"Aki morzsákkal beérni nem tudja, és egy kardért mindenről lemondani nem tud, annak nincs missziója az igazságnak szolgálatára!"

A II. világháború második legnagyobb páncéloscsatája, a Magyar - Alföldön, pontosabban a Tiszántúlon zajlott le, 1944 októberében.

732. október 10-én győzték le a poitiers-i csatában Martell Károly frank majordomus seregei Abdul Rahman al Ghafiqi andalúziai emír hadait, melyek előzőleg végigrabolták a mai Franciaország nagy részét. A vereség következtében a terjeszkedő Omajjád Birodalom, és a vele együtt világhódító útra induló iszlám megtorpant Gallia kapujában, ezért sok történész máig úgy véli, Károly poitiers-i győzelme magát a kereszténységet mentette meg.

A nemzet gondjait koncertek szervezési szintjéig (és persze ugyanúgy a saját zseb tartalmát dagasztva) silányító „mozgalmárok" ugyanúgy ott vigyorognak viaszbábként ennek az ördögi panoptikumnak a színpadán, mint az egykori kommunistákból lassan már nemzetet vezetni szándékozó firkászok. Akadt aztán, aki nagyon ügyes módon akkora vagyonra tett szert a hiszékenyek és bizakodók adományaiból, hogy a mai megszorítások idején sem okoz neki gondot, mit aprítson a reggeli zsíros tejbe.

„Emlékezz a hősökre, kik érted haltak!/Sebektől szenvedve mindent feladtak..." Ma is aktuálisak e sorok. 163 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki az aradi vár udvarán vérbefojtott szabadságharcunk 12 tábornokát és egy ezredesét, és velük egy időben Pesten gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. Megoszlanak a vélemények az 1848/49-el kapcsolatban. Hősök voltak vagy felségárulók? Sokan elkövetik azt a hibát, hogy „egy kalap alá veszik" a két eseményt.

Folytatjuk sorozatunk, melyben olyan embereket mutatunk be, akik ugyan a hungarista ideológia kialakulása előtt éltek, de szellemi elődeinknek tekinthetőek. A fajvédelem úttörői voltak, fáklyavivői a keresztény szellem és erkölcs védelmének. Ezen emberek a XIX. és XX. század „fölébredt" magyarjai, közvetlen előfutárai a hungarizmusnak és elősegítői annak, hogy befogadó táptalaja lehessen a Kárpát-Duna nagyhaza ezen eszmének. A száraz életrajzi adatok hemzsegését elkerülendően, saját idézeteiken keresztül mutatjuk be őket.

Büszke vagyok rá, hogy hungarista vagyok, mert ezt a Széchenyi István gróf és Prohászka Ottokár püspök által használt kifejezést Szálasi Ferenc olyan bő, egzakt eszmei tartalommal töltötte meg, amely példátlan magasra emlte a mércét a magyarság későbbi története előtt. A kereszténység, a nemzetszeretet és a társadalmi igazságosságra való törekvés, e három rendkívül fontos idea úgy forrt egységbe a Kárpátok ölében, hogy példa lehet nem csak a magyarok, de a világ minden nemzete számára is.

Egy történelmi portál érdekes anyaggal rukkolt elő. Számba vette, hogy a múlt század vezérei melyik labdarúgó egyesület rajongói voltak. Kinek szurkolt Hitler, Mussolini, vagy Franco?

Az 1520-as évekre Magyarország egyedül maradt az ereje teljében levő Török Birodalommal szemben. Sajnos évtizedeken át  csupán kisebb győztes csetepatékat tudunk felmutatni, esetleg egy-egy sikerrel kivédett várostromra lehetünk büszkék. Ezért is érdemel külön figyelmet sorozatunk következő része, amelyben közvetlenül a mohácsi csatavesztést megelőző, elfeledett győztes  ütközetre emlékezünk meg.

A száztizenkét éve, 1910. szeptember 29-én Bissén született (és 1941. június 15-én Gyalun elhunyt) Sértő Kálmán Erdélyi József és Sinka István mellett huszadik századi nemzeti költészetünk mindmáig egyik legelhallgatottabb alakja, noha egykor rajongtak verseiért.