A nemzetiszocializmus szégyenei

Közzétette a rendőrség a tavaly szeptemberi Újpest-Ferencváros mérkőzés előtti késeléssel gyanúsítható férfi fotóját. A meccs előtt egy újpesti metróaluljáróban megkéseltek egy 17 éves fiatalt. Az emberölés kísérlete bűntettben indult nyomozás eredményeképpen a rendőrség körözi B. R., 30 éves férfit.

A körözéshez képeket is csatoltak, melyen a keresett személy arca és tetoválásai is látszanak. A fősodrú média természetesen ráharapott a hírre, hiszen B.R. alkarjára nem más, mint Adolf Hitler arcképe van tetoválva.

Az ominózus tetoválás

Az eset mellett nem mehetünk el szó nélkül, hiszen a körözött illető nemcsak, hogy köztörvényes bűncselekményt követett el, de súlyos károkat okozott a nemzetiszocialista eszmének is. Élő példájául szolgál ugyanis annak a sátáni figurának, amelynek képét a zsidók terjesztették el az elmúlt évtizedekben. Tökéletes "náci szörnyeteg".

1945 után ugyanis a győztesek nem elégedtek meg a nemzetiszocializmus fegyveres legyőzésével, de propaganda-gépezetükkel folyamatosan azt sulykolják az emberek fejébe, hogy a valójában szeretet alapú, az emberek erkölcsi, szellemi és anyagi felemelkedéséért küzdő, a krisztusi tanokat gyakorlati politikává tevő nemzetiszocializmus egy sötét, gyűlölködő eszme, amely csak rombolni képes, és amelynek képviselői kizárólag lelkileg sérült, gonosz emberek. Ezt a képet olyannyira sikeresen terjesztették el a fehér lakosság körében, hogy rengetegen azonosulnak ezzel azok közül is, akik nemzetiszocialistának hiszik magukat. 

Ugyanazon eszme képviselői?

Ahelyett, hogy válaszképpen a vádakra, ezek a jobb sorsra érdemes fiatalok megmutatnák, hogy a nemzetiszocializmus valóban egy magasabb létformát képvisel, példaképül hollywoodi sztárok által megformált, elcseszett alakokat majmolnak. Így lassan már magunk is elhisszük, hogy aki nemzetiszocialista, annak törvényszerűen a társadalom legalján van a helye. 

Bármennyire erőltetjük is az agyunkat, sehogyan sem fogunk rájönni arra, hogy mit keres a Führer arcképe koponyák és csontvázak között. Azt sem érthetjük meg józan ésszel, hogy egy életerős magyar fiatal miért szúr le egy másikat pusztán hétvégi szórakozásból. 

Szomorú, de tény, hogy ha azok, akik nemzetiszocialistának gondolják magukat, csak feleannyi időt, erőt, elszántságot és energiát fordítanának az Eszme megvalósítására, mint amennyit a különböző szubkultúráknak, sporteseményeknek és szórakozásnak szentelnek, akkor összehasonlíthatatlanul erősebbek lennénk mint most. Ha ezek az emberek felfognák, hogy a nemzetiszocializmus nem tűr meg nihilizmust és antiszociális viselkedést, nem tolerálja a munkakerülést, és az erkölcstelenséget, akkor nem fordulhatna elő, hogy bizonyos elemek droggal kereskedjenek a koncerteken és, hogy a fél lelátó örömében őrjöngjön egy focimeccsen ha fiatal lányok nyilvánosan elégítik ki éppen aktuális partnerüket.

Nem deviancia

Egy igazi nemzetiszocialista nem deviáns, társadalomellenes magatartásával hívja fel magára a figyelmet, hanem példamutató viselkedésével! Nekünk embertársaink felemelése, megsegítése a cél, nem engedhetjük meg magunknak a szellemi és erkölcsi posványban való fetrengést. Mi egy eljövendő, magasabb rendű rendszer képviselői vagyunk, ne viselkedjünk úgy, mint a mai társadalom félresikerült melléktermékei!

Ha kell, ezerszer ismételjük, hogy végre mindenki megértse: "a minket körülvevő világ jobbá, szebbé tételét magunkon kell elkezdeni, hogy helyreállíthassuk a liberalizmus által megbontott harmóniát ember és Isten, ember és környezete, ember és ember közt."

A nemzetiszocializmus nem szubkultúra, nem divat, nem deviancia vagy szórakozás. A nemzetiszocializmus életforma és hivatás. A mi küldetésünk az új magyar embertípus megteremtése. Ez lebegjen szemünk előtt, ehhez mérten cselekedjünk a mindennapokban is! És akkor eljön a Győzelem. 

Nyárády R. Atilla - Kitartás.hu

Hozzászólások

Érezhető az üzenet...

Tetszik a cikk! Végre

Tetszik a cikk! Végre kimondja az igazat! Sosem értettem mi köze a nemzetiszocializmusnak az angolszász majmokat (akik miatt a háborút elbuktuk) utánzó szkinhedizmushoz...Ennél már csak az röhejesebb amikor brit zászlókat hordanak vagy tetováltatnak magukra...nyilván sok köze van a magyarsághoz annak is...

Az ártatlanság védelme

Az ártatlanság védelme mindenkit megillet.

Nem is biztos, hogy ő szúrt! Inkább pédastatuálás szaga van az egésznek... Várjuk meg mi sül ki belőle...

Nem kötekedésből írom, de

Nem kötekedésből írom, de ártatlanság vélelme, nem pedig védelme. Lehet, hogy figyelmetlenségből írtad el, de rosszul írtad.

-

Ha valami csoda folytán kiderülne,hogy nem ő a tettes,ez a cikk még akkor is igaz.
A nemzetiszocializmus nem egy szubkultúra,már az gyanús,aki teletetoválja magát. Az pedig aki szórakozásból meg akarja ölni honfitársát,az semmiképpen nem lehet nemzetiszocialista,még ha az egész Mein Kampfot a testére tetoválja akkor sem. Hiszen arra támad rá,aki mondjuk egy háborúban a bajtársa lenne. A zsidók megformálták ezeknek a gondolkodását,és így már könnyű helyzetben vannak,mutathatják ezeket a képeket. A futballhuliganizmus messze áll a nemzetiszocialista,de egy egészséges nacionalista gondolkodástól is.

Megnéztem kíváncsiságból mit írnak a témáról a fradista ''szurkolók'' . Undorító. Jönnek azzal,hogy a cigányokabűnözőket, politikusbűnözőket miért nem fogják el. Mint,ha az illető nem követett volna el semmit,és mivel más hasonló bűncselekményt elkövetők jelenleg szabadlábon vannak,ezért őt is megilletné a szabadság,még ha majdnem megölt egy embert akkor is.

Egyébként ártatlanság vélelme.

-

Rövid ideig ápoltam jó viszonyt a skinhead-ekkel, mivel nagyon hamar rájöttem, hogy ez az alkoholista, folyton balhézó, az építést, az értékteremtést nem ismerő, a munkát bizony sokszor kerülő, a szívükben inkább gyűlöletet, mintsem a nemzet iránti szeretet hordozó, egyfajta internacionalizmust hordozó csoportosulás nem az én világom.

Pl lakóhelyem egyik skin "vezetőjének" is nincs foga, ugyanis kirohadt, mert az igénytelenje nem mosta sose...

Nyugotan le lehet korholni, de szerintem a skinek 99%-nak fingja sincs a valódi nemzetiszocializmusról, csak utálnak mindenkit aki nem fehér, na, de ebből nemzetet építeni meg nem lehet.

Good Night Skinhead Side! ;)

..

Szerintem meg gyere el nyugodtan egy skin head koncertre és ott beszélgess emberekkel.Természetesen köztünk is van közönséges lump alak de nem ez a mérv adó.

A félreértések elkerülése végett

Félreértés ne essék, a fenti iromány nem azért született, hogy uszítson a bőrfejűek ellen. Magát a jelenséget én nem írnám le egyértelműen negatívan, elég ha csak arra gondolunk, hogy ez volt a 90-es években az egyetlen irányzat, amely nagy számban meg tudta szólítani a hazafias fiatalokat. Példának okáért az olyan bajtársias csoportokban, mint a Hungaria Skins vagy S4S  nem találok semmi elítélni valót, sőt sok esetben példaértékű a tevékenységük. Számomra egyáltalán nem fontos, hogy ki milyen zenét hallgat vagy milyen ruhákba szeret öltözni, ezek huszadrangú kérdések. Annál fontosabb, hogy mit közvetítünk magunkról azok felé, akiket meg akarunk nyerni az ügynek. Hogy egy anarchista előember brigád vagyunk, vagy egy nagyszerű eszme képviselői.

koncert

Attól, hogy a bőrfejűek 99%-át finoman szólva sem kedvelem, attól még szeretem az Oi!, a RAC, az NSHC zenét, bár azokat a számokat nem igazán hallgatom amelyek szerintem a Hungarizmussal nem férnek össze, például az Archívumtól a kedvencem a Nem deviancia, viszont utálom a Brutális támadást. :) A lényeg: néha-néha elmegyek koncertre, de nem tudok beszélgetni az emberekkel, mert egyszerűen buták vagy matt részegek! Szeptember végén voltam egy koncerten ahol elég friss (1-2 éves) NS bandák léptek fel. Próbáltam beszélgetni a skinekkel, de a következő témákon kívül képtelenek voltak másról beszélni:

-ivászat: ki hol ivott utoljára, hogy mentek egyik kocsmából a másikba, a harmadkba, a negyedikbe. Mennyit ittak ekkor meg ekkor, s utána hogy feküdtek ki és mennyire voltak másnaposak.

-Foci, huliganizmus: füstbombák, k.anyázások más szurkolókkal, egymás ütlegelése, verekedések.

És ezzel KIFÚJT!!! A fellépők közül a legismertebb zenekar énekese már a koncert előtt részeg volt! A koncert közben számtalanszor hibázott, az egyik számot pedig 6-szor(!!!) játszották el, mert a bódult állapotban lévő énekes ennyiszer felejtette el, hogy ez már volt...

De a nemzeti radikális zenekarok (nem, nem Kárpátia, annál sokkal kevésbé populárisabb) koncertjein is ezt tapasztaltam. A koncert megkezdése után volt olyan aki ötször egymás után elesett a pogóban, mert olyan részeg volt!

És nekem ne jöjjön senki sem azzal, hogy de csak kiengedték a gőzt a koncerten, mert ezek az emberek minden egyes hétvégét a kocsmában töltenek, minden egyes hétvégén berúgnak, minden egyes hétvégén csinálják a "fesztivált"! Miért nem talkozom ezekkel az emberekkel soha sem egyetlen egy megemlékezésen, egyetlen egy előadáson, egyetlen hagyományőrző rendezvényen sem? Miért csak akkor találkozom velük ha néha-néha lenézek a kocsmába vagy a koncertre és miért van az, hogy józanul sose látom őket? Miért van az, hogy csak a mocskos zsidózás és csak a mocskos cigányozás jön amikor mégis valami nemzeti dologról próbálok velük beszélni, s miért nem azt mondják, hogy "Ezért és ezért én annyira büszke vagyok a magyarságomra!"

És nekem ne mondja senki, hogy ez nem így van, mert a saját szememnek és tapasztalatomnak hiszek ezután is!

 

Pontosan ez az! "Utálnak

Pontosan ez az! "Utálnak mindenkit, aki nem fehér"...nekem ez is egy emészthetetlen dolog volt a "skinheadizmusban". A japánok nem fehérek, mégis velünk harcoltak 1941-45 között. Az amerikaiak zöme fehér volt a 2. vh. idején, mégis ellenünk voltak,a hogy a fehér britek is. Mi magyarok is türk eredetűek vagyunk (europidek, de nem indoeurópaiak). Ebből lehet látni, hogy a fajiság bár sokat jelent, de nem mindent. A "csak a fehérnek van joga élni és minden színes egy állat" miben különbözik a talmudi zsidó önimádattól, ami szerint "csak a zsidónak van joga élni, és minden gój egy állat"? Ezzel nem azt mondom, hogy támogatom hogy az idegenek itt éljenek, sőt, ez nem kívánatos. De angolszász internacionalizmust se toljanak a nyakunkra, meg azt se sztárolják azért. Az angol nép nagy része erkölcsileg és kultúrálisan jóval alatta áll mondjuk a japán népnek. Akkor miről beszélünk mégis? Hitler maga is azt írta, hogy a németek sokkal közelebb fognak állni bizonyos ázsiai nemzetekhez, mint mondjuk a franciákhoz, a genetikai rokonság ellenére is.

Az ilyen antiszociális neveletlen bandát a III. Birodalomban secc-perc alatt táborokba zárták volna. Sok értelmes skint ismerek én is, aki jóérzésű, csak nem értem minek van szüksége erre a barom szubkultúrára. Az miért nem elég ha valaki csak egyszerűen nemzetiszocialista? Vagy magyar? Miért kell ehhez "blekkmetál-szkinhed-rokker" (és még Isten tudja hány szubkultúra létezik) majomnak lenni?

 

Pár gondolat

Csupán annyit jegyeznék meg a hozzászólásoddal kapcsolatban, hogy nem, mi magyarok a legkevésbé sem türk eredetűek vagyunk, hanem őseurópaiak. Őseink évezredekkel ezelőtt a Kárpát-medencéből indultak Keletre is, eljutva egészen Belső-Ázsiáig. A türk és mongol népekkel ott kerültünk kapcsolatba, értelemszerűen némi keveredés és beolvadás is történhetett. De az eredetünk semmiképpen sem belső-ázsiai.

Az indo-európaiság pedig csak és kizárólag nyelvészeti kategória, nem pedig faji-biológiai. A nyelvészkedés alapján összetákolt "indo-európai őstörténet" éppúgy nem igaz, mint ahogy a "finn-ugor" se.

Üdv!

Ez a kérdés egy kicsit

Ez a kérdés egy kicsit összetettebb ennél azért. A türkök nem mongolok, sosem voltak azok. A türk származásban semmi szégyellnivaló nincs. A magyarság pedig nem homogén, nyilván van aki itt élt autochton ősöktől származik (pl. aki dinári fajú), van aki egyéb europid népektől származik (keletbaltiak pl.), de a turániak egyértelműen rokonok genetikailag a türk népekkel.  Akik (még egyszer mondom) nem mongolok és sosem voltak mongolok! Hanem turáni népek (akik a kínai feljegyzések szerint leginkább a perzsákra hasonlítanak).

De nem erre akartam ezzel felhívni a figyelmet, hanem csak arra, hogy mi magyarok nem vagyunk "ragyogó" északi germánok, vagyis a Kárpát-medencében nem sok jogalapja lenne egy olyan fajta faji szelekciónak, ami csak a bőrszín vagy szemszín alapján válogatna az egyedek között (az utca átlagemberének primitív felfogása szerint). És ilyen alapon semmiféle odinizmusnak sincs jogalapja...

.

Nem, a türkök valóban nem mongolok, ezt nem is állítottam. Viszont mindenképp több közük van hozzájuk, mint hozzánk. Abban is igazad van, hogy a magyarság nem homogén. Amit én állítok az az, hogy a magyar nyelvet beszélő alapnépesség (akárhogyan is nevezték akkoriban magukat) itt, a Kárpát-medencében alakult ki - de legalább is az itteni őslakosok (is) magyarul beszéltek. A nagy kirajzások Keletre pedig innen indultak, a türkökkel való viszony pedig ott kezdődött. Aztán idővel visszatértek egyes néprészek, magukkal hozva már türk származású elemeket is. A Fríg kiadónak nagyon érdekes és komoly kiadványai vannak a témában, csak ajánlani tudom őket. Egyébként az sem véletlen, hogy a magyar néplélek nem érez semmiféle vágyakozást Baskíria, Mongólia vagy akármilyen rég elhagyott "keleti őshaza" iránt. Miért tenné? Itt mindig is itthon voltunk és leszünk.

A fajsoviniszta megnyilvánulásokat illetően is igazat adok neked, de nincs is itthon értelmes ember, aki ilyesmit komolyan gondolna - hogy mondjuk a szőke-kékszemű rétegnek kellene itthon vezetőnek lennie, "felsőbbrendűségéből" kifolyólag. Ez még a Harmadik Birodalomban sem volt olyan komoly, mint amennyire túl van hangsúlyozva. Az elvileg magyarok által vallott "odinizmus" meg külön röhej. De aki Odinékban hisz, mert Isten "zsidókeresztény" (miközben saját őseink is az idők kezdetétől fogva az egy igaz Istenben hittek), az meg is érdemli.

Jómagam nem vagyok

Jómagam nem vagyok nemzetiszocialista, sőt, mondhatom, hogy inkább antifasiszta vagyok - ugyanakkor a tények azok tények (bármelyik oldalon is áll az ember.)
A "Heil" nevű úriember azt írja, hogy "a japánok nem fehérek és mégis velünk harcoltak..."
Nos, ajánlom: ha a nyáron Ön találkozik japánokkal, akkor jól nézze meg őket!
Az egyetlen népcsoport (nem faj, ahogy a német nácik mondják!!), tehát az egyetlen népcsoport Ázsiában a japán, amelyik nem sárga és nem annak bármelyik árnyalata - hanem fehér, mint az európaiak...
Mégiscsak jobb lenne (főleg náci létére!) tanulmányozni azt a témát, amellyel a nyilvánosság elé lép! Tény viszont az is, hogy a műveltség és a képzettség nem jellemzője a napjaink neonáci bandáinak, akik azt hiszik, hogy a nemzetiszocializmus eszméje csupán csak a horogkeresztből, a "Feldgrau" színű egyenruhából és a Tigris harckocsiból áll... (igaz, bármiből is tevődött össze, alaposan lenullázták őket a második világháborúban.)

'náci"

http://torture-device.deviantart.com/

Íme, egy galéria.

A "művész úr" állítülag nemzetiszocialista...

Jó írás!

 A cikk nagyon jó és egyben igaz! Bár hasonlat elég húzós, de kell, mert a jelvényeket kiteszik olyanok is, akiknek nem kéne, a többiről nem is beszélve, amit az eddigi hozzászólók feszegetnek. Skinek nagy része én is úgy vettem észre annak idején, hogy távol állnak az eszmei dolgoktól, a nemzet szeretetétől. Önmagukat lejáratják, ezzel szégyent hoznak nem csak magukra. Egyébként az inteligensebb, eszmét kereső skin kamaszok rétege elég korán le is válik! Eltűnnek a bandákból. Hamar elhagyják ezt a fajta skin "divatot" stb. Az más kérdés, hogy a téma után mennyire kutatnak tovább, vagy esetleg felkeresnek szervezeteket is, ahol fejlődhetnek.

Futball hulgánokra rátérve meg, szerintem mindegy, hogy melyik fradista szúrt! Szánalmas, hogy ilyen megtörténik és az is szánalmas, amit a foci "ultrái" művelnek a lelátókon, utcákon. Rendőri felügyelet kell, meg külön metró? Undorító és mindenki bújon el, mert jönnek az elmebeteg szurkolók? Hááát, szégyeljék magukat!!! Remélem olvassa Fradista, Újpesti meg a többi hulligán is!

-

A "poén" az, hogy az NS egy rendpárti rendszer, s ezzel szemben a huligánok valami mérhetetlen módon utálják a rendet! Nekik ne mondják fel lehet e mászni a kerítésre vagy sem, nekik ne mondja meg a barom rendőr, hogy merre lehet menni és merre nem, nekik egyáltalán ne mondjon semmit a rendőr, mert egy rendőr csak "szemét zsidóbérenc" és hülye lehet...

újszülöttek

Gondolom nagyjából újszülötek igen gyorsan megtanultak írni,és szépen kommentelnek.

Ha meg nem így van, akkor felmerül a kérdés,hogy merre flangáltatok a 90-es évek elején amikor a Turul madár, Emese álma, a rovás írás a történelem tanítás elutasítása, a Trianoni gyalázatra való emlékezés és igen a  romákkal való adok kapok bőrfej privilégium volt, mert ugye nem volt net és nem írogatni kellet hanem verekedni.

Nem ez a jó, félre értés ne essék, de akkor a kopaszok nagyon sok vidéki Magyar emberben és határon túli nemzettestvérben tartották a lelket.

Hol voltatok akkor, hol voltatok 2003-ban amikor a kopaszok újra emlékeztek a cionista csőcselék köpködései között 1945-re?

Egy ember miatt bíráltok sok jó embert, pont annyi igazság érzetetek van mint Simon W-nak

határon túli nemzettestvérben tartották a lelket.

Ez nagyon,de nagyon jólesett!Bajtársak.

-

Jómagam 22 éves vagyok, és hol voltama  90-es évek elején? Oviban, hol máshol? És akkor mi van? Tehetek én arról, hogy mikor születtem? Nem, szóval erről ennyit!

És meg lehet nyugodni, nem az interneten való irogatásban élem meg a magyarságom és a mozgalmi szerepvállalást sem...

Egyébként a jelenlegi helyzetben nem össze-vissza való vagdalkozásra, hanem tudatos építkezésre van szükség. A skinek mennyire vesznek részt ebben az építkezésben? A fenti cikkben olvasható egy Szálasi idézet: "a minket körülvevő világ jobbá, szebbé tételét magunkon kell elkezdeni". Nem nagyon látom, hogy a bőrfejűek ebben oly' nagyon jeleskednének.

 

A koncertek nem NS

A koncertek nem NS pártgyűlések. Oda azért megyünk, hogy találkozzunk rég nem látott, távol lakó bajtársakkal, hogy lazítsunk, igyunk, táncoljunk, dőljünk-boruljunk, hogy kicsit feledjük a hétköznapi gondokat, egyszóval felszabaduljunk, szórakozzunk. Szóval ugyan azt csináljuk, mint az átlagember - átlag fiatal - a discóban, vagy az egyéb zenés mulatóhelyen. Csak mi egy kicsit más zenére mulatunk, más zenére járjuk a táncot. Ezt el lehet ítélni, ki lehet tűzni célként, hogy a majdani nemzetiszocializmusban nem lesznek ilyenek, de soha nem fog sikerülni, mert az emberek nem robotok, nem érzelem nélküli lények, és mindig meg fogják találni a módját, hogy kirúgjanak a hámból. Én azt tudom javasolni annak, akinek ez nem tetszik, ne járjon közénk, vannak más módjai is a kikapcsolódásnak, a szórakozásnak, a mulatásnak. Aki pedig nem szokott mulatni, ne irigykedjen arra, aki mulatozik, mert az irigység végképp nem hungarista vonás! Azt hagyjuk meg azoknak, akik sárga (az irigység színe!) csillagot hordoznak a ruhájukon! 

És anélkül nem megy a

És anélkül nem megy a mulatozás, hogy ne úgy nézzünk ki közben és a végére, mint az állatok? Én is pogózok koncerten, mert én is szórakozni megyek, én is megiszok 2-3 sört, de nem többet, nem csetlek botlok a részegségtől, nem esek össze félóra után, nem hányok a sarokba (ilyenre is láttam példát), nem kezdem el csatak részegen püfölni a bajtársam (milyen bajtársiasság az ilyen), nem kezdem el fogdosni a lányok seggét, nem megyek pogózni cigivel vagy sörrel, hogy kiégessem valaki ruháját vagy leöntsem. Na, ez a mulatozás? Ez a liberálisok "erkölcsige", nem a miénk!!!

Egyébként az is hozzá tartozik a mulatozáshoz, ami egy dunántúli városban történt, 1-2 éve, vagyis az, hogy az egyik zenekart meg akarták dobálni székekkel a szomszédvárban, mert a zenekar abból a városból jött, amelyiknek utálják szurkolóit?

"Szóval ugyan azt csináljuk, mint az átlagember - átlag fiatal - a discóban, vagy az egyéb zenés mulatóhelyen." --->>>NA ÉPPEN EZ A BAJ, EMBER!!!

Az erkölcstelenség,

Az erkölcstelenség, liberalizmus és az öntörvényűség ("nekem ne mondja meg senki") sem hungarista vonás.

Ismerem jól a skineket, tudom van köztük rendes és normális, de a többség nem az...Nem a koncerttel van a baj, meg nem is a szórakozással, hanem azzal, ha már valaki NS-nek titulálja magát akkor miért él úgy mint egy liberális? Az hogy más jelképeket aggat magára az ebből a szempontból mindegy, a lényegen nem változtat.

Másrészt, bizonyos kérdésekre mai napig nem érkeznek válaszok a kopaszok köréből...például arra, hogy fér össze bármilyen nemzeti szocializmussal vagy bármiféle magyarasággal az, amit a többségük csinál? (Ian Stuart-mánia, rocksztár-skinheadek, odinizmus, antiszociális viselkedés, liberális magánélet)....

Én nem vitatom el a skinek érdemeit a cigányokkal szemben, vagy az utcai harcokban...de jó lenne ha elismernétek, hogy ma már egyáltalán nem erről van szó. Még úgy ahogy lenyelem, ha valaki részegeskedik egyfolytában, hőzöng, hőbörög, utcán balhézik (sokszor fehér emberekkel is), csak akkor tessék azt mondani, hogy: mi egy amolyan lázadó fehér szabadcsapatok vagyunk és semmi több...de főleg nem nemzetiszocialisták!

Vagyis a baj a nemezetiszocializmusra való hivatkozással van főleg! Miért hivatkozik valaki a nemzetiszocializmusra, ha nem egyszer ő maga egyáltalán nem az? Azért mert azt mondja önmagáról? Ez kevés. A néger is mondhatná önmagát fehérnek, attól még nem lesz fehér.

A skinehadek is hívják magukat bárminek...de nemzetiszocialistának inkább ne!

Nekem személy szerint egy hipózott farmeres, fültágítós kopaszról egy szakadt sittes csöves jut eszembe...semmiképp sem egy SS harcos.

-

Viszont az sem elhanyagolható tény, hogy főleg a rockerek/metálosok és a skinheadek közül kerülnek ki a legtöbben a helyes útra (talán azért, mert mindkettő szubkultúra lázad a mai társadalom és rendszer ellen). Azzal egyetértek, hogy aki nem tudja a nemzetiszocializmus mivoltát, az ne próbáljon keménynek tűnni ha televarratja a bőrét különböző jelképekkel. Több skinhead ismerősöm van, és megtalálható köztük mindenféle, olyan is aki csak iszik, koncerten "zikkaljozik" a nemzetiszocializmusról az a véleménye, hogy "ircsunkki minden nem fehért, NS is hate, I am a terrormachine"... és így tovább, de ha megkérdezném tőle, hogy Hitler gazdaságpolitikája hogyan virágoztatta fel a III. Birodalmat, csak nézne. De van normális is, aki néha elmegy egy-egy koncertre, iszik 1-2 sört (ettől nem fog holtrészegen fetrengeni), de ugyanúgy eljár velünk a túrákra és olvas is nemzetiszocialista politikai könyveket. A legfontosabb dolog, hogy általánosítani nem szabad.

Oké

Atyavilág... Olyanok vagytok

Atyavilág... Olyanok vagytok mint a bibsi média. Kiragadtok egy példát, és általánosan levetítitek. tudjátok ki ez a gyerek??? Tudjátok, hogy vagy 5 éve nem jár skinhead rendezvényre??? Nemes egyszerűséggel azért nem, mert mikor fény derült a viselt dolgaira, nem engedték volna be. Kb 2 éve az öccsét ki is dobták egy koncertről, amire lejött. Örülök, hogy nektek ismét ez a dolgotok van, hogy nemlétező hírből kovácsoljunk egyett. Mert van a kezén egy Hitler portré. Gratulálok, hogy nektek ismét a skinekbe kell belerúgni, mert az milyen jó. Remélem mikor minket köpködtök eszetekbe jut, a Domi által írt dal...." skinhead vagyok, nem alkuszom, mindörökké skinhead leszek..."

Válasz

Anonymous!

Ajánlom figyelmébe a cikk szerzőjének kommentjét!

Az pedig,hogy kivetik Maguk közül az ilyeneket,becsülendő!

Nem a Kitartás.hu kovácsolt belőle cikket, hanem pont a j+ média. A cikk inkább rámutat erre a "magas labdára".

(Az említett számot egyébként magam is kedvelem.)

 

 

 

Tisztelt olvasók,

Tisztelt olvasók, kommentelők!

A cikk nem kimondottan és kiélezetten a skinheadekről, vagy a szubkultúráról szólt, tehát némelyek kissé félreértelmezték. Akik elsiklottak volna affelett, amit Attila (a cikk szerzője írt) írt, azoknak bemásolom újra:

"Félreértés ne essék, a fenti iromány nem azért született, hogy uszítson a bőrfejűek ellen. Magát a jelenséget én nem írnám le egyértelműen negatívan, elég ha csak arra gondolunk, hogy ez volt a 90-es években az egyetlen irányzat, amely nagy számban meg tudta szólítani a hazafias fiatalokat. Példának okáért az olyan bajtársias csoportokban, mint a Hungaria Skins vagy S4S nem találok semmi elítélni valót, sőt sok esetben példaértékű a tevékenységük. Számomra egyáltalán nem fontos, hogy ki milyen zenét hallgat vagy milyen ruhákba szeret öltözni, ezek huszadrangú kérdések. Annál fontosabb, hogy mit közvetítünk magunkról azok felé, akiket meg akarunk nyerni az ügynek. Hogy egy anarchista előember brigád vagyunk, vagy egy nagyszerű eszme képviselői."

Ettől függetlenül természetesen nekem is megvan a magánvéleményem a kérdéskörről, csupán a tényszerűség kedvéért tartottam fontosnak megjegyezi ezt.

Idézet

Gergő írta: A fenti cikkben olvasható egy Szálasi idézet: "a minket körülvevő világ jobbá, szebbé tételét magunkon kell elkezdeni".

Egy helyesbítés: ez nem Szálasi, hanem Domokos idézet. ;)

'90-es évek?

Mindazonáltal, itt egyesek védelmükbe vesznek vállalhatatlan dolgokat, és mindezt a "hőskor", a '90-es évek "nagy munkájával", vagy a "szórakozásra való természetes igénnyel" próbálják igazolni. (Önmagában is röhejes a 20 évvel ezelőtti érdemeimmel takargatni, a mai hiányosságaimat.)

A '90-es években legfeljebb többen voltak a skinek, nem különbek, ami a minőségi összetételüket illeti. Ugyanúgy balhéztak rockerekkel, mert hosszú volt a hajuk, mint cigányokkal, de gyakorlatilag bárkivel, ha éppen úgy adódott. De, ment ez már a '80-as évek közepétől kb. Az emberek pont úgy átmentek az utca másik oldalára, ha egy csapat skin közeledett feléjük, mintha egy cigányhordát láttak volna. (Én nem óvodás voltam akkor.)

Magam is részt vettem néhány verekedésben itt-ott az évek során. Hogy ez jó-e, vagy sem, azt most hagyjuk. De, ha ez lenne a legnagyobb fegyvertény, amit a múltamból elő tudnék hozni, az bizony igen szomorú lenne, legelsősorban rám nézve...

hmm

Nem tudom hol is kezdjem.
Először is. Ahogy látom nem sokan tudják a hooligánok, ulták és casual-ek közti különbségeket, de ebbe nem is folyok most bele... Nem kell most itt Fradistázni, Újpestizni: sajnos és szánalmas módon megtörtént ami megtörtént. Ez elfogadhatatlan bármilyen módon, akár Hitler van a karján, akár Csipkerózsika. Börtönt érdemel, bárki is tette. Ezzel a cselekedetével zégyent hozott a Ferencvárosra, a futball szurkolásra, a nemzeti szocializmusra, a magyarságra és még sorolhatnám nagyon sokáig egészen az édesanyjáig.

Sajnos a Skinhead mozgalom azt az idejét járja, hogy a mai fiatalok többsége divatból csinálja. Ők a szkinhedek. Nem ismerik a múltjukat, és nem ismerik azt az irány elvet, amit magukon hordanak, viselnek.
A koncertekről meg annyit, hogy én viszonylag sok nemzeti rock koncertet látogatok, és annak ellenére, hogy ott is fellelhető a szurkolók közti ellenszenv, és igen, sokan lerészegednek, de uraim, a hétköznapi terheléseket valahogy ki kell adni. Nem hinném, hogy ez rosszabb, mint a Hajógyári-szigeten ugrabugrálni szanaszét drogozva... Azt meg egyenesen cáfolom, hogy buta emberek lennének, különbbek nagyon sokaknál.

ADJON AZ ÚRISTEN!!! SZEBB JÖVŐT!!!!

Vélemény

Nos, hogy valóban ő tette-e, nem tudni, mindenesetre nem árt tisztázni pár dolgot. Attól hogy valakinek kopaszra van borotválva a feje és Hitler-tetoválása van, még nem lesz nemzeti-szocialista, de még csak skinhead sem, bármennyire is ezt képzeli magáról. Kiderült a srácról, hogy jóideje nem látogathat koncerteke a viselt dolgai miatt, ahogy az is kiderült az esetről (annak, aki tájékozódik, és nem "fröcsög"), hogy a Fradi-tábor közleményben és kiírásban is elítélte a történteket. A huliganizmusnak kezd itthon is kialakulni egy "korrekt" változata, ami előre lebeszélt, egyenlő létszámú, eszközök nélküli boxot takar (ustawka néven fut Lengyelországban), aminek egyre több követője van a táborokban, és ami szöges ellentétben áll a tárgyalt esettel. Akit érdekel a téma, elég sok cikk, riport, videó található róla, de az ultra/huligán témát itt abba is hagyom, nem ez a vita tárgya. Talán még annyit, hogy a Fradisták többségét nem az zavarja, hogy a feltételezett késelővel hogy bánik a rendőrség/média, hanem az, hogy fiatalokat székdobálásért kommandósok visznek el otthonról, és 5 év börtönnel fenyegetik őket - arról nem is beszélve, hogy arcukat, tettüket a késeléssel mossák össze. A nagy példastatuálásban az is előfordult korábban, hogy olyanokat állítottak elő egy meccs miatt a rend éber őrei, akik nem is voltak ott az ominózus meccsen... De mindegy, ez más téma...

A skinhead-ség nem egyenlő a nemzeti-szocializmussal (hiszen az már a skinead-irányzat előtt jóval létezett), hanem egy szubkultúra, ami segít az eszme terjesztésében. Más irányzatokban is vannak hívei a nemzeti-szocializmusnak, de itt a legtöbben. És mint minden, ez is fejlődik - hogy jó, vagy rossz irányba, azt mindenki döntse el maga. Mindenesetre tény, a mennyiség a minőség rovására megy, és vannak trógerek a sorokban. Viszont a skinhead-eket a nemzeti-szocializmus "rákfenéjeként" beállítani dőreség (itt nem a cikk írójának, hanem egyes kommentelők véleményére céloztam). Tudjuk, hogy a '40-es években sem volt minden párttag erkölcsileg és tettekben tökéletes. De azt is lássuk, hogy a skinhead-kultúrán belül is vannak értékes, mindenki által követendő dolgok, említhetném a straight edge-mozgalmat, vagy az ún. autóm nacionalistákat (részt vettek már PHM rendezvényen is), akik pl. szórólapozással egybekötött szemétszedést csináltak - nem kis eredménnyel. Ezeket is vegyük észre, ne csak a rosszat.

Már bocs de nekem meg ettől

Már bocs de nekem meg ettől van hányingerem, hogy ha valaki létező problémákra felhívja a figyelmet (ettől az esettől függetlenül) az egyből "fröcsögésnek" van minősítve. Ezt a szöveget bármelyik szoc. lib. párt soraiból is hallhatnám szinte, mert ugyanaz a duma. A sz.rt nem takargatni kéne, hanem beismerni, hogy el van b.szva az egész.

Minek kell állandóan a liberálisokkal meg a drogos fiatalokkal példálózni? Való igaz, a skinek tőlük azért jobbak a drogos, diszkóban fetrengő kozmopolita fiataloknál...de nektek ők a mérce? Mert akkor az már régen rossz....

Úgy gondolom a

Úgy gondolom a hozzászólásommal nem takargattam a sz.rt, mert írtam negatív dolgokat is, emellett pedig felhívtam a figyelmet több pozitív tényezőre. Való igaz, hogy nem a legfényesebb a helyzet, de nem hiszem, hogy a koncerteken látható lerészegedő/beszűkült emberekkel kellene azonosítani a skinhead-kultúrát. Az itt elhangzó negatív vélemények pedig főleg ezt hangsúlyozzák ki, mintha csak ebből állna az egész - tetszik, vagy sem, magadra veszed, vagy sem, ez fröcsögés, és inkább ez jellemzi a szoc.lib. dumát, nem az én írásom. Egyébként még koncerten sem csak ilyen emberek vannak, nemhogy az össz-skinhead "társadalomban".

Válaszod második részére nem kívánok reagálni, mivel nem az én írásomhoz kapcsolódik.

Igazából nem sok különbséget

Igazából nem sok különbséget tudok felfedezni a diszkóba járó, ott drogozó, Dolce Gabbana ruhákat hordó, szórakozásközpontú, erkölcstelen és nihilista emberek, valamint a koncertre járó, ott lerészegedő, kínai pulcsira nyomott Turulban járkáló, szórakozásközpontú, az erkölcsiség határát feszegető, nihilista emberek között.

Tenni kéne, akárcsak egészen kis dolgokat is, abból születhet valami nagyobb! A szemétszedés jó példa. Annak idején én is akartam olyat, hogy skinekkel szemetet szedni: egyszer az én környékemen, máskor a másikén, harmadszor a harmadikén. Szerintem ez mindenkinek jó lett volna, de csak néztek rám, s a szemükben ennyi volt: "Ez hülye?" Tavaly a városomban szerettem volna Becsület Napi megemlékezést tartani, amire írd és mond 2 fő jött el, ők is csak azért mert már azelőtt ismertem őket mielőtt skinek lettek volna, tehát így voltunk NÉGYEN!!! Egy megyei jogú városban, egy megyeszékhelyen! Érdekes, amikor a kocsmába vagy meccsre kell menni, akkor mindnekinek van ideje és pénze...

Szerettem volna meggyőzni ezt a 2-3 ismerőst, hogy mozogjunk, sportoljunk együtt, menjünk el néha túrázni. A válasz az volt hogy nekik elég sport a futballhuliganizmus... Az egyik meg is mondta, hogy vegyem már észre, hogy ezek csak ábrándok amiket kergetek, mert úgyse fogok ezzel senkit sem tettre bírni.

Hát ezóta van az, hogy ha a skinekre gondolok, akkor viszket tőlük a hátam...

 

Nem is értem..

Most mindenki gondolkozzon el azon, hogy sok "csoport" és nagyon sok előre haladás az eszmében hol lenne ha nem lennének a Skinheadek??? Sok ember hol lenne a skinheadség nélkül?
Nem várok senkitől választ. Sajnos ritkán jutok gép közelbe és így nem lenne értelme annak, hogy bárki is válaszoljon. De egy kevés gondolatomat megosztanám veletek.
42 éves vagyok. Nem mondom, hogy mindent tudok de eleget ahhoz, hogy igazi skinheadnek mondhassam magam. És igen én is szoktam inni, én is szoktam magam jól érezni. De ezektől eltekintve felneveltem 4 gyönyörű gyermeket. Az, hogy néha jól érzem magam sörrel a kezemben az nem bűn. És nem azért.. de az aki felhozta, hogy "nagyon nagyon berúgunk".. az nem volt fiatal? Értem én. Mert ha valaki túlzásba viszi azért én is rászoktam szólni. Főleg ha egymás közt megy a verekedés. De akkor is. Mindenki volt fiatal, vagy éppen az. Majd 20 év múlva rájön, hogy ezt nem kellett volna így ilyen "durván". De mindenki gondolja végig, hogy milyen is volt tizenévesen..
Én igazából nem a cikkhez szeretnék szólni hanem a hozzászólásokhoz. Itt sok ember úgy gondolja, hogy a többség az nem tud eleget. Ahogy olvastam a hozzászólásokat, nem is igazán a skinheadek közt van olyan akinek elkéne olvasni pár könyvet a Gede testvérektől meg hasonlókat. Elismerem vannak olyanok akik nem éppen támogatják a mozgalmat. De miért őket kell kiemelni? Miért nem lehet azokat akik sokat tesznek? Tudom, hogy a cikk nem erről a témáról szól, de mint mondtam nem a cikkhez szólnék hozzá.
Szerintem mielőtt bárki elkezdene minket szapulni, átgondolhatna pár dolgot. Vagy mondjuk olvashatna is. Pl aki az elején hozzászólt. Én magyar vagyok. Büszke is vagyok rá. Akkor nem mondhatom magam skinheadnek? Itt nem csak a leges legelejét kell nézni. Azóta a mozgalom beli nézetek is változtak. Bővültek. Ezzel mi a baj?

De én itt be is fejezném. Írhatnék több száz oldalt is. De nem hiszem hogy sok értelme lenne. Az aki ennyire a föld alatt gyökérként él, azon semilyen olvasmány nem segíthet. Sem szó.
A cikkről annyit, hogy a huligánokat én személy szerint soha nem fogom megérteni.
Azt az embert pedig ( mint már előttem írták) úgy mond már "kitiltották" a mozgalomból.
Egy szóval, a cikkel nincs probléma.

Köszönöm annak aki elolvasta. Kitartás!

Szeretném tájékoztatni az ide

Szeretném tájékoztatni az ide írókat,főleg azokat akik az ártatlanság vélelmét feszegetik,a kedves "Robibarát" fradistákat és mind azokat akik nem ismernék a kérdéses személy előéletét. Nos hadd kezdjem azzal,hogy emberünk már ült a hűvösön egy kicsikét. Valamikor a 2000-es évek elején szabadult. Nos ez alapvetően nem lenne nagy gond,ha megjavult volna. Szabadulása után ugyanazt az életmódot folytatta mint régen: nem dolgozott, majdnem hogy lopkodásokból tartotta fennt magát (igen ez nem vicc,ezt több ember is tudja tanusítani,csak most minden "szurkolótárs" lapít mint kaki a fűben) és most meg ezt a tragédiát okozta. Kicsit összefüggéseket keresve,biztos hallottatok a nyáron arról az esetről,amikor a magyar szigeten pár fradistát megvertek ismeretlenek minden előzmény nélkül. Milyen érdekes,hogy ezek a fradisták pont a mi kis késelőnk barátai voltak......!

Vajon miért verték meg ezeket a fradistákat ennyire,ha ők békésen mulatoztak csak a szigeten?

Vajon miért nem találták még meg azokat a személyeket akik őket megverték?

Ezeken mindenki gondolkozzon el,és vonja le a saját konzekvenciáit.

Vajon miért

Jó sok értelmes és helytálló gondolat született már meg a fenti hozzászólásokban, úgyhogy nem is szaporítanám őket tovább. Viszont feltennék pár alapvető kérdést, remélve, hogy a gondolataikat velünk fentebb megosztó skinek olvassák őket és válaszolnak rájuk.

Bárminemű szubkulturizmus ÖSSZEEGYEZTETHETETLEN a nemzetiszocializmussal. (A skinhead "mozgalom" eredetileg egyébként közel sem nemzetiszocialista, vagy annak vallott nézeteiről volt híres.) Maguk a skinek ezzel akár egyetértenek, akár nem, a kérdések állnak:

Mi a(z ns) skinhead-lét értelme és lényege? Miért kell a nemzetiszocializmust egy eredetileg angol szubkultúra keretei közé szorítani? Mik azok a plusz tényezők, amik miatt "érdemes" skinnek lenni a nemzetiszocialista elvek mellett? A társaság; az egységélmény; az ns zenekarok és koncertjeik? Itt adja magát a már feltett kérdés: miért nem lehet mindezt skin-keretek nélkül megélni? A nemzetiszocializmusnak önmagában elegendőnek kellene lennie minderre. Miért vannak "öreg skinheadek", miért nem növik ki a szubkulturizmust a többedik gyermek után is? Mi szükség erre a "skin identitásra"? Mi értéket foglal magában, amit a nemzetiszocializmus nem??

Az elvi kérdések után pedig az inkább tájékozódó jellegűek: a skinek mekkora része "ultra", "futballhuligán", vagy akárhogy is szeretik önmagukat hívni? A konkrét szurkolástól eltekintve mi az értelme az ilyen csoportok rongáló, balhézó tevékenységének és az "ellenséges" csapatok szurkolói iránt érzett beteg gyűlöletnek, de legalábbis ellenszenvnek, a velük történő összecsapásoknak? Mennyire népszerű és komoly a hazai skinek körében az "odinizmus"? Hogy lehet ezt komolyan gondolni és a magyarsággal összeegyeztetni (meg a valhallázást és egyéb, skandináv mitológiai fogalmakat)? És komolyan, létezik itthon elvhű straight edge skin??

Megpróbálok válaszolni

Legalábbis, a felmerült kérdések közül az egyikre: "a skinek mekkora része "ultra", "futballhuligán", vagy akárhogy is szeretik önmagukat hívni? A konkrét szurkolástól eltekintve mi az értelme az ilyen csoportok rongáló, balhézó tevékenységének és az "ellenséges" csapatok szurkolói iránt érzett beteg gyűlöletnek, de legalábbis ellenszenvnek, a velük történő összecsapásoknak?"

Úgy fest a dolog, hogy alapvetően összevissza keverünk itt már mindent, az erős rendteremtési vágyainktól vezérelve. Én elég sok olyan srácot ismerek, akiket itt "futball-huligánokként" emlegetnek (csak nem ugyanaz a zsidó média vitte be ezt a köztudatba, amelyik minket neonácikként aposztrofál?), de egyetlen skinhead van köztük. Tehát, azt hiszem itt nem olyan nagy az átfedés, mint azt sokan gondolják. Ami az úgynevezett "futball-huliganizmust", mint jelenséget illeti:

A rongálás, randalírozás, ártatlan járókelők, védtelen szurkolók bántalmazása, inzultálása gyáva tömegreakció, melyeket jellemzően egészen mások követnek el, mint akik ténylegesen harcolnak egymással.  Apáink és nagyapáink átmentek a szomszéd faluba, vagy kerületbe, városrészbe (vagy onnan jöttek át hozzájuk) és pont ugyanígy "ellenségeskedtek", harcoltak, ütötték egymást, már hosszú évtizedekkel ezelőtt is, de mindez kicsit sem veszélyeztette a nemzet egységét, nem is foglalkozott vele senki, hiszen nem hisztériázott miatta a liberális média (Szavazzon! Ön szigorúbban büntetné a szüretibál-huligánokat?), nem is volt téma. Azt gondolom most nagyjából ennek a helyét vette át a futball szurkolók közti rivalizálás, tehát nem valami új és döbbenetes, hanem egy régesrég meglévő jelenséggel állunk szemben.

Egyfajta férfias időtöltés ez, nincs vele különösebb gond, amíg maradandó, súlyos sérüléseket nem okoz. Ez már a küzdő felek becsületén múlik, és ebből a szempontból tényleg igaz, amitt fentebb már valaki említett, egyre inkább elterjedőben vannak a semleges helyen, azonos létszámmal, előre megbeszélt, korrekt összecsapások.

Sokkal jobbnak tartom, ha a fiatalok focimeccsre mennek - a közeg valóban nacionalista, és fölösleges eszmei magasságokat számon kérni - ott esetleg olyan szituációkba kerülnek, ahol megtanulják leküzdeni a félelmüket, férfiasan, szemtől szembe harcolni, megtanulják mi a bajtársiasság, hogy aztán eljussanak odáig, hogy edzőterembe járjanak, küzdősportokat tanuljanak, teszem azt, a számítógép előtt való ücsörgés helyett.

Konkrétan, ismerek is ilyen srácokat szép számmal, akik puritán életet élnek (nem isznak, nem dohányoznak), edzőterembe járnak, küzdősportokat tanulnak, mindezt a "futball-huliganizmus" jegyében.

De szép lenne, ha ez volna társadalmunk legnagyobb "problémája", és nem csak a zsidó média manipulatív ténykedésének köszönhetően rugóznánk rajta ennyit! A magyar fiatalok túlnyomó többsége egy nihilista, hedonista, beteg világképet hajszol, és végletekig mozgásszegény, önpusztító, értelmetlen, céltalan tengődés az élete! De nekünk tényleg a "futball-huligánok" fájnak a legjobban?!

Felejtsük már el ezt a témát!

 

-

Mondjuk azzal én vitatkoznék,hogy a ''szarszlovákiázás'' ,meg a ''Vesszen Trianon'' ,néha a Székely himnusz eléneklése mennyire nacionalista dolog,főleg,ha hozzávesszük,hogy néha-néha betörik egymás fejét egy sörösüveggel.(hozzáteszem,a korrekt egyenlő körülmények közötti harcban én sem látok problémát)

Egyébként meg,ha valami régen volt,az nem biztos,hogy jó. Kurvák is voltak régen,most is vannak,mégse örülünk nekik.

Válasz

Levente! Én semmit nem kívántam össze meg vissza keverni. Tisztában vagyok azzal, hogy az ultrák nagy része nem skinhead, a kérdésem annyi volt, hogy a skinek mekkora része ultra. De ez csak érdeklődés volt részemről. Elsősorban a fentebb lévő elméleti kérdésekre örülnék, ha válaszolna pár "illetékes".

-

Nekem sincs kifogásom a férfias virtuskodás ellen, ez a magyar ember természetének valamilyen szinten a velejárója.

Számomra a gyáva viselkedés a felháborító. Gyávának tartom azt, aki többedmagával támad egyre, gyávának tartom azt, aki késsel támad egy fegyvertelen fehér emberre, gyávának tartom azt a viselkedést ha kerüljük az ellenséget, de messziről ordibálunk neki, a rendőrök mögé bújunk, majd szétverjük a várost esetleg járókelőket inzultálunk.

Tisztelem azokat a szkineket, akik valóban ha kell oda állnak a cigányok elé és nem 50 kilós fehér gyerekeket törnek össze, és tisztelem azokat a szurkolókat is , akik pl. lengyel mintára egy külterületen egyenlő létszámmal "megmérkőznek".

Mikor?

"Apáink és nagyapáink átmentek a szomszéd faluba, vagy kerületbe, városrészbe (vagy onnan jöttek át hozzájuk) és pont ugyanígy "ellenségeskedtek", harcoltak, ütötték egymást, már hosszú évtizedekkel ezelőtt is, de mindez kicsit sem veszélyeztette a nemzet egységét,..." Erről én személy szerint nem hallottam. Nagyapám idén lesz91 éves és elég sok dolgot mesélt gyerekkoromban az ő gyerek és fiatal koráról, ők  is bunyóztak, balhéztak meg minden, de hogy csoportossan összeverődve átmászkáltak volna egymást gyapálni ilyenről, vagy hasonlóról ő nem mesélt.

Semmikor

1, Tulajdonképpen az egész történet csak az én fejemből pattant ki, de gondoltam jobban hangzana, ha azt hazudnám, hogy idősektől hallottam.

2, Mikor állítottam olyasmit, hogy "ami régen volt, az biztos, hogy jó"? :o

Levente!Valóban igaz, hogy

Levente!

Valóban igaz, hogy régen is ütötték egymást az emberek, hogy egy-egy jól sikerült mulatozás után repedt a száj, sőt még meg is bicskázták egymást ha úgy adódott, sőt ez az elszakított területeken még ma is előfordul néha (bár kérdés, hogy kik szoktak bicskázni magyarok avagy cigányok). De gondolom olyan nem volt, hogy tegyük fel a Mikepércsi legények csak azért verjenek meg valakit, mert az mondjuk a másik faluban lakott.  Bár lehet volt ilyen, nem tudhatom pontosan.

A lényeg, hogy régen is verekedtek nő miatt, vagy alkoholtól túlfűtve, de ennyire zsigeri gyűlölet aligha volt a "bandák" között. Például nem bántottak azért kívülállókat, mert tegyük fle azok a szomszéd faluban éltek, míg most az egyik csapat B-közepe simán dob fáklyát a másik csapat egyszerű szurkolói, nézői közé.

Azzal nincs gondom, hogy elmennek az erdőben és X vs X verekszik egyet, de azzal igen, hogy olyanokat vonjanak bele a dologba, aki erre nem vevő, csak egyszerűen másik csapatnak szurkol.

de volt

Én falun nőttem fel, és bizony még az én ifikoromban is "meleg" volt egy-egy szomszédfalusi bál. Kőkeményen volt adok-kapok azért,mert vki  x falusi volt. Nem is nagyon udvaroltunk oda,és ők se vissza...:)

 

 

Persze, hogy volt. Én

Persze, hogy volt. Én külvárosban nőttem fel, jól ismerem a "szomszéd vár" (határos külkerület) fiataljaival való összecsapásokról szóló történeteket, és vidéken sem volt ritka a szomszédos települések közötti csatározás, amikor is csapatostul összevissza verték egymást a legények, csak azért, mert egyik brigád ebből, vagy abból a faluból érkezett. Gyk.: Ezzel nem azt akarom mondani, hogy akkor ezzel minden rendben, vagy mindent igazol a múlt, hanem - mint ahogy azt már egyszer le is írtam, de nyilván ismétlés a tudás atyja -  nem hisztériázott miatta a liberális média (Szavazzon! Ön szigorúbban büntetné a szüretibál-huligánokat?), nem is volt téma. Azt gondolom most nagyjából ennek a helyét vette át a futball szurkolók közti rivalizálás, tehát nem valami új és döbbenetes, hanem egy régesrég meglévő jelenséggel állunk szemben. És tényleg, nyilván nem az ilyesmi a legégetőbb problémánk.

Ami pedig azt illeti: A rongálás, randalírozás, ártatlan járókelők, védtelen szurkolók bántalmazása, inzultálása gyáva tömegreakció, melyeket jellemzően egészen mások követnek el, mint akik ténylegesen harcolnak egymással.- írtam már a legelső hozzászólásomban, de azért mondjátok el ezt még néhányan, más szavakkal, mintha hozzátennétek valamit.

"Good Night Skinhead Side!

"Good Night Skinhead Side! ;)"

ezt azért nem kellet volna ...

12:56 KisDarth: "nekem az a

12:56 KisDarth: "nekem az a becsület napja amikor összegyűlnek a kopaszok több országból (a várban vagy a hősök terén az mindegy) és a média neonáci összejövetelről beszél a többi újdonsült okosság nekem egy nulla"

Szóval neked a becsület napja (nekem amúgy Becsület Napja) ezt jelenti? A Himnusz mit jelent? Azt a zenét amikor fel kell állni és kussban lenni? És mit jelent március 15, augusztus 20, október 15 és 23? Azt a napot (15.-e kivételével) amikor nem kell iskolába/munkahelyre menni?

Szóval: GOOD NIGHT!!!

Új hozzászólás

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
A kis- és nagybetűket a rendszer nem különbözteti meg.