Nem tudom, hogyan készül egy ilyen interjú, mennyire váratlanok a kérdések, van-e a riportalanynak valamennyi gondolkodási ideje?

Minden esetre érdekes. Pl. olyan mintha szinonimaként értelmezné a rendszer-és-párt szavakat, s ez után bele is bonyolódik. Vagy a Müller ügyben pedig, mintha a fő problémát a „story” által „vert” hullámokban látná, mintha megfelelően titokban tartva mindez teljesen rendben volna.

Persze az is lehet, hogy egyszerüen csak kampány van, s a kapitány úrnak most lavíroznia kell.

Ez az interjú úgy készült, hogy írásban elküldtük a kérdéseket a főkapitány úrnak, ő pedig visszaküldte a válaszaival együtt.

Ezért nem vagyok nemzeti radikális! Túl liberális az illető felfogása. Valóban, mintha nem derült volna ki a pornós k.rva botránya és nem kapaja fel a média, akkor már rendben is volna? Meg nekem olyan "nesze semmi fogd meg jól" stílusúak ezek a válaszok. Mond valamit, ami egy marha nagy közhely. Magyarul kapunk egy nagy semmit, "valaminek" álcázva. Az egész nemzeti radikális tábor úgy van elcseszve ahogy van, ez az interjú világossá tette nekem. Egy valami hiányzik a nemzeti radikálisokból: a radikalizmus! Egyetlen keményen megfogalmazott, bátor és megalkuvást nem tűrő karakán véleményt sem hallottam még soha tőlük! Ezek után nem kéne viszont radikalizmusról beszélniük, mert ez minden, csak nem radikalizmus!

Amikor észérvekkel győzni képtelenek - legjellemzőbben -
hülyének tettetve magukat csinálnak úgy, mintha elhinnék,
hogy áldozatuk meg akart szüntetni minden társadalmi
köteléket, minden kollektív tevékenységet, és na akkor
majd ők meg végül „közakaratból" ítélhetik arra, hogy
kisemmizve, magányosan dögöljön éhen: ami a szolgalétnél
is rosszabb. - Ex communa ! - tajtékozza sötét lukából egy
titokzatos piócasereg.

Állam szóval országaink legfelsőbb vezetését is szokták
jelölni: a helyi vezetéssel szemben a központi hatalmat.
Mi a kormányzat ? Az emberek gondolkodását ma, a
pozitivista tudomány minden igyekezete ellenére, a szó
metafizikai értelmezése uralja, - valakik ezen élősködnek
- olyannyira, hogy az államot sokan már-már valamiféle
erkölcsi intézménynek tekintik, olyan, a kormányzati
tisztségeket betöltő emberek személyétől független, eleve
adott tulajdonságokkal ruházva fel, mint ésszerűség,
igazságosság, jogszerűség.

Számukra a kormányzat, illetve egy még ködösebb elképzelés
szerint az ország egyfajta elvont erőt testesít meg; a még
elvontabb általános érdek képviselője, ő fejezi ki és
helyezi szembe az összesség jogait az egyénekéivel.

Ezt a felfogást támogatják mindazok, akik pénzügyi
biztosítékokkal és jó vastag személyi szigetelőanyaggal
bástyázzák körül a maguk elé tolt karrieristákat ( arcok
), míg kórusban - szent vagy, szent vagy -) vallják hogy
nekik mindig túl kell élniük a hatalom gyakorlóinak hibáit
és botlásait.

A kormányzat normális ( közösségi ) ember számára a
tekintély elvét jelenti; a kormányzók - a királyok,
elnökök, miniszterek, képviselők - pedig azok, akik fel
vannak jogosítva arra, hogy ellehetetlenítsék az
alsóbbrendű emberek között kialakuló, nem anyagi jellegű
kapcsolatokat; hogy gondoskodjanak a pénzügyi törvények
végrehajtásáról; hogy adót vessenek ki és hajtsanak be;
hogy használat után eldobható saját gyilkolóembereket (
hadsereg ) képezzenek ki; hogy ítéljenek és büntessenek;
hogy szabályozzák, ellenőrizzék és szankcionálják a
magánszerződéseket; hogy monopolizáljanak gazdasági és
közszolgáltatásokat, vagy ha úgy tetszik, az egész
gazdaságot és minden közszolgáltatást; hogy elősegítsék
vagy korlátozzák az árucserét; hogy háborúzzanak vagy
békét kössenek más országok bürokratáival; hogy előjogokat
adományozzanak és vegyenek vissza egymástól... és így
tovább, és így tovább.

Röviden, a politikusok azok, akiknek megvannak az
eszközeik ahhoz - kiknek többé, kiknek kevésbé -, hogy
saját akaratuk érvényesítése végett mozgásba hozzák a
társadalom valódi erejét, azaz a közösség egészének
fizikai, szellemi, gazdasági képességeit... de mégis, mi
indokolja egy kormány létezését ?

Miért mondanak le szabadságukról és alkotókészségükről az
emberek, és ruházzák néhány "különlegesre" ? Mi okból
teszik aztán képessé őket arra, hogy kényükre-kedvükre
használják a közösség erejét ?

Tán olyan különleges tehetséggel vannak megáldva, hogy
elég megcsillantani tudásukat, és máris mindenki elhiszi,
hogy hivatva vannak emberek milliói nevében fellépni és
képviselni érdekeiket, mindenkiét, az érintetteknél is
hatékonyabban? Egy kis okoskodástól már olyan
tévedhetetlenek és feddhetetlenek, hogy a közösség
tudásukra és az ő jószándékukra bízhatja sorsát ? S még ha
létezne is határtalan jóság és határtalan tudás, s
feltételeznénk azt - amire még nem volt példa a
történelemben -, hogy a kormányzati hatalmat mindközül a
legrátermettebbek és a legderekabbak birtokolják - vajon
kormányzati hivataluk elősegítené-e magasztos képességeik
kibontakozását ?

Vagy inkább gúzsba kötné és semmivé foszlatná azt a
kormányzókra háruló rengeteg, tőlük sokszor oly idegen
kötelességet, s mindenekelőtt azt a legfőbb feladatot,
hogy erejüket hatalmuk megőrzésére a saját híveik
felemelésére tékozolják, meg arra, hogy féken tartsák az
ellenzéket és leverjék a lázadót ?

Továbbmenve, bármilyen jók vagy rosszak, okosak vagy buták
is legyenek a politikusok, mégis, ki emeli őket magos
tisztségükbe ? Tán hódítás, háború vagy forradalom ülteti
őket mások nyakába ? Ám ha így van, mi biztosít arról,
hogy a közérdek vezérli szándékukat ? Mert ez esetben
csupán hatalomátvételről van szó, s ha a vesztesek
elégedetlenek, nem marad más számukra, minthogy erőszakkal
rázzák le az igát. S vajon kit képviselnek, egy osztályt
vagy pártot ? Ha így van, az osztály vagy a párt érdekei
és eszméi bizton győzni fognak, a többség akarata pedig
feláldoztatik.

Vagy tán általános választójog alapján emelik őket
hatalomra ? Mert akkor minden a számokon múlik, semmi az
észen, igazságosságon és képességen.

Azt választják meg, aki a legügyesebben tudja becsapni a
népet: a kisebbséget pedig, mely akár a közösség fele is
lehet egyet levéve, feláldozzák. Megfeledkeznek róla, hogy
a tapasztalatok szerint lehetetlen olyan választói
gépezetet kiagyalni, amelyben a sikeres jelöltek legalább
"a többség" érdekeit megfelelően képviselnék.

A kormány létezését sokféle tudományos elmélet próbálta
megmagyarázni és igazolni. A legtöbb - ha nem is vallja be
- azon az előítéleten alapul, hogy a primitíveket egy
külső és fölébük rendelt tekintéllyel kell egymás
akadályozására kényszeríteni, s hogy e tekintély a
magatartási szabályok előírásával és kikényszerítésével
teremt érdekellentéteket és éri el, hogy a felsőbbrendűek
a lehető legkisebb áldozatok árán minél gazdagabbak (
értsd boldogabbak ) legyenek.

A tekintélyes fegyverű úr ezután megkérdezi:

ha a primitívek érdekei, céljai és törekvései ( lám )
ilyen ellentétesek egymással, sőt - úgy látszik - az egész
társadaloméval is, akkor kinek áll jogában és hatalmában
őket egymás érdekeinek tiszteletben tartására kötelezni ?
( Hát neki. ) Ki lesz képes megvédeni a közérdeket az
egyén támadásaitól ? ( ha nem ő ) Azt mondják, a
szabadságunkat csak a mások szabadsága korlátozza; na de
ki fogja ( vastag béren ) megzsírozni és ellenőrizni e
korlátokat ? ( Na ki ? ) Az emberi érdekek és törekvések
természetes különbözőségei teszik szükségessé és igazolják
a kormányzat létezését, mert ez mérsékli a társadalmi
küzdelmeket, és ( mintha a bennszülött ott sem lenne ? )
megszabja az egyéni jogok és kötelességek határait.

Íme az auktoritás elmélete.

Persze ha azt szeretnénk, hogy az elmélet érvényes legyen
( tudományos értelemben párbajképeset jelent ), tényekkel
is illik alátámasztanunk - miközben jól tudjuk, hogy a
közgazdaságtani elméletek bizony éppen ez utóbbi tény
kimagyarázására születtek, - jobb híján így védve meg a
kiváltságosok előjogait -, és elfogadhatóvá tenni azokat a
bunkó ( azt jelenti: hülyének nézett ) tömegember számára.

Úgyhogy, elméletek helyett lássuk inkább a valót.

A történelem és korunk tapasztalatai arra tanítanak minket,
hogy a kormányzat, lett légyen az kevesek ostobán
erőszakos önkényuralma sokak felett, vagy az uralom és
előjogok biztosításának szervezett intézményrendszere,
előbb-utóbb mindig olyanok kezében összpontosul, akiknek
erőszak, fortély, stréberség, árulás, vásárolt kiváltságok,
stb. folytán már sikerült fölhalmozni világi javakat,
köztük elsősorban a földet ( ennek mai párhuzama a bank-,
és nemzetközi piac ), amelyet arra használnak fel, hogy
általa kifosszák, rabságban tartsák a szerves
társadalmakat, és dolgoztassanak a maguk könnyedségére.

Az embereket ( a bibliai idegent ) kétféleképpen lehet
elnyomni: vagy közvetlenül, nyers, fizikai erőszakkal,
vagy közvetett módon, ha lassú, több irányból ható
kollektiv szivogatással fosztjuk meg őket birtokaiktól,
létfenntartásuk eszközeitől - jó hírüktől, nevüktől,
otthonuktól, kultúrájuktól, szeretteiktől, szabadságuktól,
egészségüktől, élet-, és munkakedvüktől - igen. . . így
kerülnek, hányódó majd néhány generáción belűl,
gyökértelen és a felismerhetetlenségig lebutult állapotba.

Az első bunkó a hatalom, a politikai előjogok forrása; a
második a magántulajdon, a gazdasági előjogoké.

Az embereket úgy is el lehet nyomni, hogy átformálják
érzelmeiket és gondolkodásukat ( ma a nemzeti alaptanterv
meg a média öt év alatt bármilyen átformálásra képes -,
ezt szemforgató-, ami nem tetszik Memnonnak azt ne
mutassuk meg.. és, bár az orrom verik bele, ha nem érdekem,
akkor se látom.. -politikás, vagy inkább elvetemült )
globális univerzál-hatalomnak nevezzük.

Ám, ahogy a gondolkodást is csak az anyagi viszonyok
határozzák meg, úgy a hazugság szolgálatában álló gépezet
sem működhet tovább, mint a kiváltság-osztozkodási jogok
indokolják. Addig van szükség rendőrszolgákra is az egyre
gyorsabban cserélhető új és mégújabb nevű, furcsábbnál
furcsább előjogok szolga-tudatba sulykolásához. ( Mai
bérszolgaemberek több, mint a fele tulajdonkép rendőri
munkát végez, és még ha nem is tud róla, úgy viselkedik. )

A munkásoknak nem egy országban több-kevesebb beleszólási
joguk van a kormányzat megválasztásába. A hajdan hízelkedő
hátsó-udvari személyekből a burzsoázián keresztül
kifejlődőtt plutokrácia ezzel a látszólagos engedménnyel
biztosította maga számára a monarchikus és arisztokratikus
hatalom elleni végső küzdelmében a nemzetek támogatását,
ugyanakkor, megadván nekik a választójoggal a szuverenitás
látszatát, - kegyelemdöfés ? - kiirtja belőlük az
egyenlőségnek még a gondolatát is.

A tény az, hogy ez a szavazati jog ( akár látták a
várlakók előre, akár nem ) teljesen nevetséges, egyedül a
bürgermanók hatalmának megszilárdítását szolgálta, és
ugyanakkor a munkásosztály (?) legbuzgóbb rétegét a
hatalom csalóka reményével kecsegtette, így az általános
választójog is csak arra szolgált - sőt minden eddiginél
hatékonyabb módon-, hogy az államot a pénzkölcsönzők
szolgájává, csendőrévé - zsidócsicskássá - degradálja.

Bármi történjék is, a szemita uralom természete nem
változik.

Kiforgatja az igazságról alkotott fogalmainkat, amikor úgy
lép fel, mint a jogok őre és a kötelességek végrehajtója..
és ennél már csak az furcsább, amikor szociális ( azt
jelenti közösségi ) jelmezben.

A hatalom kezében valójában minden a kizsákmányolást
szolgálja, rendfenntartó intézménnyé válik minden, mely
csak arra jó, hogy ellenőrizze a ki-be fizetéseket,
kordában tartson tényezőket. - Ennek így kellett lennie. -
szól az álszent... s ha már a lét küzdelem kell, hogy
legyen - mint valami gladiátorjáték egy Hollywoodi filmben
- hát kell legyenek győztesek és vesztesek, s persze a
kormányzati aranybillikom, amely az emberek közötti harc
legfőbb célja, egyben a győzelemmel járó jutalmak
biztosításának és megtartásának dörzsölős varázseszköze,
sohasem kerülhet vesztes kezébe, vívják bár a harcot
szellemi, gazdasági vagy épp valódi fegyverekkel.

Többször kifejeztük már mély megvetésünket Lassalle és
Marx urak igyekezetével szemben, amely ha nem is végső
eszményként, de mint legközelebbi fő célt azt ajánlotta
kilátástalan embereknek, hogy alapítsanak népi államot (
mint valami kávéházat Bécsben ), amely az ő magyarázataik
és vezetésük mellett nem lesz más, mint:

„Az uralkodó rend szintjére emelt proletariátus".

Kérdés, hogy ha a proletár uralkodó lesz, kin fog
uralkodni.. a macskáján. . vagy maradna egy másik - nem
marxi(ki)nézetű - proletariátus, amelyet lihegve alávetnek
majd ennek az új-állambeni új-uralomnak ?

Például a bunkós-paraszt csőcseléket, mely közismerten
élvezi a finomlelkű egyházi-marx barátok jóindulatát és
lassan már a kultúra legalacsonyabb fokán áll - majd,
biztosan valami szép, várüzemű, gyutacs-, és téglagyár,
-tulajdonos proletár, főosztály-vezető kórus irányíthatja
majd.

Vagy nemzeti szempontból tekintve a kérdést,
feltételezhetjük, hogy a szlovákok (cseh*) a győzedelmes
német proletariátussal szemben ugyanolyan okból kerülnek
rabszolgahelyzetbe, mint amilyen most a saját
zsidóságukhoz fűzi őket ?

Ha van állam, akkor szükségszerűen van uralom,
következésképpen, bárhogy nevezik, rabszolgák is; Állam
nyílt vagy leplezett rabság nélkül nincs mert az
lehetetlen.. lévén, hogy az állam önmagában a szolgatartás
intézménye. Maga a rabszolgaság. Ezért ellensége az
anarchistának* ( "a szerves társadalom" híveinek ).

Mit jelent az uralkodó renddé vált munkásság meséje ?

Talán az egész proletariátus a kormányzat élén áll majd ?
A németek úgy negyvenmillióan vannak ( 1848 körül ) Talán
mind a negyvenmillió kormánytag lesz ? Ha az egész nép
irányítani fog, irányítani pedig nem marad kit, akkor nem
lesz kormány és nem lesz állam. Ha viszont lesz állam,
akkor lesznek ormányzottak, ergo lesznek rabok is, mert az
ormányosoknak valakikből élni kell..

Ez a dilemma a marxisták elméletében túl egyszerűen
oldódik meg. Népi kormányzaton a népnek maga választotta
kisszámú képviselő útján való irányítását érti. Az egész
nép, általános és teljes választójoga nyomán ( a nők még
nem szavaztak* ) megválasztott úgynevezett népképviselők
és államirányítók - a marxistáknak, miként a "demokratikus
iskolának" is, ez az utolsó szavuk.

Hazugság ez, amely a kormányzó kisebbség despotizmusát
rejti; s annál veszélyesebb, mert egy látszólagos népi
akarat kifejezőjeként jelenik meg. így tehát bármelyik
oldalról nézzük a kérdést, mindig ugyanarra a szomorú
eredményre jutunk:

A kiváltságos kisebbség irányítja a néptömegek óriási
többségét. De a marxisták azt mondják, hogy ez a kisebbség
dolgozókból áll majd. Igen, talán egykori dolgozókból,
akik a nép kormányzóivá vagy képviselőivé válásuk
pillanatától nem rabszolgák többé, s az egész
bérmunkásvilágot állami magaslatról... kezdik...
szemléltetni; már nem a népet képviselik, hanem önmagukat,
és a nép irányítása iránt támaszott igényüket
érvényesítik. Aki ebben még kételkedik, az egyáltalán nem
ismeri az emberi természetet.

A kiválasztottak azonban mélységesen meggyőződéses, s
hozzá még tudós szocialisták lesznek - búgja erre a zsidó.

A „tudós szocialista", „tudományos szocializmus" szavak,
amelyek a lassalle-isták műveiben csuklásszerűen
visszatérnek, már önmagukban bizonyítják, hogy az új
álnépi műállam sem lesz más, mint a néptömegek
teljességgel despotikus irányítása néhány pedigrés,
vásárolt, vagy becsempészett áltudós família, rendkívül
kisszámú arisztokráciája által. A nép a „nem-szakértő",
minden esetre felmentődik a kormányzás gondjai alól, s
egészében az irányított nyáj részévé válik. No szép kis
felszabadítás !

A marxisták persze felismerték az ellentmondást; sőt,
érzik hogy a "tudós kormányzás" a legsérelmesebb,
legmegvetettebb és legnehezebb dolog a világon.. hogy
minden demokratikus álcázás ellenére kilóg a diktatúra,
így előre azzal a gondolattal vigasztalnak bennünket, hogy
az átmeneti és rövid kínzás - mondják - egyetlen gondja és
célja lesz, hogy a népet mind gazdaságilag, mind
politikailag kiművelje, és felemelje egy olyan szintre,
amely hamarosan feleslegessé tesz majd mindenféle
irányítást, s az állam, minden politikai, azaz uralkodó
jellegét elveszítvén, magától a gazdasági érdekek és
közösségek teljes szabad szervezetévé válik. Itt
nyilvánvaló az ellentmondás. Ha államuk valóban népi lesz,
akkor miért szűnne meg, ha-pedig megszűnése szükséges a
nép tényleges felszabadulásához, akkor hogyan merészelik
azt népinek nevezni ?

A velük folytatott polémiával rávezettük őket arra a
felismerésre, hogy a társadalmi fejlődés végső célja:
szabadság, más szóval anarchia, tehát közösség-tudatú
emberek szabad szervezete alulról felfelé, s hogy minden
állam - ez alól nem kivétel a nép-i sem járom, tehát
egyfelől zsarnokságot, másfelől rabszolgaságot szül.

Ők erre azt mondják, hogy ez az állami járom, a diktatúra,
a legteljesebb népi szabadság eléréséhez szükséges
átmeneti eszköz; a cél az anarchia ( magyarul:
népszabadság ), az állam, vagy a diktatúra pedig az eszköz,
így hát ahhoz, hogy felszabadítsák a népeket, először le
kell őket igázniuk. Ez a kommunista program, a rabszolgák
vélt felszabadítása egyedül az állam segítségével. Ehhez
az kell, hogy az állam hajlandó legyen felszabadítani a
proletariátust a burzsoá tőke igája alól.

De hogyan sugalljunk az államnak ilyen akaratot ? Csak két
eszköz lehetséges. A proletariátusnak forradalmat kell
végrehajtania az állam birtokba vételére; ez a hősi eszköz.

Ha egyszer birtokba vette, véleményünk szerint, késlekedés
nélkül le kell rombolnia mint a néptömegek örök börtönét;
Marx úr elmélete szerint ellenben a népnek nemcsak hogy
nem kell lerombolnia, hanem épp ellenkezőleg, jól meg kell
erősítenie és szilárdítania, s ebben a formában teljes
mértékében rendelkezésre kell bocsátania jótevőinek,
gyámjainak és tanítóinak: a kommunista párt elöljáróinak -
egyszóval Marx úr barátainak -, akik majd szaporán
hozzálátnak, hogy a maguk módján kezdjék meg a
felszabadítást.

Na Ők majd erős kézben összefogják a kormányzás gyeplőit,
mert a tudatlan nép igen erős gondoskodást igényel;
egységes állami bankot hoznak létre, amely saját kezében
összpontosítja az egész ipari, kereskedelmi, földművelési,
sőt a tudományos termelést* is; a tömegeket pedig két
hadseregre osztják:

ipari és földművelő táborra az állami mérnökök közvetlen
parancsnoksága alatt, akik az új, kiváltságos,
tudomány-politikai osztályt alkotják.

Látják-e, micsoda ragyogó célt állít a nép elé a német
kommunisták iskolája ?

Ám e javak eléréséhez mindenekelőtt egy ártalmatlan pici
lépés megtétele szükségeltetik: a forradalomé ! Azt pedig
várhatják, hogy a németek mikor csinálnak forradalmat !
Hosszú elmélkedéseket a hatalomról talán, de
végrehajtani...

Ennél az ellentmondásnál egyelőre abbamaradt a polémiánk.
Marxék azt állítják, hogy egyedül a diktatúra -
természetesen az övék - lesz képes a népszabadság
létrehozására. Mi azt feleljük, hogy egyetlen diktatúrának
sem lehet más célja, mint önmaga megörökítése, és nem
képes másra, mint hogy a népben, amely undorodva tűri,
létrehozza és kinevelje a rabszolgaságot. Szabadságot csak
szabadság szülhet, így össznépi lázadás, öntudatos emberek
szabad szervezkedése alulról felfelé.....

----------------

Itt most egy igen jelentős de szüntelenül ismétlődő tényre
hívjuk fel a rengeteg, leendő kis újmagyar közgazdászunk -
és -ászinánk - figyelmét:

Miközben a korrupció-ellenes szocialisták
társadalmi-politikai elmélete rendíthetetlenül és
egyenesen afelé vezeti őket, hogy teljesen szakítsanak
minden kormánnyal, valamint a bibliai osszd meg és tégy
haszonélvezővé tipusú politika bárminő formájával, nem
hagyván más kiutat, mint a szociális forradalmat, addig az
ellenkező etatista kommunisták ( és a tudományos tekintély
teóriája ) a politikai taktika ürügyével ugyanolyan
szakadatlanul bele-rángatja, -hajszolja híveit idegen
kormányokkal, különféle nevű párt-, pénz-, és világ-
szervezetekkel kötött homályos alkudozásokba, azaz
nyílegyenesen tereli őket a reakció felé. / a tankönyvíró
megjegyzése 1989* / -----------------

Mihail Alekszandrovics Bakunyin (1814-1876) orosz nemesi
családban született. Az 1849. évi drezdai népfelkelés
egyik vezetője volt. Szibériai száműzetéséből való szökése
után Nyugat-Európában élt. 1864-től részt vett az I.
Internacionálé munkájában, de nemzeti szervezet alakítása
("egységbontás") miatt 1872-ben kizárták. Az anarchista
(!!VIGYÁZAT!!) mozgalom egyik legjelentősebb vezetője és
teoretikusa.

----------------------

„Vajon mért kellene feltételezni azt, hogy ormány nélküli
emberek nem tudnák életüket csak olyan jól berendezni mint
a kormányozottak, akik nem maguknak, hanem másoknak
rendezik be?"

/ Lev Nyikolajevics Tolsztoj gróf ( 1828-1910 ) a
világirodalom egyik legnagyobb alakja, a keresztény
erőszakmentesség hirdetője orosz nemzeti szocialista volt,
akit (1905) egyedül a népszerűsége miatt nem öltek meg /

----------------------------------------------------------------------
nyomán.

( forrás: Polémiák/AKG *mrt 2004 )
--------------------------------

Nemzet, mint erőszakszerv nem létezik.. csak mi vagyunk.

/ Gondolatok a függelék lábjegyzetéhez II., Részlet /

A hatalom egyenlő a korrupcióval. Az eredeti műveltség
olyan megosztását jelenti, amely nem a közjólétért, hanem
egy befurakodó idegen réteg a többség kárára megszerzett,
vagy megszerezni kívánt gazdaság-politikai előnyeiért jön
létre. A hamisított ( korrupt ) kiválasztódás mentén bomló
- demoralizálódó - közösségben aztán már nem lehetnek
többé "egyenrangúak" a szereplők, mert valójában csak az
"új" érdek-piramis működik, ám ott mindenkinek a
kiváltságok alá-, és fölé-rendeltségi viszonya határozza
meg a "helyét" egyetlen lehetőségként a nemzet
megtagadását hagyva, és a zsidó-létrán ( mostanában mint:
"életpálya" ) mérhető araszolást - siker, vagyon, dicsőség
- sugalmazva - mintegy csereként ! - a kiszolgáló-hernyók
életcéljául.

Ebbe a primitív szerkezetbe van ágyazva tehát a
vesztegetés, a szemita bűnöző-állam legalapvetőbb
szerkezeti eleme ( johcim ) amely nélkül az első idegen
hivatalnok ( obusz, ombuc, baszu ) sem helyezhette volna
magát észrevétlenül a szabadok ( tenu, csinu ) feje fölé.

Ám a korrupció nem mindig a "nagy csúszópénz"-eket jelenti,
mint azt az európai maradék többsége gondolná, hanem
legfőképpen a kapcsolatokat, információkat, hálózatokat -
amelyek egyfelől jogosulatlan ( svarc ) előnyökhöz
juttatják a megerőszakolásból ( biszkum ) direkt profitáló
üzletfelet ( nyerő ),- minden esetben a láthatatlan uralom
( a cég ) ellenőrzése alá vont többségi ( hunyó ) kárára,
- másfelől az említett többséget.. ez lehet maga a piac
( targum ) felváltva kiszolgáltatottá teszik ( party )
egymásnak ( kartel ). Ennyi a gépezet.

Fentiekből következik, hogy ha valaki a vázolt elnyomás
eszközévé lett, a szemita rendszer működési mechanizmusa
folytán eleve alkalmatlan a népképviseletre. Náluk hatalmi
szerepre csak olyan tör, aki azért akar emberek fölé
kerülni, hogy a saját gazdasági hátterében ( brancs )
kávézgató személyek együttes érdekeit valakivel szemben
érvényre juttassa.

E mögött mindig pénzügyi kérdések húzódnak, például,
miképen tudná egy korrupt személy a meglévő állapotokat -
szokásokat, jogszabályokat, stb.- úgy irányítani, hogy az
érintett brancs(ok) tevékenységi szféráiban a gazdasági
szabályozók és a törvények a lehető legkedvezőbbek
legyenek.. a jóságos Liba báró u' gumigyár-munkahelyet
épít a szegény tatabányai emberkereskedőknek.. stb.

Ilyen esetekben soha NEM LEHET cél egy teljes ország
népességének az érdekeit képviselni, az országban élő
emberek sorsa, jóléte, egyáltalán nem mérvadó. Kizárólag
a makrogazdasági mutatók érvényesülése fontos. Innentől
kapcsolódik az események folyamához a globális korrupció,
amelynek csak ország-független kiváltságok részesülhetnek
a hasznából. ( tőzsdei manipuláció )

Ezek érdeke, a nemzetközi bankrendszer és politikai
tőke-összefonódások számára legkedvezőbb jogi, valamint
gazdasági keretek megteremtése, és a nagy közpénzekkel,
társadalomtudománnyal, illetve joggal manipuláló helyi
"középosztályok szolgálatkésszé tétele" a végrehajtás
folyamán.

A dolog érthető következménye, hogy ki kell alakulnia egy
sebesen "elszegényedő" rétegnek, ugyanis maga a
parazita-rendszer, csak a társadalmi rétegződésekből
szivogató főkiváltságok és a kevésbé kiváltságosok - a
gépezet szolgálói -, valamint az alsóbbrendűek, illetve a
gazdasági vérkeringésből teljesen hiányzó bennszülöttek
utolsó kipréselhető javaiból ( esszencia ) képes, végül
"táplálkozni". ( szipu )

Tehát a szemita igazgatás, nem feltétlenül sémita - csak
magyar ne legyen - résztvevői a társadalom élősködői.
Nincs rájuk szükség. A természetes gyökerű közösségekből
álló társadalomnak ( pl. a nemzet ) semmi szüksége idegen
szolgálókra. Ezt nevezzük szerves önvédelemnek, amely
létjogosultságát, a rátelepedő tipusú, "lovagvári, vagy
termesz-hordák" / ősptkány kizsákmányoló rendszerek /, már
a középkorban hadonászva tagadták, és minden
feltételezhető dolgot elkövettek - ahogyan ma is - az "élő
bizonyítékok" intézményes ( bürokratikus )
"megszüntetésére". ( purga )

Jelenleg azt hitetik el a hamburgerzabáló
rabszolga-teleppel, hogy érvényesülhet akarata, ha őket
nevezi ki demokratának ! Az egykor faketrecben idehurcolt
bocskoros észak-rézbányász leszármazottja miből
gyaníthatná, hogy már generációk óta így rángatják az
orránál fogva ugyanazok, főleg, ha kicsinyes vágyait, - a
korrupció szélessávú mézesmadzagán - elérheti ? Kell-e
annál tőbb ? Nigger államfő talán ? Ugyan ! Az oktatás, "a
felülről irányított alkultúra" is szükségszerűen a derék
zsidó- egoizmus jópéldáit helyezi előtérbe, hogy az
érvényesülés, mint kizárólagos életcél váljon a
"felszabadított furcsák" sajátjává és nyílegyenesen
terelje őket a fajgyűlölet felé.

Ahol valódi közösségek léteznek, és működnek, ahol nagy
területen élőknek eredeti kulturális hagyományaik vannak,
ahol egy térség minden pontján azonos értékrendet
tapasztalunk és azonos követelményeket támasztanak az
együttélés szabályaiban, ott az emberek valamitől ritkán
szeretetik az erőszakos fellépést ( akárhány-generációs
idegen, vagy pedigrés "állam-csacsi"-tól származik ) Nem
tűrhetik ! Rendszabályozás a kivételes állapotokra értve
korlátozott, úgy mint háború, természeti katasztrófa és
egyebek, de a mindennapi életben végzi mindenki a dolgát
íratlan szabályok betartásával. Az ilyen társadalom valódi
( nemzeti ) műveltséget várhat el minden tagjától, őszinte,
felelősségteljes én-és közösség-tudatot feltételezve a
világban. Előbbit az egységes, magas szintű közoktatással,
annak alapjait pedig - családon belül, a helyi szokásokkal
harmonizáló - erkölcsös neveléssel érték el. Mert, ( akár
hiszed kismalac, akár nem ) az érték - mint az avar-gyűrűk
lánca -, nem feltétlenül egy.. mézescsuporban (?) van.

forrás: martu / 2000 /