Bármely totalitárius (teljesség-elvű) világnézet csak úgy győzedelmeskedhetett a világtörténelemben, hogy az ellene fellépő világnézetet a legteljesebb mértékben kiszorította. Nem hagyott neki megnyilvánulási formát az állami közigazgatásban, és egyáltalán en bloc, nem nézte jó szemmel a rivális ideológia terjeszkedését a társadalom, azaz a nép körében. Minden ideológus nagyon jól tudja azt az aranyszabályt, hogy az ifjúság a nemzet jövőjének a záloga. Ezért elengedhetetlenül szükséges kontroll alatt tartani az oktatást. Bizony, ma sincs ez másként. Attól még, hogy függetlennek hazudják korunk oktatáspolitikáját, érvénnyel kijelenthetjük, hogy világnézetileg semleges oktatáspolitika nem létezik a gyakorlatban. Amit ma tapasztalhatunk, az a liberális-pozitivista szemlélet tobzódása mindenekfelett. Örök igazság, hogy az ember társas lény, így tehát a saját környezetében meglévő példák menték szocializálódik, így rendkívül fontos szerep hárul az oktatásra.

Ma azt kell látnunk, hogy:

- az iskolákban hiányzik a példamutató pedagógia;

- az „önmegvalósítás" hamis képét festik a diákok elé (individualizmus);

- számos tantárgyban téves ismeretekkel tömik tele a tanulók fejét (lásd: történelemórai holokauszt-sulykolás, holott rengeteg tudományos ellentmondást rejt a téma);

- az oktatás finanszírozása államilag igazságtalanul van megoldva;

- világnézetileg, emberileg, teljességgel rossz irányba halad az oktatás.

Világosan látható, - ami nem meglepő számunkra - hogy a jelenlegi oktatáspolitika a magyar nemzet jövőjére és jelenére nézve egyaránt káros. Lássuk, hogy mit kínál e gondok orvoslására a Hungarizmus. Az általunk remélt, eljövendő oktatáspolitika főbb irányvonalait fogom vázolni a következőkben.

A Hungarizmus világosan lefekteti alapelveiben, hogy a nemzet öt alkotóelembõl tevődik össze; paraszt (nemzetmegtartó), munkás (nemzetépítő), értelmiség (nemzetvezető), nő és ifjúság (a nemzet halhatatlanságának zálogai), katona (nemzetvédő). Jelen sorok írója tehát az ifjúság kérdéskörével kíván foglalkozni, azon belül is az ifjúság nevelésével, az oktatás megszervezésével.

A hungarista nemzetnevelés két fő részből tevődik össze; nevelés, és tanítás. A gyermek nevelését elsõsorban a család végzi, másodsorban az állam, de tanítását az államnak, ill. az egyházaknak kell biztosítania. Viszont a családi, és az iskolai nevelésnek mindenképpen összhangban kell lennie, azok alapelvei nem ütközhetnek. Az oktatáspolitika egészét át kell, hogy hassa a két fő alappillér, a hazaszeretet, és vallásosság. De ma már, amikor nyilvánvaló tény, hogy a média, a sajtó is bele képes szólni a nevelésbe, akkor ezeknek a tényezőknek is alá kell rendelniük magukat e két fontos alappillérnek.

Külön kérdésként kell kezelnünk az egyházi iskolákat. Több generáció nőtt, és nő fel úgy ma Magyarországon, hogy nem kapta, és kapja meg a megfelelõ vallásoktatást. A totális marxista uralom negyven esztendeje alatt sem, de a rendszerváltásnak csúfolt homlokzatfestés óta sem változott semmi lényeges a jelenleg még regnáló liberális-kapitalista rendszerben. Ezen a legmélyrehatóbban változtatni fogunk, ugyanis a Hungarizmus erkölcsi alapjában a kereszténység áll, így természetes, hogy az állammal szemben prioritást fognak élvezni az egyházi intézmények. De ez távolról sem azt jelenti, hogy alapvetően különválasztanánk az egyházi, és a nem egyházi iskolák oktatási irányvonalait.

Vannak nagyon fontos világnézeti kérdések, amelyben tisztán kell látniuk a nem egyházi iskolák pedagógusainak és diákjainak is egyaránt. Ez pedig az élet keletkezésének a kérdése. Nem másról van itt szó, mint amiről manapság is folyik a vita, hiszen jelenleg a darwinizmus az elfogadott hivatalos álláspont, s úgy van beállítva, mintha az evolúció maga a színtiszta tudomány lenne. Ezen persze nem is csodálkozunk, hiszen liberális-zsidó uralom nehezedik a nemzet életére. Ugyanakkor az sem lesz meglepő, hogy a hungarista Magyarországon tökéletes megcáfolásra fog kerülni az evolúció, és akár egyházi, akár nem az az adott intézmény, a teremtés-elmélet lesz elfogadva és tanítva. Isten mindenhatóságát mindenkinek tisztán kell látnia és éreznie, és nem kizárólagosan érzelmi alapon, hanem hangsúlyozottan tudományos alapokon bizonyítva is. Helyhiány miatt nem bocsátkoznék további fejtegetésekbe, de alapvetően igaz, hogy a filozófiát, a szociológiát, és általában a társadalomtudományokat is újra kell gondolni, fogalmazni, mert ma ideológiailag liberális béklyó van rajtuk. Így tehát a pedagógusoknak tisztában kell lenniük ezekkel a tényekkel is.

A másik nélkülözhetetlen pillér a hazaszeretet, a nacionalizmus fogalma, ami szintén gyökeresen hiányzik a ma oktatáspolitikájából, ugyancsak nem meglepő módon. Hiszen a liberalizmus és a zsidóság célja mindig is az volt, hogy a nemzeti érzést, és vallást valahogyan félretegye az útból, hiszen ha e kettő nincs, akkor egészséges lelkületű nemzet és ember sincs, aminek elpusztítása az ő céljuk és vágyuk már hosszú évszázadok óta. A legalsóbb szintektől kezdve, egészen a felsőoktatásig kiterjedően nemzet- és fajszeretetre kell nevelnünk az ifjúságot, mert egészséges öntudattal rendelkező fiatalság képes csak nagy célokért, ideákért harcolni. Kiemelten érdemes foglalkoznunk a történelemmel úgy, hogy ne pusztán száraz tényeket, évszámokat magoljon be a nebuló, hanem értse, hovatovább megértse a történelmet, eszmetörténeti szempontból is. Ezért a tankönyvkészítés nem maradhat a liberális műhelyek privilégiuma, szigorúan államilag ellenőrzött előállítás fog működni. Ez így természetes, hiszen célunk egy új, magyarabb lelkitípus kinevelése. A társadalmi szolidaritás eszményét, a szociális gondolatot már a gyermekkortól kezdve követendõő példaként kell állítanunk ifjúságunk elé.

Szót kell ejtenünk egy, a végletekig elhanyagolt tantárgyról is, amely igencsak háttérbe lett szorítva a jelenkori Magyarországon. Ez a tantárgy a testnevelés, a sport. Nemzetpolitikai szempontból nagyon fontos, hogy az „ép testben, ép lélek" közmondás gyakorlatba való átültetése megtörténjen. A testnevelés minőségét és mennyiségét mindenképpen javítani és növelni szándékozzuk. Nincs szükségünk elnőiesedett férfiakra, de éppúgy nincs elférfiasodott nőkre sem. Tehát a magyar leányokat szorgalmasságra, gondoskodásra, valamint apa- és férjtiszteletre kell nevelni, egyszóval fel kell készíteni őket az anyaságra.

Kiemelt kérdésként kell szólnunk a tanárokról. Alapvető elvvé kell válnia annak a gondolatnak, hogy a tanári pálya egy hivatás, s nem csupán egy munkahely a sok közül. Éppen ezért nagyon káros az a sok esetben fennálló helyzet, hogy alulfizetett, túlterhelt, és nem egy esetben másodállásban kénytelen dolgozó tanárok próbálnak küzdeni a megélhetésükért. A szakmán kívüli pénzkeresésre kényszerülő pedagógusoktól nem lehet elvárni teljes odaadást, minőségi oktatást és tanítást. A fentiekből következik tehát, hogy a tanárképzés feladatát sokkal hatásosabb keretek közé, és nem győzöm hangsúlyozni, alapvetően más, tehát hungarista keretek közé kell terelni. Roppant nagy a felelősség a pedagógusok vállán, éppen ezért az állam nem engedheti meg magának azt, hogy nemzetünkre és fajunkra káros tanokat hirdessenek az iskolapad sorai közt. Mindezek mellett elsőrendű az is, hogy megfelelően képzett, saját szakterületének kiváló ismerője legyen a tanár, s így, a legmegfelelőbb módon jutassa el az ismeretanyagot a tanulók felé. Minőségileg javítanunk kell tehát ezt is, így a gyakorlati felkészítést is. Az így elvégzett áldásos munka nem marad meghálálatlan, nem fog egyetlen becsületesen dolgozó pedagógus sem kenyérgondokkal küszködni. A bérek minimum értékeit úgy kell kijelölni, hogy az kifejezze a hivatásuk szakmai és emberi követelményeit teljesítő pedagógusok megbecsülését.

Úgy, ahogy világnézetünk egésze vallja, hogy a boldogulás értékmérője a szorgalom, majd a tehetség, akkor így ennek az oktatásban is érvényesülnie kell. Gondolok itt arra, hogy manapság nagyon könnyen csúszik ki a szánkon; „pénzzel bármit el lehet érni". Valóban, ez ma így is van. Így van, mert minden dolog értékmérője a pénz. Ami most nem eszköz (mint ahogyan annak kellene lennie), hanem cél. Miért csodálkoznánk hát rajta, ha ez hasonlóképpen van jelen az oktatásban is? De ha belátjuk, hogy az igazi értékmérő nem a pénz, hanem, - jelen esetben, az oktatásban - a tehetség és szorgalom, akkor kijelenthetõ; a diák családjának anyagi háttere semmilyen esetben sem szabad, hogy akadályozza az ő továbbtanulását, tehetségének kiteljesedését a nemzet hasznára. A hungarista állam az arra érdemeseket támogatni fogja, ha úgy látja, hogy anyagi körülményei nem teszik lehetõvé a kibontakozását. Ezzel kapcsolatban ki szeretnék térni egy mai problémára, melyet úgy hívnak „szegregáció az iskolákban". Bizony, „kedves" liberális jogvédőink úgy látják, hogy a hazai cigánysággal szemben egyes intézmények úgy járnak el, hogy elkülönítik a magyar gyermekektõl őket, nagyon helyesen, teszem hozzá. Nem az eltérő bőrszín az oka ennek, mint ahogyan ezt szeretnék elhitetni a hivatásos hisztériakeltõk az emberek többségével, hanem az, hogy látják, a fajilag összekevert osztályokban a cigány „tanulók" gátolják a magyar diákok zavartalan oktatását. És ez nem függ össze holmi hátrányos társadalmi helyzettel, hiszen sok magyar gyermek ugyanolyan, sõt, nem egy esetben még hátrányosabb szociális körülmények között indul útnak, és mégsem tanúsít olyan antiszociális, destruktív magatartásformát, mint cigány társaik. Mint fentebb említettem, minden értékmérője a tehetség és szorgalom, így tehát ezen elv mentén maradva, a szegregációt sokkal jobban erõsíteni fogjuk.

Az érettségi is legyen egységes, és kapjon nagyobb szerepet a szóbeli vizsga is, hiszen tűrhetetlen, hogy saját anyanyelvükön nem tudják megfelelően, a magyar nyelv sajátosságait és szépségeit felhasználva kifejezni magukat napjaink fiataljai. Az érettségi bizottságokban kapjanak helyet a felsőoktatási intézmények képviselõi is, hiszen ők azok, akik a vizsgakövetelményeket pontosan ismerik. A felsőoktatás minőségének a fejlesztését, és átalakítását mindenképpen véghez kell vinni, különös figyelemmel az olyan szakokon, tantárgyakon (pl. filozófia) melyek világnézetileg nagyon fontos szerepet játszanak. A felsőoktatási intézmények képzési feladataikat magas színvonalon csak akkor képesek ellátni, ha szakterületükön meghatározó kutatási-fejlesztési munkát is végezhetnek.

Összefoglalásképpen talán elmondható, hogy ezek lennének azok a főbb elvi alapok, melyek mentén meg kell szerveznünk a leendő hungarista alapokon nyugvó oktatáspolitikát. Soraimat Szálasi Ferenc Nemzetvezető gondolataival zárom:

„Szaktudással rendelkező, izzó hazaszeretettõl és fajszeretettõl áthatott vezetőegyéniség kiformálása legyen a nemzetnevelés célja. Ifjúságunk minden egyes tagja érezze át és tudja, hogy hivatás vár rá nemzetünk életében, akár szerszámmal, akár ekével, akár szellemével vagy tollával, akár kardjával szolgálja a hazát. De legyen áthatva attól a tudattól is, hogy nevelésének befejezése után megkapja azt a helyet, melyet nemzetiszocialista életünknek erkölcsi, szellemi vagy anyagi vonatkozásában méltóan betölthet és méltán megkövetelhet." - Úgy legyen!

Lantos János - Kitartás.hu

(2008. ápr. 19.)