Napi evangélium 2012. június 26.

Évközi 12. hét - kedd

2Kir 19,9b-11.14-21.31-35a.36

Amikor az meghallotta, hogy Tirhaka, Etiópia királya felől azt beszélik: ,,Íme, hadba vonult ellened' -- s elindult ellene, követeket küldött Hiszkijához ezzel az üzenettel: ,,Ezt mondjátok Hiszkijának, Júda királyának: Meg ne csaljon téged Istened, akiben bizakodsz s ne mondd: Nem kerül Jeruzsálem az asszírok királyának kezébe! Hiszen magad hallottad, mit cselekedtek az asszírok királyai minden országgal, miként pusztították el azokat. Hát éppen te tudsz majd megmenekülni? Amikor aztán Hiszkija átvette a levelet a követek kezéből és elolvasta, felment az Úr házába és az Úr elé tárta és így imádkozott az ő színe előtt: ,,Uram, Izrael Istene, ki a kerubok felett trónolsz, te vagy egyedül a föld minden királyának Istene, te alkottad az eget és a földet. Hajtsd ide füledet s halld: nyisd meg, Uram, szemedet és lásd, halld meg Szanherib minden szavát, aki ideküldött, hogy gyalázza előttünk az élő Istent. Igaz, Uram, Asszíria királyai elpusztították azon nemzeteket s mindazok földjét s tűzbe vetették azok isteneit, hiszen azok nem voltak istenek, hanem emberi kéz fából s kőből való alkotásai s így megsemmisíthették őket. Nos tehát, te, Urunk, Istenünk, ments meg minket kezükből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te, az Úr, vagy egyedül Isten!' Elküldött erre Izajás, Ámosz fia, Hiszkijához és üzente: ,,Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Meghallgattam, amit tőlem Szanherib, az asszírok királya felől kértél. Ez az, amit az Úr felőle szólt: ,,Megvet téged s csúfot űz belőled Sion szűzi lánya, hátad mögött fejét rázza, Jeruzsálem lánya. mert a megmaradtak fognak kivonulni Jeruzsálemből és a megszabadultak Sionnak hegyéről. A Seregek Urának buzgalma fogja véghezvinni ezt. Éppen azért ezt mondja az Úr Asszíria királya felől: nem jön be e városba, nyilat sem lő belé, pajzzsal sem támadja meg, sánccal sem veszi körül: az úton, amelyen jött, visszatér, s e városba be nem jön, -- úgymond az Úr --, mert megoltalmazom s megmentem e várost önmagamért és szolgámért, Dávidért.'' Csakugyan, még azon az éjjelen az történt, hogy eljött az Úr angyala s megölt az asszírok táborában száznyolcvanötezer embert. Amikor aztán reggel felkelt s látta a megannyi holttestet, felkerekedett, elment és visszatért Szanherib, az asszírok királya és Ninivében maradt.

Mt 7,6.12-14

Ne adjátok a szent dolgokat kutyáknak, és gyöngyeiteket ne dobjátok a disznók elé, nehogy eltapossák azokat lábukkal, és megfordulva széttépjenek titeket. Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták. A szűk kapun át menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak, akik bemennek rajta. S milyen szűk a kapu és szoros az út, amely az életre visz, és milyen kevesen vannak, akik megtalálják!

"Uram, Izrael Istene, ki a kerubok felett trónolsz, te vagy egyedül a föld minden királyának Istene, te alkottad az eget és a földet. Hajtsd ide füledet s halld: nyisd meg, Uram, szemedet és lásd, halld meg Szanherib minden szavát, aki ideküldött, hogy gyalázza előttünk az élő Istent."

Hiszkija király nagy imádkozó. Alighanem napról napra sokszor leborulhatott az Úr előtt, mert alighogy megszólítja, máris felragyog előtte Isten dicsősége, és elragadtatással szemléli fölségét. Annyira Isten látványa ragadja meg, hogy menthetetlen helyzetét tudja egészen önzetlenül, távolságtartással szemlélni, s teljes bizalommal az Úrra hagyatkozni.

Mennyire más a mi imádságunk! Első helyen mindig mi magunk szerepelünk, ezután következik a mi kis esetünk, problémánk, s csak legvégül az Isten, mint a megoldás eszköze. El kell gondolkodnunk, hogy ha Istenre nem azzal a négyszeres csodálattal tekintünk, mint Hiszkija, vajon imádságnak nevezhető-e a szükséghelyzetben való fohászkodásunk.

Uram, Izrael Istene!" Az imádság, szerető szemlélődés legmélyebb forrása a személyes kapcsolat, összetartozás, szövetség. Mielőtt Isten létének titka eszébe jutna, máris ünnepli azt a mérhetetlenül gyöngéd, kiválasztó szeretetet, melyet az Úr kinyilatkoztatott az ő népe iránt.

Ki a kerubok fölött trónolsz." Az imádság következő lépése Isten transzcendenciájának szemlélése és megvallása. A szerető, irgalmas és velünk szövetséget kötő Isten egészen más, mint mi vagyunk és mint a világ. Létezése felfoghatatlan titok, és minden létezés ősforrása.

Te alkottad az eget és a földet." Mintha a Hiszekegy első sorát hallanánk, az imádkozó megvallja Isten mindenhatóságát, mellyel a nemlétezésből előparancsolta a mindenséget. Az egész világ az ő alkotása.

"Te vagy egyedül a föld minden királyának Istene." Az Úr uralkodik téren és időn, kezében a történelem és a hatalmasok szíve. Ő jól tudja, hogy a világ sorsát nem a gazdasági-politikai döntések határozzák meg elsősorban, hanem azoknak a szívében fogant szabad elhatározások, akik teljesen megnyílnak fölséges akarata előtt.

És csak ezután következik a kérés, nem mint magánügy, hanem Isten ügye, amely az ő dicsőségével van a legszorosabb kapcsolatban. Ha mi is így tárnánk elé kéréseinket, minden körülmények között Isten dicsőségét keresve és szemlélve, sohasem kellene csalódnunk.

(barsitelekmm.blogspot.hu)