A Kitartás.hu feleleveníti szellemi elődjének, a Fiala Ferenc által szerkesztett legendás Összetartásnak egy 1944 nyarán közölt sorozatát. Minden héten bemutatunk egy olyan zsidó típust, amelyet mindannyian ismerhetünk, hiszen utcán, strandon, színházban, televízióban, kávéházban találkozhatunk ezekkel az alakokkal; reméljük, hogy a közeljövőben végleg eltűnnek városainkból, községeinkből ezek az alakok, akik nemcsak hogy magyarok nem tudtak lenni, hanem bebizonyították, hogy az ő érdekük s az ő célkitűzésük merőben ellenkezik a magyarság érdekeivel és célkitűzéseivel.
Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a sorozat írásai 1944 nyarán készültek, azokban a hónapokban, amikor úgy tűnt, hogy Magyarország végre megszabadul a zsidó mételytől. A cikkek is ebben a szellemben íródtak, így értelmezhetők.
Lássuk hát az első részt!

A rongyos zsidó
"Immár ezer esztendő óta, de különösen 1867 óta szivárgott be hozzánk ez a típus. Batyuval, lelkiismeret nélkül, mohó kapzsi szándékkal lépte át a Kárpátok hegyszorosait és mint hernyó telepedett le a határmenti rutén falvak életfájára, s a legrövidebb időn belül lerágta az élet zöld leveleit. Először pálinkát mért, majd később ő árulta a deszkát, a cserepet, s úgy behálózta a falvak lakosságát, mint a telhetetlen pók, amely önmaga testsúlyának százszorosát tudja elfogyasztani. Lelkiismeret-furdalás nélkül gyötörte áldozatait. Kitöltetlen váltókra adott hitelt s miközben a „falu atyjának" a „falu jótevőjének" címeztette magát, nem irgalmazott senkinek, aki karmai közé került. Magával hozta a keleti zsidóság minden bűnét és más fajták iránti gyűlöletét és sokáig nem volt hatalom, amely szembe mert volna szállni ezzel az óriási összeköttetéssel rendelkező betyár galíciai társasággal. Szapora, mint a mezei egér, nincsenek igényei. Piszkos jesivákban oktatta fiait a harácsolás magas iskolájára és mikor már kellő vagyont szerzett, akkor tovább vándorolt dél felé. Rugalmas és macskatermészetű. Ismeri a sötétség útjait és mindenhová beszivárog, mint a víz. Ha kellett, sziklákat repesztett, mert vallja és hiszi, hogy ő a választott nép, amely mindent megtehet és amelynek senkire és semmire sem kell tekintettel lennie. Őshazája Galícia, ahonnan száz és száz esztendők óta szivárognak a déli végek felé. A nagy galíciai erdők mélyén meghúzódó zsidó falvak egészen a legutóbbi időkig szinte ontották magukból a gyulladtszemű pajeszos karavánokat, amelyek kijátszottak minden határzárlatot, minden ellenőrzést, minden éberséget, és mint a pestis szívták el a meghódításra kiszemelt népek életerejét."
(Összetartás, 1944. június 18.)
Napjaink példánya:

A Világbank elnöke: Paul Wolfowitz
Kitartás.hu