Rovásírás, népviselet vagy népi mintát alkalmazó öltözet hordása, íjászkodás, magyar eredetű név adása gyermekeinknek... Ezekről a legtöbben úgy gondolják, hogy csak egy szubkultúrához kötődnek, és ami a legrosszabb, hogy mindenféle pogánykodással mossák ezeket össze. Teszik persze - úgy gondolják - joggal, hiszen azzal vádolják Szent István királyunkat és utódait, hogy kiírtottak mindent, ami magyar; hitvilágunk és kultúránk a semmibe veszett, ma már nem akarja megismerni és gyakorolni őket senki - rajtuk kívül persze. És ez nem is lehetne másképp, hisz ha a keresztényeknek köszönhetjük az ősi kultúra pusztulását, akkor nyilván aki annak vallja magát, csak idegenkedően tekinthet mindenre, ami magyar.

Nem tagadjuk, hogy vannak ilyenek a keresztények között. Olyanok, akik inkább egy osztrák felöltőtől bódulnak el, mint a magyar népviselettől, vagy szívesebben őrjöngenek rapzenére (baj ez, még ha magát "nemzetinek" is hívja), minthogy elénekelnének egy szép népdalt és táncolnának rá. S élnek sokan olyanok is Magyarföldön, akik teljes mértékben elutasítják magyar értékeinket, mert azok - szerintük - nem egyeztethetőek össze a kereszténységgel. Ők a pogány propaganda áldozatai, és a legjobb, ha hagyják magukat meggyőzni: ez nincs így!

Kereszténységünk: királyvíz. Magyar kultúránkból és hitünkből megőrizte, megnemesítette és fenntartotta azt, ami jó és érték, ami pedig nem, annak vesznie kellett - a mi érdekünkben. Mi ugyan már nem tudjuk követni a pogányokat, hogy egyszer azt mondják, mindent elpusztítottak a keresztények, ami pogány, másszor pedig azt, hogy elloptunk tőlük sokmindent, de azt elmondhatom: nem kiírtás történt és nem is lopás, hanem nemesítés.

Kijelenthetjük, hogy az ősi kultúra őrzése nem pogány kiváltság! Sőt, minden keresztény magyarnak kötelessége. Ajánljuk, adjunk gyermekeinknek ősi magyar nevet; keresztényként a kereszteléskor kaphatja egy védszentét is! Tanuljuk és népszerűsítsük a rovásírást, mert büszkének kell lennünk rá, és nem hagyhatjuk, hogy elvesszen. Fontos őrizni a nemzeti mintákat, öltözékeket. Férfiaknak fafaragás, nőknek hímzés lehet az, amivel fenntarthatják e hagyományokat. Nekünk, keresztény nacionalistáknak az a feladatunk, hogy kiragadjuk a pogányok kezéből ennek privilégiumát, és megtisztítsuk az ezoterikus butaságoktól.

Mindez azonban nem elég - ez még mind csak külsőség! Mélyebben kell magunkévá tennünk magyarságunkat.

Kultúránk igen sokáig élő valóság volt, nem a múltból maradt kuriózum, amely múzeumok üvege mögé való. Megtartója pedig nem volt más, mint a magyar paraszt. A XIX. században a nemes is újra felfedezte, mit jelent magyarnak lenni, és felkarolta a magyarságot, de gyakran ez sajnos nem szívből jövő, mindent átható, hanem csupán bús-borús, és gyarkan boros magyarkodássá vált. Az igazi őrző tehát a paraszt volt, a paraszt, akiről már szinte teljes joggal beszélhetünk múltidőben. A kommunisták ugyanis felismerték; a magyar kultúra, egyediség és önazonosság igenis fennmaradt Szent István után is, mégpedig a földműves réteg körében. Felismerte, amit Szálasi Ferenc szintén hirdetett, hogy a paraszt magyarságunk megtartó ereje s táplálója, és nem csak fizikális, de szellemi értelemben is!

Olvassuk el figyelmesen Nemzetvezetőnk következő sorait: "A proletárrá tett paraszton át proletárosodott el egész nemzetünk és lett rabszolgája a liberalizmus anyagelvűségének és kirívó, belőle született torzképének, a marxizmusnak. A parasztnélküliségnek elrettentő képeit mutatják az angolszászok, a zsidók és a Szovjet, melyek agrárgazdálkodást művelnek és állami életük halálcsődjét is aratják. "

Mit üzennek nekünk ezek a mondatok? Lefestik előttünk azt a nemzeti tragédiát, amely nem csak nemzeti, de európai tragédia is egyben! Azok a nemzedékek, akik a parasztot mint szitokszót használják; akik azt tanulják, hogy egy ország gazdasága annál fejlettebb, minél kisebb részét adja a mezőgazdaság a GDP-jének; akik elköltöznek a falvakból, otthagyva földműves szerszámaikat és magukra hagyva öreg szüleiket - azok a nemzedékek nem csak a földet mint anyagot, de a földet mint eszményt is elhagyták! És nem véletlen, hogy ezek a nemzedékek a hazaszeretetet tagadó nemzedékek! Mert a föld nem  csak humusz, hanem anyaföld is. Aki Magyarország egy kis holdját szereti, az ennek az országnak minden négyzetkilométerét véste a szívébe, pont úgy, ahogy ő barázdálja gereblyéjével a földet. Aki tudja és érzi, mi az a föld, az nem fogja engedni, hogy ezen a földön idegenek lépdeljenek, hogy ezek a földek parlagon heverjenek, hogy erről a földről kihaljon jogos tulajdonosa, a nemzet.

Bizony, ősi kincseinket, akik megkülönböztettek minket másoktól, nem a kereszténnyé, hanem a kommunistává válás vette el tőlünk, mégpedig azáltal, hogy ellehetetlenítette a parasztságot. Nem véletlen, hogy édestestvére, a liberalizmus sem vélekedik másként a földművelésről, a falusi létről, amely ember és család számára a legegészségesebb, még ha nyilvánvalóan nem is írhatjuk elő mindenki számára, hiszen városokra és városi létre is szükség van. A valódi hagyományőrzés tehát a paraszti létben gyökerezik!

Aki a régi magyar életmód hagyományait akarja őrizni és fenntartani, az nem hagyhatja, hogy ez csak egy hobbi legyen, valamiféle külsőség. Minden egyes percben ezt kell élnie! Mert csak így maradhat fenn magyarságunk. Nem csak nyelvében él a nemzet! A nyelvet bárki arra méltatlan is elsajátíthatja, de tudjuk jól, hogy vannak, akik a föld szeretetére és a kereszténységre nem vagy aligha képesek. Ez a két szempont kell, legyen a mérce abban, ki a magyar! Honképes és talajgyökeres-e! Ha nincs meg ez a belső és életmódbeli átalakulás, akkor a magyarságból magyarkodás lesz, tévesen értelmezett, túlzásba vitt csicsa, hamis máz.

Persze nem lehetünk mindannyian parasztok.  Nem lehetünk, mert városokba kényszerülünk gyári munkásként, vagy szüksége van ránk a nemzetnek mint értelmiségre. Nem csak a paraszt lehet magyar, de tőle kell tanulni. Ami fontos, hogy az arány az, amit meg kell őrizni. Annak az aránya, hogy értelmiségiből kevés kell, s az is valódi értelmiség legyen, ne pedig csak diplomás, parasztból pedig ennél sokkal de sokkal több. S megfontolandó az is, hogy olyan sokáig nem fog fennmaradni a fogyasztói társadalom. Az agyaglábakon álló szobor egyszer összedől, és akkor majd csak az lakik jól, aki maga tudja termeszteni, amit tud. Új Honfoglalásra van szükség! Falvakra és falusiakra, de nem olyanokra, mint amilyenek most a falusiak, hogy úgy élnek, mint a városban, csak épp egy kisebb településen.

Mélyen vallásos parasztokra van szükség, paraszti becsülettel és józan paraszti ésszel. Azok a magukat nemzetinek nevező politikusok, akik erre nem hívják fel a figyelmet, nemzettestvéreik életét nem akarják gyökerestől megváltoztatni, nem akarják őket teljesen elszakítani az ateista-hedonista fogyasztói léttől, hanem felébredő nacionalizmusukat csak üres jelszavakkal elégítik ki, s arra használják fel, hogy az elégedetlenséget meglovagolva bejussanak a parlamentbe. Demokráciában gondolkodnak - e mondat mindent elmond róluk.

Hatalmas dolog, hogy már ennyi emberben feltámad a hazaszeretet, de ez nem elég. Aki igaz magyar akar lenni, annak új emberré kell válni. Újjá kell születni a keresztségben és visszatérni az értékekhez, visszatérni Istenhez, családhoz és az anyaföldhöz. A Pax Hungarica Mozgalom azért küzd, hogy ez megvalósuljon, és a Ti segítségetekkel zászlóshajója legyen magyar anyaföldünk visszafoglalásának.

Készüljetek, tegyetek!

Úgy legyen!

Kitartás!

B. Bernadett - Kitartás.hu