A Kitartás.hu feleleveníti szellemi elődjének, a Fiala Ferenc által szerkesztett legendás Összetartásnak egy 1944 nyarán közölt sorozatát. Minden héten bemutatunk egy olyan zsidó típust, amelyet mindannyian ismerhetünk, hiszen utcán, strandon, színházban, televízióban, kávéházban találkozhatunk ezekkel az alakokkal; reméljük, hogy a közeljövőben végleg eltűnnek városainkból, községeinkből ezek az alakok, akik nemcsak hogy magyarok nem tudtak lenni, hanem bebizonyították, hogy az ő érdekük s az ő célkitűzésük merőben ellenkezik a magyarság érdekeivel és célkitűzéseivel.
Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a sorozat írásai 1944 nyarán készültek, azokban a hónapokban, amikor úgy tűnt, hogy Magyarország végre megszabadul a zsidó mételytől. A cikkek is ebben a szellemben íródtak, így értelmezhetők.
Lássuk a tizenegyedik részt!

Az ügyvéd
"Semmiesetre sem azért ment ügyvédnek a vidéki szatócs fia, hogy embertársait védelmezni tudja. Itt is, mint mindenütt meglátta az üzleti és meggazdagodási lehetőséget. Valósággal özönlöttek az ügyvédi pályára a zsidók. Talán a kereskedelmen kívül nem volt még olyan foglalkozás, amit annyira elárasztottak volna.
Az ügyvéd úr - doktor úr tisztában volt a joggal. Ismerte a paragrafusokat és annak módját, hogy hogyan lehet a paragrafusok között bujkálni. A legkisebb ügyet is felfújta a végtelenségig, ha a kliensben jó üzleti alanyt látott.
Az ügyvéd úr megtestesítője volt az intellektuel zsidónak. Ki ne emlékeznék a magát jóságosnak mutató doktor úrra, aki olyan előzékenyen fogadta ügyfeleit, végighallgatta panaszaikat, csak éppen segíteni nem tudott, mert nem is akart, hiszen nem az volt a célja. Nem! Egyetlen célja meggazdagodni, minél több pénzt kifacsarni a kliensekből és ebből a pénzből majd utazhat a Rivierára nyaralni, építhet villát a Rózsadombon és lehet százezerpengős bankbetétje.
Jól kihasználták a zsidó ügyvédek a magyar ember pereskedési hajlamát. Miközben ősi magyar nemesi családok versengetek, pereskedtek egymással, évtizedeken keresztül, az ősi birtokok, a puszták, a földek, a pénz a zsidó ügyvéd kezébe vándorolt. Vigyáztak arra, hogy az ellenfelek ki ne béküljenek, inkább csak üssék egymást, hiszen így haszna van belőle a zsidóságnak.
A tiszta magyar önzetlen ügyvédi szellem lejáratói és kufárai voltak a zsidó ügyvédek. Az ő bűnük, hogy sokan kétkedve fordulnak még magyar ügyvédekhez is. Pedig ők csak a zsidóság ügyeit védték a Talmud parancsa szerint és nem a Corpus Juris volt a gyakorlatuk alapja. Most már ezek a derék ügyvédek is - ügyefogyottak lettek. "
Napjaink példányai:

Lomnici Zoltán

Magyar György
Kapcsolódó:
Kitartás.hu
Hozzászólások
Ez a brancs az "aczélos fémkőr" idején 2500 főben volt maximálva
- "ŐK" csak tudták -, ami az Antilopi környezetfordítás után egy pillanat múlva 10500 fölé ugrott - biztos a rengeteg "legális jóvátétel" meg privatizációs "ügy" mián - ..később.. az államügyész Uh!.. egyszer pl. azért nem óhajtott állást foglalni egy "jogilag az teljesen töovényes volt" hitvitában, mert - ahogy kifejezte magát - Dehát, akkor több mint ezer ilyen ügy keletkezne - amiről csak neki tudomása van.. és ettől, rögtön megbénulhata a.. nemistudomá'mi ?! Bokros Lajos ( későbbi pénzügyminiszter ) ezidótájt juttatta csődbe a bolsi Budapest-bankot ahol a Csermaneki héber káderek milliárd-tőkéje fialt épp dollárokat. ( Különös tekintettel a devizabetét-statisztikából többszörösen kiemelkedő térségekre, mint pl. Ózd, Tatabánya, Salgótarjáni fiók ) Ehhez
képest a példaként felhozott, előbbi "Tocsik" ügy igazán bolhafing ( elnézést )
Ha nem tudnák, Magyarország az Egyes Számú Nemzetközi Pénzmosó-központja volt a mi "Nyugati bavátainknak", bár maga Carlos is nyitott "nálunk" folyószámlát.
Horváth > Boross > Pintér > Kuncze.. , akiket ezért kapásból fölakasztanának a jog s az igazság bajnokai mellé, egy valódi forradalom idején.. persze, mint egyre többen gyaníthatják, ez a "garnitúra", közéleti mocsok tisztázásában a Fok Jenőig.. vagy Gerő Ernőig sem fog eljutni, nemhogy magyar hazafiak rehabilitálásáig. Egyszerűen képtelenek rá... bele is döglenének.
Értsük meg végre: ez a FURCSÁN BESZÉLŐ IDEGENEK arénája !
u.i.
...és valamitől egyre inkább útban vagyunk nekik
Megkérdezhetem a tisztelt
Megkérdezhetem a tisztelt szerkesztő urakat, miért engedik, hogy az a Werkmeister mindenfélét firkantson ide?
Új hozzászólás