Interjú a PHM soproni csoportvezetőjével

Szerkesztőségünk Adorján Krisztiánt, a Pax Hungarica Mozgalom soproni csoportvezetőjét kereste meg, s tett fel neki néhány kérdést.

- Kitartás! Üdvözöllek az olvasók nevében is, most, hogy közeledik az év vége, arra kérnélek, hogy mutasd be a PHM soproni csoportjának munkáját 2011-ben. Természetesen csak azt, ami a nyilvánosságra is tartozik.

Üdvözlöm a Kitartás.hu olvasóit! Azt hiszem, elmondhatom, hogy ez az év elég mozgalmas volt a csoport számára: elsődleges célunk az volt, hogy megismerjenek és lássanak minket, hungaristákat, milyenek vagyunk valójában, hogy nem olyanok, amilyennek bemutatnak minket a hamis történelem könyvekben. Rendszeresen túrázunk, fizikai és ideológia képzésben részesítjük magunkat, előadásokat tartunk a hungarizmus alapjairól. Keresztény munkás emberek vagyunk, akik templomba járnak. Nem lopunk, nem kéregetünk, nem járunk segélyért, nem élősködünk senkin, és nem hiszünk a fene nagy demokráciában. Egy valamiben hiszünk és ez nem más, mint ami az utolsó legitim miniszterelnökünk, Szálasi Ferenc munkássága, a hungarizmus.

Mivel a mindenkori kormány kizárólag holokauszt megemlékezéseket tart (szinte jut minden hónapra), ezért nekünk kötelességünk megemlékezni az ismeretlen katonákról, akiknek vérét az egész világ itta, akik az életüket adták és soha nem nyugodhatnak magyar földben.

Október 15: közös megemlékezés a Prónay csoporttal

- Mit tapasztalsz Sopronban, milyen az általános politikai hangulat?

Az emberek sajnos nem hitük szerint döntenek, hanem, hogy ki ígér többet az adott pillanatban. Sajnos az emberek többségének semmit nem jelent a nemzeti identitás!

- Különböző nemzeti szervezetekkel tartotok-e kapcsolatot, s ha igen, ez mit foglal magában?

Két éve részt vettem egy Csendőr kiképzésen, de a meggyőződésem és világnézetem nem nagyon nyerte el a tetszésüket. Túlságosan nemzetiszocialista voltam nekik, így befejeztem velük. Viszont van néhány gárdista, akikkel jó a kapcsolatom és rendszeresen találkozom velük. Számomra a legnagyobb örömet viszont a Prónay csoporttal való kapcsolat okoz.

- Melyek a soproni csoport céljai 2012-ben?

2012-ben szeretnénk még jobban megismertetni a soproni lakososokkal a hungarizmust és azt, hogy mit is képviselünk. Így megkérem őket, tegyék félre az előítéleteiket és bátran jöjjenek el az előadásainkra és saját szemükkel győződjenek meg milyenek vagyunk és mit akarunk!

- Köszönjük a válaszokat! A szerkesztőség és az olvasók nevében is áldott karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánunk! Végezetül mit üzennél az olvasóknak?

Soha ne tagadják meg a nézetüket és vállalják fel bátran. Én sem tagadom meg soha, hogy István papám önkéntes volt a 25. SS Hadosztályban (Hunyadi), és volt a családban egy csendőr zászlós, aki végigharcolta a második világháborút!

Kitartás! Fel a győzelemre!

Kitartás.hu

Hozzászólások

Új hozzászólás

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
A kis- és nagybetűket a rendszer nem különbözteti meg.