A Pax Hungarica Mozgalom tagjai idén is részt vettek a HVIM által szervezett Trianon felvonuláson, biztosítva, hogy a hungarista álláspont is képviselve legyen a meneten. A rendezvény rendbontás nélkül, a hungaristák találkozóhelyére nagy erőkkel kivonuló rendőrök igazoltatását és ruházatátvizsgálását leszámítva rendőri beavatkozás nélkül zajlott le.
A PHM fontosnak tartja, hogy az ún. nemzeti oldal túllépjen a trianoni tragédiára adott érzelmi alapú, sokszor soviniszta válaszokon, és felismerve múltbéli tévedéseit, hibáit, azokból tanulva és azokon túllépve, a múlton való siránkozás helyett újra a magyar nagyságért kezdjen el munkálkodni. A Hungarizmus ezt a lépést már több, mint hetven éve megtette, és megalkotta a valódi gyógyírt a szétszabdalt nemzet számára.
Mi ezt a gyógyírt hirdetjük többek között a Trianon felvonuláson is. Hisszük és valljuk, hogy ez a gyógyír az egyetlen, amely újra elhozza azt a Magyar Birodalmat, amely most még sokak számára csak homályos álomképként lebeg. Mi azonban már tisztán látjuk a célt, és adva van számunkra a rögös, vérrel és szenvedéssel kikövezett út is, amely elvezet majd oda.
"Ilyen szellemben váljon a nyilaskereszt az új világ szimbólumává. Adja Isten, hogy ez a nemzedék még megérhesse azt a napot, amikor a nyilak útjelzővé válnak a négy világtáj felé, Jézus Krisztusnak, Isten fiának nemzetiszocialista országai felé."
Képek a rendezvényről:







A PHM küldöttsége
Csiszár Gábor - Kitartás.hu
Kapcsolódó: