Zsidó tagság?

Az utóbbi napokban nagy port kavart a nemzeti oldal berkein belül Szegedi Csanád szármázása. Megjelentek külöböző dokumentumok, amelyek Szegedi zsidó származását támasztják alá, a reakcióra azonban bő két hetet kellett várni. Azt azonban aligha tartjuk elképzelhetőnek, hogy Szegedi ne tudott volna származásáról, lévén, anyai ágon ortodox zsidó felmenőkkel "büszkélkedhet". Mivel Szegedi alapító tag a Jobbikban, azt sem hisszük, hogy a párt vezetése erről nem tudott. Ennek ellenére hagyták a helyén. Persze, mondhatjuk, hogy mi ezt nem is kérjük számon a Jobbikon, hiszen nem támasztanak vérségi kritériumokat a tagsága felé. Azonban azt tanácsoljuk, ha valakinek elege van e "színes társaságból", keresse azokat, akik már az elején kiszűrik a zsidókat;

3. § (1) Semmilyen formában nem vehető fel a Mozgalom tagjai közé, akinél az alábbi körülmények valamelyike fennáll:

a) munkakerülő, italozó életmód;
b) kábítószer-függőség, a drogfogyasztás igenlése;
c) homoszexualitás;
d) cigány, zsidó illetve nem europid származás;
e) sátánizmus, keresztényellenesség vagy ateizmus;
f) a néhai munkásőrségben, az állampártban, illetve annak ifjúsági szervezetében (KISZ) betöltött tagság;
g) a néhai állampárt utódpártjaiban jelenleg fennálló tagsági jogviszony;
h) bármely nemzeti szervezetből etikai vagy más vétség miatti kizárás.

(2) Nem fogadható be a Mozgalomba olyan személy, akinek felvétele ellen legalább egy felesküdött tag (megfelelően megindokolt) kifogást emel.

(részlet a Pax Hungarica Mozgalom szervezeti és működési szabályzatából)

Ebben a kérdéskörben részletesebb álláspontunkat már kifejtettük, ennek szellemében azt üzenjük minden becsületes és tettrekész magyar testvérünknek; sorakozzatok fel az egyetlen igaz magyar út, a hungarizmus zászlaja alá!

Botka János - Kitartás.hu