Látens hungarista a Jobbik?

Ahogy elérkezünk az év elejéhez, a különböző nemzeti radikális szervezetek, pártok, évek óta szükségét érzik annak, hogy "tisztázzák szellemi alapjaikat". Ilyenkor sokan, mintegy megelégedve felkiáltanak; végre! De halkan kérdezem, aki szinte minden évben tisztázza, és folyamatosan csak tisztázza "szellemi alapjait", ott nincs egy fatális ellentmondás? Mégpedig az, hogy azok az alapok a sok "tisztázás" ellenére sem tiszták. Nemrégiben Vona Gábor, a Jobbik elnöke is tisztázta újra pártjának alapelveit, eszmeiségét. Ahogy az lenni szokott, fontos szerepet játszott benne az is, hogy ők nem nemzetiszocialisták - mint ahogyan nem is kommunisták, tudtuk ezt is. Újdonság volt, hogy leszögezte; nem demokraták. De a kijelentés ezzel nem ért véget, hiszen "abban az értelemben nem demokraták, amivé az vált". Ezt aztán később, egy televíziós műsorban megtoldotta azzal, hogy a liberális demokráciát vetik csak el. Halkan megjegyzem, egy demokrácia önmaga természetéből fakadóan nem is lehet más (egalitarizmusa miatt), csak és kizárólag liberális. Valljuk be, hangzatos kijelentés volt. Ennek ellenére demokraták.

Azonban nem ez volt az oka annak, hogy "tollat" ragadtam. Történt ugyanis, hogy a kuruc.infón Tarnóczy Szabolcs publikált egy cikket A hungarizmus és a szebb jövő címmel. A jó szándékát nem áll módomban elvitatni, nem is teszem, azonban az egész írásnak olyan íze volt végsősoron, hogy nem igazán kíván tudomást venni arról, hogy mit is mondott Vona, már-már kényszeredetten próbálta mégis összekapcsolni a hungarizmust a Jobbikkal (a cím is erre utal, hiszen aligha kétséges, hogy a "szebb jövő" a Jobbik szinonimája). Hogy ez határtalan naivitásból fakad-e, vagy szándékos csúsztatásból, ismétlem, nem tudhatom, az azonban bizonyos, hogy a kuruc.info részéről ez utóbbiról van szó, hiszen ők mindig is előszeretettel adtak teret az olyan törekvéseknek, amelyek arra voltak hivatottak, hogy a hungaristákat mellékvágányra vigyék, s a Jobbik holdudvarába tereljék őket. Szeretnek diskurzust folytatni a hungarizmusról úgy, hogy magukat a hungaristákat nem kérdezik meg. Sebaj, ez nem befolyásol minket. De Tarnóczy úr és a kuruc.info közé én nem kívánok egyenlőségjelet tenni, elvégre bárki szabadon, saját elhatározásából küldhet be cikket.

Most tételszerűen kiragadnék néhány gondolatot írásából, amelyre úgy érzem, válaszolnunk kell. Nem érzem szükségesnek, hogy a cikkíró minden sorára reagáljak, hiszen nagyon sok olyan gondolat van benne, amivel egyetértünk mi is. A teljes cikk IDE kattintva elolvasható.

"Vona Gábor a Jobbik aktuális évadnyitó beszédében pontosan foglalta össze, mik nem vagyunk, s mik vagyunk: „Nem vagyunk kommunisták, mert a mi szellemi centrumunkban nem az osztályhatalom áll, nem vagyunk fasiszták, mert a mi szellemi centrumunkban nem az államhatalom áll, és nem vagyunk nemzetiszocialisták, mert a mi centrumunkban nem a faji hatalom áll. De nem vagyunk demokraták sem abban az értelemben, amit ez mára jelent, mert a mi szellemi centrumunkban nem a pénz és a haszon áll! ..."maradunk azok, akik vagyunk: szimplán, egyszerűen magyarok. ...A mi szellemi centrumunk a magyar államiságot megtestesítő Szent Korona." A Szentlélek bölcsessége megóvta a mozgalom vezetőjét attól, hogy a hungarizmustól is elhatárolódjon, hiszen annak lényege nem más, mint magyarságunk különleges küldetésének tudatos és elkötelezett megélése! A hungarizmus lényege szintén nem az osztályharc, nem a központosított államhatalom, nem a magyar rassz, de nem is a pénz- és hataloméhes, önző szabadverseny-demokrácia. A hungarizmus alapján állva az ember szimplán és egyszeren magyar, mégpedig nem a rassz tisztavérűsége, hanem a közösség szolgálatának elkötelezett, erkölcsi identitása révén. A nemzet népeit a Szent Korona tan által megvalósuló egység kovácsolja szövetségessé a lelkek megmentéséért folytatott küzdelemben."

Szó nincs itt semmifajta Szentlélek bölcsességéről, mert tulajdonképpen ezt már megtette nem egyszer. Én elhiszem, hogy nagyon szeretne belelátni bizonyos dolgokat, háttér információkat Vona kijelentéseibe, azonban ezek ettől még nem lesznek benne. Egy kis túlzással, ha nagyon akarom, Orbán Viktor politikájában is felfedezhetem a hungarizmust. Persze ettől még köze nem lesz hozzá, sőt, az egyik legnagyobb ellensége marad. A hungarizmus nem pusztán annyit jelent, hogy magyarságunk vállalása, tudatos megélése, mert ez mindig velejárója volt a becsületes magyar embereknek. Azonban ezt úgy hívják, hogy nacionalizmus, de a hungarizmus ennél több. Mégpedig a nemzetiszocialista ideológiának itt, a Kárpát-medencében testet öltött formája, amely nem tekinthető sem "forradalminak", de "ellenforradalminak" sem, hiszen a magyar nemzet ezeréves hagyományai futnak össze benne. Viszont a korábbi elképzelésekhez, eszmeiségekhez, berendezkedési formákhoz képest mégis egy "önmeghaladást", teljes újszerűséget is takar. Joggal tekinthetjük az egyedüli helyes magyar nemzeteszmének.

De ha már faji kérdésnél és a hungarizmus kapcsolatánál tartunk, jegyezzük meg, teljességgel pontatlan az a fogalom, hogy "magyar rassz". Ilyen nem létezik. Mert vannak az ún. kontinentális nagyrasszok, azon belül is a legnagyobb elütés a boreális (északi) nagyrasszok (fehér, sárga, amerindid) és lemúri (déli) nagyrasszok (afrikai-néger; ausztralonezid) között vannak. A genetikai távolság kb. 0,5%, ami elég nagy figyelembe véve, hogy a csimpánz és ember közötti biológiai-genetikai távolság 2%. A nagyrasszokon belül vannak rasszok. Pl. a fehér nagyrasszon belül az északi (nordikus), földközi (mediterrán), alpesi, turáni, kelet-balti, stb. A rasszokon belül meg helyi alakok, alrasszok. Például dalo-nordikus, fenno-nordikus; vagy atlanto-mediterrán, gracil-mediterrán stb. Ez utóbbiak határai nem élesek, és nehezen is kategorizálhatók. A nagyrasszok közötti hagyományos határok élesek, esetleg bizonyos átmeneti típusok (pl. etióp) vannak. Ezen felül vannak az emberi nemen belül elkülönülő populációként az ún. népfajok. Amelyek nem feltétlenül egyrasszúak, azonban bizonyos rasszelemek általi áthatás meghatározó jellegű egy adott populációban. Tehát magyar népfaj van (amiben a turáni és az ugoros-uráli a két alapvető rasszkomponens), magyar rassz nincs.

Való igaz, hogy Szálasi Ferenc, amikor megfogalmazta a hungarizmust, a valódi reálpolitikus jegyeit tükrözte. Amikor felismerte, hogy a Kárpát-medence soknemzetiségű földrajzi egység, ahol a különböző talajgyökeres (ez fontos) népek egymással sorsközösségben élnek. Ezért a hungarizmus felfogása szerint a magyar nép és a magyar nemzet nem egy és ugyanaz, hanem a magyar nemzet alkotóelemei a különböző, itt élő talajgyökeres népek.

De időzzünk el egy kicsit azon, mit is jelent, hogy talajgyökeres? Kár lenne tagadni, hogy alapkitétel az, hogy a fehér (europid) nagyrassz tagja kell, hogy legyen. S itt már el is érkeztünk oda, hogy a hungarizmusnak bizony elválaszthatatlan velejárója a faji gondolat, a fajvédelem - ami nem jelenti mások gyűlöletét. Sőt, vegyük tekintetbe a következőeket. Az ENSZ népesedési szervezete szerint 1900-ban a Föld lakóinak 21 százaléka élt Európában, ma kevesebb, mint 12 százaléka, 2050-ben alig hét százalék és becsléseik szerint az évszázad végén alig 4 százalékos lesz ez az arány. E számítások alapján a jelenleg 82 milliós németországi lakosság az évszázad végére 32 millióra zsugorodik, az 57 milliós Olaszország 15 millióra, a 40 milliós Spanyolország 11,9 millióra. Még drámaibbá válik a lakosságszám csökkenése Kelet- és Közép-Európában, Ukrajna lakossága 2050-ig 43 százalékkal, Bulgáriáé 34 százalékkal csökken, a balti államokban negyedével kevesebben élnek majd. Ezek a tendenciák lesznek érvényesek Oroszországra is. A XXI. század végén többen élnek majd Jemenben, mint Oroszországban.

A helyzet Közép-Európában alig valamivel lesz kedvezőbb, Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon, a csökkenés 17-18 százalékos lesz. 2040-ben - de lehet, hogy valamivel korábban - lakosságszámban az Egyesült Államok megelőzi Európát. (Akkor az átlagos életkor Amerikában 30 év lesz, míg Európában ennek a duplája.) Ezek az adatok tragikus képet festenek Európa jövőjéről. Mi, hungaristák tehát amellett, hogy keresztény magyarok, fehér, európai fajvédők is vagyunk.

"A nemzetközi, szabadkőműves zsidó háttérhatalom kezében levő médiapropaganda minden egyes, a Jobbikról nagy ritkán hírt adó televíziós adásában kötelező műsorszám, hogy meghívott képviselőjét provokációként a holokausztról vagy a történelmi szélsőjobboldalról faggassák; ennek kell kitennie a műsoridő nagyobb részét. Eközben - az állásuk megtartásáért igyekvő műsorvezetők - határozott polkorrekt elhatárolódást követnek, s ha nem kapják meg, következik a szokásos neonáci megbélyegzés. Ezért sem várható el amúgy is mostoha sorsú, radikális nemzeti politikusainktól Szálasiék ideológiai rehabilitációja, ez sokkal inkább a történészek feladata lenne. (Amúgy eléggé megmosolyogtató jelenség: míg az önmagukat méltatlanul „nemzeti-kereszténynek" minősítő politikusok politikai korrektségükben egymást túllicitálva, rendszeresen fröcskölnek Szálasi és nézetei ellen; addig olyan zsidó történészek, mint amilyen például Ungváry Krisztián vagy Karsai László már régen rehabilitálták őt tanulmányaikban. Kutatásaik során kimutatták, hogy Szálasi valójában jót akart nemzetének, és nem tervezte a magyar zsidóság elpusztítását sem!)"

Ezt az érvelést már évek óta nem tudjuk elfogadni, mert ezt úgy hívják, megfelelési kényszer. A "rendszerváltás" óta eltelt bő 20 esztendő jellemzője a nemzeti radikális oldalon belül az "egyet előre, kettőt hátra lépés" taktikája. Ez nem visz előre. Mit is mondott Jézus? "Legyen a szavatok igen, igen, nem, nem. A többi az ördögtől van!"(Mt. 5;37) Számtalanszor elmondtuk már, hogy a liberális-zsidó sajtó szemében akkor is "neonáciként" élne a Jobbik, ha Vona Gábor minden vasárnap gajdolni járna a zsinagógába. Ezzel csak a saját becsületüket vesztik el. Fontos, hogy itt nem arról van szó, hogy mi azt várnánk el a nemzeti radikálisoktól, hogy legyenek hungaristák, ha belső meggyőződésük szerint nem azok. De az igenis elvárható, amit például Zagyva György Gyula tett, miszerint kijelentette, hogy ő ugyan nem hungarista, de Szálasi Ferencet tartja az utolsó legitim magyar államfőnek, mivel a Szent Korona előtt tett esküt. Ez egy korrekt hozzáállás.

"Az azonban könnyen belátható, hogy a hungarista eszmerendszer világától egyetlen „fajtánkbéli" sem képes függetlenedni, hiszen az igazság mindig igazság marad, bárki is ébred rá vagy fogalmazza meg. És egymástól függetlenül sem találhatunk rá más-más nemzeti igazságra, mert abból csak egy hamisítatlan létezhet; mégpedig az isteni eredetű."

Ezt csak azzal egészíteném ki, hogy a Jobbik 2/3-a hungarista, csak még nem tud róla. De biztatom őket, ha ez a felismerés megfogalmazódik bennük, tegyék meg azt, amit a szívük diktál. Tisztább lesz tőle a lelkiismeretük.

"Ám a tréfát félretéve - józan paraszti ésszel is könnyen elképzelhető, milyen megsemmisítő kritikát mondana Feri bátyánk az elmúlt húsz év politikusairól éppúgy, mint a maga álkövetőiről vagy önjelölt utódjairól!"

Jómagam ugyan nem engedném meg magammal szemben, hogy Szálasi Ferencet "Feri bátyám" megnevezéssel illessem, azonban a mondat második fele egy létező jelenségre hívja fel a figyelmet. Arra, hogy milyen visszatetsző a partvonalon kívül eső területről bekiabálni, megmondani, hogy hogyan, miként kellene a hungaristáknak tenniük. Arról van szó, hogy számtalanszor találkoztunk már olyan, minket ért kritikával, amely nemzeti radikális berkekből érkeztek felénk, hogy miért nem vagyunk hiteles utódai Szálasinak, vagy, hogy milyen alapon döntjük el azt, hogy ki hungarista és ki nem? Talán engedtessék már meg, hogy több jogunk legyen eldönteni hungaristaként, hogy ki a hungarista. Mindamellett jó lenne megérteni azt is, hogy azok, akik folyamatosan azzal jönnek, hogy ők azért vannak a Jobbikban, mert azok többen vannak (ámbár szűk körben mellüket döngetve vallják meg hungarista világnézetüket), és a hungarista szervezetekben kevesebben, ez pont azért van így, mert ők nincsenek itt. A Hungarista Mozgalmat kívülről nem, csakis belülről lehet erősíteni. Amíg ezt nem értik meg, úgy minden hibánk és hiányosságunk ellenére sokkalta több jogunk van hungaristának nevezni magunkat, mint nekik. Ugyanis nekik az égvilágon semmi. Egyébként ildomos lett volna megnevezni azokat a ma működő szervezeteket, ha már egyszer utalt rájuk.

"Ugyanakkor tanítása szerint a trianoni katasztrófa a magyar nemzet számára Krisztus kereszthalálának analógiája, mely azonban hitünk szerint feltételezi azt is, hogy nagypéntek után isteni törvény a húsvéti feltámadás."

(...)

"Tisztáznunk kell: Szálasi számára Trianon mindvégig elsődleges volt, hitt a néptömegek erejének szerepében, és nem viszolygott attól, hogy szükség esetén a parlamentben is megkísérelje a forradalmi feladatok végrehajtását."

Krisztus kereszthalálával aligha tartotta analógnak a trianoni katasztrófát, mint ahogyan óva intünk mi is attól, hogy bárki is eképpen tegyen. Ugyanis Krisztus bűntelen volt. A Trianon előtti mindenkori magyar államvezetés pedig számos mulasztást követett el, mert az itt élő népszemélyiségeknek nem tudott hazát, csupán államot adni. Ezt maga Szálasi is megfogalmazta annak idején. Nem szabad a ló túloldalára sem átesnünk. Attól, hogy a magyarságot rengeteg történelmi sérelem érte, még nem azt jelenti, hogy ő maga ne követett volna el bűnös mulasztásokat, bűnöket. Az sem lehet talán véletlen, hogy egyesek miért szeretik kidomborítani történelmünk balul sikerült momentumait, pedig az elmúlt ezer évből jót is rengeteget meríthetünk. Ehhez nem kell homályos őstörténeti, már-már a sci-fi határát súroló fejtegetésekbe belemennünk. Elhiszem, hogy csiklandozza a fülünket az ilyesmi. De nem tudunk azonosulni azzal a siránkozós attitűddel sem, amely olyasmiket akar elhinteni a nemzeti oldalon, hogy "a magyar a legősibb nép", "Jézus is magyar volt", "minket mindenki bántott", "a Nyugat állandóan elárult minket", "annak idején szövetkeznünk kellett volna a törökökkel", és így tovább, és így tovább. Hogy is vallotta Szálasi? A Kárpát-medence azé, aki benépesíti, továbbá, hogy nincs egy pótolhatatlan nép sem. Ez annyit jelent, hogy a történelem és a világ rendje nem ismer kiváltságos előjogokat. Egy valami számít a világpolitikában; az érdekérvényesítő erő! Semmi más. Ezért nem támogatjuk az ahhoz hasonló szófordulatokat, gondolatokat, miszerint "Magyarország a népek Krisztusa", mert ez csak önsajnáltatást szül és tétlenséget.

A másik kijelentésére viszont egy Szálasi-idézettel felelnék:

"Parlamentáris úton a hatalmat addig lehetett megszerezni, amíg a politikai hatalom nem volt a zsidóság kezében. Amint a zsidóság a politikai hatalmat is megkaparintotta - teljesen mindegy, hogy közvetlenül vagy közvetve, és hogy politikai hatalmát közvetlenül vagy közvetve gyakorolja - teljesen kizárt, parlamentáris úton a hatalmat átvenni. Az így hatalmat gyakorló zsidóság mindent vérbe vagy anarchiába fojt. Ellenszere: népmozgalom!"

Gyakran vágják a fejünkhöz, hogy miért utasítjuk el a parlamentizmusban való részvételt, hiszen annak idején Hitler és az NSDAP is választások útján vette magához a hatalmat, de a Nyilaskeresztes Párt is elindult 1939-ben a választásokon (amelynek körülményeit ismerjük, tudjuk, hogy egyenlő feltételek mellett valószínűleg kormányra került volna). A válasz nagyon egyszerű, ugyanis a körülmények azóta merőben megváltoztak. Lényegi különbség van az 1945 előtti, és az azt követő időszakban Európában (most beszéljünk csak a liberális demokráciákról, hiszen a bolsevizmus idején szó sem volt választásokról). 1945 előtt nem úgy volt felépítve a rendszer, ahogyan ma, hiába voltak szavazások. Akkor még indulhattak a választásokon autokrata és demokrata pártok egyaránt. Hiszen Hitler és az NSDAP sohasem mondta, hogy ők demokraták lennének, mégis indulhattak. 1945 után már tanultak a történtekből, és nem akarták újra ugyanazt a hibát elkövetni. Tehát ma már csak azok a pártok indulhatnak a választásokon, akik elfogadják a demokrácia szűkös kereteit. Hovatovább, csakis az ilyen pártokat jegyzik be. Tehát már itt megbukna a dolog, mert nem jegyeznének be egy hungarista pártot. Logikus a következtetés, hogy az egyetlen út a népi ellenállás útja, mely semmilyen szállal nem kötődik ehhez a rendszerhez.

"A hungaristák számára értelemszerűen, szintén egyedül a zsidóság és a cigányság integrációja látszott problematikusnak. De ennek oka egyáltalában nem a bennszülött őslakosságnak e keletről beszivárgó kisebbségek iránt tanúsított bizalmatlansága vagy kirekesztő attitűdje volt, hanem az emancipációjukra és asszimilációjukra irányuló törekvések teljes kudarca. A nomád kulturális struktúrákhoz ragaszkodó népeknél ugyanis Szálasi szavai szerint hiányzik a „talajgyökeresség és honképesség", ami jelentősen megnehezíti a súrlódásmentes együttélést. A megoldást a hungaristák ennek ellenére mégsem az - általános, nemzetiszocialista modell szerinti - Európából történő kitelepítésekben, hanem az intenzív integrációra késztetésben, esetleg az önkéntes kivándorlásban látták! Ezért próbálták minden eszközzel megakadályozni a zsidóság németek általi deportálását, amíg erre még szemernyi lehetőségük is maradt."

Nem pontos, hogy mit ért Ön "intenzív integráció" alatt. Tudni érdemes, a hitleri Németországban is az önkéntes kivándorlás volt ajánlott a háború előtt. Akkoriban senkit nem kényszerítettek rá, hogy elhagyja Németországot. Csupán olyan körülményeket teremtettek, amely a többségi társadalomnak (tehát a németeknek), és nem a kisebbségi, élősködő, parazita életmódot folytató zsidóságnak kedvezett. Tudjuk, hogy a zsidóság aszerint élt mindig is, hogy "ahol jól érzem magam, ott a hazám", így nem csoda, hogy sokaknak nem is esett nehezére elhagyniuk Németországot. A háború idején pedig, mint a háborús célkitűzések veszélyeztetőit, az ún. "ötödik hadoszlop" embereit elkülönítették, dolgoztatták. Egyébként Szálasi Ferenc is azt válaszolta a németeknek, amikor a zsidók deportálást követelték, hogy nem olyan gazdag a magyar állam, hogy ilyen sok "munkaórát" csak úgy átengedjen számukra.

De egyébként tudatnom kell Önnel, hogy a hungaristák akkor és most is csak az egyetlen lehetséges megoldást tartották, tartják hosszútávon célravezetőnek. Ez pedig a teljes kivándorlás, vagy, ha úgy tetszik, adott esetben a kitelepítés. Ez nem csak a magyarok, de a zsidók és a cigányok érdeke is. Szó sem lehet semmifajta asszimilációról, éppen elég bajt és gondot okozott már nemzetünk erkölcsi és szellemi színvonalának az, hogy a szóban forgó két népcsoport nem vérségileg ugyan, de szellemileg, mentálisan hatalmas rétegeket asszimilált a magyarságból, megteremtvén ezzel a "zsidóbb a zsidónál" típusú magyart, illetve a "fehér cigány" kategóriát. 

„Szálasi már '20-as '30-as években világosan felismerte, hogy Magyarország elsődleges külpolitikai orientációja dél-kelet felé mutat, ahol turáni eredetű, szittya testvérnépek élnek: bolgárok, törökök, perzsák, valamint kaukázusiak. Ezzel szemben óvakodnunk kell a szláv és germán tenger közé szorítva attól, hogy bármelyikükkel is túl szoros, bizalmi kapcsolatba kerüljünk."

Azért az ilyen kijelentésekkel, és főleg az ebből levont következtetésekkel óvatosan bánjunk. Mert az igaz, hogy a magyarság keleti eredetű, de itt, Európában nyerte el identitását és vált kereszténnyé. A nemzeti oldalon oly' gyakran hangozatott kérdésre, hogy Kelet vagy Nyugat, mi csak azt tudjuk felelni, amit Szálasi is megfogalmazott a "népbírósági" főtárgyaláson. A hungaristák nem lesznek nagytér- és fajárulók. Hűek maradunk Európához.

"Sokan azt hiszik, mikor a „kitartás" jelszavára gondolnak, hogy ez kizárólag a II. világháború utolsó fázisában, a katonai cselekményekre vonatkozott. Ez alapvető tévedés, hiszen a hungarista köszönés sokkal régebbi keletű volt a mozgalom gyakorlatában. A kitartás a hungarista ember magatartásának legalapvetőbb karakterisztikus jellemvonása."

Való igaz. Rengeteg és annyi fajta nemzeti irányultságú szervezet és párt tűnt már fel, majd bukott meg, hogy megszámolni sem lehet. Jöttek és mentek, de a hungarizmus maradt, és itt van már több, mint 70 esztendeje. Tisztában vagyunk hiányosságainkkal, lehetőségeinkkel, de mi nem fogjuk az alapelveinket a világhoz igazítani, mert eltökélt célunk, hogy a világot igazítsuk hozzá a mi elgondolásainkhoz. Éppen ezért voltunk, vagyunk, leszünk, és maradunk mindörökre a magyar nemzet élő és valódi lelkiismerete, amíg csak egyetlen magyar is él e földön. Mert az különböztet meg minket a többi nemzeti szervezettől, hogy míg ők állandó jelleggel "tisztázzák szellemi alapjaikat", mi ezt csak egyszer tettük meg. De azok az alapok tértől és időtől független igazságok, éppen ezért örökérvényű, magyar lelkiségből született válaszok. Ezekből kiindulva fogalmazzuk meg aktuális célkitűzéseinket, de az ideológia mindig is marad ami volt, a hungarizmus.

"Ezért a Jobbiknak nem kell szégyenkeznie amiatt, hogy eszmevilága a leglényegesebb kérdésekben megegyezik a hungarizmuséval, büszkén vállalhatná e rokonságot akár nyíltan is. De természetesen érthető és elfogadható az is, ha ezt „kommunikációs bölcsességből" nem teszi. Ám az igazságokon, tényeken, mozgató erőkön, erkölcsiségen, vagy eszmeiségen nem változtat, ha más elnevezésekkel illetjük őket. Ha mostantól a hungarizmust, mondjuk „cirmoscica-szerűségnek" nevezzük el, attól még ugyanazon értékekre gondolunk, ha szóba kerülnek."

Én szerencsésebbnek tartanám azt a megfogalmazást, hogy a Jobbik bizonyos elemeket (nem teljes egészében, csak részletiekben) átemel, ellop. Vonatkozik ez a külsőségekre is, például az Árpád-sávos lobogóra. Azon túl, hogy álságos módon kapálózik a Jobbik, amikor rásütik ezért a nyilas "bélyeget", az igazság valóban az, hogy azon túl, hogy ez a zászló valóban ősi magyar jelleggel bír, de politikai színezettel igenis Szálasi Ferenc és a Hungarista Mozgalom hozta vissza a köztudatba. Mégpedig azért, mert ez a lobogó az, amely a magyar birodalmi gondolatot kifejezésre juttatja, szemben a piros-fehér-zölddel, melyhez 1848 miatt liberális eszmék is kapcsolhatóak, a szabadság-egyenlőség-testvériség hármas jelszavának „rikító szimbólumául született meg".  Szálasi egy alkalommal fel is volt háborodva, amikor azt látta, hogy 1942. augusztusában a Horthy-rendszer immár nemcsak a nyilasok eszméit, gondolatait próbálja ellopni, kisajátítani, hanem zászlójukat is. A Budapesti Nemzetközi Vásárral egy időben, a Műcsarnokban és a Szépművészeti Múzeumban megnyílt időszaki kiállításon a Kállay-kormány propagandistái az addig csak a nyilasok által használt Árpád-sávos zászlót is elővették. A helyzet analóg a rendszerváltás utáni időszakkal is, hiszen kár lenne tagadni, hogy a '90-es években is hungaristák voltak azok, akik először visszahozták, felemelték ezt a lobogót. Az akkori nemzeti radikális tábor pedig csak fújjogott és elhatárolódott tőle. Egyébiránt, ha mi cirmoscicát mondunk, akkor cirmoscicára gondolunk. Ha hungarizmust, akkor hungarizmusra.

Úgyhogy az Ön által megfogalmazott cím, miszerint a hungarizmus és a szebb jövő kapcsolatban állnak egymással, helytálló, azonban nem abban az értelemben véleményünk szerint, ahogyan azt kifejtette. De az általam felvetett kérdést sem szeretném nyitva hagyni. Látens hungarista a Jobbik? A liberális demokrácia kereteit elfogadó, abban résztvevő demokratikus pártjellege miatt, a gőzlevezetés szerepét vagy naivitásból vagy rossz szándéktól vezérelve magukra vevő vezetőik miatt határozottan nem. Azonban a tagság egy el nem hanyagolható, becsületes, jószándékú, nemzetszerető, reményeink szerint fejlődésre képes rétege miatt viszont igen. Azonban ez utóbbiaknak, ha valóban a hungarizmus mentén kívánják felemelni nemzetünket, arrafelé kell orientálódniuk, ahol a vezetőség és a tagság ideológiája egy és ugyanaz, ahol nem kell burkolniuk és titkolniuk világnézetüket. Várja őket a Pax Hungarica Mozgalom.

Lantos János - Kitartás.hu

Hozzászólások

Bizony, nagy rákfenéje a

Bizony, nagy rákfenéje a világnak az a magatartás, amikor az egyén nem hajlandó tiszta formájában azonosulni azzal, ami egyébként magához hívogatja - és így születnek a "maguk módján keresztények", "maguk módján hungaristák" és a többi. De még rosszabb, ha ezen egyének, hiába szembesülnek gondolkodásmódjuk helytelenségével és azzal, hogy egymásnak ellent mondó nézeteket vallanak, vagy nincs összhang állítólagos világnézetük, értékrendjük és életvitelük között, mindezek ellenére nem képesek felülvizsgálni létállapotukat. "Füleik vannak, de nem hallanak." Valójában a luciferi buzdító szlogen alapján önmagukat teszik meg legfőbb autoritásnak, és mivel nekik "úgy jó", tovább élnek az általuk önkényesen félreértelmezett eszmék legitim képviselőiként fellépve. Tudom, hisz egykor magam is közéjük tartoztam. De az Igazság hál'Istennek bennem is győzött. Adja az Ég, hogy ez minden potenciális hungaristával így legyen!

"A hungaristák számára

"A hungaristák számára értelemszerűen, szintén egyedül a zsidóság és a cigányság integrációja látszott problematikusnak."

Ezek szerint a gazdasági-politikai hatalmuk, a fajgyilkos szándékaik, a Sztálinnal kokettázás (a "keresztény koponyákkal kikövezett Andrássi út" beigérése (aminek valóra váltására vagy legalábbis a szükséges koponyák előteremtésére - tettek is őszinte kisérletet 1944-45 folyamán valamint az 1956-ot megelöző időkbe), valamint a köztörvényes és fajgyalázo garázdálkodásuk egyáltalán nem volt "problemtikus".

(Egyedül az "asszimiláciojuk sikertelensége" volt problematikus - és ami a "kissebbségek" egy kalap alá vevését illeti - azokban az időkben a cigányság egy egyszerű piócához volt hasonló, amig a zsidóság (mint ahogy ma is) az agressziven terjedő pestis bacilushoz - hogy ezen élőlények egy kalap alá vett "integrácios kudarca" miért az egyetlen probléma azt talán megmagyarázhatja az eredeti cikket iró - a Jobbikba nyilvánvalóan nagyon sikeresen asszimilálodott és beintegrálodott "uriember")

"De ennek oka egyáltalában nem a bennszülött őslakosságnak e keletről beszivárgó kisebbségek iránt tanúsított bizalmatlansága vagy kirekesztő attitűdje volt"

Ennek oka a "bennszülött lakosság" önvédelmi jellegü és a sérelmek orvoslását (illetve az igazságszolgáltatást) ohajtó "bizalmatlansága" és "kirekesztő attitüdje" volt. A keletről beözönlő ZSIDÓ "kissebbség" iránt.

"hanem az emancipációjukra és asszimilációjukra irányuló törekvések teljes kudarca."

Az emanicpáciojuk (vagyis a magyarságra rászabaditásuk) 500% "SIKER" volt.

Ami az "integráciojukat" illeti ha a politikai pártok a zsebükbe voltak, az ország gazdaságának ugy 80%-a zsebükbe volt, és a "kormányzó" spájzában is diszmagyarba bujtatott hottentották voltak - akkor azt kell mondjam hogy az "integráciojuk" olyannyira sikeres volt hogy a demokrata társadalomnak nem csak részei de tényleges urai lettek.

"A megoldást a hungaristák ennek ellenére mégsem az - általános, nemzetiszocialista modell szerinti - ... hanem az intenzív integrációra késztetésben"

Tudni illik az "intenziv" "integrációra" nem kellett késztetni őket - egy generácio alatt megtanultak majdnem tökéletesen majmolni minket - nemesi cimeket is vettek maguknak - ennél intenzivebb "integrációrol" álmodni sem lehet.

Más szempontbol ennek a személynek - akivel itt igencsak kesztyüs kézzel bánt az iró - vagy abszolut halvány fogalma sincs a zsidókról és a tevékenységeik lényegéről, illetve a Hungarizmus vagy ami azt illeti bármelyik más hiteles nemzeti mozgalom a kérdéshez állásáról - de ennek ellenére mégis bátorkodik "feltalálni" a problémák és a megoldások lénygét - vagy sokkal valószinűbben tudatosan hazudik és csúsztat.

Arra a kérdésekre viszont hogy egy "latens Hungarista" miért találja kivetnivalónak a zsidóság iránti "bizalmatlanságot" és a "kirekesztő attitűdöt" - miért bagatellizálja el a viselt dolgaikat "asszimilácio hiánynak", és miért kiván a (latens) Hungarizmus nevében szállást csinálni Magyarországon a zsidóknak és a cigányoknak arra mindenki adja meg a saját válaszát.

Szerény véleményem szerint a Jobbik berkeiben a latens zsidós hazudozást, csúszatást, és latens Cionizmust vélem felismerni - természetesen Vonának folyositott Jahwei sugallatra.

Első pillantásra

Első pillantásra felháborodással töltött el, hogy újra, immáron sokadszorra, a cikkben említett portál csempészi be magát erre az oldalra. Mert ahogy a kiscica is kiscica marad, legfeljebb nagycicává cseperedik, éppen úgy a bulvárnak sem hoz el az idő értékbeli, minőségi változást, még akkor sem, ha a homlokára „jobboldali” matricát ragaszt.
Elolvasva a cikket, azonban elismerésemet kell kifejeznem Lantos Jánosnak, aki annyi alkalom után újból, végtelen türelemmel (s remélem ezúttal még nagyobb eredménnyel) világít rá a valóságra.

Én csak azt nem értem, ha

Én csak azt nem értem, ha valóban szükségét érzik annak, hogy "tisztázzák szellemi alapjaikat", akkor miért nem teszik meg?
Ha én azt mondom magamról, hogy nem vagyok Béla, nem vagyok Kati, nem vagyok Lujza, akkor ennyiből miért lenne törvényszerű, hogy mindenkinek az ugrik be, hogy ez csak a brilly lehet? Pláne ha azt mondom, hogy nem vagyok barna hajú Béla, szeplős Kati stb.

Lantos Janos minden szavaval

Lantos Janos minden szavaval egyetertek,kiveve a keleti eredetunkkel...

Pedig ez így van. Hiszen a

Pedig ez így van. Hiszen a honfoglaló magyarság jó 2/3 része a turáni (turanoid) fajtához tartozott. Ez nem azt jelenti, hogy mongoloidok lettek volna, mert a turanoid rassz is a fehér nagyrassz része, de bizonyos rasszjegyek azért felfedezhetőek voltak. Doros Gábor, A magyarság életereje c. művében azt írta, hogy Attila pl. még "nagyon mongoloid volt". Szerintem ebben nincs semmi szégyéllni való, éppen ettől vagyunk magyarok. Viszont! Azt a kérdést is fel kell tenni, hogy miért tartottak keletről nyugatra őseink? Nyilvánvalóan, mert nem érezték magukat otthon, s hozzá kell tennünk, ahogyan a cikk is írja, hogy itt, Európában nyertük el valódi identitásunkat. A magyar európaivá lett, efelől semmi kétség. Azok, akik állandóan azzal jönnek, hogy "mit kaptunk mi a Nyugattól?" feltehetnék a kérdést, hogy "mit kaptunk a Kelettől?". Tatár, török, szovjet. Éppen a tatár- és törökdúlás volt az oka annak, hogy a Kárpát-medencében a nemzetiségi viszonyok olyannyira eltolódtak, hogy aztán más népeket telepítettek be az elnéptelenedett vidékekre. A nemzetiségi viszonyok átrendeződésének következményeit pedig ismerjük.

Pontosan! Aki a magyarság

Pontosan! Aki a magyarság keleti elemeit tagadja az tévúton jár és germán-angolszász ("mindenki árja, mindeki őslakos") szemüvegen keresztül nézi a kérdést. Fehérek vagyunk, de a vérünk nem germán, szláv vagy latin, mint amiből Európa felépül! Ezt jó lenne végre tudatosítani

Bocs de a "germán, szláv vagy

Bocs de a "germán, szláv vagy latin, mint amiből Európa felépül" mióta Európai? Még ha a baszkokról lenne szó... Az általad említettek semmivel sincs több köze az Európához mint nekünk...

Európa kulturális arculatát

Európa kulturális arculatát 2000 éve akkor mi adja?

"Én csak azt nem értem, ha

"Én csak azt nem értem, ha valóban szükségét érzik annak, hogy "tisztázzák szellemi alapjaikat", akkor miért nem teszik meg?"

Mert a cirkusz nem vallási (vagy az esetben ideologiai) létesitmény.

Pillanatnyilag nekem úgy

Pillanatnyilag nekem úgy tűnik ezt a rendszert belülről lehet legjobban rohasztani. A jobbik ezt mesterien csinálja. Ha ez a rendszer belül már teljesen megadta magát kívülről könnyen ledönthető. Azt lássuk be azért hogy a hatalom átvételhez az út , már nem olyan ,, egyszerű" mint Hitler idején, a média sokkal nagyobb manipulatív tudatmódosító erővel bír...... Hamis kártyások ellen , nem lehet nyílt lapokkal játszani........ Kitartás!

Mióta vagyunk a

Mióta vagyunk a Kárpát-medencében? Honnét jöttünk? Avagy itt vagyunk ősidők óta? Ezeket a kérdéseket a történészek, az archeológusok próbálják megválaszolni, most az archeogenetika jött segítségül, mert kérem akinek lehetősége van, jegyezze föl ezt az újságot, ez a SCIENCE. A Science a világ tudományos újságjainak az első 2-3 megnevezett fontos újságjához tartozik. A
Science 2000 november 10-i számában megjelent egy 17 professzor által írott cikk. (Mindig az első szerző alapján tudják előkeresni, ezt a szerzőt úgy tudják előkeresni, hogy SEMINO.)

Semino és munkatársai genetikával, ősgenetikával foglalkozó professzorok az Amerikai Egyesült Államokból, Olaszországból, Lengyelországból, Ukrajnából, Horvátországból, Romániából és sorolhatnám. Magyarországról nem volt a tudósok közül senki. Tehát 17 tudós föltette azt a kérdést, hogy Európa őslakossága, az ős európai gének különböző ma élő népek fiaiban milyen
arányban szerepel? Magyarul: az ősgén, ami nem mást jelent, mint Krisztus előtt 35 ezer, 40
ezer évvel itt élők genetikai kódját az európai népességből mely népek hordozzák legmagasabb arányban. Magyarul a kérdést úgy lehet föltenni: kik képezik Európa őslakosságát?

Az eredmény döbbenetes! Ez Y kromoszóma meghatározás, tehát a férfi kromoszóma kutatható jobban, mint a női kromoszóma. Azért, mert a férfi kromoszóma egyik lábát elvesztette, a férfi kromoszóma könnyebben utol lehet érni és bármilyen sejttöredékből meghatározható, míg a női kromoszóma vizsgálathoz év mitocondrium kell. Itt be is fejezem a szigorúan tudományos
tények boncolgatását. Hanem az eredmény a kérdés tehát európai ős genetikai állományt mely nép és milyen arányban hordoz? Az Y kromoszóma kutatás alapján ez a tudóscsoport megállapította, hogy a ma itt élő, csonka Magyarországon élők 95 %-ában jelen van az európai ősgén. Magyarul azt jelenti, hogy genetikus vonatkozásban a magyar lakosság 95 %-ban őseurópai gént hordoz.

Legalább olyan érdekes, hogy vajon a többi európai népesség milyen arányban hordozza az európai ősgént? És néhány korábban megválaszolatlan kérdésre is választ kapunk, mert a magyarságnak egyetlenegy nép volt az elmúlt ezer évben barátja, aki minden elkötelezettség nélkül segített bennünket, kik ezek? A lengyelek! Tehát kik hordozzák az európai ősgént a magyarok után magas százalékban a lengyelek, a horvátok és a Kelet-Kárpátokon túli ukránok. De ezek a népességek csak 60-50%-ban, míg a többi töredéke sem képviseli a jelen
létükben az európai ősgént.

Ez a tudományos megállapítás sokkolta a világot, a magyar akadémikusok egy részét. De nagyon érdekes, egy Szabó Mihály nevű akadémikus genetikus professzor az általa elvégzett vizsgálatokkal mindezt megerősítette. Sőt, mondok jobb hírt, maga Czeizel Endre, a balliberális oldal nagy genetikusa is mindezt megerősítette. Kérdezem én, miért nem tudnak róla, miért nem
közvetítették a televíziók, a rádiók ezeket az információkat? Elárulok valamit, foglalkoznak vele.

Tudniillik a Magyar Tudományos Akadémiának a legnagyobb problémája az, hogy nem tudja megmagyarázni az 5 %-ot, miért csak 5 % hordozza a keleti géneket, az ázsiai géneket? Ezzel foglalkoznak és nagyon nehezen tudnak dűlőre jutni, mert tessék csak figyelni! Vagy az nem igaz, hogy amikor Árpád hazajött, akkor csak mindössze 150-200 ezer magyar ajkú, magyar genetikai állománnyal volt itt, vagy - mert ez valószínű, hogy igaz -, akkor a másik oldal sokkal
érdekesebb. A bejövők visszahozták a géneket. Magyarul: akkor ők valamikor elmentek és visszajöttek.

Egy észak-olasz professzor Michelangelo Naddeo, Michelangelo, könnyű megjegyezni a nevet: nem a szobrász, hanem a ma élő professzor, aki archeológiával, népművészettel és a rovásírással és a nyelvekkel foglalkozik, megjelentetett egy testes könyvet, aminek a címe Magyars... are back home. Tehát a Honfoglalás nem más, mint a magyarok visszajövetele.

Mit állít ez a professzor egy könyvön keresztül? Hogy Krisztus előtt 5000-ben itt a Kárpát-medencében egy magas kultúra létezett, amely anyajogú társadalmat épített és igen magas szinten állt a művészetekben, igen magas szinten művelte mindazon kézműves szakmákat, amelyet a Földanya nekünk megőrzött immár 7000 éven keresztül. És mit állít ez a Naddeo Michelangelo? Végig követi a világ különböző tudósai által feltárt archeológiai és nyelvemlékek alapján, hogy hogy terjedt el a Kárpát-medencéből ez a kultúra, és hogy kanyarodott vissza, hogy ment el Ázsiába és hogy jött vissza Ázsiából a magyar kultúra.

Aki még mindig nem talált elég meggyőző érvet, az legyen olyan kedves a hiányzó láncszemet Arianitől olvassa el, de aki még mindig bizonytalan, az pedig Heribert Illig műveit kapargassa meg, Pap Gábor sok segítséget adott ehhez, az a bizonyos Kitalált középkor című munkája mindenesetre gondolatébresztő.

A hungarista képviselő nem

A hungarista képviselő nem vesz fel havi 116.000 HUF so genannte "lakhatási támogatást" mikor autóbusszal legrosszabb esetben is 50 percet kell utazni Tahitótfaluból Budapestre, az országban meg legalább 3 millió ember a létminimumon vagy az alatt él és ez a - nem akarok csúnyát mondani - , szóval maradjunk annyiban, hogy minősíthetetlen, szociálisan teljesen érzéketlen, az SZDSZ elképzeléseit realizáló zsideszes csürhe pedig még nagyobbat rúgott beléjük, mint az eddigi bábkormányok. Amíg az én magyar testvérem nem eszik eleget, én sem akarok jól lakni addig!

lásd:

http://ujmenetrend.cdata.hu/uj_menetrend/volan/talalatok.php

Ajánlott jogszabály:

Az az országgyűlési képviselők javadalmazásáról rendelkező 1990. évi LVI. törvény

Csak hogy tisztába legyünk vele, mennyi pénz mellé kellett volna még havi 116.000 HUF a "jobbikos" és "hungarista" képviselőnek.(Kiket képvisel? Ha így viselkedik, nem a 3 millió koldust, az qrva 7 szentség.)

"Pillanatnyilag nekem úgy

"Pillanatnyilag nekem úgy tűnik ezt a rendszert belülről lehet legjobban rohasztani. A jobbik ezt mesterien csinálja."

Csinálja a jó frászt. A jobb érzésü de kevesebb ésszel rendelkező embereket bolonditják - igy ezek tovább türik ezt a poklot.

Ha te azt hiszed hogy a jobbik a zsidóság és bérenceik által alkotott rendszeren "belül" van nemzeti eszközként..... Illetve persze hogy a rendszeren belül van - olyan szempontból hogy rendszer gőzlevezető és "demokratikus" megoldással hitegető fiokszervezete. De kurvára nem nemzeti szervezetként van ott, és és ha azt hiszed hogy a magyarságot hitegetni hivatott ócska cirkuszmutatványaikkal a gazdáiknak ártanak... (kinek árt az hogy felteszik Balóné vagy Zázrovecz legujabb szereplését a youtubera? Szerinted kit és hogyan "rothasztanak" az egyre másra felmutatott "jólmegmondtákkal" - meg a nagyobb és spontán tüntetéseket levezetni hivatott 200 emberes "megmozdulásaikkal")

Ha tényleg pattanásig feszül a helyzet akkor esetleg azt is elintézheti a rendszer hogy többleti szavazatot kapjanak - igy matathatnak 4 évet és jöhet vissza többi zsidó - vagy amig matatnak addig a többi elmenekül és magával viszi a maradék nemzeti vagyont. A Jobbik azért van hogy elháritsák a népharagot. Ólcsó cirkusz idiótáknak.

Ha még mindig azt hiszed hogy a Jobbik nekünk dolgozik (dolgozik...hetente egyszer valamelyikük "megmondja") - akkor valoszinűleg ez nem ér el az agyadig - de lehet vannak a megvezetettek közül akik talán fel tudják fogni.

Egyszerű vidéki asszony

Egyszerű vidéki asszony vagyok, nem érdekelt a politika. 4 évvel ezelőtt azért léptem be a Jobbikba, mert elegem lett abból, amit magam körül láttam és ez ellen tenni akartam valamit. Visszatekintve az elmúlt több mint 20 évre megállapítottam. Jelenleg nincs jobb a Jobbiknál, egyébként mai napig nem csalódtam bennük. Hogy ettől most engem mások minek tartanak, az legyen az ő véleményük. Én magyarnak és nemzetérzelműnek tartom magam. Nem kívánok bírálni egyetlen olyan szervezetet sem, amelyiknek fő célja nemzete szolgálata, sőt. Inkább azt szeretném, hogy keressük a közös pontokat és mikor itt az idő, egységbe kovácsolódjunk, mert hiszem, csakis így maradhatunk fent továbbra is.
Szebb Jövőt!

Azért remélem, a hungaristák

Azért remélem, a hungaristák is a Jobbikra szavaznak, mert másra nagyon nem tudnak. Még mindig ők képviselik leginkább a Szálasi-féle keresztény eszméket, ha nem is faji alapon különböztetik meg az embereket. Ha tartózkodnak a szavazástól, elősegítik, hogy azok kerüljenek hatalomra, akik aztán abszolút ellenségei nemcsak Szálasinak, de még Horthynak is, és akik nemcsak a nyilaskeresztet, de még az Árpád-sávos zászlót is betiltanák. Megértem, ha kilépnek, de ne tartózkodjanak a szavazástól, mert ez mégkritikusabbá teszi a helyzetet.

Egy normális hungarista ember

Egy normális hungarista ember nem szavazgat. Miért? Mert a szavazást, a demokratikus rendszert teljes egészében a szabadkőműves, világuralomra törő zsidók uralják. Nem hiszem, hogy engednék a Jobbikot valaha is hatalomra jutni szavazósdi által. Vagy ha igen, akkor az is "IMF-ék" jóváhagyásával történt, tehát köszönjük, nem kérünk belőle, mert akkor valami erősen sántít...

Sántítani fog az

Sántítani fog az biztos...Akkor fogják megengedni a Jobbiknak a kormányzást
ha már minden elveszett és hazugsággal sem tudják már a látszatot fenntartani.De tudják ezt a Jobbikosok is,az egyik barikád bevezetőben ír is erről Vona Gábor.Szavazni mindenképpen kell!!! Egyet értek mind a PAX mind az MNA-val hogy a zsidó játszótéren nem veszünk részt.Én se vennék!DE a zsidót csak a saját!!! területén lehet legyőzni! KELL MERT MÁR A 24.-ik ÓRÁBAN VAGYUNK.Tehát minden egyes NEM szavazó egy szöget üt a NEMZET koporsójába!

Új hozzászólás

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
A kis- és nagybetűket a rendszer nem különbözteti meg.