Minden év tavaszán elérkezik az adóbevallás egész évben várva-várt szezonja. A hatályos jogszabályok szerint a magánszemélyek által befizetett személyi jövedelemadó 1-1 százalékáról az adózó saját maga rendelkezhet, az egyik egy százalékot valamely Magyarországon működő egyház, a másikat pedig alapítvány vagy társadalmi szervezet számára ajánlhatja fel.
Most a sok ezer, magát nemzetiszocialistának tartó jobbikoson van a sor, hogy miután munkájukkal betoltak a parlamentbe egy olyan pártot, amely egyáltalán nem hajlandó képviselni az érdekeiket, tovább szolgálják-e a hűtlen gazdájukat, vagy végre veszik a bátorságot, és felsorakoznak a valódi nemzetiszocializmus, az egyetlen magyar út, a Hungarizmus zászlaja alá.
Csak az elhallgatás állhatja utunk, de az is csupán ideig-óráig. Az alábbiakban a „Political Capital" oldaláról vett néhány táblázatot szeretnék bemutatni, mely megmutatja, hogyan is vélekednek az emberek a mai rendszerről, a demokráciáról, és a pártokról. Új rendszer kell az embereknek, ez a rendszer pedig a Hungarizmus!
A Prohászka Ottokár Népfőiskola idén ősszel is folytatja nemzetfelvilágosító munkáját (új helyszínen!). A belépés díjtalan, továbbra is szeretettel várunk minden érdeklődőt! A 2011. évi őszi félév részletes programja a címre kattintva olvasható!
Megkezdődött a kurban-bajram (Áldozati Ünnep) a muszlim világban. A moszkvai muzulmánok kétszázezren vettek részt az imádságon, gyakorlatilag megbénítván az orosz főváros közlekedését.
Napenergiával működő szélkereket készítettek Dubaiban. Egy versenyre készült pályamű a villamos energia termelése mellett szélorgonaként is funkcionál, mivel belsejében orgonasípokat helyeztek el. Hazánk egyes területein is viszonylag sokat süt a nap, viszont stabil szél nemigen fúj, így a fenti megoldáshoz hasonló ötleteteknek nálunk is lenne létjogosultsága.
Mozgalmunk szilárd erkölcsi, szellemi és anyagi alapokon áll, azokból engedni nem vagyunk hajlandóak. Nem akarunk az általunk lerombolni kívánt, velejéig romlott rendszer játékszabályai szerint játszani, nem kérünk zsíros állásokat, bársonyfoteleket. Szemünk előtt egyetlen út lebeg - meg nem alkuvó harc a hungarizmus, a Pax Hungarica győzelméért. Harc minden áron és minden körülmények között, hiszen tudjuk, hogy Nemzetünk szolgálatában meghalni, kirekesztést, üldözetést szenvedni lehet, de a hungarizmusért folytatott küzdelemben egy pillanatra sem fáradhatunk el.
Domokos Endre János, a Pax Hungarica Mozgalom vezetője, október 22-én a Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom kaposvári alapszervezetének meghívására Kaposvárra látogat előadást tartani. Részletek a címre kattintva!
A Pax Hungarica Mozgalom miskolci csoportja 2011. október 15-én családi napot szervez. A pontos helyszín felől érdeklődni lehet a megadott e-mail címen, vagy közvetlenül az esemény előtt nyilvánosságra kerülő telefonszámon. A rendezvény egész napos, melyre sok szeretettel várunk minden szimpatizánst, nemzeti érzelmű embert, családostól. További információk a Kitartás.hu hírportálon lesznek olvashatók.
Friss hozzászólások