Az „ideológia" szó a bolsevizmus 40 éves uralma alatt Magyarországon rossz hangzásúvá vált, hiszen e négy évtized alatt kizárólag marxizmust-leninizmust értettek ezen, melyet minden egyetemen, főiskolán, akadémián kötelező tantárggyá tettek. Többnyire az előadók sem lelkesedtek túlságosan ezért az ideológiáért, melyet sohasem éreztek - néhányuk kivételével - igazán magukénak. Tanították, mert kötelező volt, de nemigen törekedtek arra, hogy a hallgatók meggyőződésévé váljon.

Arra azonban nagyon ügyeltek, nehogy egy szót is másképpen mondjanak, mint ahogyan azt hivatalosan megkívánták, mert különben búcsút vehettek volna katedrájuktól és az azzal együtt járó kényelmes életmódtól. Így ment ez több, mint 40 éven át.

A bolsevizmus letűnésével az ateista alapon nyugvó marxista ideológia is megbukott, de káros következményei mindmáig megmaradtak. A marxizmuson nevelkedett, hitoktatástól, más szellemi hatástól mesterségesen megfosztott generációk már nem szédíthetők a földi paradicsom e fajtájának ígéretével, de más világnézethez sem csatlakoztak: mintegy világnézeti vákuumban élnek. Ugyanakkor, újabb veszélyként, egyre nagyobb erővel lépnek fel a liberális eszmék, melyek szintén az ateista világszemléletből fakadnak, és ugyancsak lelki, szellemi zsákutca felé terelik társadalmunkat.

A cselekvési szabadságukat visszanyert keresztény világnézet hívei nem nyugodhatnak bele ebbe az állapotba, és nem nézhetik tétlenül az újabb romboló tendenciák előretörését, hiszen az abortuszok, válások és öngyilkosságok terén világviszonylatban első helyen álló magyarság erkölcsi élete csak akkor javítható meg, ha nemzetünk fiai-lányai biztos, szilárd alapokon nyugvó értelmi ismeretrendszert tudnak szerezni önmagukról és az őket körülvevő világról. Ilyen ismeretek segítségével rá tudnak eszmélni a dolgok létmivoltára, okára, rendeltetésére és végső céljára, más szóval: szilárd alapokon nyugvó világnézetre tesznek szert.

Ez a világnézet azonban, amire mindannyiunknak oly égető szüksége van, lényegesen különbözik mind a marxista, mind a liberális ideológiától. A legfontosabb különbség, hogy ez a világnézet filozófiailag, illetve teológiailag igazolható alapokon nyugszik. A marxizmus, a liberalizmus alapjait viszont soha nem igazolták.

Amikor a marxista filozófus kijelenti: „anyagtól függetlenül semmi sem létezik", önkényes kijelentést tesz, aminek az ellenkezője bizonyítható (az anyag sem magyarázza meg a saját létét). Amikor a marxista történész azt állítja: „a történelem valamennyi eseménye a termelési viszonyok függvénye", ingyenes ítéletet mond ki, ami a tények világánál nem állja meg a helyét (hogyan lehetne Beethoven szimfóniáit ilyen alapon megmagyarázni?).

A liberalizmus a teljes szabadságot-szabadosságot hirdeti, igyekszik minden erkölcsi korlátot megszüntetni (hiszen Isten nincs, így nem kérhet számon semmit, mondják) nemcsak a gazdaság, hanem az élet minden más területén is. Ezzel erkölcsi züllésbe, majd ennek következtében anyagi romlása dönti a társadalmat.

Ezekkel szemben viszont az igazi világnézet egyrészt mindenki által észérvekkel belátható alapelveken, másrészt Isten által kinyilatkoztatott alapigazságokon nyugszik. Az ésszel belátható és a kinyilatkoztatott igazságok sohasem mondhatnak egymásnak ellent. A látszólagos ellentmondások hátterében mindig az áll, hogy vagy a kinyilatkoztatott vagy a természetes igazságot nem ismerjük pontosan. Isten ugyanis a szerzője mind a természetes, mind a kinyilatkoztatott igazságoknak, s Ő önmagának nem mondhat ellent.

Az igazi világnézet birtokosa a világnézeti alapigazságok egy részét hiszi, másik részüket tudja. Az ateista viszont észellenes vakhitre kényszerül.

Az igazi világnézet elsajátítása nem kényszer, nem államilag előírt és diktatórikus-adminisztratív módszerekkel kikényszerített feladat, hanem szabadon választott erkölcsi kötelesség.

Ennek az igazi világnézetnek megalkotója a XIII. században élt Aquinói Szent Tamás, aki Arisztotelész gondolatrendszerének felhasználásával hozta létre a keresztény világnézet „gótikus dómját", szintézisét. (Ezért azt is mondhatjuk, hogy ő a mi „ideológusunk").

Korunkban még mindig szokás „sötét középkorról" beszélni és megvetni mindazt, ami mint gondolat abból a korból származik. Sajnos, még ma is vannak csoportok, akiknek érdeke a 200 évvel ezelőtti felvilágosodás hangadóinak a középkorra vonatkozó előítéleteit terjeszteni. Ezek az előítéletek nagyrészt a történelmi ismeretek hiányából folynak: a felvilágosodás egyszerűen nem vett tudomást a középkor tudományos eredményeiről.

Az is fontos, hogy az igazi világnézet tértől és időtől függetlenül érvényes, egyetemes igazságokra épül, melyek igazságértékét nem az újdonság adja meg. A logika, az érvelés és a dolgok létmivolta a középkorban ugyanaz volt, mint napjainkban. Az azóta történt civilizációs-technikai változások és természettudományos felfedezések nem érintették a dolgok legmélyebb létmivoltát, és nem változtatták meg azokat. Ezért joggal nevezik a téma szakértői Aquinói Szent Tamás világnézetét „örök filozófiának".

Most kezdődő cikksorozatunkban igyekszünk sorra venni napjaink aktuális problémáit, illetve eseményeit, és megvizsgáljuk azokat a keresztény „ideológia" fényében. Így keresünk ezekre a problémákra megoldást és próbálunk téveszméket eloszlatni.

Hisszük, hogy ezzel minden olvasónk kézbe kapja a biztos világnézet iránytűjét, melynek segítségével hatékonyan tudja alakítani a pozitív értékek irányában saját erkölcsi életét.  Bízunk benne, hogy e világnézet alapján minden olvasónk olyan emberré válik, aki nem téveszti össze a jót a kellemessel, a szépet a látványossal, és az IGAZAT a szenzációval.

Reméljük, hogy e cikksorozat által minden olvasónk lelkében kialakul a szilárd világnézeti meggyőződés gránit fundamentuma!

Megjelent: Nemzeti Újság, 1993. ápr. 2., 9.-11. old.

(A.M.D.G.)