OTP, a "magyar" bank - olvasói levél

Tisztelt Kitartás.hu!

Felháborodásomban írom ezt a levelet Önöknek, ha úgy gondolják, közöljék le nyugodtan! (Két esetben a tények meghagyása mellett változtattunk rajta-szerk.) 28 éves közép-magyarországi kisvárosban élő pedagógus vagyok. Egy éve elhunyt a nagymamám, mi unokák örököltünk fejenként hatszázezer forintot. Párommal családalapítás előtt állunk, így gondoltuk betesszük a bankunkba - OTP - , legyen rajta egy kis kamat. Október végén lejárt a lekötés, így az egyik nap bebicikliztem a belvárosban levő bankfiókba, a lekötés meghosszabítása miatt.

Vittem a személyi igazolványom, lakcímkártyám, az előző lekötés banki papírját. Kértem sorszámot, majd türelmesen kivártam a sorom. Az ügyintéző hölgy közölte, ez nem elég, még egy a személyi azonosságomat igazoló iratot kérne. Érdeklődésemre elmondta, ez az új szabály. Értetlenkedtem, hisz nem akartam pénzt kivenni, csupán meghosszabbítani, személyi okmányommal igazolván magam.

De nem lehetett, jogosítványt, útlevelet vagy adókártyát szeretett volna a hölgy. Ahogy mondani szokás, "elgurult a gyógyszerem", követeltem a főnököt, aki persze házon kívül volt. Hangosan "büdös zsidózva" nem tehettem mást, hazatekertem a jogosítványomért. Visszatérve újra sorszám, újra sorbanállás. Egy másik hölgy fogadott, láthatólag emlékezve rám. Közöltem Vele, nem rá haragszom, de elfogadhatatlannak tartom ezt a szabályt. (Ha egy rendőr igazoltat - mondjuk a Becsület Napján -, ott is elég a személyi+lakcímkártya.)

Nem tehettem semmit, ha a saját pénzemet  újra leszerettem volna kötni. Persze átvihetem a nekem nagy, de a "magyar banknak" csekély összeget, esetleg folyószámláink is másik pénzintézethez, de azok sem jobbak, ráadásul  újra a drága időm fogy.

Továbbra is fortyog bennem a düh, és nem értem mi szükség van erre a szabályra, ha Önök tudják, kérem segítsenek!

Tisztelettel: J. B.

Kitartás.hu kommentár: Felháborítónak tűnik az eset, a választ egyelőre  mi sem tudjuk, esetleg a kedves olvasók?

Hozzászólások

Nem kötelező, hogy valakinek

Nem kötelező, hogy valakinek adókártyája, útlevele vagy pláne jogosítványa legyen. Szerintem perelni kéne a bankot mondjuk a kiesett időre, pl. 10000 Ft. költségtérítésre.

Feljelentés esetén is

Feljelentés esetén is kidumálnák magukat, sunyi zsidó módszerrel...
Ráadásul ezek kezében van a világ, hogy tudnánk nyerni egy perben egy világ hatalmi eszköz ellen?

Komolyan most ezen háborodott

Komolyan most ezen háborodott fel? Akkor még nem volt "szerencséje", és remélem nem is lesz az igazi bürokráciához, ami hazánkban uralkodik. Mert ez semmi volt, hogy menni kellett egy kört. A zsidózást a fejesek nem hallják meg, csak a legalsó alkalmazottak, akiknek minden hülyével is meg kell birkóznia, futószalagon. A sok tudatos fogyasztóval, az átlagszínvonalú emberekkel. Vajon hány kis alkalmazottat rúgtak ki ártatlanul panaszosok és főnökök hibájából? Az OTP-ről nekem sincs sok jó tapasztalatom, két hónapos utánajárásom volt mire visszakaptam a benyelt kártyámat, mert félretájékoztattak, irányítgattak tovább. Megoldás? Nincs. Max hogy megváltozik a rendszer. Mármint az egész...

Ebben van egy kis

Ebben van egy kis furfang,szerintem ez megint a zsidó ürügyösködés.
Például:Valakinek ezek hirtelen nincsenek meg,akkor a bank máris gazdagabb 600 ezer forinttal.
Ez olyan,mint ismerősöm berakott 7 ezer forintit,most a bankszámláján -3000 forint van!
Mert a bank így kamatoztatta...
Szóval ebben semmi érdekes sincs,zsidó pénzes bank és rendszer + világ,és ennyi az új szabály,megint ebből jön a judáknak a pénz!

Miért nem a

Miért nem a Takarékszövetkezetekhez tesszük a pénzünket? akik több kamatot adnak, Raiffeisen 2,5-3 % 1 millió Ft-ra, a Kinizsi, Zemplén,stb.Takarékszövetkezet 6-6,5 %-ot ad és igaz hogy "kicsik" de biztos helyen van a pénzünk és MAGYAR érzelmű emberekkel beszélek és korrekten kiszolgálnak, nem hátrány a sokkal több pénz. MIÉRT IS NEM EZEKET A MAGYARORSZÁGI ÉS ITT LÉVŐ PÉNZINTÉZETEKET TÁMOGATJUK??? sokkal többen???

A "Kinizsi" már elég régóta

A "Kinizsi" már elég régóta nem takarék, hanem bank...Tudsz róla valamit?

Mert nincs elég TV reklám?

Mert nincs elég TV reklám? Észrevehető, ha valamit minél jobban reklámoznak a nép annál inkább bízik benne. Kb ennyi lehet a magyarázat. :(

Új hozzászólás

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
A kis- és nagybetűket a rendszer nem különbözteti meg.