Mikor mondja Matolcsy, hogy -10 fokban is tökéletesen lehet tanítani?

A nagy hidegben az önkormányzatoknak is a fűtésszámla kifizetése jelenti a legnagyobb kiadást. Több százezer forintot tudnak spórolni azzal, ha a leghidegebb napokon tanítási szünetet rendelnek el az iskolájukban, óvodájukban. Forrón is ezt a módszert alkalmazzák, ahol tavaly 500 ezer forintot takarítottak így meg - olvasható a megyei napilapban.

A településen csütörtökön kezdődik és a jövő hét végéig tart a rendkívüli téli szünet, a tanulók tavasszal, szombatonként pótolják be a most kihagyott napokat.

Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetséges ez? Hova, mire megy el a pénz? Szándékozik-e a kormány segíteni az önkormányzatoknak? Vagy Matolcsy majd előáll, s azt mondja, hogy -10 fokban is tökéletesen lehet tanítani, mint ahogyan kijelentette, hogy 47 ezer forintból is tökéletesen meg lehet élni. Ezek azok a hatalmas lehetőségek, amelyek ez EU-ban kínálkoznak az önkormányzatok finanszírozására, hogy már a legalapvetőbb dolgokra sincs pénz? De arra is kíváncsiak vagyunk például, hogy mennyi pénz megy el felesleges segélyekre. Sok megválaszolatlan kérdés. De akik ismerik ennek a rendszernek a természetét, azok számára talán nem is olyan megválaszolatlanok...

(HVG nyomán Kitartás.hu)

Hozzászólások

Miért ne lehetne -10 fokban

Miért ne lehetne -10 fokban tanítani? Már luxusnak számít jól felöltözni? Idáig kényelmesedett az emberiség?

Gondolkozz, ember! Szerinted

Gondolkozz, ember!

Szerinted lehet minőségi oktatást végrehajtani mínusz tízben? Szerinted oda tudnak figyelni a vacogó gyermekek? Te engednéd a gyermeked ilyen körülmények közt iskolába? Dolgoztál Te már több órán, napon át mínusz tízben? Tudod,mi az?

Új hozzászólás

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
A kis- és nagybetűket a rendszer nem különbözteti meg.