A tömegkályha története az észak-európai kultúrában kezdődött, bő egy évezreddel ezelőtt. Kezdetben kőből rakott kályhák voltak, sütési és főzési lehetőséggel, de a lényege a mai napig nem változott, ez pedig a hőtárolás.

Bár hőtároló kályhákat a XX. század elejéig használtak Magyarországon is, ilyen a cserépkályha, de akár a búbos kemence, a tömegkályha szerkezete és anyaga merőben más, ezáltal sokkal hatékonyabb.

A kályha téglából épül és viszonylag nagy tömege miatt hívják tömegkályhának, pedig egy fordítási hibából adódik a neve. A masonry heatert azaz téglakályhát fordították le tévesen.

A kályha szerkezete három részből áll. A belső magból, ami samott téglából készül, a füstjáratból és a külső burkolatból, ami kisméretű téglából épül. A kályha tömege kettő és öt tonna között van, ezért megerősített alapra kell építeni.

A kályhában napi egyszeri begyújtással 24-40 óráig vagyunk képesek fűteni! Bár ez függ a fűtendő ház nagyságától.

A kályhában 10-15 kg száraz keményfát égetünk el naponta, a tűztér nagyságától függően.

Ez a mennyiség egy-két órán belül elég a tűztérben, és közben az égés alkalmával keletkező füstgázok egy torkon keresztül az utánégető kamrába jutva tökéletesen elégnek. Az utánégető kamra oldalán lévő füstjáraton keresztül a füst nem felfelé irányul, mint a kazánoknál és általában a kályháknál, hanem lefelé, és a padlószint magasságánál csatlakozik a kéménybe.

A tűztér és az utánégető kamra samott téglája 900 Celsius fokra hevül fel, és ezt a hőt lassan adja át a kályha burkolatának, ami lassan adja le a környezetének. A tűz leégése után a kéményt egy retesszel lezárjuk, így nem húzza ki a meleget a kályhából. Az utánégető kamra, ami a tűztér fölött helyezkedik el sütőként is funkcionál. A tömegkályha ezen kívül naponta 100-150 liter 40-50 Celsius fokos meleg vizet is képes előállítani, így egy átlagos család napi meleg víz szükségletét is kielégíti. A belső magban, mivel magas hőmérséklet van, minden éghető összetevő, még a füstben lévő szénhidrogén is teljesen elég, ezért alig marad vissza hamu, így elég kéthetente kihamuzni a kályhát.

A tömegkályhák fejlesztése a mai napig tart. Több típusa van, mint például a dán, finn, svéd, orosz, de magyar fejlesztései is vannak, olyanok, amire padlófűtést és radiátort is csatlakoztattak.

Hátránya a nagy tömege, és az, hogy legalább két évet száradt keményfát lehet benne elégetni. A vizes fától könnyen elkormolódnak a füstjáratai.

A tömegkályha akkor a leghatékonyabb, ha az elhelyezése megfelelő. Érdemes a házat köré tervezni, hiszen kényelmes, mint a gázfűtés, képes az egész házat felfűteni, sütésre és meleg víz előállítására is alkalmas, és napi pár perc munkaidő kell hozzá, a többit a kályha maga végzi. Meglévő házakba két szoba közé építve is tökéletes választás.

A kályhával egy fűtési szezont 30- 40 mázsa fával meg lehet „úszni".

Anyagköltsége relatíve nem sok, százezrekből meg lehet építeni, ez függ a kályha nagyságától és az anyagától. Tökéletesen megfelel hozzá a bontott, megtisztított tégla is.

A kályha 30-35 évet is kibír anélkül, hogy hozzá kelljen nyúlni, utána is csak egy-két samott téglát kell benne cserélni, nem úgy, mint a cserépkályháknál, amit pár évente érdemes újra építeni.

Földszintes családi házakban ez a fűtési mód lesz a jövő alternatívája. Finnországban az új építésű házak 90 %-a épül tömegkályhával. Lassan eljön az az idő, amikor az ilyen alternatív megoldásoké lesz a főszerep, mint a tömegkályha, napelem, szélenergia. Ha az energiaszükségletünket önellátóvá tudjuk tenni, akkor megtettük az első lépést, hogy a nemzetközi pénz és energia függésétől szabadulni tudjunk!

Karra - Kitartás.hu