Különleges élményben lehetett része azoknak, akik a tiltások, a változó helyszínek, a bizonytalanság és a hatósági vegzálás ellenére kilátogattak az idei Becsület Napja helyszínére.
Miután az újpesti gyülekezőponton a rendőrség mindenkit igazoltatott és megmotozott, elindultunk a megemlékezés helyszínére, amit az utolsó pillanatban sikerült megszervezni, így a hatalom már nem tudott keresztbe tenni. A Becsület Napjának idén egy XV. kerületi magánterület adott otthont.
Hiába próbálta a fülkerforradalmár rezsim foggal-körömmel, a saját maga által tákolt törvényeket is felrúgva megakadályozni az idei rendezvényt, az egyetlen jelentős eredményük csak az lett, hogy a Pax Hungarica Mozgalom és a Nemzeti Forradalmi Párt által szervezett két különálló megemlékezésből, végül közös ünnepség lett. Nemcsak, hogy nem sikerült minket száműzni fővárosunkból, de a hatalomnak "köszönhetően" rég nem látott összefogás alakult ki a nemzeti és a nemzetiszocialista szervezetek között. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy Pintér úr támadásai visszafelé sültek el.

A rendezvény környékét délután 4 órára a rendőrség hermetikusan lezárta, sőt még a magánterületre is benyomultak. Miután a buszokkal érkező német bajtársakat közel egy órán keresztül "vizsgálták", még alkonyat előtt kezdetét vette a megemlékezés.
Elsőként Illés Zsolt (Elek) szólt az egybegyűlt tömeghez. Megtudhattuk tőle, hogy a rendőrség miatt több bajtárs is a belvárosban rekedt, így többek között a német NPD képviselőjét is feltartóztatták. A Nemzeti Forradalmi Párt szekszárdi csoportvezetője ezután köszönetet mondott a megjelent szervezeteknek, hogy ezekben a nehéz időkben példát tudtak mutatni az összefogásból.

Eleket Domokos Endre János, a Pax Hungarica Mozgalom vezetője követte, aki a minden magyart összekötő kapocsról beszélt. Arról a kötelékről, amelynek része Atillától kezdve Árpádon, Szent Istvánon, a Hunyadiakon, Zrínyi Miklóson és a szabadságharcosokon keresztül egészen a kitörő katonákig és a pesti srácokig történelmünk minden hőse. Összekötnek minket az elmúlt másfél ezer év győzelmei, dicsőséges pillanatai, de vereségei, kudarcai is. Nemzetünket pedig addig nem fogják leigázni, amíg képesek leszünk emlékezni és erőt meríteni őseink példájából. Ezért fontos, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk a Becsület Napjára.

Domokos Endre János, PHM vezető
Ezt követően Incze Béla, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fővárosi vezetője és elnökségi tagja mondta el ünnepi beszédét, amelyben tolmácsolta Toroczkai László HVIM-elnök és Tyirityán Zsolt betyár-szóvivő üdvözletét is, akik sajnos már nem tudtak vidékről eljutni a helyszínre. Incze szerint az orbáni rendszerről lehullt a lepel, mikor saját törvényeit lábbal taposva próbálta megakadályozni, hogy lerójuk kegyeletünket a kitörő katonák emléke előtt. Ebben a rendszerben minden tőlünk erkölcsi, szellemi és faji értelemben vett idegen személyről vagy eseményről meg lehet emlékezni, ha azonban saját hőseink előtt akarunk fejet hajtani, akkor lehull a demokrácia állarca.
A HVIM szónoka után a német Freies Netz Süd képviselője lépett a pódiumra, aki ismertette a német bajtársakkal a kitörés körülményeit és jelentőségét, és hitet tett a német-magyar barátság mellett. Megjegyezte azt is, hogy Budapest 1944-45-ben Európa védőbástyája volt az ázsiai barbarizmussal szemben.
Lendületes beszéde után a megjelent szervezetek elhelyezték az emékezés koszorúit. Koszorúztak gárdisták, a HVIM, az NFP, a PHM, a Véderő, a Fehér Kör és a német bajtársak is.
Ezt követően Lantos János, a PHM kecskeméti csoportvezetője szólt a tömeghez. Beszédében a kitörő hősöket méltatta, akik legyőzték a halált és bebizonyították, hogy a lélek erősebb mint az anyag. Ezek után az egy tőről és egy fajból fakadó bolsevizmust és liberalizmust ostorozta, amely valójában nem ideológia, hanem bűn Isten, haza, a nemzetek és az emberiség ellen, és amely posványból - a 66 évvel ezelőtti hősök mintájára - nekünk is ki kell törnünk.

Lantos János, kecskeméti PHM csoportvezető
Lantos testvér után a Bolgár Nacionalista Párt vezetőhelyettese köszöntötte az egybegyűlteket, aki mindannyiunk legnagyobb meglepetésére végig magyarul beszélt. Elmondta, hogy a bolgároknak, magyaroknak és németeknek közös volt a sorsuk 66 évvel ezelőtt, és közös küldetésünk lesz a jövőben is.
Végül Szabó Tamás az NFP elnöke szólalt fel, aki örömét fejezte ki, hogy a tiltások, fenyegetések és zaklatások ellenére sikerült keresztül húzni a hatalom számításait, és félretéve a személyes ellentéteket, méltóképpen tudtunk emlékezni. Kifejtette, hogy egyre többen ébrednek rá az igazságra, és, hogy az igaz gondolatokat többé már nem lehet elhallgatni. Kiemelte, hogy talán még soha nem emlékeztek meg annyian a kitörésre, mint idén. Nekünk az a feladatunk, hogy vigyázzunk, ez az ünnep ne veszítse el eredeti mondanivalóját, ne hagyjuk, hogy átértelmezzék a Becsület Napjának jelentőségét.
A rendezvény a magyar és a német himnusz, végül pedig a Hungarista Induló eléneklésével ért véget. Ezt követően a felszólaló szervezetek képviselői a budavári Kapisztrán térre szállították az emlékezés koszorúit.

Koszorúk a Várban
A hatalom talán sosem akarta ennyire megakadályozni az emlékezést a Becsület Napjára. Ennek ellenére a szervezők kitartásának, áldozatkészségének köszönhetően ismét bebizonyosodott, hogy eszménk él és egyre erősebb. A demokrácia alábecsült minket és újabb vereséget szenvedett.
Ezúton is köszönjük a részvételt a magyar, német, bolgár, cseh, olasz, szlovén, lengyel, és a többi fehér nemzet fiainak, akik megjelenésükkel emelték a rendezvény fényét.
Kitartás! Éljen a Győzelem!
Kitartás.hu






A képgaléria folyamatosan bővül...