Interjú a PHM miskolci csoportvezetőjével

Szerkesztőségünk a Pax Hungarica Mozgalom miskolci csoportvezetőjét kereste meg, s tett fel neki néhány kérdést.

- Kitartás! Üdvözöllek az olvasók nevében is, most, hogy közeledik az év vége, arra kérnélek, hogy mutasd be a PHM miskolci csoportjának munkáját 2011-ben. Természetesen csak azt, ami a nyilvánosságra is tartozik.

Én is üdvözlök minden kedves olvasót. Idén is folytattuk az előadások szervezését, és újdonságként belefogtunk egy filmklubba is, melyet első alkalmának sikerén felbuzdulva folytatni fogunk. Mivel megerősödtünk mind a létszámot, mind az elismertséget tekintve ez évre, ezért sok rendezvényre meghívtak bennünket is felszólalni, ha pedig mi szerveztünk megemlékezést, csatlakozott szinte minden jelentős nemzeti szervezet. „Bábáskodtunk" három PHM Ifjúsági Tagozat létrejötténél a megyében. Vittünk Csángóföldre adományt, és karácsony alkalmából megajándékoztunk, borsodi, kisgyermekes, létminimum alatt élő családokat. Tartottunk egy roppant sikeres családi napot, mellyel hagyományt akarunk teremteni. Természetesen ezek a kifelé irányuló dolgok voltak. A csoport összetartását közös szellemi és fizikai képzésekkel, túrákkal és egyéb közös tevékenységekkel erősítettük.

- Mit tapasztalsz Miskolcon, milyen az általános politikai hangulat?

Elégedetlenség és félelem uralkodik az embereken. Miskolc az utóbbi 20 évben nem a közbiztonságáról volt híres. A rendőrség tehetetlen és már kiveszett az is, ami megjegyzem csupán tüneti kezelés és nem megoldás, hogy nagyobb bőrfejű csoportok rendbe tegyenek néhány beilleszkedni nem vágyót, ami a 90-es években még gyakori volt a környéken. Ezért, és azért mert hatalmas a munkanélküliség a környéken, Miskolc, mint az egyik utolsó nagy MSZP bázis is, Fideszes városvezetést választott, azonban a hozzájuk fűzött reményeik is szertefoszlottak. A helyi embereknek nagy igényük lenne egy szociálisan érzékeny, erős rendfenntartó vezetésre. Ezért kell mindenképpen eljuttatnunk a nemzetiszocializmus magyar gyakorlatának, a Hungarizmusnak üzenetét, hiszen az „Acélváros" földönfutóvá tett munkásai egyetlen jelenlegi párt üzenetével sem tudnak azonosulni.

- Különböző nemzeti szervezetekkel tartotok-e kapcsolatot, s ha igen, ez mit foglal magában?

Minden számottevő nemzeti szervezettel jó kapcsolatot ápolunk, került is sor már együttműködési „tárgyalásokra". Különösen a HVIM-et tudnám kiemelni, velük van a legszorosabb kapcsolatunk, de különböző gárdákkal, egyesületekkel a Jobbik IT-vel és a Miskolci Egyetemen működő Nemzeti Diákkörrel is jó viszonyt ápolunk és szoktunk közös programokat, megemlékezéseket szervezni ezen csoportok közül sokkal.

2011. október 15. - családi nap

- Melyek a miskolci csoport céljai 2012-ben?

Az Prohászka Ottokár Népfőiskola előadásainak folytatása, filmklub, egy az idei változatos programokkal megrendezett családi nap még színesebbé tétele és újra megrendezése. A nemzeti emlék és gyásznapjainkon megemlékezések tartása. Nyílt edzések szervezése melyekre bármilyen nemzeti elkötelezettségű embert szívesen várunk. További adomány utak szervezése az elcsatolt vidékekre. És természetesen újabb borsodi csoportok létrehozása, melyek közül már van ami szervezés alatt áll.

- Köszönjük a válaszokat! A szerkesztőség és az olvasók nevében is áldott karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánunk! Végezetül mit üzennél az olvasóknak?

Először is, én is áldott karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánok minden kedves olvasónak és a szerkesztőségnek is! Másodszor pedig, szeretném, ha mélyen magába nézne mindenki és gondolkozzon el, ha már fölismerték a jelenlegi rendszer hibáit, ha tudnak azonosulni elveinkkel, akkor ne csupán a fotelból támogassanak bennünket! Csatlakozzanak ők is a harcunkhoz, emeljék büszkén a magasba a Hungarizmus zászlaját és változtassanak a világon!

Kitartás.hu

Hozzászólások

Új hozzászólás

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
A kis- és nagybetűket a rendszer nem különbözteti meg.