Fehér ellenállás - Világszerte! (a Renouveau Français)

Újra jelentkezik a Fehér ellenállás - Világszerte! sorozatunk, ezúttal Franciaországból. Az alábbiakban bemutatandó szervezet üde színfoltot jelent a bevándorlók által elárasztott, morális válságba süllyedt országban.

A Francia Megújulás (Renouveau Français) 2005 novemberében alakult, jórészt a feloszlott Francia Gárda tagjaiból, nacionalista és katolikus mozgalomként határozva meg magát. Napjainkban több száz tagot számlálnak és jelen vannak Île-de France, Bretagne, Anjou, Normandia, Vendée, Toulouse és Elzász területén is.

Tagjaik elvetik a köztársaságot, a demokráciát, a marxizmust és a szabadkőművességet, választásokon sem vesznek részt. Szellemi elődeik között olyan személyeket tartanak számon, mint Charles Maurras az Action Française alapítója vagy Európa egyik legelső antiszemita politikusa, egyben Istóczy Győző tisztelője, Edouard Drumont.

A Francia Megújulás újságot (L'Héritage) és webáruházat (Patriote Productions) is tart fenn, a fő hangsúlyt azonban a tagság szellemi és fizikai képzésére, illetve a társadalom felvilágosítására fordítják. Ennek jegyében minden évben megszervezik nyári és téli táborukat is, melyet mindig más régióban tartanak. Táboraikban szándékosan alakítanak ki rusztikus körülményeket, hogy megeddzék a polgári jólétben elkényelmesedett embereket, és felébresszék a bennük rejlő harcost. A fizikai felkészítés mellett (melynek során egyébként utcai demonstrációkat is szimulálnak) különös hangsúlyt fektetnek az előadásokra és a közös éneklésre is.

Felvonulás 2011-ben

Eszméik terjesztése érdekében folyamatosak plakátoló, szórólapozó akcióik, de számos utcai rendezvényt és nemzeti konferenciákat is szerveznek.  A mozgalmat jelenleg Thibault de Chassey vezeti, aki egyben a L'Héritage főszerkesztője is.

Többféle jelképet is használnak, de kétség kívül a legismertebb és legelterjedtebb a stilizált liliom, ami régi francia motívum. Ezen kívül a hagyományos kelta keresztet és a Szent Szívvel ellátott kardot is használják.

Nyári tábor 2007-ben

A Francia Megújulás széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezik, beleértve a nemrég betiltott orosz bevándorló-ellenes mozgalmat (DPNI), a görög Arany Hajnalt, spanyol falangistákat, az olasz Forza Nuovát, de sajnos a magyarellenes román Noua Dreaptát és a szlovák Slovenska Pospolitost nevű formációt is.

A Francia Megújulás élő példája, hogy a liberális mocsok és a multikulturalizmus európai fellegvárában, a sötét erők által évszázadok óta ostromolt Franciaországban is szembe lehet szállni a pusztítással. Belőlük merítve erőt, folytassuk hát nemzetmentő munkánkat, hiszen még nincs veszve minden!

Nyárády R. Atilla - Kitartás.hu

Kapcsolódó:

Fehér ellenállás - Világszerte! (Dél-Afrika)

Fehér ellenállás - Világszerte! (északi nemzetiszocialisták)

Fehér ellenállás - Világszerte! (amerikai Nemzeti Szocialista Mozgalom)

Fehér ellenállás - Világszerte! (Hellász harcosai)

Fehér ellenállás - Világszerte! (Orosz Nemzeti Egység)

Fehér ellenállás - Világszerte! (a román Noua Dreapta)