Országszerte megemlékeztek Szálasi Ferenc Nemzetvezetőről. Alább a képek (és néhol rövid beszámoló):
A Pax Hungarica Mozgalom győri csoportja tiszteletét adta Szálasi Ferencnek. A nyilvános megemlékezésen a tagtestvérek mellett a hívek is megemlékeztek. A rendezvény rendőri fellépés és minden nemű atrocitás nélkül zajlott.
Az egybegyűltek lerótták tiszteletüket, s az ősök színe előtt erőt gyűjtöttek a további harchoz, mely még erőteljesebb, még veszélyesebb, de még büszkébb lesz. Mozgalmunk fejlődéséhez minden erőt magunkba kell szívnunk, de minden erőt bele kell fektetnünk a nemzet szolgálatába, melyben meghalni lehet, de elfáradni soha!
Erő, Akarat, Hit és Kitartás!
Dicsőség Szálasi Ferencnek, s dicsőség a mellette végsőkig kiálló harcosoknak!





PHM - Győr
A Pax Hungarica Mozgalom sárréti tagjai is megemlékeztek a Nemzetvezetőről. Ám a megemlékezés előtt egy 20 km-es emléktúrát is tettek, ahol részben erdőben, részben mocsárban kellett menniük. Volt vízen átkelés, de terep futás is, így 5 óra alatt sikerült teljesíteniük a távot.
PHM - Sárrét
Veszprémi hazafiak is megemlékeztek Szálasi Ferenc kivégzéséről, az erről készített képet elküldték szerkesztőségünknek.
"Gránit. Maga az emberré lett gránit. Gránit marad akkor is, amikor elhalad három kivégzett minisztere holtteste előtt. Egyenletes, biztos léptekkel megy a halál felé. Azután csak egyetlen gesztus, egyetlen mozdulat: odahajol a feszülethez, amit a fiatal pap nyújt fel ajkaihoz, hogy megcsókolja. És meghal anélkül, hogy egyetlen izma is megrezzenne, vagy a szemében ott ülne a félelem, vagy akár nyelvével megérintse ajkait. A hóhér feltépi mellén a zöld inget, és egy érem reszket a mellén néhány pillanatig. Tizenöt óra harminc perc..."
PHM - Szombathely
A Pax Hungarica Mozgalom inárcsi tagjai is megemlékeztek Szálasi Ferenc Nemzetvezető kivégzéséről.
PHM - Inárcs
Március 10-én szombaton, a PHM miskolci csoportja, valamint a PHM mezőkövesdi ifjúsági tagozata egy meghívásnak eleget téve képviseltette magát Szálasi Ferenc, Beregfy Károly, Vajna Gábor és Gera József kivégzésének évfordulójára rendezett mezőkövesdi megemlékezésen. A felszólalók mintegy 15-20 főnyi megemlékező előtt röviden ismertették a kivégzés körülményeit. Szó esett róla, hogy az állatias ösztönöktől vezérelt csürhe tombolása mellett a kivégzett hősök az utolsó pillanatig megtudták őrizni méltóságukat és becsületüket. A halálnak ilyen szintű megvetésére csakis igazszívű, tiszta lelkiismeretű ember képes. Viselkedésükkel erkölcsi és szellemi győzelmet arattak kivégzőik felett és példát mutattak számunkra is, hogy szembe kell néznünk a sorsunkkal és amiben igazán hiszünk, amit igazán szeretünk azt soha nem tagadhatjuk meg.

A küldöttek elhelyezték a Pax Hungarica Mozgalom miskolci csoportja, miskolci ifjúsági tagozata, mezőkövesdi ifjúsági tagozata és kazincbarcikai próbacsoportja nevében az emlékezés koszorúját. A megemlékezést kötetlen beszélgetés zárta. A meghívást még egyszer köszönjük bajtársainknak, a közös munka és a programok egyre erősebbé fogják kovácsolni közösségeinket!
PHM - Miskolc
PHM - Szolnok
PHM - Keszthely
PHM - Debrecen
A PHM soproni csoportja a Prónay csoporttal tartott közös megemlékezést:
PHM - Sopron
Szekszárdon a PHM a HVIM bonyhádi csoportjával, illetve az Őrző Magyar Gárda Tolna megyei Vitéz Gömbös Gyula Zászlóaljával koszorúzott együtt.

PHM - Szekszárd
PHM - Jánoshalma
Kitartás.hu