1944. október 15-én hungarista hatalomátvételre került sor - ezt mindenki, aki legalább az általános iskolát kijárta, tudja. De azt, hogy ez hazánk egyik legdicsőségesebb eseménye volt, s hogy ami utána következett, felért a töröktől hazánkat védő hőseink cselekedeteivel, azt már a legtöbben vitatják, vagy egyenesen bolondságnak tartják.

Ilyen világot élünk. Materialisták lettünk. Az, hogy megvédték magyar férfiak a nemzet becsületét a hungarista vezetés támogatásával, semmit sem jelent. „Mi az a becsület?" - kérdik gúnyosan, lekicsinylően. Persze, hisz nekik ez mint elvont fogalom semmit sem jelent. Ők a hidakért siránkoznak, amiket bármikor újra lehet építeni. Igen... szerintük az egyik partot a másikkal összekötő építmények megóvása elég indok arra, hogy letegyük a fegyvert a sátáni vörös horda előtt. Mert a becsületnél többet érnek a földi javak.

Ezen ne csodálkozzunk. De azon se, hogy más érvvel is előállnak: mennyi, de mennyi ember veszett oda értelmetlenül. Valóban, a halál szörnyű, és az is, hogy nem vezetett győzelemre. Viszont azt, hogy értelmetlenül haltak volna meg azok, akik e harcok során elestek, csak olyan emberek állíthatják, akik nem értékelik a becsületet. Mert vajon ha a férj rátámad a felfegyverezett támadóra, aki meg akarja erőszakolni a feleségét - még ha világos is, hogy semmi esélye -, és a támadó megöli, majd hiába az áldozat, az erőszak megtörténik, kérdem én, nem volt-e az esélytelenség és végül is a sikertelenség ellenére is természetes és magától értetődő, hogy a férj védeni igyekezett a feleségét? Inkább nézte volna felemelt kezekkel, megadóan a sarokban reszketve, hogy megbecstelenítik asszonyát, csak azért, hogy túléljen, és mert úgysincs esély, hogy megvédje a nőt?

Fogadjuk el, kedves magyar testvéreim, hogy becsület létezik. Ha ezt elfogadjuk, akkor nem állíthat meg minket senki. Se sikertelenség, se szenvedés, se halál. Mert a becsülettel és becsületért halt halálban, még ha el is buktunk, győzedelmeskedünk; lelkünk a mennybe száll és nevünket diadal övezi.

Sajnos ma 1944. október 15. és az elkövetkező idők hőseit nem kíséri általános tisztelet. Erkölcstelen, érdekhajhász, hűtlen asszonyok lettünk, akik leköpjük hős férjünk emlékét. „Miért nem hagyott megbecsteleníteni?" - kérdezzük. Hát nem hihetetlen hozzáállás ez? Az ilyen gondolkodás csak is egy idegen lelkivilág ránkkényszerített vonása lehet. Hiszen akkor mindenki, egytől egyig kiállt a harc folytatása mellett! Csak a megtévesztettek, gyávák és idegen szívűek tolakodtak letenni a fegyvert vagy átállni a gonosz oldalára. Ma is olyan 1944. október 15-e kérdése, mint a királyvíz: gondolkodhat valaki egészen máshogy, mint mi, hungaristák, de ha a harcok folytatását magától értetődőnek és dicső dolognak tartja, akkor bizonyos, hogy helyén van a szíve! Ha pedig nem...

Az október dicső, hősies hónap. Nem csak a lepantói diadal és a hungarista hatalomátvétel történt e harmincegy nap egyike során, de '56-os forradalmunk és szabadságharcunk is októberben tört ki. Tudjuk és látjuk, hogy 23-a hősei ugyanazt a szélmalomharcot vívták a szovjet tankok ellen, mint akkor apáik és bátyjaik a világszabadságharc idején. Nem akarták hagyni, hogy asszonyukat, a Hazát idegen, aljas szándékú férfi, a szovjet hatalom birtokolja!

Ma sem reménykeltőbb a helyzet, sőt, szinte ugyanaz. Hisz a szöveg a régi: „Á, úgysincs semmi esély rá, hogy a hungarizmus győzedelmeskedjen. Neki sem állok a harcnak - felesleges." Vagy úgy. Senki se akar tégla lenni a hungarizmus építményében, csakis a tetőgerinc, kire ráragyog a dicsőség napsugara. Pedig néma hősök és megalázottak mindig kellettek ahhoz, hogy a jövőben valaki diadalra vihesse a zászlót.

Október 15. hősei is ebben a tudatban vállalták történelmi küldetésüket, majd az üldöztetést és a halált. Tudták, hogy a győzelem korántsem bizonyos, sőt, a helyzet kilátástalan. De életüket feláldozták, hogy ma legyen kikre emlékeznünk. Azért, hogy mint a keresztény mártírok, ők is vérükkel bizonyíthassák a becsület fontosságát, s hogy halálukkal szentelhessék meg az eszme lobogóját.

Dicsőség október 15-e hőseinek! Dicsőség a hungaristáknak és a magyar honvédeknek!

Kitartás!

B. Bernadett - Kitartás.hu