Hungarista arcképcsarnok - Andreánszky Jenő

A liptószentandrási báró és nemes Andreánszky család gyermekeként született  Budapesten 1898-ban. A fiatal, Ludovikát végzett tiszt az 1. huszárezredben harcolt a "Nagy Háborúban". 1930-tól a VKF (Vezérkari Főnökség) 2. osztályának "román" vonalán dolgozott. Ruszkay Jenőn keresztül ismerte meg Szálasit, és vált a hungarizmus elkötelezett hívévé. (Sőt felesége, és két fia is az eszme harcosa lett.) A tisztikarban a titkos nyilas párttagok összekötője, többször gyűjtött titokban pénzt a Mozgalom számára. 1938-tól a Hungarista Mozgalom elnöki osztályán sajtóelőadó, 1940-től pedig a VKF 2. osztályának csoportvezetőjévé nevezték ki, alezredesi rangban.ozgalom

Andreánszky Jenő idős korában

A kiváló kémelhárító fontos feladatot kapott a Pártvezetőtől: a hatalomátvétel katonai előkészületeit kellett megszerveznie. Porzezinsky Györggyel együtt feltérképezték a budapesti katonai erőket. Három csoportra osztották őket:

1. Akik szimpatizálnak a hungarizmussal.

2. Bizonytalanok, semlegesek.

3. A Horthyhoz végletekig hű erők.

Ezután azt kapták feladatul, hogy az utóbbi csoportba tartozókat semlegesítsék a hatalomátvételkor. Mint tudjuk, kiváló munkát végeztek. 

1944. október 16-án Kemény Gábor külügyminiszter állandó helyettese lett, külügyi államtitkár, rendkívüli követ.

A végsőkig kitartott, majd a bolsevik bosszú elől Németországba menekült. A kommunista Magyarország hiába kérte kiadatását. Népi német származását igazolni tudta, így nyugellátásra jogosult. (Egyes források szerint az NSZK kémelhárítása is igénybe vette szolgálatait.) 1981. április 2-án hunyt el Freiburgban.

Nem felejtünk, testvér!

Németh Gábor - Kitartás.hu