Több ezer afrikai és ázsiai bevándorlót tartóztattak le Görögországban

Görögország az Ázsiából és Afrikából érkező illegális bevándorlók legfontosabb európai átjárója, ahonnan továbbutaznak Nyugatra, általában a szociális segélyezés reményében. A becslések szerint évente körülbelül százezer bevándorló lépi át a görög határt. Görögország számára óriási közbiztonsági és szociális problémát jelent a bevándorlók áradata, a közbiztonság például az utóbbi időben megszűnt létezni a görög fővárosban.

A 11,5 millió görög állampolgár mellett több mint egymillió, távoli térségekből érkezett színesbőrű bevándorló él, fele részük az utóbbi három évben érkezett az országba. Tavaly hozzávetőlegesen 55 ezer illegális bevándorlót tartóztattak le, mivel nem csak a bűnelkövetések száma nőtt, hanem azok egyre összetettebbek és egyre erőszakosabbak lettek, különösen a szervezett bűnözés területén - nyilatkozta Thanassis Kokkalakis, görög rendőrségi szóvivő. A bevándorlók beáramlásával párhuzamosan felvirágzott a prostitúció, a drogkereskedelem, és gyakori, hogy a felfegyverzett bevándorlók csoportjai egymásnak esnek.

Februárban kezdték meg annak a határkerítésnek a megépítését, amelynek célja az Európán kívülről érkező illegális bevándorlók inváziójának feltartóztatása. Az Évrosz folyónál 10,3 kilométer hosszúságban épülő, duplasoros, 2,5 méter magas szögesdrót felszerelése csaknem 5,5 millió euróba került.

Mindeközben a végletekig retardált, színvak liberálisokkal feltöltött görög olimpiai bizottság azért nem engedte Londonba utazni az egyik legtehetségesebb görög hármasugrónőt, Vula Papahrisztut, mert az atléta a Twitteren azzal viccelt a nyugat-nílusi lázt terjesztő szúnyogok és az országba inváziós méretekben érkező négerek kapcsán, hogy "annyi afrikai van Görögországban, hogy a nyugat-nílusi szúnyogok hazai kosztot kapnak!".

(harcunk.info)