A "turáni egyistenhittel" kapcsolatos állásfoglalásunk elutasító. Meg vagyunk győződve arról, hogy a turáni egyistenhit valamikor megtette kötelességét, mikor őseink erkölcsi életének gyönyörű törvényeit megadta. Kötelességét teljesítette, az új korszakban új hivatása már nincs. Meg vagyunk győződve, hogy Krisztus Urunk azért jutott el közénk olyan könnyen, mert éppen a Fehér Ló taposta előtte a magyarság erkölcsi életében az utat. Mi nem voltunk pogányok őseink erkölcseiben, nem leszünk pogányok ivadékaikban még akkor sem, ha olyan nagyon szeretnék ezt a tényleg pogány túloldalon. (Szálasi Ferenc)

A negyven éves kommunista vallásüldözés után a kereszténységnek (Magyarországon és világszerte) egészen új kihívásokkal kell szembenéznie: szekták, keleti vallások és valláspótlékok, csalók és szélhámosok toborozzák híveiket, viszik tévútra az igazságkeresőket. Különbözõ konzum-vallások láttak napvilágot, amelyek tanításaikat, erkölcsi normáikat szigorúan a "fogyasztói igényekhez" szabták.

Ahogy Szent Pál apostol írja: "Eljön ugyanis az idõ, amikor a józan tanítást nem hallgatják szívesen az emberek, hanem ízlésük szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat és csiklandoztatják a fülüket, elfordulnak az igazság meghallgatásától és mesékre hajlanak".

A modern kor "felvilágosult" embere, aki emberi méltóságával nem tudta összeegyeztetni azt, hogy fejet és térdet hajtson a világmindenség teremtője előtt, most a legprimitívebb, régóta kihaltnak vélt babonáknak hódol. Ételeit megingázza, lelkesen böngészi a horoszkópokat, esetleg tarot-kártyából próbálja kiolvasni a jövőt, avagy valamely boszorkánymester vagy mágus avatott segítségével igyekszik rontást küldeni haragosára... Mivel az ember lelkéből negyven év alatt sem tudták kiölni a természetfeletti iránti veleszületett vágyat, Isten ellenségei taktikát változtattak: az abszolutum iránti vágyunkat valláspótlékokkal, mágiával és babonákkal igyekszenek leterelni természtes, Isten felé irányuló útjáról. Ebbe az áramlatba tökéletesen beleillik a "magyar ősvallás" feltámasztása is, amely különösen az ún. jobboldalon lelkes támogatókra talált (a zsidók nem csekély örömére). Hogy ennek a valódi ősvalláshoz mennyi köze van, talán sohasem fog kiderülni.

Őseink valódi hitvilágára csupán következtetni tudunk a kortársak feljegyzéseibõl, utalásaiból, más írásos nyom, például "ősmagyar katekizmus" nem maradt ránk. Más népek talán szerencsésebb helyzetben vannak e téren: tőlünk nyugatra egészen természtes, hogy a tudomány a maga eszközeivel kutatja, rendszerezi az ősi mitológiát, mondavilágot, így az a mai napig része az adott nép kollektív örökségének, kultúrkincsének. Az örökség ápolása és továbbadása még senkit sem tett "pogánnyá". Kevés olasznak jutna eszébe mondjuk Jupiternek áldozatot bemutatni, ugyanakkor kedvtelve olvassák őseik mondáit és adják tovább utódaiknak. Mert ez egy kultúrnépnél így természtes. Ahhoz, hogy tudjuk hová megyünk, nem szabad elfelejteni azt, honnan jöttünk.

Nálunk természetesen ez is politika, mint minden. Az ősi hagyományok, hitvilág, mondák kutatása perifériára szorult, s ahová nem hatol be az akadémikus tudomány, azt a vákuumot sarlatánok, önjelölt próféták avagy pénzéhes szélhámosok igyekeznek kitölteni. Kevés olyan valódi tudós van, aki ehhez a témához őszintén és az igazság kiderítésének igényével merne nyúlni, hisz aki jobban beleássa magát, könnyen eljuthat a finnugorista dogma kétségbe vonásához (amely - noha többszörösen megcáfolták már - még mindig a hivatalos és egyedül üdvözítő tan) így jó esetben csupán "tudománytalannak", kevésbé jó esetben viszont egyenesen "fasisztának" kiálthatja ki a tudóstársadalom, mielõtt kiveti magából.

A magyar vallásról rendelkezésre álló ismeretek tömör összefoglalását dr. Kiszely István: A magyar nép őstörténete címû munkájában találjuk (amelynek megjelentetését a millenium évében az állam nem tartotta támogatásra méltónak), álljon itt néhány gondolat a műből:

"Felvetődik a kérdés, hogy miért nem maradtak fenn ősi magyar istennevek? Azért, mert ilyenek soha nem voltak. A magyarok ősei egyistenhívők voltak, egy Istent imádtak, a világegyetem teremtőjét, vagy ahogyan azt Anonymus nevezi: "a mindenek Urát". Egyedül hozzá fohászkodtak és csak neki mutattak be áldozatokat.

Theophylaktosznál ezt olvassuk: "A turkok (magyarok) csupán azt imádják és nevezik Istennek, aki a világmindenséget teremtette". Ibn Fadlan pedig azt írja, hogy "a magyarok az égben lakozó Istent mindeneknél feljebbvalónak tartják". Ugyancsak Anonymusnál olvassuk, hogy "Árpád vezér, akinek a mindenség Istene volt a vezetője...Tas, Szabolcs és Tétény látták, hogy az Isten győzelmet adott nekik... az isteni kegyelem volt velük".

Kézai Simon írta le, hogy hadbahíváskor "Isten és a magyar nép szava" szólt a kikiáltók hangján. A Lehel-mondában pedig azt találjuk, hogy "Mi a nagy Isten bosszúja vagyunk". A Képes Krónika, a Budai Krónika és Thuróczy János krónikája a magyar honfoglalást így kezdi: "Árpád a mindenható Isten kegyelmét kérte..."

A kereszt jelét ott találjuk a honfoglaláskori bezdédi tarsolylemezen, a honfoglaláskori nők nyakában bizánci kereszt formájában és a szabadkai magyar temetőből származó öv csatján áldást osztó aggastyán alakjában. Őseink akár közép-ázsiai, akár későbbi, fõleg kaukázusi tartózkodási helyükön megismerkedtek a kereszténységgel, hiszen kaukázusi szomszédjuk, az örmények 285-ben vették fel a kereszténységet; püspökeik az onogurok között is térítettek. Prümwart püspök 926 táján Sankt Gallenben, Szent Wikbert pedig 954-ben a kalandozó magyarok között térített. A Cyrill és Metód-legendákban 860-ban a magyarok a keresztény vallás ismeretérõl tettek tanúságot. A történeti források feljegyezték, hogy 945-948 táján Bulcsú és Tormás (Termacsu), majd 953-ban Gyula törzsfő Konstantinápolyban megkeresztelkedett, Ajtony, Géza és István pedig Vidinben vették fel a keresztséget.

A pusztában élő népek egyistenhívők, de az Istennel a szellemi világ lényeinek személyén vagy a táltosokon keresztül tartják a kapcsolatot. Tudják, hogy a Teremtő "ott van" közöttük, szertartásaik egy része mégis a szellemi világ lényeihez kötődnek. Ott élnek szoros kapcsolatban a természettel és tisztelettel adóznak a természet elemeinek anélkül, hogy azokat bármilyen módon imádnák. A menny, az égitestek és a természeti erõket megszemélyesítő világkép ott él hitvilágukban, de az Isten messze kimagaslik közülük. Isten hírnökei a vadászmadarak. Vallásuk fontos szerepet töltött be a társadalom felépítésében és a hadviselésben.

A honfoglaló magyarok vallásában a teremtő Isten az egek ura volt és az Ő akaratából uralkodott népén a főfejedelem. Ősi egyistenhitünk bizonyítéka, hogy összes hittel kapcsolatos szavunk török, belső-ázsiai eredetû (Isten, lélek, imád, menny, is [szent], ül, megszentel, boldog, böjt, vétek, bűn, bocsát, búcsú, hisz, hit, teremt, örök stb.). Úgyszólván az egész Bibliát le lehetne fordítani a honfoglalás kori magyarságunk nyelvével. "Pogány kori" szókincsünkbõl jóformán csak a "Fiúistenre" vonatkozó hit emlékei hiányoznak."

Őseink a fellelhető adatok szerint nem voltak a szó klasszikus értelmében pogányok (többisten hívők, bálvány-imádók, stb.), vallásuk monoteista (egyisten hívő) volt, amely útjuk során több-kevesebb keresztény elemmel gazdagodott. Tehát jó okunk van feltételezni, hogy a magyarság az elsõ ezredfordulón nem vallást, csupán rítust (szertartást) váltott, hogy a korabeli Európa keresztény népeinek közösségébe beilleszkedjen. Az ősi hit elemei azonban mind a mai napig tovább élnek, mivel a kereszténység a tanításával nem ellenkezõ elemeket "megkeresztelte" (inkulturáció), ahogy más világrészeken is van rá példa, hogy a helyi szokások, hiedelmek egy része a kereszténységben, keresztény tartalommal él tovább (ettől egyetemes az egyház, többek közt). Elég itt a magyarok Mária (Boldogasszony)-tiszteletére utalni, amely a római rítus felvétele előtt is létezett, s a rítus felvétele után teljesedett ki, úgy, hogy még a reformáció sem tudta kiírtani a nép lelkéből. De a népi vallásosság számos eleme (ünnepekhez kötödő népszokások, fogalmak, ünnepek nevei, stb.) is az ősvallás világában gyökerezik. A kereszténység tehát a mi felfogásunkban nem "elpusztítója", hanem kiteljesítője az ősi magyar vallásnak, így vele szembeállítani teljesen értelmetlen.

A hungarizmus ezért ellenszegül a "jobboldalon" annyira divatos, az ősvallás (illetve egy "ősvallásként" forgalomba hozott kreatúra) feltámasztását célzó minden törekvésnek, mert ezekben az ellenség keresztényellenes munkálkodásának meghosszabbítását látja.

A majdani Hungarista államnak kötelessége buzdítani és támogatni a magyar nép régmúltját kutatókat, a magyar írás, mondakincs és hitvilág avatott feltáróit, mert ezek kollektív örökségünk részei, elválaszthatatlanul hozzánk tartoznak, s a legcsekélyebb okunk sincs arra, hogy szégyenkezzünk miattuk. Kötelességünk felkutatni, megmenteni és megőrizni mindent, amit a magyar lélek az évezredek során alkotott, és ezen kincseket utódainknak továbbadni. De ezen kutatásoknak a tények, bizonyítékok talaján kell állniuk, az álmodozást, eredetmonda-fabrikálást nyugodtan meghagyhatjuk azon népeknek, akik erre rászorulnak.

Domokos Endre János

(2008.05.04.)