A látszat ellenére a kérdés időszerűbb, mint valaha; mitől igaz hungarista valaki? Hungaristának lenni annyit jelent: képviselni egy irányvonalat, egy radikális változásokat hirdető mozgalmat? Aki így gondolja, az gyakorlatilag semmit nem tud arról, hogy mit jelent hungaristaként, nemzetiszocialistaként élni.
Manapság azt tapasztaljuk, hogy boldog-boldogtalan aggatja magára a különböző elnevezéseket; sokak nevezik magukat hungaristának, anélkül, hogy a legcsekélyebb módon is tudnák és átéreznék, az ilyen kijelentéseiknek mekkora súlya van. Amennyiben tisztában lennének vele, alighanem elsüllyednének szégyenükben, belátván, hogy milyen hatalmas is a szakadék köztük és a hungarista emberideál között. Nemzetiszocialistának (cikkemben a nemzetiszocialista a hungarista megfelőjeként fog szerepelni) lenni csak másodsorban jelent politikai állásfoglalást, de ez nem is lehet másként, hiszen ha nem így lenne, nem lenne valós alapunk, hogy megkülönböztessük magukat lényegileg a többi irányzattól. Felmerül a kérdés, hogy akkor valójában mit jelent?
Istenközpontúság
Alapvető igazság, hogy Isten az embert nem csupán hite, hanem hite és cselekedetei alapján ítéli meg. Ez pedig nem mást jelent, minthogy a hit próbája a cselekedetek milyensége, tehát maga az élet. Amióta ember él e Földön, minduntalan foglalkoztatja az az alapvető kérdés: honnan jöttünk és hová megyünk? Józan ésszel belátható, hogy nem lehet sziklaszilárd világnézete annak az embernek, aki legalábbis ne válaszolná meg saját magában ezt a kérdést. Mi nemcsak hogy hisszük, de észérvek alapján be is látjuk, hogy a végső ok Isten. Hiszen az empírikus világban tapasztalható dolgok mind esetlegesek, nem lényegük a lét. Gondoljunk csak az emberre. Születik, él, meghal. De volt idő, mikor nem élt, és lesz idő, amikor már szintén nem fog élni, ezért az embernek nem lényege a lét, nem szükségszerű a léte. Viszont akinek nem lényeg a lét, nem magyarázhatja meg azt a kérdést, hogy miért van valami, miért nincs inkább semmi. A válasz erre egyszerű; a létet egy olyan értelmes lény adta neki, akinek lényege a lét. Ez pedig Isten. És így ‒ tovább folytatva a gondolatmenetet ‒ minden létrejövő dolognak megvan az azt létrehozó elegendő oka. Ez az elegendő ok pedig megint nem más, mint Isten.
A gondolkodó embernek mindig Istenhez kell eljutnia, élete középpontjába kell helyeznie Őt. Ez egy elengedhetetlen alap és kiindulópont; ha ez nincs meg, onnantól fogva olyanná válik, mint az a ház, mely ingatag alapokra épült és amely végül összedől az első vihar hatására. Mi viszont, akik az életünket tettük fel arra, hogy Európát és Magyarországot kivezessük a halál fojtogató karmaiból, nem engedhetjük meg magunknak, hogy az első vihar, az első megpróbáltatás, mely ér minket mindennapi küzdelmeink során, megingasson bennünket. Ahhoz, hogy ezt az alapkövet lerakjuk, Isten segít nekünk, csak észre kell vennünk. Ez pedig az isteni kinyilatkoztatás, amely Isten és az ember kapcsolatba kerülését és az emberek ebből táplálkozó istenhitét és vallásosságát isteni önközlésből, önkijelentésből vezeti le. Van természetes kinyilatkoztatás, amikor az ember képes ráismerni értelmi logikai úton Istenre (a fentiekben ezt fejtettük ki), és van természetfeletti, de a történelemben megvalósuló kinyilatkoztatás, amikor Isten maga mutatkozik meg vagy szól az emberhez. Éppen ezért ideológiánk erkölcsi alapjában az egyetlen igazi vallás, a kereszténység áll. A transzcendes felé vágyodó ember ilyen igénye csak így teljesedhet ki, így találja meg az igazi utat Istenéhez, a krisztusi erkölcsöt magáénak vallva kell élnie életét.
Nemzet- és fajszeretet
Az 1789-es szabadkőműves forradalommal hódító útjára indult liberalizmus (karöltve a bolsevizmussal, mely azóta a történelem szemétdombjára került) célul tűzte ki, hogy leveri azt a bilincset, melyet ő nemzetnek nevez. Ez ugyanolyan lehetetlen küldetés és utópia, mint amilyen a marxizmus Isten nélküli világ elérésére tett kísérletei voltak. Mert ahogyan az ember ösztönösen keresi az Istent, ugyanilyen kiirthatatlan a közösségben való integrálódásra tett erőfeszítései is. Éppen ezért a nemzetiszocializmus az, melyben semmiféle utópia nincs, hiszen Isten és ezáltal a természet törvényeit kívánja politikai gyakorlatba átültetni.
A hungarista ember nemzetben gondolkodik. A Mozgalom éppen ezért mindig aszerint bírál el személyeket, szervezeteket, hogy azok hogyan viszonyulnak a nemzethez. Ez természetes is, hiszen a Hungarizmus középpontjában a totális nemzet áll. Mindebből következik, hogy nem fogadjuk el a hagyományos jobb- és baloldali felosztást a politikai palettán. Egy éles határvonalat ismerünk csak el, ez pedig az, mely elválasztja egymástól a nemzetben gondolkodó és a nemzeti gondolkodáson kívül esőket. Azonban nacionalizmusunk vertikális és horizontális is egyben, hiszen a nemzetet nem csupán a jelenben, egy behatárolt földrajzi területen élő emberek összességeképpen fogjuk fel. Ahogyan nem a mennyiségi, hanem a minőségi nacionalizmusra helyezzük a hangsúlyt.
Azontúl elismerjük a faj valóságát, ne féljünk kimondani; rasszisták vagyunk. Aki a rasszizmus létjogosultságát tagadja, az hasonlatos ahhoz a bolondhoz, aki bármely tudományosan megállapított tényt von kétségbe. Hogy a legbanálisabb példánál maradjunk, például azt, hogy a Föld a Naprendszernek a Naptól számított harmadik bolygója. A mi rasszizmusunk azonban sohasem a gyűlöleten alapszik, mint ahogyan ideológiánk is szeretetalapú. A rasszizmus esetünkben nem más, mint fajvédelem. Nyomatékosan kijelentjük, hogy a nem európai népcsoportokkal való keveredés veszedelmes, mert népi kultúránk csak akkor tud eleget tenni küldetésének, ha teljesítjük fajtánk tisztán tartásának feladatát. Minden testi vagy lelki-szellemi tekintetben lényegileg különböző fajjal való keveredés minden nép sajátos feladatának elárulását és végül pusztulását jelenti.
Szociális érzékenység
- a nemzetiszocializmus szocializmusa távolról sem egyezik meg a marxizmus szocializmusával
- a marxizmus osztályszocializmust hirdet, ezzel ellentétben a nemzetiszocializmus egyetemes, az egész nemzetre kiterjedő szocializmust tart megvalósítandónak
- a marxizmus materialista, istentagadó világnézet, mivel szemben a Hungarizmus-nemzetiszocializmus tana mélyen kötődik a transzcendenshez, s egyben vallásos, Isten végtelen mindenhatóságát tanító eszme
- a marxizmus szocializmusában nincs helye magántulajdonnak, mellyel totálisan elnyomja az egyéni érdekeket, így nincs meg a megfelelő összhang egyén és közösség között
A felsorolás természetesen nélkülözte a teljesség igényét, de már így is kitűnik, hogy a nemzetiszocializmus és a marxizmus összemosása két okból történhet csak; tudatlanság vagy bűnös, tudatos szélhámosság, megtévesztés eredményeképpen.
Mióta világ a világ, az ember akarva, akaratlanul is, de vágyódik afelé, hogy életbiztonsága meglegyen; munkája megbecsülésre találjon, megélhetése tisztességesen biztosítva legyen. Mondhatjuk úgy, hogy ez egy természetes, vele született tulajdonsága minden embernek. De, ha ez így van, akkor kijelenthető az is, hogy a szocializmus iránti vágyódás - ha így nevezték, ha nem - a kezdetektől fogva létezik. Éppen ezért a nemzeti és egyben szocialista munkaállamnak elsődleges feladatai közé tartozik, hogy ügyeljen arra, a nemzet ne hulljon szét egymással minden tekintetben szemben álló társadalmi rétegekre, melyek egymás ellenségeivé válnak mammon árnyékában. Az eljövendő Hungarista Munkaállam jelszava is lehet akár: nincs osztálytársadalmi rétegződés!
Viszont nagyon lényeges leszögezni, hogy a nacionalizmus és a szocializmus önmagában nem értékfogalom; csak együtt, egymást kiegészítve válik a nemzet hasznára. Ez az a rend, mely hivatott megteremteni a gazdasági békét, mely a tervezés, tőkebevonás és termelés eredményeinek hasznát arányosan osztja meg a termelés tényezői között, hogy megszüntesse a pénzkapitalizmus keletkezésének és létezésének lehetőségét és a munkásság reménytelen nyomorát. Hiszen a liberális gazdasági rendszer alapvető tulajdonsága, hogy a kamatláb megszabását egy kiváltságos csoport gyakorolja, gyakran a közérdek sérelmére, a pénzkibocsátás felségjogának kisajátítása által. A kamatszedés a középkorban azonban úgyszólván kizárólagos zsidó kiváltság volt és a zsidó szellemnek ezt az örökségét vette át a liberalizmus. Ennek véget kell vetni. A pénzkibocsátás joga csak egy olyan közérdekű intézetet illethet meg, mely a nemzet egyetemes tulajdona, és így nem tagja egy kiváltságos csoportnak. Meg kell teremteni a társadalmi békét is, hiszen az megszünteti az előjogokkal felruházott "osztályokat". Így nem utolsósorban megvalósul a politikai béke, ahol nem önző pártérdekek acsarkodása fárasztja a politikai nemzetet, hanem egyetlen vezérgondolat kézzelfoghatósága érzékelhető, mégpedig; a nemzet boldogulása mindenekfelett.
A munkaállamban nem lesz helye olyan tisztességtelen üzérkedéseknek, mint amelyek a ma még fennálló liberális-kapitalista rendszerben megtörténhetnek. Mindenki a saját tehetségével, a saját becsületesen elvégzett munkájával harcolja ki magának a előbbrejutást a nemzet jóhasznára, és természetesen egyéni boldogulására is. A cél a munkás és a munkaadó közötti béke, így az ellentéteket szító szakszervezetekre nincs szükség, valódi érdekképviseleti szervezetekre viszont igen, amelyek valóban a munkabéke előteremtésén fáradoznak. A szorgalom és a tehetség lesz a meghatározó és az értékmérő, nem pedig a nemzetellenes, osztály szerinti besorolás. De, mint ahogy létrejön a munkabéke, úgy születik meg az ideális állapot egyén és közösség viszonylatában is, tehát az egyéni erőfeszítések nem ütközhetnek a közösség érdekeivel. A magántulajdon és az állami tulajdon pedig nem egymás ellenségei, a kettő harmonikusan ki fogja egészíteni egymást.
Az ideológiai fundamentum jelentősége
Tisztáznunk kell a kizárólagosságra törekvő ideológiák alapvető jellemzőit, hiszen ez az alapja mindennek. Egy teljességigényű világnézetnek elsődleges tulajdonsága, hogy nem elégszik meg a rivális ideológia háttérbe szorításával, annak teljes legyőzésére törekszik. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen ez mindig is így volt a világtörténelem folyamán. A totalitárius ideológiák közé sorolandó a Hungarizmus is. De a totális rendszerek közé sorolható az egy tőről fakadó bolsevizmus és liberalizmus (még ha látszólag ez nem is egyértelmű). E három ideológián kívül még az ultradextro-konzervativizmus említhető még a teljességelvű kategóriában. Bár, kétségtelen, ez utóbbi kissé más megközelítést igényel, mert itt sokkal inkább beszélhetünk egy rossz értelemben vett szellemi sznobizmusról, de saját természetükből fakadóan soha semmifajta befolyásuk nem volt, és a jövőben sem lesz. Mint bizonyára észrevette az olvasó, nem soroltam e világnézetek közé a nemzeti radikalizmust. Nem véletlen, hiszen az nem nevezhető ideológiának, sokkal inkább egy erős érzelmi töltetű világképnek. Napjainkban lett igazán felkapott e szókapcsolat, de megerősödése szemmel láthatóan 2006. szeptemberében következett be, amikor kirobbant az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése miatti botrány. Nem beszélhetünk addig egységességről, míg megtalálhatóak közöttük keresztények, pogányok, sámánhitűek, monarchisták, demokraták, és a sor hosszasan folytatható. A leghelyesebb meghatározás az, ha egyszerű gyűjtőfogalomként kezeljük a nemzeti radikalizmust, melyet nem egészében kell szemlélni, hanem külön-külön, az adott szervezet vagy személy munkásságát és megnyilvánulásait figyelembe véve.
Ezzel szemben áll a Hungarista Mozgalom (jelenkori képviselője a PHM), ahol - mint egy teljességelvű világnézetet vallók közössége - az ideológiával tisztában lenni elvárt, s abból engedni nem szabad. Teljesen jól körülhatárolhatók az eszmei irányvonalak, az erkölcsi, szellemi, és az anyagi alapok, mely három pilléren nyugszik a Hungarizmus: kereszténység, nacionalizmus, szocializmus. A Szálasi Ferenc által meghirdetett Hungarizmus az ezeréves Magyarország területén élő népek korszerű nemzeti, gazdasági és szociális életrendjét jelölte ki, amely életrend és életösszhang alkotó tényezői az időtől és külső körülményektől teljesen független, állandó jellegű elemei a Hungarista Magyar Birodalom életrendjének.
A mindennapi élet
Minden hungaristának egy-egy világító fáklyát kell leképeznie mindennapi élete során, legyenek bármilyen élethelyzetben. is A fáklya fényét a hit táplálja. Az a hit, mely hegyeket képes megmozgatni, mert egy nemzetiszocialista lelkivilágától elválaszthatatlan az idealizmus. Hiszen nem elkorcsosult korunk „értékrendje" szerint él, a pusztán biológiai szükségletek kielégítésével még közel sem éri be, nem az anyagi javak hajszolása a célja, de népünk boldogságába, szebb jövőjébe vetett hite az, mely a nap minden órájában, pillanatában élteti. Nem lehet nyugodt perce, hiszen látja szolgasorba taszított népét és fajtáját. Egy egészen új ember- és lelkitípust hirdet, olyat, aki képes az áldozatvállalásra, képes eszmékért, ideákért lelkesedni. Teljes ellentéte a ma konformista, a hatalmasságok által eléje tálalt szellemi mocsok csámcsogása közepette, mosolyogva a vágóhídra lépkedő embernek. Hirdeti az igazságot, hogy minél több nemzettestvérünknek nyíljon fel a szeme, s lássák meg végre, hogy mi az, amiért érdemes élni. Az érzelem és az értelem tökéletes ötvöződése az, mely vezérli céljai felé. Az így megszülető nemzetiszocialista, hungarista ember tántoríthatatlanul kitart élete végig. A maga vallásosságában, nemzetszeretetében és szociális érzékenységében tudja, meg van győzõdve róla, hogy amit hisz és követ, az maga az igazság.
Csak az méltó arra, hogy magát hungaristának nevezze, aki erre rászolgál. Nem szavaival, de annál inkább tetteivel, cselekedeteivel. Akinek az élete nem más, mint maga a példamutatás. Erkölcsi és szellemi értelemben messze ki kell magasodnia a szürke tömegből, de ez nem szülhet semmifajta rossz irányba elmenő, fölényeskedő felsőbbrendűségi érzést azokkal szemben, akik még a szellemi vakság állapotában vannak. És merőben téved az, aki azt gondolja, hogy nemzetiszocialistának lenni annyit tesz, mint különbnek gondolni magunkat a szürke nyárspolgárnál. Ez édeskevés! Nekünk az életben kell helytállnunk, nem elégedhetünk meg azzal, hogy nyugtázzuk magunkban; jobbak vagyunk náluk. Éppen ezért hatványozottan igaz az az állítás, miszerint; ép testben ép lélek. Az intellektus természetesen fontos, azonban akárhogyan is nézzük, nem túl nagy meggyőző erővel bírnak azok, akik testi hiányosságukat leküzdeni nem tudják - amivel csak akaratgyengeségükről tesznek tanubizonyságot -, s ezzel pont az ellenkező hatást váltják ki, mint amit el szeretnének érni. Ezért, ha ragaszkodunk (helyesen) az erkölcsi-szellemi tisztasághoz, ez semmikor sem mondhat ellent a nemes értelemben vett szépségkultusznak, hiszen Isten nem azért adott nekünk testet, hogy azt elhanyagoljuk.
Minden ember, aki valami igazán nagyszerűt akar létrehozni, alkotni szeretne, abban az örökös kétségben van, hogy az a kor, amelyben ő él, jelentéktelen. Úgy hiszem, hogy a történelem folyamán ez a gondolat időnként áthatotta a nagy gondolkodók és államférfiak elméjét is, de arra a felismerésre jutottak mindig, hogy ők hivatottak arra, hogy ebből a jelentéktelenségből kiemeljék azt. Másrészt pedig ez egy természetes érzés, hiszen sokan és sokszor úgy gondoljuk, hogy a posztmodern korszakban már nincs semmi nagyszerűség, a hősi életszemlélet teljesen kiveszett, és tulajdonképpen jelentéktelen korban élünk. Azok a szellemi hajléktalanok, akik a szürke tömeghez tartoznak, nem gondolkodnak el ezen, de azok a bátrak, akik meg akarják fordítani a történelem kerekét, igen. És ez így van rendjén, mert a történelmet sohasem a szürke tömegek írták. De nyugodtan elfelejthetjük és kiverhetjük fejünkből azt a kínzó érzést is, miszerint ez jelentéktelen kor. Elég szétnéznünk a világban, mert aki nyitott szemmel jár, nem kesereghet saját korának jelentéktelenségén, hanem harcol annak megváltoztatásáért, készül a jövőben végbemenő változásokra (mert lesznek!), melyeknek mértékét talán még felmérni sem tudjuk. Hassa át lelkünket az az érzés, hogy egyszerre keserű, de éppen ezért nagyon felemelő és magasztos érzés ma nemzetiszocialistának lenni. Az új világrend el fog jönni, ám addig még nagyon sok megpróbáltatás, rengeteg fájdalom, termérdek küzdelem vár ránk. Mi ezt örömmel vállaljuk. Gyűlöljük a hazugságot, a meghunyászkodást, a felelősség elől való kitérést, a férfiatlanságot, az akaratgyengeséget, az önzést, az anyagelvűséget. De bízzunk a magunk képességeiben és erejében, a becsületes harc elől ne térjünk ki, azt büszkén vállaljuk, mozgalmunkért, nemzetünkért, fajtánkért áldozatot legyünk készek hozni, szellemileg és testileg is egyaránt képezzük magunkat. Aki ezt átérzi és magáénak vallja; az, de csakis az nevezheti magát hungaristának. Aquinói Szent Tamással egyetemben valljuk, hogy minden emberi cselekedet akkor tökéletes, ha eléri célját. Érjük el mi is!
Lantos János - Kitartás.hu
Hozzászólások
Bolsevizmus
Szemétdombra került a bolsevizmus, kétlem; inkább csak átalakult, miután elvégezte pusztító programját, azaz a megsemmisített embert még a "föld alá" is bezárta.
.
Nekem az lenne a kérdésem, hogy a mostanában divatos (főleg a skinhead és metálos szubkultúrán belül) odinizmusról az arra érdemes, tenni akaró fiatalokat hogyan lehetne a kereszténység felé orientálni? Általános véleményük az, hogy a kereszténység a zsidó vallásból ered, ezért el kell utasítani; továbbá Jézust is zsidónak tekintik, ebből is ered az elutasítás.
Kiváló írás! Az
Kiváló írás! Az "Istenközpontúság" részhez tartozó gondolatok részletesebb filozófiai és teológiai kifejtései olvashatóak az http://amdg.betiltva.com/ oldalon.
Figyelem!
Nagy, rikító színű betűkkel kinyomtatni, bekereteztetni, kiszögezni a falra, terjeszteni!!!
aha
!
Minden propaganda mocsokká válik, ha nem igazat próbál visszaadni, s jól !
Tökéletes írás!
Tökéletesen össze foglalja a dolgokat, tömören, kiváló lett. Kapcsolódom az előző kommentező véleményéhez: Terjeszteni!
Válasz 12345-nek
Kedves 12345! Az Én véleményem az,hogy a mai szubkultúrát hirdető "skinhead" fiatalok nagy része kicsit el van tévedve. Részegeskedő,és koncerteken tomboló állatként viselkedő csürhe soha nem nevezheti magát Hungaristának,és azt sem mondhatja el magáról,hogy tett valamit a hazájáért. Annyit tett,hogy a nemzetiszocializmus képviselőit dühöngő állatként sikerült bemutatnia. Az odinizmusról az a véleményem,hogy nem sok köze van a Magyarsághoz,szóval nem hinném,hogy Őket jobb belátásra lehetne bírni. Az ilyen fiatalok valahol az agymosás,és az igazság között lebegnek. Remélhetőleg azért Ők is rátalálnak az arany középútra. Kitartás!
Hosszú az út ráébredni..
hogy a magyar ősműveltség pillanatnyilag az egyetlen
fennmaradt (?) civilizáció a Földön mely nem valami sub
-kitalátum, hanem folytonos közvetítője ugyanannak a
tucatnyi formában ezerévenként újra-prostituálódó (?)
ÉRTÉKRENDNEK! ... ennyi a felŐsség.
Az "őstörténet" vadhajtásai: kifordított talmudizmus
Kedves Névtelen!
Az 1960-as években Henney Árpád vezetőtestvérhez több önjelölt nyelvész, régész, történész írt hosszú leveleket, hogy ezt és ezt a tanulmányát közöljék kiadványaikban. Határozottan elutasította, mondván, a mi mozgalmunk politikai mozgalom és nem szaktudományos fórum.
Sajnos az egyoldalú "kis halbűzös nép vagyunk" koncepcióból eredő frusztráció kompenzatív őrültmagyarkodásokat szült, ami megfeleltethető a Talmud illetve Alfred Rosenberg faj- és kultúrsovinizmusának. Tudományos máz alatt ennek a lényege a következő:
+ a magyar a legősibb nép;
+ minden kultúra a magyarságtól ered;
+ mindenki csak lopott tőlünk;
+ mi mindenkivel csak jók voltunk;
+ minket mindig és mindenki meg akart semmisíteni.
Azért a valóság ennél árnyaltabb. Mi népünk ős- és előtörténetének VALÓSÁGOS megismerését támogatjuk, mert múlt nélkül nincs jövő. Nem érdekel a minket szándékosan lehúzó, és fülünket csiklandozó hazugság sem.
mondok egy-két dolgot, nem
mondok egy-két dolgot, nem tudom, mond-e neked valamit:
tatárlakai korong (kb. 15-20 ezer év)
Miért akarta Mátyás egyesíteni Közép-Európát?
nemzetiségi felkelések (pl. Hora felkelés)
Trianon
török idők
tatárjárás
2. világháború
És még egy apróság: a magyarság genetikailag és kulturálisan bebizonyítva 40.000 éve jelen van a Kárpát-medencében
amiket pedig leírtál, mintha nem lenne igaz:
mindenki csak lopott tőlünk
mi mindenkivel csak jók voltunk
minket mindig és mindenki meg akart semmisíteni
cáfold meg!
Nem biztos, hogy néha árt némi tájékozottság. Így inkább olvass egy kicsit, mielőtt bármit is mondasz. Nem kell nekünk a magyar történelem Holokacsa hazugsággal való összehasonlítása. Nem kell feltétlenül gyalázni gyönyörű történelmünket.
Vallás + Fajszeretet
Én csak azt az egyet nem értem, hogy ha tényleg megalakul az a bizonyos hungarista birodalom, akkor mi lesz az ún. pogányokkal? Újra máglyán fogunk égni, mert a hungarizmus csak a keresztényeket tűri el? Vagy jogok nélküli plebs leszünk a hungarista városok körül?
Valamint a fajvédelemmel kapcsolatban: ha én szóba állok, kezet fogok egy cigánnyal, de a családom 100%-ban magyar értékrendű, magyar hagyományokat követ, magyarral köt házasságot a lányom, szóval biológiai értelmű fajárulás nem következik be, én akkor is fajáruló leszek? Mi van, ha én a békés együttélést szeretném választani? Cigány, magyar, román, szerb, ruszin stb... Együtt a Kárpát-medencében, erőszak nélkül, munkával, boldogságban.
Honképes és talajgyökeres
Honképes és talajgyökeres Kárpát-medencében élő népek békéje nagyon fontos, de a cigány nem honképes. A cigány az egy hazátlan vándor nép. De ha le is telepedik, akkor is a cigánynak a viselkedése alapjáratban is más, és ezt a fajta viselkedés nem tűrhetjük. Fajilag messze nem tartozik az Európai őshonos fajhoz, kultúrája is romboló képes, erősen behatott a magyar nyelvbe. Persze mi fajunk és nemzetünk fontosságának tudatában élő emberek, nem használjuk ezeket a szavakat, ezeket a kultúrákat. A magyar vért, hont és kultúrát minden áron meg kell védeni. Nem szabad megalkudni azokkal, akik veszélyt jelentenek számunkra, népünkre, ezáltal ha te cigánnyal kezet rázol, esetleg barátkozol, csak be engeded az idegent a személyes életedbe, ezzel be engeded az idegent az egész nemzetre kiterjedve.
Vallás + Fajszeretet
Igen ezt értem. Mi van, ha nem "cigányságban", hanem egy-egy személyben gondolkozunk? Akkor szerintem mindjárt más a helyzet, vagy elő van írva, hogy muszáj leáltalánosítani egy népre? (és hidd el, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a cigányok nagy része mennyire rohadék, de van kivétel) S ha én csak a normális cigánnyal fogok kezet, még az sem jelenti azt, hogy beengedtem az életembe, mert nem arról volt szó, hogy vacsorára hívogatom és kölcsön kérek tőle.
Egy személyes példával
Egy személyes példával válaszolnék:
Tízen egynéhány éve történt, miszerint a gyerekkori szomszédom félcigány származású (apai ágon muzsikuscigány) hölgyet vett el feleségül, s azóta születtek gyermekeik is. Ő azon ritka kivételek közé tartozik, aki művelt, s "kikupálódott" a fajtájából, s próbál a "fehérlakta" részen "beolvadva" tisztességesen élni, gyermekeket nevelni, dolgozni.
Történt még korábban, hogy a hölgy az autómban utazott Pécsre, mert ő a Janus Pannonius Tudományegyetemen tanít és így útba esett, hát elvittem. Sokat beszélgettünk az élet minden területéről. Tényleg kimagaslik műveltsége, gondolkodása.
Egy ponton felkaptam a fejem, mikor a cigány közösség életviteléről érveltünk, mert kijelentette, hogy ő semmiképpen nem akar még közelébe sem menni a cigányok telepeihez, ő már "kiszakadt" és közöttünk kíván normális életvitelt folytatni!
Viszont a géneknek nem lehet parancsolni! Erről is volt alkalmam a későbbiek folytán személyesen meggyőződni. Csak egy példa: mikor a férje útnak indult volna az egyik szombati nap reggelén sporttevékenység céljából, komoly ellentétek keletkeztek már sokadszorra közöttük, s az ablakon derékig kikiabálva (nemtörődve az utcán lévő emberekkel) alpári módon üvöltött (ahogy egy igazi cigányasszony képes) a férjének, bosszús nemtetszését és zsarolását ultimátumként ordítva, mindenki hallatára és megrökönyödésére. Én a kisgyermekek társaságában csak annyit tudtam magamban elkönyvelni (teljes ledöbbenésemben), hogy a vér nem válik vízzé!
Ez a válaszom kedves ismeretlen embertársam, hozhat az élet rendkívüli helyzeteket, de hosszabb távon mindenképp kiütközik a cigány gén, s nem véletlen a mondás: a vér nem válik vízzé!
De még lehet számtalan egyéb hasonló élettapasztalatot írni becsületes cigányokról...
Látszik sajnos, hogy Ön nem
Látszik sajnos, hogy Ön nem ismeri eléggé a Hungarizmust, mint ideológiát. Keressen írásokat a konnacionalizmus fogalmával kapcsolatban és a fenti kérdésére azonnal megfelelő választ fog kapni.
"Együtt a Kárpát-medencében, erőszak nélkül, munkával, boldogságban." - Ez maga a konnacionalizmus.
Ezzel tisztában voltam,
Ezzel tisztában voltam, vagyok, viszont én beleírtam ebbe a bizonyos békébe a cigányokat is. Miután meg lettek állapítva az új törvények, helyre állt a rend, a cigánysággal lenne probléma? Szerintem semmi... S ez az, amit nem értek, hogy miért nem ezt látják az emberek? Mert a sok ellenségeskedésből csak egy nép húz hasznot.
"Mi van, ha én a békés
"Mi van, ha én a békés együttélést szeretném választani? Cigány, magyar, román, szerb, ruszin stb... Együtt a Kárpát-medencében, erőszak nélkül, munkával, boldogságban."
A hungarizmus pontosan ezt a modus vivendit tűzte ki céljául, mert a környező talajgyökeres és honképes népeket testvérnépeinek tekinti, ezért a velük való békés együttélésre törekszik. Ezt az ideális békés egymás mellett élést nevezte anno Szálasi Pax Hungaricának, azaz a magyarság békéjének. Az ő idejében ez még megvalósítható volt.
Jelölt képzés
Rendkívül alapos, lényegre törő munka.
Javaslom a csoportvezető testvéreknek, hogy a tagjelölteknek a Regula 2. § (2) bekezdésében előírt képzésének a szabályzaton és a "Mit akarnak a hungaristák?" című összefoglaló kiadványon kívül jelen írás is legyen része.
A cigánykérdéssel kapcsolatban egy fontos tényt nem árt megjegyezni. A cigányság Európában és így a Kárpát-medencében tér- és kultúraidegen fajta (Szálasi kifejezésével: nem honképes és talajgyökeres), alig 600 éve élnek közöttünk. Mivel a cigány népet jellemző indo-mediterrán típus a magyarságtól (és a legtöbb európai néptől) távol áll fajilag, ezért az itt élő és a magyar nemzetet alkotó európai népek faji (és azon keresztül kulturális) sajátosságai, identitása védelmében a cigányság nem integrálható a nemzetbe (erre egyébként nem is vágyik). A hungarizmus ugyanis a nemzeten belül elismeri a népcsoportok közti keveredést vérfrissítő, fajnemesítő tényezőnek, a nemzeten kívül álló elemeket azonban az itt élő népek europid karakterének és kultúrájának védelmében kizárja ebből a közösségből. Ez nem a népek egymásnak alá vagy fölérendelése, hiszen ugyanazon alapelv szerint ellenezzük az európaival vetekedő magaskultúrát létrehozó mongolid rassz keveredését a magyarsággal, mint az ilyen kultúrával szemlátomást nem rendelkező cigányságét.
Köszönöm
Értem, s köszönöm szépen a választ. Ezt végül is nem vitatom, sőt, egyetértek vele. Reméljük, hogy egyszer eljutunk odáig, hogy ha nem is mindenhol, de legalább a Kárpát-medencében rend lesz és felvirágzik újra nemzetünk. :)
Faji kérdés, ami nem is olyan szörnyű:)
"Rendkívül alapos, lényegre törő munka."
Ahogy Domokos Endre János ezen hozzászólása is. Számomra innentől végre valahára 100% - osan tisztává vált egy olyan - valljuk be érézkeny és problematikus - kérdés, ami miatt nem tudtam teljesen azonosulni a mozgalom eszmeiségével. Ez viszont teljesen indokolt, emberséges, megalapozott és vállalható hozzállás. Annyit szeretnék még kérdezni, hogy a mozgalom mindennek a gyakorlati megvalósítását hogyan képzeli el?
Pl. a hungarista családi jog joghátrányokat fűzne ahhoz, ha én például megismerkednék egy japán hölggyel és törvényesíteni szeretném mind a házasságunkat, mind a gyermekünket idehaza? Netán a destruktív liberális multikulturalizmus helyett (amitől elnézést a vulgáris kifejezésért hányingerem van) mindezt a szigorú és következetes bevándorláspolitikával, hatékonyan működő idegenrendészettel (értsd kőkemény mind a kettő) lenne kontrollálva és arra ügyelne csak a magyar állam, hogy itt ne alakuljon ki egy mongolid vagy cigány nemzeti etnikai kisebbség a nemezttesten belül, de az egyén szintjén ez nem lenne korlátozva? Én az utóbbi megoldást tudnám inkább támogatni. Esetleg a munkacsoportnak már vannak ehhez kapcsolódó jogszabálytervezetei? Elnézést, hogy ilyen pofátlanul kíváncsi vagyok, csak érdekel a téma.
Megtisztelő válaszát előre köszönöm.
Állami jog - családi jog
Mivel a család - mint isteni alapítású intézmény - az emberiség alapsejtje, ezért természetjogilag megelőzi az államot. Az államnak nincs abszolút joga a család felett, így a párválasztás felett sem.
Valaki beleszeret egy négerbe, megteheti, ezt nem lehet falanszteri módon megakadályozni.
Azonban az állam azt eldöntheti, hogy ki lesz az állampolgára, hogy az adott személy befogadása az államkeretbe veszélyezteti-e vagy sem az állam önazonosságát.
"Szeressen" bele egy agymosott konzumidióta fruska Fekete Pákóba, a belsőről az isteni bíró ítél, mennyire "igaz" szerelem ez... Azonban ha hozzámegy, elveszíti magyar állampolgárságát, és mehetnek a Száhel övbe...
Természetesen a boreális nagyrasszok esetén (fehér, sárga, észak-amerikai indián) bizonyos keveredés megengedhető. Ez alapján a magyarság sem lehetne európai.
Ui. a legnagyobb morfológiai törés a déli (fekete, ausztralonezid - "barna") és az északi (fehér, sárga, vörös) nagyrasszok között van. Valahol erre is van példa, s térbarát civilizációk jönnek létre (pl. Etiópia), de máshol téridegen és romboló ez, szervetlen és törést okozó.
Én magyarnak és hungaristának
Én magyarnak és hungaristának érzem magam ,
habár nem vagyok istenhívő, az én hitvallásom hogy minden emberben ott lakik isten,a cigány is ember
van köztük jó is és rossz is egyébkén a világon mindenki megkaphatja a magyar állampolgárságot az is akinek a rokonai elhagy ták az országot ,és nem ujjá építették , mentették a vagyont tisztelet a kivételek,
Világos és őszinte írás.
Világos és őszinte írás. Gratulálok!
Egyébként (csatlakozva a már felvetett gondolathoz) nem kellene más fórumokon is terjeszteni? Nem csak ezt a munkát, hanem a "Mit akarnak a hungaristák?" címmel megjelent művet is. Például az interneten ha már annyi közösségi oldal van, ki lehetne használni az ezek nyújtotta lehetőségeket.
Együtt élni békességben. Ez a
Együtt élni békességben. Ez a lényeg!!! Magyarok és cigányok között is vannak rossz, ostoba emberek!
Csak az arányok Hölgyem/Uram!
Csak az arányok Hölgyem/Uram! Azok a fránya arányok...
SEMMI KEDVEM VELÜK ÉLNI EGY
SEMMI KEDVEM VELÜK ÉLNI EGY KALAP, EGY HAZA ALATT! Sajnálom tisztelt ismeretlen, én már csak ilyen rásszistá vagyok és büszke rá! Hiszek a MAGYARORSZÁG CSAK A MAGYAROKÉ elvben!
Kedves Szász Péter. Sok
Kedves Szász Péter.
Sok dologban egyet értek veled,de egy dologban nem:"Alfred Rosenberg faj- és kultúrsovinizmusának"
Ebben az a hiba,hogy ha tényleg annyira komolyan vette a sovinizmusát,akkor miért mondta Hitlernek a Barbarossa hadművelet előtt,hogy az oroszok is árják és meg kell őket menteni a bolsevizmustól?!
Kicsit még informálódj kérlek,mielőtt kijelentéseket teszel,aminek valóság alapja nem sok van.
Remélem megért.
Üdv.
"Kicsit még informálódj
"Kicsit még informálódj kérlek,mielőtt kijelentéseket teszel,aminek valóság alapja nem sok van."
Én meg neked ajánlanám ugyanezt, kedves Roland, illetve azt, hogy járj utána Rosenberg ún. "pozitív kereszténységről" szóló tanításának, valamint az ő keresztényellenes kultúrharcának. Ezt megteheted a Huszadik század mítosza ("Der Mythus des 20. Jahrhunderts") című művének elolvasásával, és ha elolvastad, akkor (talán) megérted, hogy miről írt Szász Péter...
Az Istenhitet lesz a
Az Istenhitet lesz a legnehezebb elfogadtatni az emberekkel, mivel bár nem csupán a kommunisták és liberálisok, de magukat nemzetieknek mondó emberek is ateisták, sőt keményen támadják a Hitünket. Utóbbiak állandó jelleggel judeo-kereszténységről zagyválnak. Szégyen és gyalázat, hogy az ún. nemzeti oldal is ide jutott, mióta erősen felhígult a társaság és boldog-boldogtalan nemzeti érzelműnek (nemzeti-radikálisnak) nevezheti magát.
Fiatal emberként,mint én (16
Fiatal emberként,mint én (16 évesen) nehéz Hungaristának lenni,erkölcsösen élni. De még kitartok. És egyre többen figyelnek föl rám,és állnak mellém.Ez az ami erőt ad.!
Szálasi Ferenc is
Szálasi Ferenc is megmondta,aki 400 év vagy több alatt nem képes beilleszkedni az nem IDE való!
Erről hallott-e már Orbán
Erről hallott-e már Orbán Viktor?
Ha már így szóba keveredett a
Ha már így szóba keveredett a vallás és azon belül a kereszténység, megkérdeznék pár dolgot, amit jó ideje nem tudok magamban hová tenni:
- miért kell, hogy az ószövetség örökösen az újhoz legyen csapva? Miért a zsidók vérfertőzéssel, gyilkosságokkal és egyéb botrányokkal teli történetéből kell, hogy kibontakozzon Krisztus története? Nem lehet-e, hogy a világot akkoron mozgatók szándékosan kötötték a formálódó kereszténységet a zsidósághoz?
- nem-e vallja maga a katolikus klérus is, hogy a zsidók valóban Isten kiválasztottjai voltak, az igaz hit képviselői, amíg el nem utasították és meg nem ölették Jézust, akin keresztül létrejött az új szövetség Isten és az emberiség között? Hogy lehet egy - akár csak ilyen "ideiglenes" - kiválasztottságot igazolni? Ráadásul pont a zsidókkal?!
- mi a Hungarizmus (vagy akár a PHM-vezetőség) álláspontja azon kérdésben, hogy a zsidók ószövetségi népirtó "Ura" és a krisztusi Atya egyező vagy különböző lények?
- nem arról szól-e a megváltás, hogy Krisztus elfogadásával az ember feloldozást nyerhet(ett) az eredendő bűn alól, ami azért sújtotta, mert Ádám és Éva ettek a tudás fájának almájából? Ha ez igaz, hogyan lehet azt elfogadni, hogy Isten az embert a tudás megszerzéséért büntette?
- létezett-e valaha az a felfogás, és ha igen, mennyire változott mára, miszerint csak a Krisztust elfogadók üdvözülhetnek, csak ők léphetnek be a Mennyek országába? Mi a helyzet azokkal az életüket tisztességben leélő emberekkel, akiknek életük folyamán lehetőségük sem volt hallani Jézusról és a kereszténységről? Velük mi lett haláluk után? Mi a helyzet azokkal, akik több mindent elismernek, ami Krisztushoz kötődik és vallanak nem kevés olyan dolgot, amit a katolikusok is, viszont több komolyabb kérdésben egyszerűen máshogy foglalnak állást (muszlimok, régen az ariánusok)?
- miért a kereszténység az egyetlen igaz vallás? A mi lelki alkatunknak nyilván ideális, de miért kéne megtéríteni mondjuk a buddhista nepálit, vagy a hindut? Hogyan tekint a Hungarizmus ezen és a többi más vallásra? Tévelygésként?
- mennyit foglalkozott a kereszténység (különösképp a katolicizmus) a reinkarnációval? Elutasítja azon az alapon, hogy egy élet van, aztán cselekedetektől függően ítélet, végül örökre Menny vagy Pokol? Nem sokkal ésszerűbb az a felfogás, miszerint az Atyától elvált lelkeknek addig kell vágyaikat kiélniük és önmagukat tökéletesíteniük (ami nyilván nem "egyéletes" feladat), amíg utuk már csak egyfelé vezet: vissza az Atyához?
Az ezen kérdésekre kapott válaszok hiánya az elsősorban, ami miatt nem tudom magam őszintén kereszténynek nevezni, hiába érzem e vallást több tekintetben helyesnek és tudok azonosulni bizonyos részeivel. Igazán hálás volnék, ha ajánlanátok néhány Biblián túli keresztény alapművet is, amiből sok hasonló dolog kiderül. Elnézést, amiért nem Suttogó-fórumba küldtem, de ez így egyrészt egyszerűbb volt, másrészt úgy gondolom, kapcsolódik is a cikkhez az, ami írtam. "Mitől igaz hungarista valaki?" A kereszténység ennek nyilván fontos feltétele, bennem viszont ennek kapcsán merül fel rengeteg kérdés, míg a nacionalizmus és szocializmus kapcsán csak kevés, vagy semmi.
Kitartás! Különböző
Kitartás!
Különböző zsinatokon keresztül formálódott a katolikus egyház, amiből később a reformáció által alakultak ki a protestáns egyházak is. Az Ószövetség is így került bele a Bibliába, ha jól tudom.
Kérdéseidre itt választ kapsz
Kérdéseidre itt választ kapsz testvér:
http://hu.metapedia.org/wiki/A_hungarizmus_erk%C3%B6lcsi_alapjai
Köszönöm testvér, az általad
Köszönöm testvér, az általad hivatkozott oldal valóban több kérdést kielégítően megválaszolt!
"miért kell, hogy az
"miért kell, hogy az ószövetség örökösen az újhoz legyen csapva? Miért a zsidók vérfertőzéssel, gyilkosságokkal és egyéb botrányokkal teli történetéből kell, hogy kibontakozzon Krisztus története? Nem lehet-e, hogy a világot akkoron mozgatók szándékosan kötötték a formálódó kereszténységet a zsidósághoz?" Krisztus nem egy semmiből jött önjelölt megváltó, hanem nagyon is megvannak a kinyilatkoztatásbeli előzményei. Mikor Isten szövetséget kötött az ókori(!) zsidó néppel (mely egyáltalán nem azonos az eme nevet továbbvivő talmudista-farizeus szektával), és prófétái útján megkezdte egyengetni sorsukat, többek között megígérte nekik, hogy eljön majd a messiás, aki Dávid házából fog származni, s megváltja őket. (Bővebben: http://depositum.hu/profeciak.html) Mikor Jézus eljött, akkor a zsidóság egy része felismerte, hogy ő Isten bányára, akit megjövendöltek (ők az első keresztények), míg a másik része (a farizeus vonal) nem. Ami pedig a választott nép szerepét illeti, ennek "jogutódja" az "ecclessia Dei", azaz a mai Egyház, hiszen az újszövetségben már Isten minden nép fiát meghív az üdvösségre.
"Igen, ezt mondja a Seregek Ura. Még egy kis idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. Megrendítem mind a népeket, és ideáramlik minden népnek a kincse.Betöltöm ezt a templomot dicsőséggel - mondja a Seregek Ura. Enyém az ezüst! Enyém az arany! - mondja a Seregek Ura.Ennek az új templomnak a dicsősége felülmúlja a régiét - mondja a Seregek Ura,mert ezen a helyen adom a békét - mondja a Seregek Ura." Ag 2,6-9
"nem arról szól-e a
"nem arról szól-e a megváltás, hogy Krisztus elfogadásával az ember feloldozást nyerhet(ett) az eredendő bűn alól, ami azért sújtotta, mert Ádám és Éva ettek a tudás fájának almájából? Ha ez igaz, hogyan lehet azt elfogadni, hogy Isten az embert a tudás megszerzéséért büntette?"
- Nem a "tudásért", hanem a tagadásért. Mielőtt a Sátán nem kezdte meg kísértését, az embereknek eszükbe sem jutott az, hogy megtagadják Isten parancsait és útmutatásait. Mivel azonban szabad akaratot kaptam, mikor a Sátán elkezdett duruzsolni a fülükbe, joguk volt eldönteni, hogy az Isten által mondottat követik (hogy ne nyúljanak hozzá), vagy ezt megtagadva fellázadnak ellene.
"- miért a kereszténység az egyetlen igaz vallás? A mi lelki alkatunknak nyilván ideális, de miért kéne megtéríteni mondjuk a buddhista nepálit, vagy a hindut? Hogyan tekint a Hungarizmus ezen és a többi más vallásra? Tévelygésként?"
- Kant élvezkedne az örömtől ezt a relativizmust látva. Hogy miért a kereszténység az igaz vallás abba most itt kissé hosszú lenne belemenni, de csak az az egyetlen legitim oka, hogy keresztények legyünk, mert ezt tartjuk az igazságak. Az objektív metafizikai igazság pedig túlmutat az e világ belső keretein, és teljesen irreveláns, hogy a nepáli buddhistáknak ez mennyiben illik a karakteréhez.
"- mennyit foglalkozott a kereszténység (különösképp a katolicizmus) a reinkarnációval? Elutasítja azon az alapon, hogy egy élet van, aztán cselekedetektől függően ítélet, végül örökre Menny vagy Pokol? Nem sokkal ésszerűbb az a felfogás, miszerint az Atyától elvált lelkeknek addig kell vágyaikat kiélniük és önmagukat tökéletesíteniük (ami nyilván nem "egyéletes" feladat), amíg utuk már csak egyfelé vezet: vissza az Atyához?"
- A kereszténység nem eféle buddhista világképet követ, azazhogy a földi életünk csak kiszakadás a közös létezőből, a célunk pedig visszajutni ebbe a személytelen "Nirvana"-ba. Az ember szellemi és testi lény, mindenki egyszeri és megismételhetetlen. Földi életünk végén pedig lezárul az "égben gyűlő kartotékunk", majd hitünk és cselekedeteink megítéltnek. Sajnos most nincs időm bővebben kitérni a dolgokra, de akadnak itt nálam nagyobb tudású emberek, majd kiegészítenek.
Az ószövetségi bibliának
Az ószövetségi bibliának nincs sok köze a valláshoz =)
Az nem zavar, hogy ószövetség
Az nem zavar, hogy ószövetség nélkül nincs Krisztus sem? :) Az hogy őt elfogadták megváltónak "némi" kinyilatkoztatástörténeti előzmények után volt...
"Az ószövetségi bibliának
"Az ószövetségi bibliának nincs sok köze a valláshoz"
Ószövetség nélkül érvénytelenné válna az Újszövetség is. Ez nem a Gundel, ahová besétálva azt rendelheted a saját ízlésed szerint ami neked tetszik, és még csak nem is a Tesco, ahol olyan árucikket veszel le a polcról, amilyen neked tetszik. Elfogadod-e a keresztény hitet vagy sem? Ha igen, akkor el kell fogadnod az Ószövetséget is, ha azonban nem, akkor felejtsd el, hogy bármi közöd is lenne a kereszténységhez!
Ehhez képest xxIII. jános
Ehhez képest xxIII. jános pápa az ószövetséget, mint történelmileg hiteltelen részt ki akarta iktatni a bibliából. Megmérgezésének ez is az egyik oka volt...
Urban legend. Az életben nem
Urban legend. Az életben nem fogsz róla forrást találni.
Az Ószövetség az egyik legnagyobb bizonyíték Jézusra. Az Újszövetségben is rengeteg idézet van az Ószövetségből. Ne akarjuk már jobban tudni az Egyháznál!
Az Ószövetség Ábrahám, a
Az Ószövetség Ábrahám, a pátriárkák és a próféták szövetsége; ember és Isten szövetségének előfutára (közülük az Egyház többet is szentnek tart, ld. pl. litaniae sanctorum), melynek két fia van: Káin (zsinagóga) és Ábel (Egyház).
XXII. János pedig nem volt antijudaista, sőt.
Hogy miképpen kell ezt értelmezni, ajánlom Szász Péter úr e tanulmányát:
http://amdg.betiltva.com/szasz-peter-egyhaz-esvagy-zsinagoga/
Az Ószövetség minden egyes
Az Ószövetség minden egyes kijelentése igaz, azonban nem mindegyik szól Krisztusról. Gondolok itt például Eszter könyvére, mely szerintem azért íratott meg, hogy figyelmeztesse a világ népeit a zsidók sátáni kegyetlenségéről. Egyébként Pál apostol világosan kifejti az Ó- és az Újszövetség kapcsolatát a rómaiakhoz írt levelében. A Megváltó halálakor a szentély kárpitja kettéhasadt, ez jelképesen azt jelenti, hogy Isten ószövetségi ígéretei Krisztusban beteljesedtek, az üdvösség pedig Kegyelemből, Hit által, Krisztus által adatik a hívőnek. Mint ahogy Krisztus Urunk kijelentette:
,,Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam" Jn 14, 6-7
"Gondolok itt például Eszter
"Gondolok itt például Eszter könyvére, mely szerintem azért íratott meg, hogy figyelmeztesse a világ népeit a zsidók sátáni kegyetlenségéről."
Én nem hinném, hogy ebből a célból íródott volna. Eszter könyve egy a fogságban kitalált történet, mellyel valószínűleg egy nagyon ősi eredetű, az asszíroktól implementált ünnep hátteréhez szerettek volna a zsidók történelmi hátteret kreálni. A könyv célja szerintem annak ellenére is nyilvánvaló, hogy csak úgy árad belőle a cionista szellem, és hogy Isten gyakorlatilag még csak meg sem lett benne említve: aki őket támadja, az végül elnyeri az ő méltó büntetését. A zsidók valószínűleg az asszír fogság alatt lemásoltak egy ünnepet (ez volt a purim - a pur asszír eredetű kifejezés, jelentése "sors"), és kitalálták hozzá ezt a sztorit, hogy így legitimálják. Eszter könyvének, mint az ún. öt megillot ("tekercs") egyikének célja tehát a purim megindoklása volt, mert hát ahhoz, hogy időről-időre összejöjjenek derék körülmetszett barátaink egy kis esti gyűlölködésre, kellett találni valami ürügyet...
Ne kövezzetek meg.
Ne kövezzetek meg. Legalábbis, ha nem nagyon muszáj. Eléggé öreg vagyok már, de főleg fáradt és elkeseredett. Azon kívül úgy látom, hogy az emberiség - általam/általunk ismert történelme nem más, mint árulások, hitszegések, gyilkosságok és rablások diadalának a krónikája. Eddig mindig csak elbukott a jó, a nemes, s diadalmaskodott a hitvány. Nem tudok már hinni az utópiákban. Hajdan jó és erkölcsös volt a kereszténység, a gazdagok lemondtak a szegények javára a vagyonukról, gondozták a szegényeket, a betegeket, de oly hamar jöttek a nemcsak a vitatott dogmát, de annak hangoztatóját is likvidáló hitviták, a bíborban- bársonyban dőzsölő, aranyakat hajhászó egyházi előljárók. A kommunizmus is szép volt, jó volt eredetileg, legalábbis mint elmélet. Bocsássatok meg nekem, de nem tudok hinni az utópiákban! Az ember gyarló, esendő. Meg kellene hát próbálni a jelen társadalom keretei között, hogy működne-e.
A kereszténység és a
A kereszténység és a hungarizmus nem utópiák.
Vitatott dogmák? Én nem vitatom a dogmákat, jó lenne, ha más se tenné.
Mutatnál egy olyan emberekből álló közösséget, ahol nincsenek "bíborban, bársonyban dőzsölő, aranyakat hajhászó" elöljárók? Senki se mondta, hogy az Egyház minden tagja tökéletes lesz. Miért nem a szenteket idézed? Még ma is vannak jószerivel.
A kommunizmus nem jó mint elmélet, szegény Tudós-Takács János most ejnye-bejnyézhet a mennyországból! Egy istentelen, család- és nemzetellenes eszme nem jó! Ahogy János bácsi mondta: az elmélet sokkal rosszabb, mint a gyakorlat. Marx Károly sátánista verseiről is ismert...
Ez esetben ajánlom Önnek a
Ez esetben ajánlom Önnek a "keresztény egyház története" című sorozatot Bangha Béla és Ijjas Antal szerkesztésében (1939)!
Ez teljesen objektíven mutatja be az egyháztörténelmet.
"A kommunizmus is szép volt,
"A kommunizmus is szép volt, jó volt eredetileg, legalábbis mint elmélet."
Már mitől lett volna szép akár elméletként is? Mi abban a jó, hogy a termelőeszközöket úgy adják a "nép" kezébe, hogy kvázi gyakorlatilag elrabolják azokat? A kommunizmusban semmi "szép" és "jó" nincsen, mert ab ovo az emberekben lappangó szociális irigységre épít, tehát arra a kisördögi kérdésre, hogy "Ennek mér' lehet több, mint nekem?". Javasolnám neked, hogy olvass el néhány Wass Albert művet (pl. Átoksori kísértetek, Elvásik a veres csillag stb.), amelyekben az író elég szépen és egzakt módon kimutatja, hogy miért is természetellenes ideológia a kommunizmus.
Új hozzászólás