Időről-időre felmerülnek olyan kérdések, melyek azt firtatják, hogy van-e egy zsidó származású embernek helye hazafias, nemzeti gondolkodású szervezetekben. A válaszok meglehetősen ellentmondásosak, mint ahogyan a nemzeti radikálisok állásfoglalásai sem tiszták minden kérdésben. Mi, hungaristák, viszont úgy véljük, egy olyan szervezetben, mely magát nemzetinek aposztrofálja, egyetlen zsidónak sincs keresnivalója. Természetesen ilyenkor - csupán érzelmi kategóriába szorítva a kérdéskört - megkapjuk a szerintük jogos kritikát; túl vaskalaposak vagytok! Valóban így lenne? Lássuk csak.
A kérdés a következő: lehet-e magyar a zsidó? Vagy, hogy még pontosabban fogalmazzunk, lehet-e két identitása egy embernek? A válaszunk az, hogy nem. Az illető vagy magyar, vagy zsidó. De olyan nem létezik, hogy "magyar zsidó". Azok a zsidó származású emberek (ők többnyire fél, vagy negyedrészben voltak zsidók, de teljesen szakítottak is zsidóságukkal, sőt, megtagadták azt), akik magyarként tudtak élni, elenyészően kevesen voltak, ezek a kivételek csak erősítik a szabályt. A kettő együtt nem megy. Hogy miért? Azért, mert a magyar nép lelki alkata, mentalitása, szellemisége, totálisan mond ellent a zsidóság tulajdonságainak. Nem is beszélve arról, hogy nincs két olyan vallás, melyek között nagyobb lenne a különbség, mint a keresztény és a zsidó.
Az, hogy a mai magyar társadalom viselkedésében már nem emlékeztet népünk eredeti tulajdonságaira, értékeire, pont azt bizonyítja, hogy szellemileg el van zsidósodva. Éppen ezért azt mondhatjuk, hogy a zsidóság már régen túllépett vérségi keretein, és jóval több zsidó él Magyarországon és Európában annál, mint ahánynál a zsidó származás vérségileg is bizonyítható. De a "csupán" szellemileg elzsidósodott embereknél még van esély, hogy visszavezessük őket népünkhöz.
Aki zsidónak születik, az is marad. Ezen nincs mit szégyellni. Hogy van-e jó zsidó? Természetesen van. Az ilyen zsidó céljai megegyeznek a hungarizmus zsidókérdésben alkotott álláspontjával. Ez pedig nem az antiszemitizmus, hanem az aszemitizmus. A múlt század elején a cionizmus kifejezést még arra használhatták, amire való. Azaz, hogy a szétszóratásban élő zsidóságnak létre kell hoznia egy önálló hazát. Ez volt a célkitűzés. A látszat szerint meg is valósult, de még sem látjuk azt, hogy a világ zsidóságának egésze ott élne.
Más kérdés, hogy bebizonyították, nem képesek sem szétszóratásban, sem egy ország határain belül békében együtt élni másokkal. És ez mindaddig így lesz, amíg a zsidó soviniszta mentalitás vezérli őket. Egy kiút van számukra; ha megtérnek Jézus Krisztushoz, és konnacionalista elvek mentén vezetik azt a térséget. Ez lenne Isten akarata. A becsületes zsidó embereknek az lenne a feladatuk, hogy ezen munkálkodjanak, hogy a világ össes zsidója egy olyan országban éljen, ahol nincs háborúskodás, nem gyilkolnak le módszeresen válogatás nélkül nőket és gyermekeket is. Az a zsidó, aki ezt tekinti céljának, jó zsidó.
Tehát aki zsidónak született, vérségileg is zsidó származású, nem lehet, sőt, nem is tud teljes mellszélességgel magyar lenni, nagyon ritka kivételtől eltekintve, de mint írtam fentebb is, a kivétel csak erősíti a szabályt. A "kettős identitás" veszélyeire akkor derül fény végérvényesen, ha a történelem viharai egy olyan választásra kényszerítik, amikor nincs lehetőség maszatolásra, választania kell zsidósága és magyarsága között. És egy zsidó a zsidóságát fogja választani, ezzel felháborodást, csalódottságot fog okozni azoknak a magyaroknak, akik megbíztak benne. Éppen ezért mi tartjuk magunkat ahhoz az alapelvhez, hogy zsidónak köztünk nincs helye, illetve ahhoz, hogy az a nemzeti szerveződés, mely semmibe veszi ezt, éppen a lényegét veszti el. Tehát veszélybe kerül nemzeti mivoltának hitelessége.
Lantos János - Kitartás.hu
Hozzászólások
A zsidó az zsidó nem pedig
A zsidó az zsidó nem pedig magyar ! Mi nekik csak Gojok vagyunk semmi más!
Lantos úr. Csak a
Lantos úr.
Csak a tisztánlátás végett, kérem felejtse el azt hogy bármit is lehet kezdeni a kikeresztelkedett zsidókkal. Ékes példája a xv. századi kulcs őrizgető, száz évekig disznósonkát eszegető, zsidó családok története. A zsidó kikeresztelkedés csak azt a célt szolgálja, hogy a közvélemény elől elbújva továbbra is a gazdatest közelében maradhasson, és várjon, ha kell generációkon keresztül ,az újabb lehetőségek kiaknázására.
Gyönyörű jelenkori példája Magyarországon, a gárdán belüli Reiner jelenségen keresztül szemléltethető.
Üdvözlettel János
Egy kiút van számukra; ha
Egy kiút van számukra; ha megtérnek Jézus Krisztushoz
Gondolom Lantos János ezalatt nem az érdekből, a haszon reményében, vagy valamilyen hátrány elkerülése végett kikeresztelkedett zsidókra gondolt, mivel - ahogy a történelem már oly sokszor bizonyította - továbbra is lelki-szellemi zsidók maradnak.
A meggyőződésből, az Igazság felismeréséből, a lelki többlet megszerzésétől magától adódó keresztség felvétele valóban üdvözlendő megtérés, abból már a magyarságnak is haszna származik, mivel már nem a vér, hanem a lélek szava vezeti az illetőt.
Lantos János így érthette az "egyetlen kiutat".
Igen, az elmélet és a
Igen, az elmélet és a gyakorlat gyakran nincs köszönőviszonyban egymással. Egyébként ezt a cikket pont azért írtam, hogy felhívjam a figyelmet arra, nem szabad hinni a reinereknek.
"de még sem látjuk azt, hogy
"de még sem látjuk azt, hogy a világ zsidóságának egésze ott élne."
Ez teljesen természetes és soha nem fog önakarátából megváltozni mindaddig amíg a világ bármely egyéb népe bármilyen fegyveres hatalommal rendelkezhet önállóan.
A héberek ugyanis tetszőleges népekben hosszas és képtelenül kártékony működésük során annyi gyűlöletet tudtak korbácsolni, hogyha a zsidóság egy helyre tömörülne azonnal lesöpörné valamelyik korábban zsidó tematika szerint kisemmizett és tönkretett nép haragja.
Ők soha nem képeznek céltáblát, mivel tudják, hogy legszívesebben mindenki őket célozná.
Mindezért a derékszögben lélegzők vezetőinek nagyobb része mindíg is idegen államokban fog működni, hogy egyrészt ne legyen céltábla, másrészt obstrukciót képezhessen egy esetleges Izrael elleni csapás ellen az adott államban.
Ha nem ez volna a taktikájuk már réges-rég nem is létezne ez a faj.
Teljesen egyetértek a cikkben
Teljesen egyetértek a cikkben írottakkal
Véleményem szerint a
Véleményem szerint a 'magyar-zsidó' meghatározást a vérségi közelítésben kell látni. Mert, mi van akkor, ha egy magyar egy zsidóval házasodik és a párból gyerekek származnak. A szülök lehetnek faji zsidó és faji magyar, de mi a teendö a született keverékekkel? Fehér-zsidó? Zsidó-Fehér?
A zsidó egy FAJT jelent és nem egy 'vallást', amit hirdetnek 'ártatlanságuk' bizonyítékaként. A magyarokkal keveredett zsidó éppen olyan veszélyes felnövekedve, mint a néger-magyar, vagy cigány-magyar fattyú. A magyar öntudat háttérbe szorul
és a szennyezö faj ereje kerül elötérbe, vagy ha nem is a szennyezö faj tulajdonságai csökkentik a Magyar faji jellegeket. Tehát, szerintem - és pusztán csak a 'kirekesztési' vonalon - van és kell lenni "magyar-zsidónak". Nem a közösségi, hanem a kirekesztési okok miatt!
Egyet értek az előttem
Egyet értek az előttem szólóval teljes mértékig!!!
Kivancsi volnek tovabba Szasz
Kivancsi volnek tovabba Szasz ur meglátásaira is.
Kitartas!
Ebben mindenre
Ebben mindenre kitértem:
http://amdg.betiltva.com/szasz-peter-egyhaz-esvagy-zsinagoga/
Na jó, de az itteni "zsidó"
Na jó, de az itteni "zsidó" az az a zsidó aki rombol és pusztít, de azért be kell látnunk, hogy nem csak ilyenekből áll a zsidóság.
Erre a rossz zsidó - jó zsidó
Erre a rossz zsidó - jó zsidó dologra, hogy vannak-e jó zsidók és azok miért igyák fajtájuk rosszai tetteinek levét mindig az alábbi példát szoktam hozni:
Igen, elméletben megeshet, hogy vannak jó zsidók. De azért ez a szám vetekszik a "jó cigányokéval", tehát 1.000-ből egy, és még derűlátó voltam. Ez egy egymilliós számnál 1.000 főt jelent, ami nem túl sok. És hogy ezeket hogy válogathatnánk ki? Hát íme a példa: Ha van egy zsák babod, aminek a nagy része zsizsikes, kiválogatod-e azt a 10 szemet a tízezer közül? Kétlem. Fogod és kidobod. Ráadásul ezen kérdéskörben szinte lehetetlen a válogatás, mert az embernek nem lehet a lelkébe és a fejébe látni (ékes példái erre a marránusok). Gondoljunk erre akkor is, amikor választás elé állítjuk őket zsidóságuk és magyarságuk között! Mondani bármit lehet, a zsidónak pedig nem erőssége az igazmondás és a becsület...
De lehetne akár az ő gondolkodásmódjukkal is kezelni ezt a kérdést, hiszen szeretik, mitöbb imádják, ha mindent az ő szemszögükből közelítünk meg:
Mi éri meg, s mi nem? Hoz-e nekünk annyi hasznot, kárpótol-e minket az az ezer zsidó azért a szenvedésért amit a többi 999.000 okoz(ott)? Nem tartom valószínűnek, mitöbb ezerszeres haszon sem kelhet versenyre ezredannyi szenvedéssel sem! El kell takarítani a hasznot hozót is. Ez hívják úgy (pont az ő tudományukban), hogy "hasznos veszteség".
Továbbá egy évezredek alatt felhalmozódott, beidegződött, az európaival homlokegyenest ellenkező viselkedés, értékrend és morál nem változtatható meg néhány keresztezéssel, ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem.
Az ilyen disznóságoknak már
Az ilyen disznóságoknak már jó előre kibélelték a fészkét "magyarországon" egészen egyszerűen avval a döbbenetes alkotmányos előírással, mely szerint: "MINDENKI MAGYAR AKI ANNAK VALLJA MAGÁT".
Ha mélyebben belegondolunk akkor látnunk kell, hogy ez nem csak a Szentkorona-tannal, hanem a józan ésszel és alapvető nemzetérdekkel is tökéletesen ellentétes klauzúra.
A legeklatánsabb példa erre talán a Bajnai Gordon néven elhíresült gazdasági tömeggyilkos esete akinek már a neve
is tökéletesen magyartalan, fajilag természetesen ugyancsak semmilyen közösséget nem mutat evvel a néppel és minden cselekedete a hozzá képest echte magyarok elemi érdekeivel szöges ellentétben történt.
Mégis, a fenti 6 szavas alkotmányrészlet miatt nemcsak, hogy meg kell tűrje egyenjogú állampolgáraként az ilyen morális biohulladékot a magyar nép, hanem még el kellett fogadnia az állam első embereként is, nem is rövid ideig...
Tormay Céclie keresztneve is
Tormay Céclie keresztneve is eléggé magyartalan....Nem kötekedésből, csak az érem másik oldalának észrevétele céljából.
Így van, Tormay Cécile sem
Így van, Tormay Cécile sem fajmagyar az nyilvánvaló. Azonban a Szentkorona értékrend alapján teljesen Magyarnak mondható személy volt, hiszen a Magyarokkal teljes sorsközösséget vállalt a működése során, ezt igazolják a könyveiben leírtak. Magyarország eddigi egyetlen érvényes és elfogadható alkotmánya szerint tehát Magyar volt. Nem úgy Bajnai kinek minden lényeges lépése tökéletesen a Magyarok ellenében történt, és mégsem csak egy meghurcolt, szerencsétlen írónak mondhatja magát, hanem "magyarország" volt milliárdos miniszterelnökének akit soha, senki, semmilyen formában nem választott meg vagy emelt törvényesen hatalomra. Mindezt tehette mindössze azért, mert magyarnak vallja magát... NAGY JELENTŐSÉGE VAN A MAGYAR MEGMARADÁS SZEMPONTJÁBÓL TEHÁT ANNAK, HOGY EZT A SZENNYCIKKELY MIHAMARABB KI LEGYEN TÖRÖLVE AZ ALKOTMÁNYUNKBÓL !
Igen, a fenti
Igen, a fenti alkotmányrészlet alapján őt el kell fogadnunk teljes jogú magyar állampolgárnak. Jelenleg. MERTHOGY KURZUSOK ÉS ALKOTMÁNYOK - KIVÉVE A sZENT kORONA -TANT - JÖNNEK S MENNEK. vISZONT, MINT MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRNAK, JELENLEG és miniszterelnöksége idején is volt büntető- és anyagi jogi felelőssége. Amit egyelőre még megúszott, na de később?
Ez a fentebbi zászló
Ez a fentebbi zászló nagyszerü õtlet, de a dávid csillag az USA zászlajában kell legyen, ott van a helye.
Egy zsidóból soha nem lesz
Egy zsidóból soha nem lesz magyar. Nem csak, hogy magyar nem lesz belőle, de egyéb más nemzet fia sem. Ez genetikailag van kódolva a zsidóknál. A zsidók tudományosan igazoltan minden nemzet fiaitól eltérő génkészlettel rendelkeznek. Csak egy példát ismertetek, amit neves amerikai kutatóintézetek végeztek. Megtalálták a homoszexualitás és a pedofília kialakulásáért felelős gént. A különböző nemzeteken történt vizsgálatok azt mutatták, hogy az emberiségben ez a gén nagyjából azonos arányban szerepel, kivéve a zsidóknál. Náluk ennek a génnek az aránya 70%-al haladja meg az átlagot.
A zsidók másik jellemzője a genetikai okokból levezethető skizofrénia kialakulása, amely ezen betegség tulajdonságaiból kifolyólag az életük során fokozódik és végzetes terhet ró a környezet számára. Pontosan ezért van az, hogy a legtöbb politikus és a világ gazdaságvezetői a zsidók lettek, mert betegségük a skizofrénia hajtómotorként erre sarkallja őket.
Sok nagy népírtó gyilkosnál (és sorozatgyilkosnál) megtalálható a skizofrénia elhatalmasodásáért felelős gén. A skizofrénia az élet folyamán folytonosan erősödik a betegnél.
Az ilyen típusú embereket ezen betegségük viszi rá egy gátlások nélkül törtető életútra. Betegségüktől hajtatva, gátlástalan erőszakkal érnek el magas pozíciókat a politika, de az üzleti élet valamint életük egyéb területein is. Közös bennük, hogy családjuk viszont minden esetben nagyon megsínyli ezt az elhatalmasodó betegséget, de ezt a családi titkot legtöbb esetben nem tárják a nyílvánosság elé és féltve őrzik és erőszakosan őriztetik családtagjaikkal is mindenkitől. Az idők folyamán folyamatosan romló állapotuk egyre magasabb pozíciók vagy gazdasági eredmények elérésére sarkallja őket egészen a végtelen telhetetlenségig. Ezért képesek bárkin átgázolni, gyilkolni. Folyamatos félelemben élik le az életüket, attól tartva, hogy valaki vagy valakik előbb utóbb lelökik a csúcsról vagy gazdaságilag megelőzik. Van is oka, hogy ettől tartson, mert ő maga ismeri legjobban a saját faját. Ezért egy zsidónak a legjobban egy másik zsidótól kell félnie. Nagyon jó példa erre a zsidó származású Sztálin, született Loszeb Viszaron Dzsugaswili (dzsugaswili grúz nyelven azt jelenti, zsidó ember fia). Sztálin (Szoszó) portugáliai szefarád-zsidó család sarja volt. Őt is zsidó származásából kialakult skizofréniája hajtotta egész élete során, nem kímélve az orosz nemzetet és saját családtagjait sem.
Csak Oroszországban 40 millió keresztényt ölt meg a kommunizmusnak elnevezett "zsidó ügy". A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében. A Gulág munkatáborokban kb. 100 millió ember pusztult el. Sztálin első két felesége is kaukázusi zsidó nő volt. Közülük az egyiket maga Sztálin gyilkolta meg egy Gleiser nevű zsidóval fenntartott viszonya miatt. Sztálin nemcsak a Szovjetunió diktátora volt, de egyben a szovjet zsidóság legfelsőbb rabbi vezetője is, mint, ahogy Lenin is viselte ugyanezt a tisztséget. Csodálkozol, hogy Lenin is zsidó volt?
Leninről Wayne McGuire, a Harvard Egyetem kutatója ezt írja:
"Lenin, akinek zsidó nagyszüleje volt, 'zsidó származású' volt az izraeli visszatérési törvény szerint. Emellett fajgyűlölő és soviniszta is volt, noha eszméit erről a veszélyes témáról erősen a háttérben tartotta, valószínűleg azért, mert ezek erőteljes ellentétben álltak a marxizmus feltett általánosságával. Lenin zsidó rasszista volt, aki előszeretettel adta zsidóknak a szellemileg legkihívóbb feladatokat. Beismerte, hogy a kommunista terroristák élcsapatának legalább 50 százaléka zsidókból állt."
Lehetne még ezt a sort folytatni bőven, de már nagyon elkanyarodtam a témától.
A lényeg az, hogy a zsidók genetikai okokból kifolyólag soha nem lesznek képesek egyetlen nemzethez sem asszimilálódni vagy megtűrni mást a bármely vezető szerepben. Ezt nem csak génjeik akadályozzák meg, hanem a vallásuk is. Nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen erőszakos vallásukat is ugyanezek a gének hozták létre.
A zsidók is nagyon jót tudják ezeket magukról, de megpróbáljál eltitkolni és ezért van ez a nagy antiszemita üldözés.
A zsidó Wallace Rosenthal mondta 1976-ban: "Most Jews do not like to admit it, but our god is Lucifer." "A legtöbb zsidó nem szívesen ismeri be, de a mi istenünk Lucifer."
A fenti hozzászólás nem
A fenti hozzászólás nem Anonymous, hanem 14nuH88!
Még ezt is hozzáteszem, mert
Még ezt is hozzáteszem, mert ez is kapcsolódik ide valamilyen szinten:
http://video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908
Érdemes megnézni ezt a videót. Sok igazság van benne, még akkor is ha néhány része csak következtetés és feltételezés. Mindenki annyit fogadjon el ténynek belőle, amennyit gondol, de a zsidók gaztetteire vonatkozó részek nagy valószínűséggel egyeznek vagy nagyon hasonlóak.
A zsidók azt állítják, hogy ők isten kiválasztott népe és az ő istenük az igazi, az egyéb vallásoké pedig a hamis és a keresztények istene nem ugyanaz, mint a zsidóké. Ez szerintem annyiban igaz, amennyiben nekik a sátán az istenük.
A ,,ZSIDÓ ,,az zsidó, nincs
A ,,ZSIDÓ ,,az zsidó, nincs mit szépíteni...ez GENETIKAI tény...ez olyan mint a néger az nem fehér ! aki mást állít az beteg.
Új hozzászólás