inkább el sem megyek szavazni..." mondatot. De komolyan, kire? Az összes párt leszerepelt már az emberek előtt. A szociális gondok egyre nagyobbak, például az orvosok sztrájkja miatt a kormány rendkívüli állapotot akart kihirdetni. Egyre több hír számol be arról, hogy sokaktól el akarják venni a szlovák állampolgárságát, mert felvette a magyart is. Ez gyakorlatilag persze nem megoldható, de azért feszültségszításra elegendő. Ahogy az emberek elfordulnak a rendszertől, úgy egyre nagyobb a jobboldali eszmék térhódítása. A gond csak az, hogy sokan egy két "bátor" kijelentéstől elolvadnak, és így a média által "reklámozott" szervezetek (SP), illetve pártok (Jobbik) kapnak erőre, amik nem tudnak teljes megoldást nyújtani az emberek és a kor gondjaira. A médiában meg a tagok számában több, nézeteikben fokozatosan enyhülő, demokratikus rendszert támogató szervezetek és pártok kapnak helyet. A felébredt emberek meg bőven megelégszenek a "bátor" kijelentésektől és az azok mögött álló szervezetektől és pártoktól, és a rendszer elleni harcuk kicsúcsosodása lesz a négyévenként leadott szavazat. Ezzel meg legfeljebb a közbiztonságon, és a segélyezés helyzetén javít, de a fogyasztói társadalom haldoklását csak késlelteti.

Csatlakozás ügyében több emberrel folytattam megbeszélést, és nagy részüknél a hungarizmus erkölcsi alapja, a kereszténység volt az akadály. A kommunizmusnak és a liberalizmusnak köszönhetően az emberek egy része még meg sincs keresztelve. Szálasi Ferenc szavaival élve: "Nem ismerünk felekezetnélküliséget. Az istentelenség minden formáját elvetjük." Nem ők tehetnek róla, de sosem késő elkezdeni. A hungarizmus egy ideológia (nem áruval megrakott polc, hogy azt veszünk le, amit akarunk), vagy teljesen elfogadjuk, vagy teljesen elvetjük. Az igazsághoz és a győzelemhez vezető út adott, aki jobban letért róla, az nehezebben is tér vissza, de ha akar, akkor visszatér!

A hungarista hatalomátvétel emlékére - 2011. október 15.

- Különböző nemzeti szervezetekkel tartotok-e kapcsolatot, s ha igen, ez mit foglal magában?

A felvidéki HVIM-esekkel jó kapcsolatban állunk, lesznek közös programjaink is. Felvettük még a kapcsolatot egy Vágsellye környéki csoportosulással is, ők inkább önállóak szeretnének maradni, de az együttműködés nem kizárható.

- Bizonyára sokakat érdekel, hogy Ti, mint felvidéki csoport, hogyan látjátok a szlovákok és a magyarok közötti viszonyt? Mit gondolsz, milyen módszerek lesznek célravezetőek, hogy mind a magyar, mind a szlovák oldalról érkező soviniszta megnyilvánulások véget érjenek?

A szlovák-magyar viszonyt hungarista szemszögből közelítjük meg, a hungarizmus pedig a konnacionalizmus elvét vallja. Szerintünk a két nép problémái közösek, és a problémák megoldása is közös úton kell, hogy végbemenjen. A szlovákságnak szakítania kell azzal az elgondolással, hogy a szabadságukat csak egy független Szlovákiával érhetik el, ez egyáltalán nem így van. Sajnos a nemzeti ébredésük a 19. században rossz körülmények között zajlott, és annak a legmeghatározóbb alakjai a Hungáriától való elszakadást követelték pánszláv úton. Tudniillik abban az időben a szlávság (főleg a kisebb nemzetek) "ébresztői" amellett álltak, hogy az összes szláv népet egyesíteni kéne Oroszország segítségével. Meg kell velük értetni, hogy a Kárpát-Duna Nagyhaza társ- és sorsközössége megbonthatatlan, ugyanis ez a megbontás mindig viszályhoz vezetett, és az itteni egymásra utalt népek viszálya sosem kedvezett egyikünknek sem, mindig volt egy nevető harmadik, és ő volt a valódi győztes.

Most is van egy független Szlovákia, az emberek mégsem szabadok, mégsem boldogok, a vezetés akármilyen fehér-kék-piros, mégsem nemzeti. A munkanélküliség nő, a cigánykérdés egyre fenyegetőbbé válik. Ide  egy konnacionalizmuson alapuló Hungarista Magyar Birodalom kell, ami az itt élő népek erkölcsi, szellemi és anyagi problémáira is megoldást nyújt. Mi nem teszünk kivételt szlovák és magyar közt, mi a szlovák és magyar nemzet érdekének az akaratát képviseljük, és ha Isten megsegít, végre is hajtjuk!

"A Hungarizmus a Kárpát-Duna honképes és talajgyökeres népcsaládjainak Hont és Hazát ad, szentesít, biztosít, véd; valamint ezeknek erkölcsi, szellemi, anyagi, politikai, társadalmi és gazdasági egységét jelenti, a Magyar Szent Korona Országainak valóságában." - mondta Szálasi Ferenc, és milyen igaza volt!

A soviniszta megnyilvánulásokra nem szabad ugyanolyan módon válaszolnunk. Meg kell mutatnunk nekik, hogy más nézet is van az ő nézetükön kívül, és úgy vonják le a következtetéseket, hogy mindkét oldalról meghallgatják azt. Ez érvényes mindkét nemzetre. Az indulatok egyszer lecsillapodnak, és akkor majd a józan ész fog diadalmaskodni.

- Melyek a udvardi csoport céljai 2012-ben?

Céljaink, mint mindig: a Hungarista Mozgalom megszervezése a környéken, a nemzetben gondolkodók helyes útra való terelése, és a propaganda a nép felé, hogy ha eljön majd a pillanat, amikor készen állunk átvenni a hatalmat, akkor a nép szemében ne mi legyünk a fő ellenség, hanem a felszabadítók. Ezeket előadások, beszélgetések, és utcai propaganda révén szeretnénk elérni.

- Köszönjük a válaszokat! A szerkesztőség és az olvasók nevében is áldott karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánunk! Végezetül mit üzennél az olvasóknak?

Minden egyes olvasónak áldott békés karácsonyi ünnepeket kívánunk, és azt hogy ezen napokat sikerüljön mindenkinek a családja és a szerettei körében eltöltenie! És ne feledjük, hogy az új esztendő eljöttével megint egy évvel közelebb állunk a győzelemhez!

Kitartás.hu

Hozzászólások

Új hozzászólás

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
A kis- és nagybetűket a rendszer nem különbözteti meg.