Ami a Széchenyi-kori Európa-képből folyton
kimarad avagy, töredékek a nemzeti
szocializmus előéletéből

Amikor észérvekkel győzni képtelenek -
legjellemzőbben - hülyének tettetve
magukat csinálnak úgy, mintha elhinnék,
hogy áldozatuk meg akart szüntetni minden
társadalmi köteléket, minden kollektív
tevékenységet, és na akkor majd ők meg
végül „közakaratból" ítélhetik arra, hogy
kisemmizve, magányosan dögöljön éhen: ami
a szolgalétnél is rosszabb. - Ex communa !
- tajtékozza sötét lukából egy titokzatos
piócasereg.

Állam szóval országaink legfelsőbb
vezetését is szokták jelölni: a helyi
vezetéssel szemben a központi hatalmat. Mi
a kormányzat ? Az emberek gondolkodását ma,
a pozitivista tudomány minden igyekezete
ellenére, a szó metafizikai értelmezése
uralja, - valakik ezen élősködnek -
olyannyira, hogy az államot sokan már-már
valamiféle erkölcsi intézménynek tekintik,
olyan, a kormányzati tisztségeket betöltő
emberek személyétől független, eleve adott
tulajdonságokkal ruházva fel, mint
ésszerűség, igazságosság, jogszerűség.

Számukra a kormányzat, illetve egy még
ködösebb elképzelés szerint az ország
egyfajta elvont erőt testesít meg; a még
elvontabb általános érdek képviselője, ő
fejezi ki és helyezi szembe az összesség
jogait az egyénekéivel.

Ezt a felfogást támogatják mindazok, akik
pénzügyi biztosítékokkal és jó vastag
személyi szigetelőanyaggal bástyázzák
körül a maguk elé tolt karrieristákat (
arcok ), míg kórusban - szent vagy, szent
vagy -) vallják hogy nekik mindig túl kell
élniük a hatalom gyakorlóinak hibáit és
botlásait.

A kormányzat normális ( közösségi ) ember
számára a tekintély elvét jelenti; a
kormányzók - a királyok, elnökök,
miniszterek, képviselők - pedig azok, akik
fel vannak jogosítva arra, hogy
ellehetetlenítsék az alsóbbrendű emberek
között kialakuló, nem anyagi jellegű
kapcsolatokat; hogy gondoskodjanak a
pénzügyi törvények végrehajtásáról; hogy
adót vessenek ki és hajtsanak be; hogy
használat után eldobható saját
gyilkolóembereket ( hadsereg ) képezzenek
ki; hogy ítéljenek és büntessenek; hogy
szabályozzák, ellenőrizzék és
szankcionálják a magánszerződéseket; hogy
monopolizáljanak gazdasági és
közszolgáltatásokat, vagy ha úgy tetszik,
az egész gazdaságot és minden
közszolgáltatást; hogy elősegítsék vagy
korlátozzák az árucserét; hogy
háborúzzanak vagy békét kössenek más
országok bürokratáival; hogy előjogokat
adományozzanak és vegyenek vissza
egymástól... és így tovább, és így tovább.

Röviden, a politikusok azok, akiknek
megvannak az eszközeik ahhoz - kiknek
többé, kiknek kevésbé -, hogy saját
akaratuk érvényesítése végett mozgásba
hozzák a társadalom valódi erejét, azaz a
közösség egészének fizikai, szellemi,
gazdasági képességeit... de mégis, mi
indokolja egy kormány létezését ?

Miért mondanak le szabadságukról és
alkotókészségükről az emberek, és ruházzák
néhány "különlegesre" ? Mi okból teszik
aztán képessé őket arra, hogy
kényükre-kedvükre használják a közösség
erejét ?

Tán olyan különleges tehetséggel vannak
megáldva, hogy elég megcsillantani
tudásukat, és máris mindenki elhiszi, hogy
hivatva vannak emberek milliói nevében
fellépni és képviselni érdekeiket,
mindenkiét, az érintetteknél is
hatékonyabban? Egy kis okoskodástól már
olyan tévedhetetlenek és feddhetetlenek,
hogy a közösség tudásukra és az ő
jószándékukra bízhatja sorsát ? S még ha
létezne is határtalan jóság és határtalan
tudás, s feltételeznénk azt - amire még
nem volt példa a történelemben -, hogy a
kormányzati hatalmat mindközül a
legrátermettebbek és a legderekabbak
birtokolják - vajon kormányzati hivataluk
elősegítené-e magasztos képességeik
kibontakozását ?

Vagy inkább gúzsba kötné és semmivé
foszlatná azt a kormányzókra háruló
rengeteg, tőlük sokszor oly idegen
kötelességet, s mindenekelőtt azt a
legfőbb feladatot, hogy erejüket hatalmuk
megőrzésére a saját híveik felemelésére
tékozolják, meg arra, hogy féken tartsák
az ellenzéket és leverjék a lázadót ?

Továbbmenve, bármilyen jók vagy rosszak,
okosak vagy buták is legyenek a
politikusok, mégis, ki emeli őket magos
tisztségükbe ? Tán hódítás, háború vagy
forradalom ülteti őket mások nyakába ? Ám
ha így van, mi biztosít arról, hogy a
közérdek vezérli szándékukat ? Mert ez
esetben csupán hatalomátvételről van szó,
s ha a vesztesek elégedetlenek, nem marad
más számukra, minthogy erőszakkal rázzák
le az igát. S vajon kit képviselnek, egy
osztályt vagy pártot ? Ha így van, az
osztály vagy a párt érdekei és eszméi
bizton győzni fognak, a többség akarata
pedig feláldoztatik.

Vagy tán általános választójog alapján
emelik őket hatalomra ? Mert akkor minden
a számokon múlik, semmi az észen,
igazságosságon és képességen.

Azt választják meg, aki a legügyesebben
tudja becsapni a népet: a kisebbséget
pedig, mely akár a közösség fele is lehet
egyet levéve, feláldozzák. Megfeledkeznek
róla, hogy a tapasztalatok szerint
lehetetlen olyan választói gépezetet
kiagyalni, amelyben a sikeres jelöltek
legalább "a többség" érdekeit megfelelően
képviselnék.

A kormány létezését sokféle tudományos
elmélet próbálta megmagyarázni és
igazolni. A legtöbb - ha nem is vallja be
- azon az előítéleten alapul, hogy a
primitíveket egy külső és fölébük rendelt
tekintéllyel kell egymás akadályozására
kényszeríteni, s hogy e tekintély a
magatartási szabályok előírásával és
kikényszerítésével teremt
érdekellentéteket és éri el, hogy a
felsőbbrendűek a lehető legkisebb
áldozatok árán minél gazdagabbak ( értsd
boldogabbak ) legyenek.

A tekintélyes fegyverű úr ezután
megkérdezi:

ha a primitívek érdekei, céljai és
törekvései ( lám ) ilyen ellentétesek
egymással, sőt - úgy látszik - az egész
társadaloméval is, akkor kinek áll jogában
és hatalmában őket egymás érdekeinek
tiszteletben tartására kötelezni ? ( Hát
neki. ) Ki lesz képes megvédeni a
közérdeket az egyén támadásaitól ? ( ha
nem ő ) Azt mondják, a szabadságunkat csak
a mások szabadsága korlátozza; na de ki
fogja ( vastag béren ) megzsírozni és
ellenőrizni e korlátokat ? ( Na ki ? ) Az
emberi érdekek és törekvések természetes
különbözőségei teszik szükségessé és
igazolják a kormányzat létezését, mert ez
mérsékli a társadalmi küzdelmeket, és (
mintha a bennszülött ott sem lenne ? )
megszabja az egyéni jogok és kötelességek
határait.

Íme az auktoritás elmélete.

Persze ha azt szeretnénk, hogy az elmélet
érvényes legyen ( tudományos értelemben
párbajképeset jelent ), tényekkel is illik
alátámasztanunk - miközben jól tudjuk,
hogy a közgazdaságtani elméletek bizony
éppen ez utóbbi tény kimagyarázására
születtek, - jobb híján így védve meg a
kiváltságosok előjogait -, és
elfogadhatóvá tenni azokat a bunkó ( azt
jelenti: hülyének nézett ) tömegember
számára.

Úgyhogy, elméletek helyett lássuk inkább a
valót.

A történelem és korunk tapasztalatai arra
tanítanak minket, hogy a kormányzat, lett
légyen az kevesek ostobán erőszakos
önkényuralma sokak felett, vagy az uralom
és előjogok biztosításának szervezett
intézményrendszere, előbb-utóbb mindig
olyanok kezében összpontosul, akiknek
erőszak, fortély, stréberség, árulás,
vásárolt kiváltságok, stb. folytán már
sikerült fölhalmozni világi javakat,
köztük elsősorban a földet ( ennek mai
párhuzama a bank-, és nemzetközi piac ),
amelyet arra használnak fel, hogy általa
kifosszák, rabságban tartsák a szerves
társadalmakat, és dolgoztassanak a maguk
könnyedségére.

Az embereket ( a bibliai idegent )
kétféleképpen lehet elnyomni: vagy
közvetlenül, nyers, fizikai erőszakkal,
vagy közvetett módon, ha lassú, több
irányból ható kollektiv szivogatással
fosztjuk meg őket birtokaiktól,
létfenntartásuk eszközeitől - jó hírüktől,
nevüktől, otthonuktól, kultúrájuktól,
szeretteiktől, szabadságuktól,
egészségüktől, élet-, és munkakedvüktől -
igen. . . így kerülnek, hányódó majd
néhány generáción belűl, gyökértelen és a
felismerhetetlenségig lebutult állapotba.

Az első bunkó a hatalom, a politikai
előjogok forrása; a második a
magántulajdon, a gazdasági előjogoké.

Az embereket úgy is el lehet nyomni, hogy
átformálják érzelmeiket és gondolkodásukat
( ma a nemzeti alaptanterv meg a média öt
év alatt bármilyen átformálásra képes -,
ezt szemforgató-, ami nem tetszik
Memnonnak azt ne mutassuk meg.. és, bár az
orrom verik bele, ha nem érdekem, akkor se
látom.. -politikás, vagy inkább elvetemült )
globális univerzál-hatalomnak nevezzük.

Ám, ahogy a gondolkodást is csak az anyagi
viszonyok határozzák meg, úgy a hazugság
szolgálatában álló gépezet sem működhet
tovább, mint a kiváltság-osztozkodási
jogok indokolják. Addig van szükség
rendőrszolgákra is az egyre gyorsabban
cserélhető új és mégújabb nevű,
furcsábbnál furcsább előjogok
szolga-tudatba sulykolásához. ( Mai
bérszolgaemberek több, mint a fele
tulajdonkép rendőri munkát végez, és még
ha nem is tud róla, úgy viselkedik. )

A munkásoknak nem egy országban
több-kevesebb beleszólási joguk van a
kormányzat megválasztásába. A hajdan
hízelkedő hátsó-udvari személyekből a
burzsoázián keresztül kifejlődőtt
plutokrácia ezzel a látszólagos
engedménnyel biztosította maga számára a
monarchikus és arisztokratikus hatalom
elleni végső küzdelmében a nemzetek
támogatását, ugyanakkor, megadván nekik a
választójoggal a szuverenitás látszatát, -
kegyelemdöfés ? - kiirtja belőlük az
egyenlőségnek még a gondolatát is.

A tény az, hogy ez a szavazati jog ( akár
látták a várlakók előre, akár nem )
teljesen nevetséges, egyedül a bürgermanók
hatalmának megszilárdítását szolgálta, és
ugyanakkor a munkásosztály (?) legbuzgóbb
rétegét a hatalom csalóka reményével
kecsegtette, így az általános választójog
is csak arra szolgált - sőt minden
eddiginél hatékonyabb módon-, hogy az
államot a pénzkölcsönzők szolgájává,
csendőrévé - zsidócsicskássá - degradálja.

Bármi történjék is, a szemita uralom
természete nem változik.

Kiforgatja az igazságról alkotott
fogalmainkat, amikor úgy lép fel, mint a
jogok őre és a kötelességek végrehajtója..
és ennél már csak az furcsább, amikor
szociális ( azt jelenti közösségi )
jelmezben teszi.

A hatalom kezében valójában minden a
kizsákmányolást szolgálja, rendfenntartó
intézménnyé válik minden, mely csak arra
jó, hogy ellenőrizze a ki-be fizetéseket,
kordában tartson tényezőket. - Ennek így
kellett lennie. - szól az álszent... s ha
már a lét küzdelem "kell", hogy legyen -
mint valami gladiátorjáték Hollywoodi
filmben - hát kell legyenek győztesek és
vesztesek, s persze a kormányzati
aranybillikom, amely az emberek közötti
harc legfőbb célja, egyben a győzelemmel
járó jutalmak biztosításának és
megtartásának dörzsölős varázseszköze,
sohasem kerülhet vesztes kezébe, vívják
bár a harcot szellemi, gazdasági vagy épp
valódi fegyverekkel.

Többször kifejeztük már mély megvetésünket
Lassalle és Marx urak igyekezetével
szemben, amely ha nem is végső eszményként,
de mint legközelebbi fő célt azt
ajánlotta kilátástalan embereknek, hogy
alapítsanak népi államot ( mint valami
kávéházat Bécsben ), amely az ő
magyarázataik és vezetésük mellett nem
lesz más, mint:

„Az uralkodó rend szintjére emelt
proletariátus".

Kérdés, hogy ha a proletár uralkodó lesz,
kin fog uralkodni.. a macskáján. . vagy
maradna egy másik - nem marxi(ki)nézetű -
proletariátus, amelyet lihegve alávetnek
majd ennek az új-állambeni új-uralomnak ?

Például a bunkós-paraszt csőcseléket, mely
közismerten élvezi a finomlelkű
egyházi-marx barátok jóindulatát és lassan
már a kultúra legalacsonyabb fokán áll -
majd, biztosan valami szép, várüzemű,
gyutacs-, és téglagyár, -tulajdonos
proletár, főosztály-vezető kórus
irányíthatja majd.

Vagy nemzeti szempontból tekintve a
kérdést, feltételezhetjük, hogy a
szlovákok (cseh*) a győzedelmes német
proletariátussal szemben ugyanolyan okból
kerülnek rabszolgahelyzetbe, mint amilyen
most a saját zsidóságukhoz fűzi őket ?

Ha van állam, akkor szükségszerűen van
uralom, következésképpen, bárhogy nevezik,
rabszolgák is; Állam nyílt vagy leplezett
rabság nélkül nincs mert az lehetetlen..
lévén, hogy az állam önmagában a
szolgatartás intézménye. Maga a
rabszolgaság. Ezért ellensége az
anarchistának* ( "a szerves társadalom"
híveinek ).

Mit jelent az uralkodó renddé vált
munkásság meséje ?

Talán az egész proletariátus a kormányzat
élén áll majd ? A németek úgy
negyvenmillióan vannak ( 1848 körül )
Talán mind a negyvenmillió kormánytag lesz
? Ha az egész nép irányítani fog,
irányítani pedig nem marad kit, akkor nem
lesz kormány és nem lesz állam. Ha viszont
lesz állam, akkor lesznek ormányzottak,
ergo lesznek rabok is, mert az
ormányosoknak valakikből élni kell..

Ez a dilemma a marxisták elméletében túl
egyszerűen oldódik meg. Népi kormányzaton
a népnek maga választotta kisszámú
képviselő útján való irányítását érti. Az
egész nép, általános és teljes
választójoga nyomán ( a nők még nem
szavaztak* ) megválasztott úgynevezett
népképviselők és államirányítók - a
marxistáknak, miként a "demokratikus
iskolának" is, ez az utolsó szavuk.

Hazugság ez, amely a kormányzó kisebbség
despotizmusát rejti; s annál veszélyesebb,
mert egy látszólagos népi akarat
kifejezőjeként jelenik meg. így tehát
bármelyik oldalról nézzük a kérdést,
mindig ugyanarra a szomorú eredményre
jutunk:

A kiváltságos kisebbség irányítja a
néptömegek óriási többségét. De a
marxisták azt mondják, hogy ez a kisebbség
dolgozókból áll majd. Igen, talán egykori
dolgozókból, akik a nép kormányzóivá vagy
képviselőivé válásuk pillanatától nem
rabszolgák többé, s az egész
bérmunkásvilágot állami magaslatról...
kezdik... szemléltetni; már nem a népet
képviselik, hanem önmagukat, és a nép
irányítása iránt támaszott igényüket
érvényesítik. Aki ebben még kételkedik, az
egyáltalán nem ismeri az emberi
természetet.

A kiválasztottak azonban mélységesen
meggyőződéses, s hozzá még tudós
szocialisták lesznek - búgja erre a zsidó.

A „tudós szocialista", „tudományos
szocializmus" szavak, amelyek a
lassalle-isták műveiben csuklásszerűen
visszatérnek, már önmagukban bizonyítják,
hogy az új álnépi műállam sem lesz más,
mint a néptömegek teljességgel despotikus
irányítása néhány pedigrés, vásárolt, vagy
becsempészett áltudós família, rendkívül
kisszámú arisztokráciája által. A nép a
„nem-szakértő", minden esetre felmentődik
a kormányzás gondjai alól, s egészében az
irányított nyáj részévé válik. No szép kis
felszabadítás !

A marxisták persze felismerték az
ellentmondást; sőt, érzik hogy a "tudós
kormányzás" a legsérelmesebb,
legmegvetettebb és legnehezebb dolog a
világon.. hogy minden demokratikus álcázás
ellenére kilóg a diktatúra, így előre
azzal a gondolattal vigasztalnak bennünket,
hogy az átmeneti és rövid kínzás -
mondják - egyetlen gondja és célja lesz,
hogy a népet mind gazdaságilag, mind
politikailag kiművelje, és felemelje egy
olyan szintre, amely hamarosan
feleslegessé tesz majd mindenféle
irányítást, s az állam, minden politikai,
azaz uralkodó jellegét elveszítvén,
magától a gazdasági érdekek és közösségek
teljes szabad szervezetévé válik. Itt
nyilvánvaló az ellentmondás. Ha államuk
valóban népi lesz, akkor miért szűnne meg,
ha-pedig megszűnése szükséges a nép
tényleges felszabadulásához, akkor hogyan
merészelik azt népinek nevezni ?

A velük folytatott polémiával rávezettük
őket arra a felismerésre, hogy a
társadalmi fejlődés végső célja: szabadság,
más szóval anarchia, tehát
közösség-tudatú emberek szabad szervezete
alulról felfelé, s hogy minden állam - ez
alól nem kivétel a nép-i sem járom, tehát
egyfelől zsarnokságot, másfelől
rabszolgaságot szül.

Ők erre azt mondják, hogy ez az állami
járom, a diktatúra, a legteljesebb népi
szabadság eléréséhez szükséges átmeneti
eszköz; a cél az anarchia ( magyarul:
népszabadság ), az állam, vagy a diktatúra
pedig az eszköz, így hát ahhoz, hogy
felszabadítsák a népeket, először le kell
őket igázniuk. Ez a kommunista program, a
rabszolgák vélt felszabadítása egyedül az
állam segítségével. Ehhez az kell, hogy az
állam hajlandó legyen felszabadítani a
proletariátust a burzsoá tőke igája alól.

De hogyan sugalljunk az államnak ilyen
akaratot ? Csak két eszköz lehetséges. A
proletariátusnak forradalmat kell
végrehajtania az állam birtokba vételére;
ez a hősi eszköz.

Ha egyszer birtokba vette, véleményünk
szerint, késlekedés nélkül le kell
rombolnia mint a néptömegek örök börtönét;
Marx úr elmélete szerint ellenben a népnek
nemcsak hogy nem kell lerombolnia, hanem
épp ellenkezőleg, jól meg kell erősítenie
és szilárdítania, s ebben a formában
teljes mértékében rendelkezésre kell
bocsátania jótevőinek, gyámjainak és
tanítóinak: a kommunista párt elöljáróinak
- egyszóval Marx úr barátainak -, akik
majd szaporán hozzálátnak, hogy a maguk
módján kezdjék meg a felszabadítást.

Na Ők majd erős kézben összefogják a
kormányzás gyeplőit, mert a tudatlan nép
igen erős gondoskodást igényel; egységes
állami bankot hoznak létre, amely saját
kezében összpontosítja az egész ipari,
kereskedelmi, földművelési, sőt a
tudományos termelést* is; a tömegeket
pedig két hadseregre osztják:

ipari és földművelő táborra az állami
mérnökök közvetlen parancsnoksága alatt,
akik az új, kiváltságos,
tudomány-politikai osztályt alkotják.

Látják-e, micsoda ragyogó célt állít a nép
elé a német kommunisták iskolája ?

Ám e javak eléréséhez mindenekelőtt egy
ártalmatlan pici lépés megtétele
szükségeltetik: a forradalomé ! Azt pedig
várhatják, hogy a németek mikor csinálnak
forradalmat ! Hosszú elmélkedéseket a
hatalomról talán, de végrehajtani...

Ennél az ellentmondásnál egyelőre
abbamaradt a polémiánk. Marxék azt
állítják, hogy egyedül a diktatúra -
természetesen az övék - lesz képes a
népszabadság létrehozására. Mi azt
feleljük, hogy egyetlen diktatúrának sem
lehet más célja, mint önmaga megörökítése,
és nem képes másra, mint hogy a népben,
amely undorodva tűri, létrehozza és
kinevelje a rabszolgaságot. Szabadságot
csak szabadság szülhet, így össznépi
lázadás, öntudatos emberek szabad
szervezkedése alulról felfelé.....

----------------

Itt most egy igen jelentős de szüntelenül
ismétlődő tényre hívjuk fel a rengeteg,
leendő kis újmagyar közgazdászunk - és
-ászinánk - figyelmét:

Miközben a korrupció-ellenes szocialisták
társadalmi-politikai elmélete
rendíthetetlenül és egyenesen afelé vezeti
őket, hogy teljesen szakítsanak minden
kormánnyal, valamint a bibliai osszd meg
és tégy haszonélvezővé tipusú politika
bárminő formájával, nem hagyván más kiutat,
mint a szociális forradalmat, addig az
ellenkező etatista kommunisták ( és a
tudományos tekintély teóriája ) a
politikai taktika ürügyével ugyanolyan
szakadatlanul bele-rángatja, -hajszolja
híveit az idegen kormányokkal, a különféle
nevű párt-, pénz-, és világ-
szervezetekkel kötött homályos
alkudozásokba, azaz nyílegyenesen tereli
őket a reakció felé. / a tankönyvíró
megjegyzése 1989* / -----------------

Mihail Alekszandrovics Bakunyin (1814-1876)
orosz nemesi családban született. Az
1849. évi drezdai népfelkelés egyik
vezetője volt. Szibériai száműzetéséből
való szökése után Nyugat-Európában élt.
1864-től részt vett az I. Internacionálé
munkájában, de nemzeti szervezet alakítása
("egységbontás") miatt 1872-ben kizárták.
Az anarchista (!!VIGYÁZAT!!) mozgalom
egyik legjelentősebb vezetője és
teoretikusa.

----------------------

„Vajon mért kellene feltételezni azt, hogy
ormány nélküli emberek nem tudnák életüket
csak olyan jól berendezni mint a
kormányozottak, akik nem maguknak, hanem
másoknak rendezik be?"

/ Lev Nyikolajevics Tolsztoj gróf (
1828-1910 ) a világirodalom egyik
legnagyobb alakja, a keresztény
erőszakmentesség hirdetője orosz nemzeti
szocialista volt, akit (1905) egyedül a
népszerűsége miatt nem öltek meg /

----------------------------------------------------------------------
nyomán.

( forrás: Polémiák/AKG *mrt 2004 )
--------------------------------

Nemzet, mint erőszakszerv nem létezik..
csak mi vagyunk.

A hatalom egyenlő a korrupcióval. Az
eredeti műveltség olyan megosztását
jelenti, amely nem a közjólétért, hanem
egy befurakodó idegen réteg a többség
kárára megszerzett, vagy megszerezni
kívánt gazdaság-politikai előnyeiért jön
létre. A hamis ( korrupt ) kiválasztódás
mentén foszló - demoralizált - közösségben
aztán már nem lehetnek többé "egyenrangú"
szereplők, mert valójában csak az "új" érdek
-piramis "működik", ám ott mindenkinek a
kiváltságok alá-, és fölé-rendeltségi viszonya
határozza meg a "helyét" egyetlen
lehetőségként a nemzet megtagadását
hagyva és a zsidó-létrán ( mostanában mint:
"életpálya" ) mérhető araszolást - siker,
vagyon, dicsőség - sugalmazva ( mintegy
legális csereként ! ) a kiszolgáló-hernyók
életcéljául.

Ebbe a primitív szerkezetbe van ágyazva
tehát a vesztegetés, a bűnöző
gagyi-állam legalapvetőbb szerkezeti
eleme ( johcim ) amely nélkül az első
idegen hivatalnok ( obusz, ombuc, bossz )
sem helyezhette volna magát észrevétlenül
a szabadok ( tennu-csinnu ) feje fölé.

Ám a korrupció nem mindig a "nagy
csúszópénz"-eket jelenti, mint azt az
európai maradék többsége gondolná, hanem
legfőképpen a kapcsolatokat, információkat,
azokat a "hálózatokat" - amelyek egyfelől a
jogosulatlan ( svarc ) előnyökhöz
juttatják a megerőszakolásból ( biszkum )
közvetlenül profitáló ügyfelet ( nyerő ),-
minden esetben a láthatatlan uralom ( cég )
ellenőrzése alá vont többségi ( hunyó )
kárára, - másfelől az említett többséget..
ez lehet maga a piac is ( targum )
felváltva kiszolgáltatottá teszik ( party )
egymásnak ( kartel ). Ennyi a gépezet.

Fentiekből következik, hogy ha valaki a
vázolt elnyomás eszközévé lett, a szemita
rendszer működési mechanizmusa folytán
eleve alkalmatlan a népképviseletre. Náluk
hatalmi szerepre csak olyan tör, aki azért
akar emberek fölé kerülni, hogy a saját
gazdasági hátterében ( brancs ) kávézgató
személyek együttes érdekeit valakivel
szemben érvényre juttassa.

E mögött mindig pénzügyi kérdések húzódnak,
például, miképen tudná emberünk ( a korrupt
személy ) a meglévő állapotokat - szokásokat,
jogszabályokat, stb.- úgy irányítani,
hogy az érintett brancs(ok) tevékenységi
szféráiban a gazdasági szabályozók és a
törvények a lehető legkedvezőbbek
legyenek.. a jóságos Liba báró u'
gumigyár-munkahelyet épít a szegény
tatabányai emberkereskedőknek.. stb.

Ilyen esetekben soha NEM LEHET cél egy
teljes ország népességének az érdekeit
képviselni, az országban élő emberek sorsa,
jóléte, egyáltalán nem mérvadó. Kizárólag
a makrogazdasági mutatók érvényesülése
fontos. Innentől kapcsolódik az események
folyamához a globális korrupció, amelynek
csak ország-független kiváltságok
részesülhetnek a hasznából. ( tőzsdei
manipuláció )

Ezek érdeke, a nemzetközi bankrendszer és
politikai tőke-összefonódások számára
legkedvezőbb jogi, valamint gazdasági
keretek megteremtése, és a nagy
közpénzekkel, társadalomtudománnyal,
illetve joggal manipuláló helyi
"középosztályok szolgálatkésszé tétele" a
végrehajtás folyamán.

A dolog érthető következménye, hogy ki
kell alakulnia egy sebesen "elszegényedő"
rétegnek, ugyanis maga a parazita-rendszer,
csak a társadalmi rétegződésekből
szivogató főkiváltságok és a kevésbé
kiváltságosok - a gépezet szolgálói -,
valamint az alsóbbrendűek, illetve a
gazdasági vérkeringésből teljesen hiányzó
bennszülöttek utolsó kipréselhető javaiból
( esszencia ) képes, végül "táplálkozni".
( szipu )

Tehát a szemita igazgatás, nem feltétlenül
sémita - csak magyar ne legyen -
résztvevői a társadalom élősködői. Nincs
rájuk szükség. A természetes gyökerű
közösségekből álló társadalomnak ( pl. a
nemzet ) semmi szüksége idegen
szolgálókra. Ezt nevezzük szerves
önvédelemnek, amely létjogosultságát, a
rátelepedő tipusú, "lovagvári, vagy
termesz-hordák" / ősptkány kizsákmányoló
rendszerek /, már a középkorban hadonászva
tagadták, és minden feltételezhető dolgot
elkövettek - ahogyan ma is - az "élő
bizonyítékok" intézményes ( bürokratikus )
"megszüntetésére". ( purga )

Jelenleg azt hitetik el a hamburgerzabáló
rabszolga-teleppel, hogy érvényesülhet
akarata, ha őket nevezi ki demokratának !
Az egykor faketrecben idehurcolt bocskoros
észak-rézbányász leszármazottja miből
gyaníthatná, hogy már generációk óta így
rángatják az orránál fogva ugyanazok,
főleg, ha kicsinyes vágyait, - a korrupció
szélessávú mézesmadzagán - elérheti ?
Kell-e annál tőbb ? Nigger államfő talán ?
Ugyan ! Az oktatás, "a felülről irányított
alkultúra" is szükségszerűen a derék
zsidó- egoizmus jópéldáit helyezi előtérbe,
hogy az érvényesülés, mint kizárólagos
életcél váljon a "felszabadított furcsák"
sajátjává és nyílegyenesen terelje őket a
fajgyűlölet felé.

Ahol valódi közösségek léteznek, és
működnek, ahol nagy területen élőknek
eredeti kulturális hagyományaik vannak,
ahol egy térség minden pontján azonos
értékrendet tapasztalunk és azonos
követelményeket támasztanak az együttélés
szabályaiban, ott az emberek valamitől
ritkán szeretetik az erőszakos fellépést (
akárhány-generációs idegen, vagy pedigrés
"állam-csacsi"-tól származik ) Nem
tűrhetik ! Rendszabályozás a kivételes
állapotokra értve korlátozott, úgy mint
háború, természeti katasztrófa és egyebek,
de a mindennapi életben végzi mindenki a
dolgát íratlan szabályok betartásával. Az
ilyen társadalom valódi ( nemzeti )
műveltséget várhat el minden tagjától,
őszinte, felelősségteljes én-és
közösség-tudatot feltételezve a világban.
Előbbit az egységes, magas szintű
közoktatással, annak alapjait pedig -
családon belül, a helyi szokásokkal
harmonizáló - erkölcsös neveléssel érték
el. Mert, ( akár hiszed kismalac, akár nem
) az érték - mint az avar-gyűrűk lánca -,
nem feltétlenül egy.. mézescsuporban (?)
van.

forrás: mrt 2000 / Gondolatok a függelék
lábjegyzetéhez II. /