Örökérvényű

Hungarista álláspont az új egyháztörvény kapcsán

Az új egyháztörvény miatt   szinte napi téma lett az állam és egyház viszonya. Különböző felekezetek próbálják igazolni létjogosultságukat. Érvek és ellenérvek sora hangzik el. Nézzük, mi a Pax Hungarica Mozgalom véleménye e kérdéskörben!  

Hungarista arcképcsarnok - Bagossy Zoltán

Sorozatunk következő részében Bagossy Zoltánt kívánjuk bemutatni. Alulról kezdte, megbízhatóságának, kiváló pártmunkájának köszönhetően gyorsan vette a mozgalmi lépcsőfokokat. Kitartásáért, rendíthetetlenségéért 1942-ben Arany Hűségjelvényt kapott Szálasitól. Több esetben is fegyverrel védi meg a gettókat a hungarista karszalag mögé bújó söpredéktől, a "vérbíróság" mégis elítéli.

Az oktatáspolitika főbb irányvonalai hungarista szemmel

Bármely totalitárius (teljesség-elvű) világnézet csak úgy győzedelmeskedhetett a világtörténelemben, hogy az ellene fellépő világnézetet a legteljesebb mértékben kiszorította. Nem hagyott neki megnyilvánulási formát az állami közigazgatásban, és egyáltalán  nem nézte jó szemmel a rivális ideológia terjeszkedését a társadalom, azaz a nép körében.

Tudós-Takács János: Iránytűnk: a világnézet

A liberalizmus a teljes szabadságot-szabadosságot hirdeti, igyekszik minden erkölcsi korlátot megszüntetni (hiszen Isten nincs, így nem kérhet számon semmit, mondják) nemcsak a gazdaság, hanem az élet minden más területén is. Ezzel erkölcsi züllésbe, majd ennek következtében anyagi romlása dönti a társadalmat.

Horthy Magyarország – Szálasi Magyarország

A Kitartás.hu szerkesztősége változtatás nélkül közli Marschalkó Lajos több mint négy évtizede a kanadai Összetartásban megjelent cikkét, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felnyissa azon honfitársaink szemét, akik még mindig a Horthy-mítosz rózsaszín ködében tévelyegnek. Kötelező olvasmány minden magát hazafinak tartó magyar számára!

Laikus bevezető a rasszantropológiába

Az öröklésről, és főleg témánkról, a rasszantropológiáról nem szívesen beszélnek, mivel a nemzetiszocializmus nagyon fontosnak tartja. A mai ember fél annak szélsőségétől, hogy valaki azt mondja, a rasszhoz ill. alrasszhoz való tartozás determinál, és azt lehet mondani, aki pl. zsidó vagy néger, az csakis rossz lehet, egy jó tulajdonsága nincs, sőt talán emiatt kiirtandó. Holott a rasszantropológiának ez a gondolkodásmód egyáltalán nem feltétlen következménye!

Egyháziak Hivatásrendjének nyilatkozata az Ószövetség használatának kérdésében (1944.)

Kívánatosnak tartjuk, hogy a keresztény egyházak az igehirdetésben és hitoktatásban határozottan válasszák el az ószövetségi kérdést a zsidókérdéstől, az Ószövetségnek pedig olyan vonásait emeljék és úgy emeljék ki, hogy azok Krisztusra mutassanak és őt hirdessék.

Mit üzen számunkra a parlamenti választás?

Vasárnap lezajlott az országgyűlési választások második fordulója. Sok nyitott kérdés már nem volt, a lényegi dolgok, az erőviszonyok már kirajzolódtak az első fordulóban. A Fidesz nagyarányú (kétharmados) győzelme elsősorban az elmúlt nyolc év katasztrófális kormányzásának szólt. Az SZDSZ elnevezésű - helyette viszont ott van az LMP - szörnyszülemény halálát, és az MDF első fordulóbeli kiesését csak üdvözölni tudjuk, s tudja minden jóérzésű magyar ember. De hungarista szempontból azt érdekes megvizsgálnunk, hogy hogyan értékeljük a Jobbik megerődödését.

Nagymagyar mítosz – kis magyar valóság…

„Nagyobb a füstje, mint a lángja.” – szól a magyar bölcsesség. A Magyar Nemzeti Arcvonal (továbbiakban MNA) keltette mítosz taktikai ködfelhője lassan feloszlik, s a meztelen király – a „hungarista csurka” – ideológiája lassan darabokra hull. Álhungarista „újhungarizmusának” semmi köze sincs a valódi hungarista Eszméhez. Ezt már a vak is láthatja.

Tudós-Takács János: A hit tisztasága és a nemzethűség (a Püspökkari Körlevél magyar szemmel)

2009. szeptember 10-i keltezéssel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a katolikus hit megőrzéséről körlevelet bocsátott ki, amelyet Magyarország minden templomában szentmise keretében felolvastak.