Szombaton délután három órakor szimpátiatüntetést tartottak a Kárpát Haza Őrei Mozgalom szervezésében a cionisták és a túlbuzgó magyarországi csahosaik által megvádolt és háziőrizetbe helyezett 97 éves Csatáry László mellett.
A rendezvény a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, amelyet negyedórányi néma vigyázállás követett. Ezután a Szózat, majd a Székely himnusz csendült fel. Végezetül vitéz Juhász Antal elszavalta Reményik Sándor, "A hadbíróság épülete előtt" című versét.
Megközelítőleg 120 főnyi résztvevője volt az egykori rendőrtiszt háza előtt megrendezett demonstrációnak, amelyen megjelent Budaházy György édesanyja, és Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselő is.
A helyszínt három autóval hat rendőr biztosította, akiknek jelenléte nem volt zavaró. Ezenkívül egy Pintér-huszárokkal megtöltött rendőrségi kisbusz is keringett a háztömb körül.
A rendezvény viszonylag rövid ideig tartott, de ennek ellenére bebizonyította, hogy vannak még olyan magyar honfitársaink, és nem is kevesen, akik nem hiszik el azokat a be nem bizonyított állításokat, amelyeket a megélhetési nácivadászok szajkóznak a fősodratú nyomtatott és elektronikus sajtóban, hogy egy újabb tisztességben megőszült magyar ember életét rövidíthessék meg.
(Tudósítónktól)