1Kir 19,4-8

Illés pedig egy napi járásnyira bement a pusztába. Miután beért, s egy borókafenyő alá leült, azt kívánta magának, hogy haljon meg. Így szólt: ,,Elég volt, Uram, vedd el életemet, mert én sem vagyok jobb, mint atyáim.'' Majd lefeküdt és elaludt a borókafenyő árnyában. Ekkor íme, az Úr angyala megérintette és azt mondta neki: ,,Kelj fel, s egyél.'' Odatekintett, s íme, egy hamuban sült lepény és egy edény víz volt a fejénél; evett tehát és ivott, s ismét elaludt. Ekkor másodszor is eljött az Úr angyala, s megérintette és azt mondta neki: ,,Kelj fel, egyél, mert nagy út vár rád.'' Ő felkelt, evett és ivott, s ennek az ételnek az erejével negyven nap és negyven éjjel ment, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig.

Ef 4,30 - 5,2

Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki által meg vagytok pecsételve a megváltás napjára. Minden keserűség és harag, indulat, szóváltás és szitkozódás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját, s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát adományként, jó illatú áldozatul Istennek.

Jn 6,41-51

A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mivel azt mondta: ,,Én vagyok a kenyér, aki a mennyből szálltam alá'', és azt mondták: ,,Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Hogyan mondja most: ,,A mennyből szálltam alá''?'' Jézus azt válaszolta nekik: ,,Ne zúgolódjatok egymást közt. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: ,,Mindnyájan Isten tanítványai lesznek''. Mindaz, aki az Atyától hallott és tanult, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.

"Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki által meg vagytok pecsételve a megváltás napjára. Minden keserűség és harag, indulat, szóváltás és szitkozódás legyen távol tőletek."

Elkerülhetetlen ebben a földi életben, hogy előbb vagy utóbb, talán nem is csupán egyszer, a pusztába űzött Illés helyzetét, lelkiállapotát testestül-lelkestül átérezzük és végigszenvedjük. Amikor terveinkben, álmainkban csalódva a borókabokor alá ülve halálunkat kívánjuk. „Vedd magadhoz lelkemet!" - imádkozzuk, s bár ez a sóhaj kegyes és szép, s alighanem szívből jövő is, lényegileg mégsem hasonlít Urunk, Jézus kereszten mondott szavaihoz vagy a vértanúk utolsó fohászkodásához, mert nem a feltétlen bizalom és ráhagyatkozás diktálja, hanem az önsajnálat és a keserűség.

„Most már elég" - mintha bizony jogunk volna eldönteni, meddig van értelme az életünknek. Persze, megelégeltük a kudarcot és a szenvedést, pedig éppen ezek menthetnek meg attól, hogy életünk a végső nagy értelmetlenségbe fulladjon. Az ilyen és hasonló sóhajtozások leginkább arra alkalmasak, hogy megszomorítsák Isten Szentlelkét, azaz hatástalanítsák teremtő erejét. Mert a Lélek ugyan ott fú, ahol akar, de ahol ellenállnak neki, oda nem tör be erőszakkal.

Sokkal hasznosabb az a megállapítás, hogy „én sem vagyok jobb, mint atyáim". Ez a felismerés már jó kiindulópont lehet a Lélek újjáteremtő munkájához. Fájdalmasan kiábrándító, mégis pozitív, mert a valósággal szembesítő tapasztalat, hogy mi is csak az átlaghoz tartozunk, a lenézett és megvetett szürkék és középszerűek közé. Az embertársainkkal való kemény ütközés megkérdőjelezi Istenről és magunkról alkotott képünk helyességét. Végre kénytelenek vagyunk belátni, hogy bizony mindkettő alapos felülvizsgálatra szorul.

Ez a vallomás, mint valami életgyónás, Illés lelkét is megkönnyítette, úgyhogy mindjárt mély álomba szenderült. Most tette le sorsát igazán Isten kezébe, s szívébe béke költözött. Úgyhogy a halál helyett Isten angyala jön, hogy kenyérrel táplálva fölkészítse őt a hosszú útra: gyónás után áldozás.

Jézus, te vagy a mi kenyerünk, az Atya küldött nekünk, akik e világ pusztaságában vándorlunk. Aki ezt az égből alászállott kenyeret eszi, az nem hal meg mindörökké, hanem övé lesz a mennyek országa. Ez a kenyér az igazi örömet adó és a keserűséget lelkünkből messze űző táplálék, mely képessé tesz arra, hogy Illéssel együtt feljussunk Hóreb hegyére, hogy egyszer s mindenkorra leszámolva saját dicsőségünk keresésével többé már ne önmagunknak éljünk, hanem neked, aki meghaltál és feltámadtál érettünk.

(barsitelekmm.blogspot.hu)