Germar Rudolf

A második világháború elõtt alapvetõen csak egy országnak sikerült elkerülnie a világválságot a saját határain belül. Ezt tartották a legkisebb esélyûnek, mivel ez volt a leggyengébb és a legvédtelenebb mind között.

Mint a fõnixmadár, az akadályok ellenére mégis feltámadt hamvaiból. Míg a világ az adósságválsággal küszködött, ez az ország a gazdasági paralízisbõl az általános jólétbe emelkedett.

Egy elszegényedett világban, mely tele volt társadalmi ellentétekkel, ez az ország megszüntette a szegénységet és a társadalmi feszültségeket.

Tette mindezt annak ellenére, hogy bojkottálták, izolálták, s a gazdagok és hatalmasok leprásnak nyilvánították. Ez valóban egy egyedülálló ország volt: Németország 1933 és 1939 között.

Azokban az idõkben Németországnak sikerült a kamatrabszolgaság bilincseit elszakítania. Kihívta és veszélyeztette a Wall Street és London City türannoszait, mivel megkerülte a „kemény valutát” és a globális plutokráciát. Ezt úgy valósította meg, hogy más országokkal árucserét bonyolított le, ezzel közvetlen nemzetközi tõzsdét hozva létre. Lerázta magáról a „kizárólagos bûntudat” elsõ világháborús, történelmi béklyóit, és nem volt hajlandó ellenségei rabszolgájaként tovább élni.

Vegyük figyelembe egy elismert pénzügyi szakértõ következõ megjegyzéseit. 2003. júliusában, az illinois-i Glenview Állami Bank elnöke egy körlevélben a következõket írta:

„Az 1930-as évek nagy gazdasági válsága zuhanó árakat, égbeszökõ munkanélküliséget és tönkrevert részvénypiacokat eredményezett az egész világban, és a világ vezetõ politikusai képtelenek voltak ezt megfékezni.

Kivéve egyet. Az õ neve Adolf Hitler volt. Franciaországtól, Nagy-Britanniától és az Egyesült Államoktól eltérõen Németország a 1930-as évek legjavát gazdasági növekedésben élte meg. Ha megértjük, hogy a gazdasági világválság korában Németország hogyan állt ellen a betegségnek, akkor jobban megérthetjük, hogy mennyire aggódnunk kell most, a 21. században.” (Chicago Sun Times, 2003. július 30.)

Nem meglepõ, hogy ezek a megjegyzések felháborították az amerikai zsidókat, akik hamar eltüntették a levelet. A levél tárgya a kulcs a mi problémánkhoz.

Ha igaz, hogy Hitler igen sikeres volt, miközben a világ többi része megbukott, és ha igaz, hogy Hitlert csak az õ országának elpusztításával és eszméinek kiirtásával lehetett megállítani – nem kéne, hogy feltegyük a kérdést, hogy mi volt az õ sikerének titka?

Mivel majdnem minden háborúnak gazdasági okai vannak, nem lephet meg, ha a második világháborúnak is ilyen okai voltak. Tehát, mi tart vissza minket attól, hogy objektíven kutassuk Hitler gazdasági titkát? Ezt a kérdést egy szóval meg lehet válaszolni:

A holocaust

Ha a világot nem gyõzték volna meg arról, hogy Hitler zsidókat gázosított el, akkor az õ eszméit racionálisan lehetne vizsgálni – mint más politikai vezetõk eszméit.

Nem tartana vissza minket minden idõk legnagyobb tabuja. Képesek lennénk ellenállni pavlovi reflexünknek és bizonyos mértékû objektivitással reagálnánk Hitler és gazdasági tanácsadóinak eszméire. Néhány eszméjét utánzásra méltónak is találnánk. A holocaust-mítosz mindezt megakadályozza. És annyira drasztikus módon akadályozza meg, hogy Németországban ma egyenesen törvényellenes bármi pozitívet mondani Hitlerrõl, vagy a Harmadik Birodalomról.

Revizionizmus: a nagy hazugság fõ ellensége

A történelmi hazugság a politikai hatalom megszerzésének és fenntartásának mindig fõ eszköze volt. A történelmi revízió a történelmi állítások elemzése, és – esetleg – korrekciója. Semmi sem fontosabb a demokrácia sikere számára, abból a nyilvánvaló okból, hogy egyedül a revízió tud ebben rendet tenni.

Amikor a kormányok a hatalmukat hazugságokra alapozzák, akkor a történelmi revizionizmus feladata, hogy leleplezze ezeket a hazugságokat.

Csak a revizionizmus tudja megfosztani a zsarnokságot az erkölcsi igazolásától. A revizionizmus az igazság és igazságosság keresése, és objektív, tudományos módszerrel kell elõrehaladjon. Azonban, vagy talán éppen ezért, ez igen sikeres módszer az elnyomott nemzetek felszabadítására, ami forradalmi tevékenységgé is teszi.

A toll hatalmasabb, mint a kard!

Ez megmagyarázza, hogy a holocaust-revizionistákat miért üldözik mindenhol a nyugati világban, és számos országban, miért börtönzik be õket és égetik el könyveiket a kormányok cenzúrái.

Mi, revizionisták a leghatalmasabb fegyvert, a tollat forgatjuk. Mi képesek vagyunk még a leghatalmasabb türannoszok hazugságainak leleplezésére is, és ezzel leromboljuk zsarnokságuk hamis erkölcsi alapjait.

Nem kevesebbet teszünk, mint egy jövendõ forradalom útját készítjük elõ:

- A harmadik világ megszabadítását a kamatrabszolgaságtól.
- Az európai demográfiai katasztrófa elhárítását.
- A vagyonnak a szegényektõl a gazdagok felé való újraosztásának megakadályozását.
- És mind között a legfontosabbat, a globális plutokrácia földünk etnikai, kulturális, gazdasági és ökológiai pusztítását.

Mindezek a dolgok azon múlnak, hogy leleplezzük és aláássuk a mai zsarnokok erkölcsi alapját.

A holocaust-mítosz leleplezésével ezek az uralkodók nem csak Németország és az arab országok véget nem érõ megszállásának és kifosztásának ideológiai alapját vesztik el.

Elveszítik ideológiai „légifölényüket” is, amelyet a nyugati világban majd’ fél évszázadon át, élveztek.

E „légifölény” nélkül az emberek homogenizálására és kultúrák rombolására irányuló globális ideológiáiknak meg kell küzdeniük a világ összes nemzeti azonosságmozgalmával.

Az Amazonas indiánjai nem az egyetlen nép, akik önmeghatározásuk jogáért küzdenek. Ez ugyanúgy érvényes a németekre, franciákra, angolokra, skótokra, flamandokra, kurdokra stb. is. A holocaust-revizionizmus felszabadító ideológia a szegények számára, az egész világ üldözötteinek. Felszabadító hatása különösen jelentõs a németek, az arabok, utóbbiak között különösen a palesztin és iraki arabok számára. Valójában ez minden rétegre igaz, kivéve az uralkodó klikkre, amelyik kollaborál az „egész emberiség ellenségeivel”, amint azt Dr. Robert Faurisson oly helyesen mondta.

A mi utunk és a mi célunk

Az õ módszerük a revizionizmus és más, a hatalmukat veszélyeztetõ mozgalmak megfékezésére világos: A revizionisták rágalmazása, démonizálása és izolálása azzal, hogy õket a „nácikkal” azonosítják, ami a megtestesült ördög a legtöbb ember szemében.

Azzal vádolnak minket, hogy az ördöggel vagyunk szövetségben, és mindannyian ismerjük ennek a következményeit.

A revizionizmus az az eszköz, amely kicsorbítja a pengét a „náciként” megbélyegzés halálos ideológiai fegyverén.

Amikor a revizionizmus megerõsödik, a zsarnokok elvesztik demagóg szuperfegyverüket.

Jelenleg a világ tömegmédiáját a globális plutokrácia irányítja. Azt várhatjuk csak ettõl a médiától, hogy megerõsíti atrocitás-propagandáját (Náci! Holocaust! Sose felejtsd!), amint ez az uralom gyengül. Míg a többség gazdasági helyzete elviselhetõ, õk el fogják hinni, amit a tömegmédia árul nekik. A revizionistáknak nincsen médiájuk, amellyel szembeszállhatnának a dollárbilliók számolatlan tömegével megtámogatott televízió meggyõzõ erejével.

Illúzió lenne azt hinnünk, hogy szórólapokkal, levelekkel, CD-kel és brosúrákkal megváltoztathatnánk a tömeg felfogását – ezek csak tûszúrások a globális plutokrácia páncélján. Ennek ellenére a globalizmus reakciói a tûszúrásainkra azt bizonyítják, hogy õk tudják, hol van az õ Achilles-sarkuk, ahol õk sebezhetõek.

Ennek eredménye az egyre erõsödõ elnyomás.

Ez azonban növeli a félelmet, a nemtetszést, és az elégedetlenséget a tömegekben, és ennek növekedésével egyre fogékonyabbak lesznek a revizionista eszmék iránt.

Ezt a hatást feltétlenül ki kell használnunk. Azonban sokkal többre van szükség, hogy átütõ hatást érhessünk el.

A legrosszabb esetben lesz egy hatalmas vonatszerencsétlenség a világgazdaságban, melynek következtében mérhetetlen nyomor következik be, és ekkor a tömegek megnyílnak nézeteink iránt. Idõközben a revizionizmusnak intellektuális bázist kell létrehoznia, amelyen Németország, Európa és a világ, politikai revíziója alapulhat.

Konkrétan ez azt jelenti, hogy elégtelen eszközeinket arra kell használnunk, hogy történelmi téziseinket vízhatlanná tegyük. Végül munkánk olyan értékes lesz, hogy az uralkodó osztály történészei vagy nevetségesekké válnak, vagy átállnak hozzánk.

Nagyon specializált modern társadalmunknak nagyon specializált munkára van szüksége. Nem mindenki lehet szakértõ történelmi kérdésekben.

A jogászoknak, újságíróknak és politikusoknak a történészek ítéleteire kell támaszkodniuk, amikor történelmi eseményeket ítélnek meg, vagy azokról számolnak be.

Míg ezek a történészek az uralkodó dogma dobverésére menetelnek, a politikusok és médiacézárok alfa-típusai nem remélhetnek sikert, ha nyíltan elismerik, hogy megváltozott a véleményük a „holocausttal” kapcsolatban. Ehhez elismert szakértõk védelmére van szükségük.

A legtöbb történész, adóból fizetett oktató. Néhány sikeres szerzõ kivételével nincs piac az õ képességeik számára. Más szóval, a történészek a kormányaik kegyelmére vannak bízva. Õket nagyon érzékenyen érintik a közös ellenség fenyegetései. A legutóbbi fejlemények azonban azt mutatják, hogy vannak történészek, akiket nem lehet teljesen megfélemlíteni.

Legnagyobb akadályunk az egyszerû félelem. Azért, hogy minimalizáljuk ezt a félelmet, minden olyan történésznek, aki valódi történelmet akar írni, megadjuk a lehetõséget, hogy álnéven együttmûködjön velünk.

Ilyen módon a hatékonyságunk és meggyõzõ erõnk erõsödik, és ezzel más történészt is megnyerhetünk.

Az utunk még mindig meredek és rögös. Az ellenállás csökkentése érdekében a következõ két elvet kell követnünk:

1.) Oszd meg és uralkodj: minél kevesebb ellenségünk van, annál jobb. Ha már az elején kizárunk bizonyos csoportokat sorainkból, ennek hasznát ellenségeink fogják látni.

Ügyfeleim között vannak németek és törökök, ateisták és zsidók, és balos és jobbos aktivisták is. Nem érdekel minket, hogy hogyan néznek ki a szövetségeseink, hol, vagy milyen körülmények között születtek. Az egyetlen fontos dolog az, hogy ellenezzék a globalizmust. A megoldandó konfliktus nem egy-egy etnikai vagy vallási csoport magánproblémája. Szükségünk van az uralkodó osztály tagjaira is. Õk is elismerik, hogy a vagyon könyörtelen újraelosztása a szegényektõl a gazdagoknak, és az etnikai és kulturális azonosság felolvadása tarthatatlan. Az õ érdekük is, hogy újragondolják az uralkodó tabukat, és békés megoldást keressenek, amely társadalmilag és etnikailag is igazságos.

2.) Erkölcsi hegemónia: Az uralkodó osztály elveszti erkölcsi legitimitását azzal, hogy korlátozza az emberi jogokat és erõsíti a társadalmi és etnikai feszültségeket.

Meg kell adjuk a világ népeinek, az erkölcsileg magasabb rendû alternatíva lehetõségét. Vezetõ csillagunk az egyéni, valamint kollektív önmeghatározás joga kell legyen, amint azt az Emberi Jogokban és a Nemzetek Jogaiban lefektették. Végzetes lenne, ha szólásszabadságot követelnénk magunk számára, miközben korlátoznánk ellenfeleink jogait. Ebben az esetben mi különböztetne meg minket jelenlegi cenzorainktól? El kell kerülnünk mások kritizálását csupán azért, mert más véleményük van a holocaustról.

A jelenlegi vallási küzdelemben csak akkor lesz béke, ha a holocaustról való felfogás többé már nem számít. A revizionista reformáció nem kívánja a kiírtáspártiak üldözését. Ehelyett toleranciát kell követelnünk ellenfeleink nézetei érdekében is. Csak így fogadhatnak el minket embertársaink. Csak így lehet morális egyeduralmunk.

Csak így tudunk véget vetni a jelenlegi vallási küzdelemnek, és békét hozni Németországra, Európára, és a Világra.

Azonban, még ha nem is érjük meg a jelenlegi elnyomás és erõltetett holocausthazugságok végét, erõfeszítéseinknek akkor is mélyebb, történelmi jelentése van.

El fog jönni a mi idõnk.

Germar Rudolf