Zsidó arcképcsarnok: A Talmud-zsidó (II. rész)

A Kitartás.hu feleleveníti szellemi elődjének, a Fiala Ferenc által szerkesztett legendás Összetartásnak egy 1944 nyarán közölt sorozatát. Minden héten bemutatunk egy olyan zsidó típust, amelyet mindannyian ismerhetünk, hiszen utcán, strandon, színházban, televízióban, kávéházban találkozhatunk ezekkel az alakokkal; reméljük, hogy a közeljövőben végleg eltűnnek városainkból, községeinkből ezek az alakok, akik nemcsak hogy magyarok nem tudtak lenni, hanem bebizonyították, hogy az ő érdekük s az ő célkitűzésük merőben ellenkezik a magyarság érdekeivel és célkitűzéseivel.

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a sorozat írásai 1944 nyarán készültek, azokban a hónapokban, amikor úgy tűnt, hogy Magyarország végre megszabadul a zsidó mételytől. A cikkek is ebben a szellemben íródtak, így értelmezhetők.

Lássuk a második részt!

A Talmud-zsidó

"Az asszimiláció legnagyobb ellensége. Fanatikusan hisz a Talmudban és megrögzötten követi annak parancsait és utasításait. Valami sötét misztikum veszi körül a zsidóságnak ezt a fajtáját. Messze elkerüli a nagyvárosok középpontját, rejtve marad a világ elől, s csak a felvidéki kisvárosok piszkos és mocskos jessiváiban találkozunk velük. Még mindig a középkorban élnek, gyűlölnek és megvetnek mindent, ami nem zsidó és kitagadják maguk közül azt, aki elhagyta zsidó vallását s aki bármilyen érzelmi kapcsolatba került az idegenekkel - a keresztényekkel. Ezek a feketekaftános, fehérharisnyás, rókaprémes, szakállas és pajeszos sápadtarcú Talmud-zsidók voltak a tiszaeszlári gyilkosság tettesei. Nem pénzért ölték meg Solymosi Esztert, hanem valami kegyetlenül furcsa és előttünk teljesen ismeretlen vallási fanatizmusból. Vakon és szentül hiszik, hogy ők a választott nép és ők készítik elő azt a zsidó államot, amely örök vágya és álma marad a zsidóságnak. A nyugati zsidóság előtt azonban ők jelentik az őshazát, a forrást és a zsidó orthodoxia beteljesülését. Ezekhez a mocsokban élő, kaftános rabbinövendékekhez, csodarabbikhoz vándorolnak el tanácsért az úgynevezett asszimilált zsidók, akik boldogok, ha megérinthetik egy-egy nevesebb Talmud-zsidó köntösét. Ijesztőek, félelmetesek és összeköttetésük Galíciától New-Yorkig terjed. Szívtelenek és kegyetlenek és semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. Talmud-zsidók."

(Összetartás)

Napjaink példányai (Vigyázat! Sokkoló képek következnek):

És egy kis "hazai", akinek Trianon kapcsán is a holokauszt jut eszébe:

Kitartás.hu

Kapcsolódó:

Igazi ritkaság a Kitartás.hu-n: Zsidó arcképcsarnok!


Hozzászólások

A mindenit!

Ilyen ocsmány példányokat hogy engednek be a társadaloma? Te jó ég!

Nyáron, 60 fokban a fekete köntösük és bakancsuk alatt mi lehet? Elrohadt emberhús? :-)

Remélem hamarosan megtisztíthatjuk ezektől a hazánkat...

a cikkhez

No nem teljesen... gondoljátok végig, hogy az imf-et sem ilyenek vezetik, hollywoodi filmeket sem ilyenek csinálják, és a bankigazgatók sem így néznek ki. A zsidó akkor veszélyes, ha nem látod rajta hogy zsidó.

Mit nem teljesen?

Ha esetleg elkerülte volna a figyelmedet, ez egy sorozat, ami a különböző zsidó típusokat mutatja be.

az Örök Zsidó c. mestermű jól

az Örök Zsidó c. mestermű jól bemutatja, hogy ezek a sátánfattyak bámikor készek külső átváltozásra; így lesz pajeszos-kaftános zsidrákból jóvágású üzletember...

ZS-k

De a jellegzetes orrukról, szájukról, arcukról felismerhetőek. Teljes plaszttikai átalakítás kellene, hogy ne lehessen felismerni őket. (nem sok sebész vállalná el :) ) Csinálhatnak magukkal bármit, maximum a keverékek, ami becsapó lehet, szerintem.

Sajnos nem minden ember

Sajnos nem minden ember ismeri fel őket, a filmben is megemlítik, hogy csak a szakavatott szemek képesek felismerni a zsidót a nyugati stílus alatt.

Új hozzászólás

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
A kis- és nagybetűket a rendszer nem különbözteti meg.