1465. május 19-én kelt II. Pál pápának azon bullája, melyben engedélyezte Hunyadi Mátyás király (ur. 1458-1490) számára egy magyarországi egyetem megalapítását.
Magyarország rövid időn belül gyógynövénytermesztő nagyhatalommá válhat, ennek feltételeit most dolgozza ki a Gyógynövény Kutató Intézet Kft. a vidékfejlesztési tárca felkérésére.
Riasztó hírt közölt tegnap a galinfo.com.ua. A galíciai portál szerint a Lembergi Megyei Tanács képviselői le akarják rombolni a Vereckei-hágón „a magyar soviniszták" emlékjelét.
Háromszor is jól kivehetően hallatszik a "Heil Hitler!" bekialbálás a zsidó világkongresszus által a nacionalisták ellen megrendelt törvényt vitája alatt, amiről a „demokrata" többség már szavazna is.
Az amerikai gyerekeknek akár húsz százaléka szenvedhet valamilyen mentális zavarban, már több mint egy évtizede nő azoknak a gyerekeknek a száma, akiknél ilyen problémát szűrnek ki az orvosok - állapította meg az amerikai Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ csütörtökön közzétett jelentésében.
Miközben sokan a fehér kultúra, a keresztény világ megmentőjeként gondolnak Oroszországra, a valóság teljesen más. Hogy félreértés ne essék, nem mi mondjuk, hanem maguk a zsidók!
A szíriai válság miatt Oroszország megerősíti flottáját a Földközi-tenger keleti részén: a ciprusi televízió május 17-ei, péntek reggeli jelentése szerint három orosz hadihajó - egy romboló, egy tartályhajó és egy kísérő hajó - érkezett Limassol kikötőjébe.
Edward Hugh, walesi közgazdász és blogger szerint a fiatalok nagyarányú elvágyódása illetve elvándorlása rövidtávon is nagy veszélyeket tartogat több európai állam, köztük is elsősorban Belarusz, Szerbia és Ukrajna számára.
Egy brit kisváros önkormányzatának munkáspárti tanácsnoka szerint a fehér alapon vörös György-keresztes zászló, amelyet közönségesen Anglia zászlajának mondunk, sérti a muszlimokat, mert ha látják, az a keresztes háborúkra emlékezeti őket. A helyi elöljárók rendeletet alkottak, amely szerint a továbbiakban a Union Jacket (a brit állami zászlót), illetve a "megfelelő alkalmakkor" az LMBT mozgalom szivárványos zászlaját, illetve egy virágos lobogót tűznek ki - írja a fotelkalandor.
A parlamenti frakciók szerződései alapján kiderül, a frakciók igyekeznek a hozzájuk minél közelebb állókkal szerződni, főként "tanácsadói" feladatokra. Több tízmillió adóforint ment el erre a célra. A Jobbik sem kivétel...