Fehér ellenállás - Világszerte!

Sorozatunkban olyan külföldi nemzeti, nemzetiszocialista, fehér ellenálló mozgalmakat, szervezetek mutatunk be, amelyek (megszívlelendő vagy akár intő) példával járhatnak a hazai ellenállás számára is. Elsőként a labdarúgó világbajnokság apropóján a dél-afrikai Afrikáner Ellenállási Mozgalmat (Afrikaaner Weerstandbeweging - AWB) vizsgáljuk meg közelebbről. A négerek gyűlölködő tengerében élő kis nép önvédelmi harcáról minden európai nemzet példát vehet.

Dél-Afrikában az apartheid rendszer bukása után, az 1994-es első olyan választások során, amelyen négerek is részt vehettek, a Nelson Mandela vezette ANC (Afrikai Nemzeti Kongresszus) alakíthatott kormányt. A bűnözés drámai emelkedése és a feketék fajgyűlölete miatt közel 1 millió fehér kényszerült elhagyni hazáját. A bűnözési statisztikák szerint (amelyeket erősen kozmetikáznak) évente nagyjából 50 000 embert gyilkolnak meg, nem egyszer brutális kegyetlenséggel, több órás kínzások után. Egyre többen merik kijelenteni, hogy az afrikai államban jelen pillanatban is népirtás zajlik a fehérek ellen. 1994 óta meredeken zuhan a várható élettartam, közel 20% az analfabéták aránya és járványszerűen terjed az AIDS is (a lakosság közel negyed fertőzött).

Eugène Terre'Blanche szónokol

AWB gyűlés

Ilyen viszonyok között működik egy közösség, amely nem nyugodott bele, hogy hazájukat tönkretegyék a fekete hordák. Az Afrikáner Ellenállási Mozgalom ezeket a fehér búrokat tömöríti szervezetbe. A búrok (afrikánerek) a 18-19. században betelepülő zömében református holland, illetve fríz földművesek leszármazottai. Számuk a mai lakosság kb. 10%-át teszik ki (nagyjából 4 millió fő).

Az Afrikáner Ellenállási Mozgalmat Eugene Terre'Blanche, a dél-afrikai rendőrség egykori altisztje alapította 1973. július 3-án hat társával együtt a dél-afrikai Heidelberg városában. Céljuk egy független búr állam létrehozása volt. Terre'Blanche kiváló szónoki képességének köszönhetően gyorsan népszerűek lettek, a mozgalom fénykorában 70 000 tagot számlált, ami igen jelentősnek tekinthető, ha figyelembe vesszük a búrok 4 milliós lélekszámát.

A '80-as években az AWB élelmezési programot indított be, melynek során 14 000 nehéz körülmények között élő búr gyermeknek juttattak meleg ételt naponta. Terre'Blanche felismerte és élesen kritizálta az apartheid rendszer egyre liberálisabb politikáját. Ennek köszönhetően az AWB aktivistái az 1980-as évek végén, a '90-es évek elején többször összecsaptak fehér rendőrökkel a feketéket elkülönítő törvények védelmében, ill. új faji törvények hozataláért. 1991-ben például egy az apartheid eltörléséről szóló konferenciát támadtak meg Terre'Blanche fegyveresei, páncélautóval hajtva az épületbe. Az összetűzés során három AWB tag (AF Badenhorst, GJ Koen, JD Conradie) vesztette életét, több rendőr és civil megsérült.

Az AWB az Afrikai Nemzeti Kongresszust a Dél-Afrikai Kommunista Párt (SACP) fedőszervének tartja, és kötelességének érzi a vele szemben folytatott háború viselését.

„Ez egy halálig tartó küzdelem. Nem egyezhetünk meg a kommunista gyilkosok osztagaival, akik ártatlan gyermekeket és nőket csonkítanak és gyilkolnak meg (...) Dél-Afrika egy háborúban találta magát. A búr nemzet nem ülhet és nézheti tovább, ahogy hazája a tűz martaléka lesz és megsemmisül." (részletek az AWB programjából)

AWB gyűlés

Eugene Terre'Blanche szónokol

Az AWB fő jelképe a búr kereszt, amely 3 db 7-est ábrázol. Saját meghatározásuk szerint a 7-es bibliai szám, a végső győzelmet szimbolizálja, a 777 pedig az antikrisztusi 666-al áll szemben. Zászlajuk alapszíne a vörös, amely Krisztus értünk kiömlött és a búrok szabadságukért kiontott vérét is jelképezi. Általában jelképük fölött egy csak az AWB-re jellemző sas ábrázolást is használnak. Jelképrendszerükben megtalálható továbbá a független búr állam 1857 óta használatos szimbóluma, az ún. Vierkleur zászló.

A hatósági zaklatások miatt Terre'Blanche 1997-ben lemondott az AWB vezetéséről. 2001. június 17-én 6 év börtönre ítélték súlyos testi sértés és gyilkossági kísérlet vádjával, végül 3 év letöltése után, 2004-ben szabadult.

2008. májusában az AWB újjáalakult Terre'Blanche vezetésével. Céljaik között egy önálló állam megteremtése szerepel, mely elérése érdekében készek újra fegyvert is fogni.

2010. április 3-án a földjén dolgozó két fekete brutálisan meggyilkolta Terre'Blanche-t Temetésén ezrek vettek részt.

Jelenleg az AWB nagyjából 5000 tagot számlál, új vezetőjük Steyn van Ronge, Terre'Blanche korábbi helyettese. Az AWB nagyformátumú vezetőjének meggyilkolása óriási vihart kavart, állítólag ismét több ezren akarnak csatlakozni a bátor fehér mozgalomhoz.

Felvonulás Pretoriában (1990)

Felvonulás Pretoriában (1990)

Eugène Terre'Blanche

A Vezér

A szónok

A szónok

Terre'Blanche temetése, jobbra Steyn van Ronge

Eugene Terre'Blanche temetése, jobbra Steyn van Ronge, az új vezető

Istentisztelet Eugène Terre'Blanche temetésén

Gyászistentisztelet

Eugène Terre'Blanche temetése

Az elszánt búrok

Eugène Terre'Blanche temetése

Tisztelet a Vezérnek

Nyugodj békében!

Nyugodj békében!

(cocko.freeblog.hu, awb.co.za nyomán)

Nyárády R. Atilla - Kitartas.hu